Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2010-es évfolyam

2010/5/ A szent ősige

Pentagram > 2010-es évfolyam


Világunk különböző kultúrköreiből számos mítoszt örököltünk, melyek magukban foglalják az őskori emberiség elképzeléseit a világ keletkezéséről, a természeti erők és istenek tevékenységéről, valamint a halál utáni sorsról. Erőteljes képeivel az Edda alkalmas kifejező eszköze volt a kutató, istennel kapcsolatban lévő „látónak” arra, hogy belső tapasztalatait és tudását megossza az erre nyitott kortársaival.




Az Eddában összegyűjtött mítoszok a világ fejlődésének misztériumait ölelik fel. Az Edda az egyetlen egyetemes igazságot fejezi ki különböző, a közönség mindenkori képzelőerejének megfelelő képekben. Az Eddáról szóló sorozatunkban a mitikus ábrázolások kifejezőerejét szeretnénk valamelyest hozzáférhetővé tenni a mai megértés számára.



Európa szellemi fejlődése nagyjából a Krisztus előtti 2500-ig követhető nyomon. Innentől kezdve körülbelül Krisztus előtt 1000-ig az aryak, árják, vagy indogermánok (más néven indo-európaiak) népesítették be Európát, Közel-Keletet, Perzsiát és Indiát. Ha egy pillantást vetünk a térképre, láthatjuk, hogy milyen nagy volt valójában e terület kiterjedése. A nagy távolság és a kulturális, valamint nyelvi különbségek ellenére voltak és vannak közös vonások, melyek a mai napig fennmaradtak.

A sok népből álló egyveleg a mítoszok és a ránk hagyott istenségeken kívül meglepő hasonlóságokat tudott felmutatni: A legnagyobb isten Dyaus, Deivos volt. Ebből az indogermán szógyökből származik a latin Deus, a görög Zeusz, a perzsa Div, és a germán Tiuz, Tyr, Tir, Ziu, Tiv, Tiwaz.

A germán és indiai mitológiában további párhuzamok is szembetűnőek. Az ősi isteneket a germánok Vanoknak, az indiaiak Védáknak nevezték. Léteztek természet és termékenység istenek. Később helyükre egy háromszoros istenség, egy szentháromság lépett: a germán mítoszokban Odin, Vili és Ve, míg az indiaiban Brahma, Shiva és Vishnu. A vihar istenének, Odinnak az istenek uralkodójává történő felemelkedése az indiai Indra és Varuna megfelelője. Ez a párhuzam többrétegű: Odin lehelete a szél (innen ered a német lélegzet szó), Odin a szavak és a nyelv feltalálója, valamint ő teszi lehetővé, hogy felkeljen a Nap és a Hold, az ő törvénye szerint ragyognak a csillagok.

Az észak-germán isteni világot ekkoriban szájhagyomány útján adták tovább, ünnepeken és népgyűléseken versekben és dalokban énekelték meg.

Írásos feljegyzések csak a kereszténység kezdete, és az írás kialakulása után találhatók. Az Edda-dalokat és az izlandi verseket kevésbé hamisítottnak tekintik. A szárazföldtől messze fekvő és autonóm szigeten csak 1000-től (1100-ig) vette fel minden szabad ember, közös elhatározással, a kereszténységet, mint vallást, melyben anyagi és politikai nézőpontok játszottak szerepet. A kereskedelemmel foglalkozó nép számára ugyanis politikailag kedvezőbb volt, ha nem pogányként és ellenkező gondolkodásúként kezelték őket az emberek. Az egységes vallással továbbá hosszú távon a hatalmi harcoknak és a társadalmi szétválásnak kívánták elejét venni. Az emberek vikingként továbbra is megkeresztelkedhettek, így sokan lélekben a régi hitüknél maradtak, míg külső látszatra keresztények voltak. Különösen a kereskedőhelyeken létezett a két vallás egyidejűleg egymás mellett. Egy Svédországban fellelt arany medál öntőformája egyazon tömbön belül ábrázolja a keresztény keresztet és a germán Thor isten kalapácsát.



Az Edda, az észak-germán mítoszok gyűjteménye



Edda néven maradt ránk az észak-germán népek hitének lényege. Az Edda szó rokon az indogermán Véda és Avesta szóval, melynek jelentése „a szent ősige”. Utal azonban ősasszonyra, vagy ősanyára is, mert az idős, bölcs asszonyok az „Ősasszony dalát”, az ősi, szent tudást terjesztették szájhagyomány útján.

Ez a hagyomány tanúskodott a teremtés kezdetéről, az istenek és emberek kialakulásáról, valamint azok haláláról, és egy új kezdetkor történő feltámadásáról. A mítoszok keletkezése a Krisztus előtti 2500 és 1000 közötti időszakra tehető, amikor az emberek még nem tettek különbséget a földi és isteni világ között.

