Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2010-es évfolyam

2010/5/ A megszabadulás valósága

Pentagram > 2010-es évfolyam


A megszabadulás valósága



Jan van Rijckenborgh az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájának alapítója tanulóinak minden lehetséges módon elmagyarázta a lélek megszabadulásának útját, és eközben gyakran hagyatkozott olyan hermészi szövegekre, mint a Corpus Hermeticum.



Az élet egy másik szintre akar emelkedni, egy új rezgés, egy új terület elérésére törekszik. Akit megérint egy magasabb rezgés, felkerülhet egy olyan területre, amely a dialektikusan-normálisat messze maga mögött hagyja. Ekkor egész lénye átalakul.



Jan van Rijckenborgh



Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájának asztrális területét, melyet „az ifjú Gnózis élő testének” nevezünk, kívülről szemlélve színek és rezgések jellemzik. E terület színét leginkább ibolyaszínnel kevert aranynak lehetne nevezni. Ez nem vöröses vagy kékes ibolyaszín, hanem egy állandó, nagyon sajátos szín, amely aranyibolya fényben ragyog. Tudjuk, hogy az arany az újjászületett lélekállapot színe. Ezért beszélünk „arany rózsakeresztről”, és énekelünk az „arany csodavirágról”.

Az ősi ismeretek értelmében az aranyat fényessége, jellege és rezgése folytán, a lélek újjászületett állapotával lehet összehasonlítani. Erre utaló jeleket már az úgynevezett primitív festészetben is találhatunk. Ezért van a mi Renova-templomunk is ennek a két színnek, az aranynak és az ibolyának szentelve. A végtelenül tiszta ibolyaszín a lélekemberiség új színképének az alapszíne, melybe az újjászületett lelket, az arany csodavirágot, új életre lehet felvenni.

A korábbi cikkekben írtunk a földi természet asztrális területéről és egy újonnan felépített asztrális területről, a Modern Szellemi Iskola élő testéről. Talán túlságosan földi gondolkodásmódra vall e két területet egymás mellett létezőnek elképzelni, melyek mégis elhatárolódnak egymástól és különféle módon védettek. Azonban kétségtelenül másképp gondolkodunk majd, ha figyelembe vesszük, hogy itt rezgésekről van szó. A szidérikus vagy asztrális anyag rezgésskálája a hetedik kozmikus területen a másodpercenkénti körülbelül 450 billiótól egészen 700 billió rezgésig terjed (rezgés per másodperc = Hertz). Ezeket a számokat az Egyetemes Tan adja meg.

Ezen a rezgési skálán belül nyilatkoznak meg a hetedik kozmikus területhez tartozó legkülönfélébb asztrális jelenségek, formák és hatások. Színekben kifejezve ez az élénk vöröstől, a legalsó rezgéstől az ibolyakékig, a legmagasabb rezgésig ér, ami a dialektikus asztrális területen lehetséges. Az ezekkel kapcsolatos sugárzások hullámhossza 650-től körülbelül 450 nanométerig terjed. (A nanométer a méter milliárdod része.) Minél nagyobb a rezgésszám, annál rövidebb a hullámhossz.

Amint a rezgések és hullámhosszok határát negatív értelemben lépik át, tehát ha késlekedést és gyengülést mutatnak, melyek egészen a hetedik kozmikus terület már említett határáig folytatódnak, akkor mindig feloszlás, összetörés, felőrlődés, robbanás és halál, tehát teljes megszűnés következik be.

Ha pedig valaki pozitív értelemben, vagyis felfelé lépi át ezt a határt, akkor bekerül a hatodik kozmikus területre, és törvényszerűen új megjelenési formát kap, a lélekemberét. Az egyik területről a másikba, a hetedikből a hatodik kozmikus területre való átjutás mindig transzfigurációt eredményez.

Ha egy személyiséget, egy mikrokozmoszt, egy állandó rezgés tart fenn, a személyiség testei koncentrikusan egymásba fonódnak. Ennek megfelelően meghatározott életerőhöz jut, amely fenntartja az életet. Amennyiben a személyiség legyengül, ez az életrezgések lassulását vonja maga után. Egy adott pillanatban a rezgés annyira legyengül és lelassul, hogy a személyiség nem tudja többé a testben fenntartani magát, és meghal. Ez röviden a testi halál oka.

A másik lehetőség az, hogy valakit egy magasabb rezgésű térség érint meg. Ekkor minden attól függ, hogy képes-e erre reagálni. Ha belemerül ebbe a térségbe, azaz pozitívan válaszol, akkor e térség rezgését időről-időre folyamatszerűen tovább emelik. A normális dialektikus rezgéseket meghaladó rezgések sebességének fokozása miatt ennek az embernek a lénye, a mikrokozmosz, az aurikus lény és maga a személyiség is átalakul. Ez a transzfiguráció.

A transzfigurálás az ember számára egy bizonyos pillanatban tudományosan szükségszerű. Az első esetben a rezgések megváltozásával a feloszlatás általi halál következik be, a második esetben pedig az újjászületés általi halál.

