Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2010-es évfolyam

2010/5/ Mágikus művész vagy igaz jógi?

Pentagram > 2010-es évfolyam


Mágikus művész vagy igaz jógi?



A jóga a stressztől hajszolt nyugati ember egyik kedvelt módszere arra, hogy ellazuljon, és megtalálja nyugalmát. Légzés- és mozgásgyakorlatokkal megpróbálja megszüntetni a stresszt, és ezáltal kísérel meg belső egyensúlyhoz jutni. Ugyanazt teszi, mint amit a mágus, aki a természet szenvedéseit a természet eszközeivel próbálja meg uralni és így kibékíteni magát az élettel. Az igazi jógi azonban úgy emelkedik felül a természet szenvedésein, hogy összeköti magát az isteni rezgésterülettel. Mágikus módon békíti ki magát az eredeti, isteni élettel, és ezáltal mások áldásává is válik.



Jan van Rijckenborgh



Sokan, akik már jártak keleten, megcsodálhatták a fakírok egyedülálló, szinte varázslatos gyakorlatait. Ezek mindig is jó alapot szolgáltattak a vizsgálódásokhoz és elmélkedésekhez, és nyugaton is számos okkult mozgalomban próbálták meg követni a példájukat.

Az indiai fakír kifejezést nem szó szerint kell értelmeznünk. Ilyen mágikus művészeket majd minden keleti országban találunk, azonban India volt a bölcsőjük. Onnan terjeszkedtek, és mindenekelőtt az arab országokban értek el rendkívüli sikereket.

Ezeket az embereket azonban nem illetnénk a „jógi” kifejezéssel, mivel nekik az igazi, eredeti jógához semmi közük sincsen. Inkább mágikus művészeknek neveznénk őket. Valójában nem különböznek azoktól a színpadi művészektől, akiket gondolatolvasóknak vagy éppen hipnotizőröknek hívunk. És azoktól sem, akik visszaélnek Jézus Krisztus nevével, hogy fortélyaikat álcázzák.

Ismeretes, hogy egy művésznek éveken át kell minden nap gyakorolnia ahhoz, hogy képességei birtokába kerüljön, és meg is tartsa azokat. Ez alól a mágia művészei sem kivételek. Ahhoz, hogy céljaikat elérjék, minden nap különleges testtartásokban végzett légzőgyakorlatokkal foglalkoznak, és testrészeiket néha fájdalmas kísérleteknek vetik alá, vagy különféle hipnotikus beárnyékolásnak engedik át magukat. Mindezen gyakorlatok olyan állapotba hozzák a belső elválasztású mirigyeket, amelyben a művészek edzett akarata ellenőrzést tud gyakorolni e szervek felett. Így alakul ki a test, a gondolkodási képesség és az egész anyagi szervezet feletti teljes uralom.

Csodálnivalóak ezek az emberek a kitartásuk és a magukra vállalt aszketikus nélkülözéseik miatt, de szokatlan képességeik miatt is, amely művészetük bizonyítéka. De e csodálatunk ne legyen több annál, mint amivel egy cirkuszi artistának adózunk, aki egy kerékpár nyergén fejen állva, lábaival a levegőben egy porondon köröz. Senkinek sem jutna eszébe egy efféle művész-mutatványt isteni küldetéshez hasonlítani. Így egy mágusnál se tegyük ezt.

Azonban ilyen tévedésnek sokan esnek áldozatul. Bizonyos mértékig ez érthető, mivel a mágus ugyanúgy otthon van gyakorlataival a tükörszférában, akár az anyagszférában. Belső elválasztásának fejlesztésével kitágítja a tudatát, így sikeres varázslóként, álomfejtőként és igazmondónként léphet színre. Ennek ára, hogy testét folyamatos kínzásnak és erőltetésnek kell alávetnie.

Így a mágia művésze késsel szurkálja magát, szögekre vagy hegyes tárgyakra fekszik, illetve ezeken gyalogol keresztül. Tűpárnává teszik magukat, amikor tűket vagy rajzszögeket szúrnak a testükbe, és kis tüzek, égések segítségével ellenállóvá teszik magukat a lángokkal szemben is. Az effajta testi kínzások célja az anyag feletti uralom megszerzése.

Talán felfedeznek itt némi hasonlóságot egyik templomi rítusunkkal, ahol a kijelentés így hangzik: „Mielőtt szemeid látnának, el kell felejteniük a könnyhullatást. Mielőtt füled hallhatna, érzéketlenné kell válnia az alsóbb létformák megnyilatkozására. Mielőtt hangod a világosság jelenében megszólalna, el kell veszítenie a képességet, hogy mások szenvedjenek általa. Mielőtt a tanuló megállhatna a világosság jelenlétében, lábait szívének vérével kell megmosnia.”

