Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2010-es évfolyam

2010/6 A „mi” értéke

Pentagram > 2010-es évfolyam

Herman Wijffels a Világbank volt elnöke, a Worldconnectors társelnöke és a Reneszánsz csoport társalapítója. E mozgalom tagjai azt tűzték ki célul, hogy a társadalom minden rétegében támogassák a tudat pozitív változásának folyamatait.

Ebben az emberek és a meggyőződéseik a fontosak, nem pedig az (esetlegesen magas) beosztások birtoklása. Wijffels legfontosabb kiindulópontjai a fejlődés és az empátia, tehát az a képesség, amellyel beleéljük magunkat mások helyébe. Erről beszélt egy 2010-ben elhangzott előadáson is, amely sok tekintetben számot tarthat egy Pentagram olvasó érdeklődésére.




Hogy néz ki a világ 2010-ben? A népesség növekedése fokozódik, az elkeserítő szegénység és a nagy gazdagság között pedig egyre éleződnek az ellentétek. Bolygónk 30-40 százalékos túlterhelés alatt áll, és lassanként feléljük természeti tőkénket. Ennek okai a termőterületek pusztulása, az édesvízforrások túlzott felhasználása, az erdőirtás, az óceánok túlhalászása és a nyersanyagkészletek kimerülése. Ezen kívül fajunk más fajok rendszeres kiirtásával foglalatoskodik. Alapvető hiány fenyeget, ha úgy élünk tovább, mint eddig.

Gazdasági rendszerünk önző, megrekesztő ésszerűségen alapszik. Emberiségként még mindig úgy élünk, mintha a Föld erőforrásai kimeríthetetlenek lennének. Ezért támadnak pénzügyi-gazdasági, ökológiai, társadalmi és intézményi válságok. Ugyanez érvényes azokra az értékekre, melyeken mai életmódunk nyugszik. Ennyit a mai helyzetről.

A közeljövőben bolygónkon olyan együttélésnek kell kifejlődnie, melynek során a Föld természetes erőforrásait igazságosabban osztják el, és jobban gazdálkodnak velük, úgy hogy minden ember méltósággal élhet.

Arról van szó, hogyan hozzuk egyensúlyba szükségleteink kielégítését a Föld fenntartható termőképességével. Ehhez az egész világra kiterjedő együttműködés szükséges. Olyan globális tudat kifejlesztése, amely abból indul ki, hogy egymástól és a Földtől függünk. Ez a „mi” fogalmának és a hozzátartozó empatikus képességnek a globális szinten történő kifejlődését jelenti. Ez tehát annyit tesz, hogy dolgozunk életmódunkon. A kapcsolatok értékalapként szolgáló etikájáról van szó, ami alapján a következő periódusban dolgozunk, és amelyben a döntéseket mindig társadalmi és ökológiai hatásaik háttere előtt kell mérlegelni és meghozni.

Ebben különböző felismerések lehetnek segítségünkre. Karen Armstrong Die Achsenzeit (München, 2006) című könyvében az ókor aranyszabályára hivatkozik: Bánj úgy a másikkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak. Ennek van egy keresztény változata is. Arról van szó, hogy felkutassuk etikánk legmélyebb gyökereit. Ez a vetekedés és a közösség viszonyát állítja előtérbe. A kvantumfizika a következő eredményre jut: Minden össze van kötve mindennel. Minden, amit teszünk, következménnyel jár mások számára, és sok területre kihat. Ez aláhúzza annak szükségét, hogy ne az elválasztottság, hanem a kötődés alapján gondolkodjunk és működjünk.

Egy további felismerés a „potenciál”, a lehetőségek tere, amely a teremtés által - vagy ha úgy tetszik - az ősrobbanás által keletkezett. Olyan potenciálról van szó, amely lépésről lépésre megy be az anyagba. Ha visszapillantunk a történelembe, felismerjük, hogyan vették fel emberek e potenciál új impulzusait, részeit és hogyan valósították meg az anyagban, ami által nagy változások következtek be. A potenciál egy nézete az egészséges értelem, az „értelmes önérdek”. Ez olyan cselekvést jelent, mellyel egyaránt szolgáljuk a saját érdekünket és másokét.

Összefoglalásul azt mondhatjuk: Korunk arra szólít fel minket, hogy az erősen megváltozott életkörülmények között ismét a lehetőségeknek egy új hullámát vigyük az anyagba. Feladatunk úgy cselekedni, hogy a lehető legjobb módon adjuk át az életet a következő nemzedékeknek, megjelenési formáinak teljes gazdagságában.

Ez az élet esszenciája, lényege és értelme és egyidejűleg a spirituális dimenziója. Eszközök vagyunk egy szakadatlan teremtési folyamatban. Fejleszthetjük az ősrobbanásban rejlő potenciált, s vele egyszerre a sajátunkat is, hiszen a kettő összetartozik. Emberként arra vagyunk hivatottak, hogy a teremtési folyamat következő körének alakot adjunk. Ennek fontos következményei vannak. Meg kell válnunk a fosszilis üzemanyagokon alapuló lineáris folyamatoktól és állandóan rendelkezésre álló forrásokból táplált körforgási folyamatokból kell merítenünk, tehát egy olyan gazdaságot építünk, mely a készletek helyett áramlási mennyiségeken alapul. Ez a tartós forrásokból történő decentralizált energianyerést jelenti: vízből, napból, szélből, biomasszából, intelligens hálózatok kinyerő és szállítórendszerével.