De mekkora különbség van a kettő között! Az egyik halál a ki tudja hányadik ismétlést jelenti a születés és halál kerekéhez kötözve. A másik halál csak egyszer következik be az ember számára. Azt pedig az örök életben való feltámadás követi.

A Szellemi Iskola új asztrális területe egy asztrális anyag-összpontosulás, melyben olyan rezgések hatnak, melyek legalsó tartománya másodpercenként 800 billió Hertz fölött fekszik, míg a legnagyobb hullámhossz a 400 nanométer értékével határos. Ha gondolatban lecsökkentjük a hullámhosszokat, a rezgésszámot pedig tovább fokozzuk, akkor elképzelést nyerhetünk a hatodik fölött elhelyezkedő területekről. Ezeken a területeken egy adott pillanatban megszűnik az idő tényezője, és egy új állapot fejlődik ki, melyet az örökkévalóság fogalmával jelölhetünk.

A fentiek alapján megérthetjük, hogy a hetedik kozmikus terület rezgésszámát és hullámhosszát felülmúló szidérikus tér a hetedik kozmikus terület lényei számára tökéletesen elérhetetlen.

A modern Szellemi Iskola új asztrális térsége tehát önmagát védi, és lényegében elérhetetlen.

Ez az asztrális terület azonban olyan hatásokat mutat, mintha látszólag veszélyeztetné önmagát. A legkönnyebben talán úgy érthetnénk meg, ha elképzelünk egy lángot, amely időről-időre, valamilyen oknál fogva gyengébbé válik. Egy gnosztikus asztrális tér ugyanis időnként - bizonyos periodikus törvényszerűségeknek megfelelően - szándékosan legyengíti sugarainak rezgéseit és hullámhosszait. Ezáltal újra átlépheti a hetedik kozmikus terület határait, és a Gnózis, az új asztrális terület sugarai a dialektikus életterületbe, az idő és tér birodalmába ereszkednek. Ennek az a következménye, hogy sokan, akik a hetedik kozmikus terület rezgéshatárain élnek, azonnal élhetnek a sorompók eltávolítása által nyújtott lehetőségekkel, hogy bejussanak a hatodik kozmikus területre.

Így jön létre az a helyzet, amit például a Rózsakereszt Krisztián alkémiai menyegzője című műben ábrázolnak. Ha az új rezgési területet egy beavató-templomhoz hasonlítjuk, mert valójában az is, akkor a szándékos rezgéscsökkentés egy meghatározott pillanatában méltatlanok is bejuthatnak a szentélybe, akik aztán hajlamosak arra, hogy az első helyekre tolakodjanak. Amikor Rózsakereszt Krisztián ezt észreveszi, először nagyon csalódottá válik.

Ezután azonban a jelöltek megmérettetése, a vizsga következik. Más szóval, a templomtér rezgéseit visszavezetik azok korábbi erősségéhez. A rezgésszámot újra fokozzák, és akkor megmutatkozik, hogy ki az, aki ennek nem tud megfelelni. Aki nem képes elviselni ezt a fényerőt, s ezért túl könnyűnek találtatik, annak a szentélyt újra el kell hagynia.

Az új asztrális tér rezgésingadozásai arra szolgálnak, hogy akiknek szüksége van rá és méltók erre, lehetőséget kapjanak a megújulás szent csarnokaiba való belépésre. Ennél a folyamatnál a világosságrezgés lelassításáról van szó, mely az érintett személyt beburkolja, és felvonja az új életterületre.

Mindezt hangsúlyoznunk kell, mert sok olyan dialektikus mágia van a világon, mely az egyetemes gnosztikus láncnak ezt az üdvözítő művét utánozza, például a zene segítségével. Különböző dialektikus-mágikus templomokban egy meghatározott hangot keltenek, melynek rezgését lassan fokozzák, majd újra csökkentik, hogy a templomba lépő csoportokat szinte foglyul ejtsék, felvegyék egy rezgési térbe, s így bizonyos célok érdekében a tükörszféra finomabb anyagú területei felé vezessék.

Így talán már megértjük, hogy a Gnózis és annak szolgái milyen hatalmas áldozatot hoznak a világért. Mert ha egy ember átlépte a hetedik rezgéstér, a hetedik kozmikus terület határait felfelé, akkor megállásról szó sem lehet többé, és az illető tovább halad, egyre magasabbra az egyetemes térben és rezgéstérségben. A rezgések egyre fényesebbek és hatalmasabbak lesznek. Erről már csak matematikailag tudunk valamelyest fogalmat alkotni magunknak. Ez azt jelenti, hogy a követőket a rezgések és hullámhosszok végtelen szakadéka miatt már nem lehet összekapcsolni az előttük haladókkal. Ezért létezik mindig egy gnosztikus szerzet vagy ennek egy csoportja, amely magára vállalja a kapcsolat fenntartását. Ezek tagjait nevezik a „határ őreinek”.

Testvérünk és barátunk, Antonin Gadal is ezen őrök egyike volt. Az előttünk haladó szerzet pátriárkájaként magára vállalta a feladatot, hogy Önre és valamennyiünkre várjon.