Valóban van bizonyos rokonság a transzfiguráció segítségével e világ szenvedéseiből kiemelkedett ember és a szögeságyán fekvő fakír között. Aki a szíve vérét ontja a világért és az emberiségért, rokon azzal a mágikus művésszel, aki kést döf a saját bordái közé, demonstrálva ezzel, hogy milyen messzire jutott. Van hasonlóság... de mégis mély szakadék tátong a kettő között.

A mágus a természetbeli szenvedést a természet segítségével uralja, és ezáltal jobban eggyé válik vele, mint azelőtt bármikor. Az igazi jógi azonban úgy emelkedik felül a természetben átélt szenvedésein, hogy összeköti magát az isteni rezgésterülettel. Isteni természetével hagyja, hogy a földi természet rabul ejtse, hogy az eltévedt emberi lelkeknek megmutassa a világossághoz vezető ösvényt.

A mágus mágikus módon köti össze magát a földi természet életével, és ezáltal mások számára úgyszólván bizonyos fokú veszélyt jelent. Az igazi jógi az eredeti, isteni léttel köti össze magát mágikus módon, és aktivitása által áldás lesz másoknak.

Így belátjuk, hogy meg kell szabadulnunk a mágikus művészettől, és át kell hatolnunk a jóga lényegéhez. A mágikus művészkedés nem más, mint az igaz jóga földi tévútja. A világosság ösvényén a test fájdalmától egészen eltérő fájdalmakat kell kiállnunk. Itt a lélek szenvedéséről van szó, egy elveszett, démoni világ és egy eltévedt és elsötétült emberiség miatt átélt szenvedésről.

A jóga bölcsője valójában nem India. Az eredeti jóga a transzfiguráció egyetemes rendszere, az emberiség megváltásának folyamata. Ezt a rendszert nevezték a keleti, szent terminológiában többek között „jógának”, a kereszténység szent nyelvezetében pedig „újjászületésnek”. Aki a transzifugráció e tudományát a gyakorlatban sikeresen alkalmazta, a régi Indiában, amikor a Brahmanizmus még nem fajult puszta formai szolgálattá, jóginak nevezték.

Egy jógi-tanuló és az új nyugati tudati iskola tanulója ugyanazt a fejlődési folyamatot követi, vagyis az eredeti, isteni élettel való újraegyesülést. A keleti iskola tanulója ezt a Brahmannal való újraegyesülésnek nevezi, a nyugati iskola tanulója pedig a Krisztussal való találkozásnak „az ég felhőiben”, az új életterületen. Nincs hát a jógának semmi köze a testtartáshoz, a légzéshez és a belső elválasztáshoz? De igen, természetesen van.

A jógi-tanuló jól megfontolt és felelősségteljes életvitelt gyakorol, amely segít távolságot tartani a megszokott élettől. Ez az új életvitel idegennek tűnik, mert bizonyos követelményeket támaszt a mentalitás, a vágyakozás és a vértudat terén, valamint az egész anyagi viselkedés tekintetében. Nem antiszociális, de az embert a valódi élet talajára helyezi. Mélyen belenyúl az egész négyszeres testalkat minden porcikájába.

Ha a jógi-tanulónak sikerül ilyen életvitelt folytatnia, akkor kezdheti el a helyes légzés gyakorlását. Életvitele által, melynek egyediségére a hegyibeszéd is rámutat, a tanuló összeköti magát egy új, szellemi légtérrel és egy egészen új éteri szubsztanciával. Amint ez az új kapcsolat létrejön, a tanuló már ezen az új életterületen lélegzik. Ez a lélegzet, ez a szél, vagy ezek a tüzes lángnyelvek, ahogy a Szentírás nevezi, áthatják a hét életterületet, hogy mindent, amit ott találnak, felébresszenek és koordináljanak, összehangoljanak. A régi bölcsesség ezt úgy nevezi, hogy „részesülni az Egyetlennek a lélegzetében”.

Ha a tanuló ezen az életterületen lélegzik, akkor felismeri és megérti, hogy mit jelent a transzfiguráció. Minden szentségtelent és istentelent kioltanak hétszeres mikrokozmikus rendszerében. A „régi templom lebontásával” egyidejűleg egy „új templom” építésére kerül sor. És ez „három nap alatt”, vagyis három szakaszban történhet meg, ahogy „minden élet Ura” mondja.