A Krisztus utáni IX. században sok norvég vándorolt Izlandra, amikor a kereszténység északra történő terjesztése során Nagy Károly a keresztény hit felvételére kényszerítette a germánokat. Új hazájukba magukkal vitték kincsüket, a mélyen gyökerező sokistenhitüket. Az erősen mitikus képekben az emberek közel érezték magukat isteneikhez, egybefonódva azok születésével és tevékenységével. Az Edda így a különböző forrásokból származó észak-germán mítoszok és hősi eposzok dokumentuma, mely részben vers, részben prózai formában került feljegyzésre.

Az 1100-as években Izlandon tevékenykedő Sämundar/Saemundr püspök ismerte fel elsőként a rímekbe szabott isteni és hősi dalokban rejlő kincset. Összegyűjtötte a dalokat, és az úgynevezett „Régibb Edda” kötetben foglalta őket össze. Jó száz évvel később a tudós Snorri Sturluson, aki szintén püspök és államférfi is volt, egy második kötetet gyűjtött össze. Ez volt a prózában íródott „Újabb Edda”, mitológiai tanulmány, mely az istenek tevékenységeit írta le. A mű tankönyvként szolgált a fiatal költők és énekesek (Skalden) dalaihoz és költeményeihez, belevegyítve a keresztény gondolkodást az ókori germán pogány költeményekbe.

Erőteljes képeivel az Edda alkalmas kifejező eszköze volt a fürkésző, istenhívő „látónak” arra, hogy belső tapasztalatait és tudását megossza az erre nyitott kortársaival. Így tartotta ébren azok lelkében az eredeti isteni világra, a földi kozmosz keletkezésére, valamint az istenek és emberek sorsára való eleven emlékezést. Mindeközben folyvást arról van szó, hogy az egyetlen egyetemes isteni igazság különböző, a közönség felfogóképességének megfelelő képekben kerüljön közvetítésre.



Mitikus maradványok



Az ősi misztériumtudás maradványaival a mai napig találkozunk, még ha világiasított formában is. Így maradt fenn Svédországban az a szokás, hogy a parasztudvaroknál egy régi fát (vardträd) gondoznak, amely megvédi a házat. Ezek a fák ma gyakran természeti emlékek. Hogy eredetileg a világfát, Yggdrasilt és annak isteni oltalmát szimbolizálták, azt már sokan elfeledték.

Ugyanez igaz Szent Lucia ünnepére a téli napfordulón. Ekkor a fehérbe öltözött lányok égő gyertyákat hordanak a fejükön, hogy megjelenítsék az igaz világosság iránti vágyat és a tudat tüzét.

Kő-emlékekben - mint megalit sírok, dolmenek, menhírek, és a későbbi korból származó északi rúnakövek - bővelkedik Európa. A legismertebb kőépítmények az angliai Stonehenge, és az Észak-Németországban lévő ún. „Externsteine” sziklacsoport, csakúgy, mint a számos kőhajó (kő alakú hajók, melyek csillagvizsgálatra és gyűlések tartására szolgáltak). A Lundban (Svédország) lévő rúnakövön lévő kép, melyen Odint épp elnyeli Fenris farkas, a világ végét ábrázolja.

A hét egyes napjainak neve is a régi istenekre utal. Például Thor istent fedezhetjük fel a német csütörtök, Donnerstag (Donar/Thor), a norvég Torsdag és az angol Thursday szóban, valamint Odin/Wodan található az angol szerda Wednesday és a svéd/norvég Wodansdag/Onsdag szavakban.



Kilátás



Mai világunk egy kozmikus fordulat, a Vízöntő korszak fázisába lépett. A régi misztériumokhoz nincs már visszaút. Kincsük a mikrokozmikus örökségünk rétegeiben rejlik. Testünk szerkezete és tudatunk növekedése azoknak az isteni-szellemi impulzusoknak az eredménye, melyek az ősi messzeségből a közelmúltig nyúlnak. Tovább hatnak bennünk, akkor is, ha már nem vagyunk képesek felismerni őket, Én-né váltunk. Valamikor szellemi erők színtere lévén, ma egyéniségek vagyunk. Az ego-ra vetett büszke pillantásunk vakságot idéz elő. Megtagadjuk a szellemi őserőket, apáinkat és anyáinkat, a bennünk lévő Istent. Így tört meg a kapcsolat Isten és ember között.

A Földünkért való felelősség felvállalása azonban azt jelenti, hogy felismerjük az istenit és az emberit, akárcsak azok egymáshoz való viszonyát. Ha méltóak leszünk ehhez a kapcsolathoz, Földünk is új állapotba lép majd. Az, hogy individualitások, egyéniségek lettünk, azzal a következménnyel jár, hogy felelősséget róttak ránk. Közreműködésünkre szükség van ahhoz, hogy az istenit és az emberit és végül pedig az ezekhez kapcsolódó természetet tökélyre vigyük.

Az emberekbe süllyedt Istenek arra várnak, hogy tudatunkra ébredjünk, és megajándékozzanak bennünket az intuícióval. Velünk együtt akarnak a szellem birodalmába térni, miután velünk együtt süllyedtek az anyagba is. Az Eddában összegyűjtött mítoszok ennek a világfolyamatnak a misztériumairól mesélnek.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,