A tér-idő rendben mindig létezik egy gnosztikus szerzet, amely szeretetáldozatával helyet készít mindazoknak, akik akarnak vagy tudnak jönni. Ezek az őrök nem mennek tovább a csoportjukkal, amelyhez tartoznak, hanem visszamaradnak a később jövők kedvéért.

Így Jézus szavait is megértjük a János-evangéliumból: „Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek.” (14,2) „Jobb nektek, hogy én elmenjek, mert ha el nem megyek, nem jön el hozzátok a Vigasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt tihozzátok.” (16,7) „Mikor pedig eljön majd a Vigasztaló, akit én küldök nektek az Atyától, az igazságnak Szelleme, aki az Atyától származik, az tesz majd énrólam bizonyságot.” (15,26)

A „határőrök” szidérikus térségéből tehát állandó rezgés, sugárzás árad a jelöltekhez, mely az igazán törekvőkre van hangolva, hogy azok e sugárzás ismételt érintéseinek hatására, megragadhassák a kapcsolat kötelét, és ezáltal kiszabadulhassanak a dialektika útvesztőjéből.

Ezért mondja a János-evangélium azt is, hogy „ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.” (14,3)

Ha tehát itt az ifjú Gnózis élő testének új asztrális teréről beszélünk, akkor ez azt jelenti, hogy mindazoknak, akik őszintén keresik a megszabadulás lehetőségét, újra helyet készítenek, melyet tökéletesen a mi időszakunkhoz igazítottak. Rózsakereszt Krisztián testvér nem anyagi beavató-temploma újra elküldi vigasztaló, segítő és mindent betöltő sugarait. Képessé tesz bennünket arra, hogy ha birtokoljuk az új lelket, már most két világban létezhessünk: a hetedik kozmikus területen, e természetben való születésünk révén, és - a nap huszonnégy órájának legalább egyharmadában - Rózsakereszt Krisztián beavató-templomában, az ifjú Gnózis élő testének asztrális területén való újjászületésünk következtében.

Ezt valami belégzéshez és kilégzéshez hasonlíthatjuk. Az új gnosztikus beavató-templomból naponta asztrális sugárzást, szentelő, erőadó impulzust küldenek ki. Aki ezt elfogadja és erre pozitívan reagál, azt a test elalvása után a belélegzési áramlattal a gnosztikus asztrális templomba vezetik.

Ezáltal abban a kegyelemben részesül, hogy másnap reggel tiszta erőkkel telítődve ébredjen, melyek lehetővé teszik az ösvényen való továbbhaladását. A lélek kapcsolata a gnosztikus-asztrális területtel így egyre bensőségesebbé és erősebbé válik, míg csaknem feloldhatatlan lesz, és a jelölt nappali életében is fennmarad.

A hetedik kozmikus területen tartózkodva egyúttal a hatodik kozmikus területen is létezik; átlépte a halál határait. Aki komolyan alkalmazott tanulósággal elnyeri az új lelkét, az magában győzelmet aratott a halál határa felett. Ezek után mi is veszélyeztethetné már őt?

Az anyagi test halála akkor már nem a mikrokozmosz kiürítését vonja maga után, hanem a természet öleléséből való megszabadulást jelent. Az elmúlhatatlan újra kibontakozott, a halál nem jelent többé elválasztást. A dialektikus halállal járó gyász és az általa hátrahagyott néha oly hatalmasnak érzett üresség tárgytalanná válik.

Az ifjú Gnózis élő testében így hamarosan két embertípust különböztetünk meg: az egyik lélekember dialektikus jármű nélkül, a másik lélekember dialektikus járművel. A két típus eleven kapcsolata azonban állandóan lehetséges.

A halál miatt érzett gyász minden formája feleslegessé válik, ha komoly tanulóként él, és eltávozott barátai is ezt tették. Tudomásunk van a Szellemi Iskola olyan tanulóiról, akik az ifjú Gnózis asztrális területén ragyogó ifjúságban élnek, mialatt hátrahagyott rokonaikat mélységes szomorúság nyomasztja, mert még nem értik a csodás megszabadító lehetőségeket, és még nem törtek át ehhez a ragyogó valósághoz.

A két lélekemberfajta, a dialektikus járművel rendelkező és az anélkül lévő között, teljesen élénk kapcsolat lehetséges. Ennek feltétele azonban, hogy a földön élő lélekember - minden tükörszféra beárnyékolást elkerülendő - a lélek éberségébe, a teljes ébrenlétbe emelkedjen fel.

Azok a lélekemberek ugyanis, akik anyagi testüket levetették, a rezgés és hullámhossz-különbség miatt, az anyagszférában nem tudnak már testileg megjelenni, hanem itt csak sugárzás formájában jelentkeznek.

Az egyetemes lánc testvérei, akik előttünk mentek, mindig körülöttünk és velünk vannak, és hozzánk küldik a világosságukat.



(Ez a cikk Az egyiptomi ős-Gnózis I. kötetének ugyanazt a címet viselő XVIII. fejezetén alapul)


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,