Itt egy csodálatos történésről és egyidejűleg egy új keresztútról van szó, életről és halálról. Ez egyrészt fájdalom, melyet nem szögek okoznak, és egyben egy maradandó öröm is, ami egy sikeres mágikus művészi kísérlet emelkedett hangulatán messze túlmutat. Mert itt az igaz életben való feltámadásról van szó, és a halál csak a régi látszatéletet érinti. A mágikus művészkedés egy fájdalmakkal teli út, ami a régi élet, a régi templom megújulását és megszépítését tűzi ki célul. Az igaz jógi ezzel szemben Isten templomára irányul, ami az embereknél lehet, az emberek állítanak fel.

Vajon milyen a művészek sorsa? Erre többek között a „Rózsakereszt Krisztián alkémiai menyegzője” című műben találhatjuk meg a választ. Ők a mérlegen könnyűnek találtatnak.

Hogy megy sora az igaz jóginak? Erről a Szentírás világosan ír. Fontos, hogy megvizsgáljuk saját lényünkben, mennyi bennünk a művész, és mennyi a jógi, valamint hogy mennyire állunk készen egy igazi templom építésére és a régi lebontására. A belső elválasztás a lebontásnál és újjáépítésnél fontos szerepet játszik, mivel a belső elválasztás szervei az erőközpontok anyagi megjelenítői. Fizikai szerepük van, de más szerepet is átvehetnek, ha az ember a tükörszférában tudatossá akar válni. Továbbá a transzfiguráció folyamatában játszanak fontos szerepet.

Majd a természet erőközpontjait hatástalanítják, hogy a „néki növekednie kell, nékem pedig alábbszállanom” folyamata akadályba ne ütközhessen.

Az emberi természetmágiában a belső elválasztásnak csak két hatása van: a fizikai és a fizikán túli hatóerő.

De létezik egy harmadik hatóerő, ami csak „az Egynek a lélegzetében” fejlődhet ki. Ezzel dolgozik a jógi-tanuló. A klasszikus jógik egyike mondta egyszer: „Az Egyetlennek a lélegzetében a tanuló eljut az isteni mágiáig. És ezáltal az ember isteniséggé válik, az Atya fiává. Ezzel szemben minden emberi mágia új ördögöt teremt.”

Ebből kiindulva felismerjük az igaz jógi természetét, akit végül, útjának befejezése után, a Jóga fiai felvesznek maguk közé. A földi, alacsonyabb rendű négyszeres testalkat minden elve eltűnik benne. Aurikus szférája aranyszínű pránában ragyog. Egy ibolyakék láng ég a főszentélye fölött. Ez a Krisztussal való létközösség képe. Ekkor elég magas szintű a tudat ahhoz, hogy e létközösség szentségét teljes terjedelmében megtapasztalja.

A jóga e folyamatát szimbolizálja a jógik rózsafüzére, amely 103 vagy 108 gyöngyből áll. A katolikus egyházban 1221 óta használják a rózsafüzért, mint módszert az imádkozáshoz. Ezt a római Szent Domonkos vezette be keleti példára nyugaton is.

Ez egy 150 gyöngyből álló rózsafüzér, vagy létezik a rövidebb, 50 darabos. Mindkettőnek szimbolikus értéket tulajdonítanak, melyek az imádkozási szokások alapjául szolgálnak. A kelet régi remetéi és misztikusai különféle kis kövekkel teletűzött zsinórokat használtak, hogy imáik számát meghatározzák. A füzér gyöngyeit vagy köveit folyamatosan görgetgették ujjaikkal, hogy így ne zökkenjenek ki ima közben a koncentrációjukból. De végül is egy eredeti igazság ellaposodásáról és felületessé válásáról van szó. Nem találunk gyöngysort egy igaz jógi kezében sem, mint ahogy más egyéb szimbolikus segédeszközöket sem.

Mégis rendelkezik a jógi rózsafüzérrel, mégpedig egy sugárzó nemeskövekből készült rózsakoszorúval, amit szemünkkel nem láthatunk és nem észlelhetünk. Ezek az új lény, az Istenben megszületett és általa védett mennyei test erőközpontjai. Ezek az erőközpontok úgy fénylenek a transzfiguráció ösvényét bejárt zarándok aurikus szférájában, mint egy babérkoszorú.

A szent iratokban ezt lefátyolozottan 108 vagy 1008 gyöngyből álló rózsakoszorúnak nevezik. Miért éppen ezeket a számokat használják? Hogy ezt megérthessük, tudnunk kell valamit a számok titkairól.

A 108-as szám az isteni mágus szimbóluma, aki az Atya kezét fogva szabad akaratából és engedelmességből közelített a kegyelem trónjához, és isteni származását formában, tettben és igazságban megvalósította.

Ha egyszer ezzel a képpel a szemünk előtt a jógik igazi rózsafüzérének birtokába jutunk, akkor ez mindennapi segítség lesz számunkra. Akkor megkapjuk az isteni mágia koronáját. Akkor legyőztük a természetet.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,