Egy további következtetés a körforgáson alapuló regionális és helyi gazdaság. Ehhez határokon átívelő törvényekre van szükség. Olyan monetáris rendszert kell kifejleszteni, amely a valós gazdaságon alapul, melyen a Föld teljesítőképessége is értendő. Akkor újra földelve állunk az életben. Sokirányú vezetésre van szükségünk, amely egyensúlyt teremt társadalmi, ökológiai és gazdasági téren.

A fejlődésben történő együttműködés esetén az erre az alapra helyezett társadalmi építményről van szó. Az asszonyok javára befektetett pénz gyakran hatékonynak bizonyul. A nők képzésére fordított befektetések korlátozzák a gyermekek számát a családokban. Sok - a növények növekedésével és hasonlókkal kapcsolatban végzett - vizsgálat kimutatta, hogy a kiterjedő férfi és a nyaláboló női energia arányának optimálisnak kellene lennie, nevezetesen az aranymetszésnek kellene megfelelnie.1:1,6818.

Ez azt jelenti, hogy a női tényezőnek bizonyos értelemben dominánsnak kell lennie. Ez nagyon fontos kulturális feladat, és a kellő erővel sarkall annak megfontolására, hogy az e tekintetben megzavart viszonyoknak köze van kultúránk kisiklásához. A globális szinten felmerülő nagy kérdések korát éljük. A bolygónkon zajló jövőbeli élet számára döntő jelentőségű, hogyan kezeljük ezeket. Pozitívan kell választanunk. Ehhez az eddiginél még átfogóbban értelmezett relacionális etikának és empátiának kellene alapul szolgálnia. Sok múlik azon, hogyan válaszoljuk meg a kérdést: Mi végre vagyunk a Földön?

A lét spirituális, függőleges dimenziójának életre keltésére van szükségünk. Korunk arra sarkall bennünket, hogy a szakadatlan teremtési folyamatban egy új szakasznak adjunk formát. Az ehhez szükséges összes belátás, felismerés és technológia elvben megvan. Most rajtunk múlik. És ha együttműködünk, akkor sikerülni fog.



Az empátia, a mások körülményeibe való beleélés képessége. Herman Wijffels számára földi életünk lényege abban áll, hogy tudatosan hozzájáruljunk a bolygónkon zajló folytonos teremtési folyamathoz. Ha empátiával dolgozunk egy közös érdekért, akkor egyidejűleg a saját érdekünkért is dolgozunk, s így mindenki emberhez méltó létéért. Ez egy pozitív és teljesen logikus fáradozás, mellyel sokan fognak egyetérteni. Ezt azonban nem egyszerű megvalósítani. Aki így él, az lelki értékeket teremt. A másokkal való tiszteletteljes együttérzés révén kirajzolódhatnak egy magasabb szellemi élet mélyebb lényegi vonásai. Akárhonnan is nézzük, a Föld egy iskola marad, a keletkezés, virágzás és elmúlás szakadatlan körforgása, az ellentétek világa, az örömé, a szépségé, a betegségé, a szenvedésé és a halálé. És senki sem lakhat rajta maradandóan. A rózsakeresztesek felismerése szerint annak megértése a lényeges, hogy milyen változékony minden, ami az anyagban létrejött, hogyan formálódik minden, hogy aztán újra leromboltassék. Az ember, a kultúra, a civilizációk, az emberiség és végül maga a Föld - minden változékony és szakadatlan alakulásnak van alávetve. Csak a lényegi, a szellemben eredt gyökerek maradandóak. Eme lényegesre vágyakozik, törekszik az, aki a rózsakeresztes ösvényen van, mert ezek maradandó értékek. Az ember számára a lényeg nem csupán földi érdekekben rejlik (úgy egyénileg, mint közösségileg), hanem egy olyan életszínvonalban, melyen a kiindulópont a mások jóléte iránt érzett felelősség - a szeretet!

A rózsakeresztes erre a belátásra hangolja életvitelét. A világban és a világért akar dolgozni, de nem akar már a világban foglyoskodni. Életfelfogásának bizonnyal fontos része, hogy hozzájáruljon mindenki emberhez méltó létezéséhez. Ez azonban nem minden. Belső szeme egy másik, tisztán szellemi életre irányul. Vezetője a benső Krisztus, aki feltétlen szeretettel kormányozza szívét. A globális tudat egyetemes lélektudatba torkollik, mely valóban hordoz, és mindenekkel össze van kötve. Herman Wijffelsnek igaza van: a Föld folytonos teremtési folyamatában az emberiség olyan szakaszhoz érkezett, melyben a tudat kvantumugrására van szükség, különben a Földön az élet fennállása forog veszélyben. Ezért fontos, hogy erre olyan emberek mutassanak rá, mint a Worldconnectors elnöke, és a Reneszánsz-Csoport tagjai. Így járulnak hozzá annak tudatosodásához, hogy más életvitelre van szükség. Ha ebbe beleillesztjük a függőleges dimenziót, akkor a dialektikus embernek egy teljesen új létfeltételekkel bíró egyetemes, kozmikus térre nyitunk ablakot. Az önérdektől a közérdekig fejlődünk, és áthatolunk annak tudatához, hogy: „Az én országom nem ebből a világból való.” (Ján. 18,36) Egy teljesen új távlat!



Rabindranath Tagore azt írja a Sadhana című műve 2. fejezetében, melynek címe A lélek tudata: „Az ember története vándorlásának története az ismeretlen felé, törekvése halhatatlan önvalója, lelke megvalósítására. Ahogyan világokat épít fel és dönt romba, ahogyan óriási vagyonokat halmoz fel és tipor sárba irgalmatlanul, ahogy álmainak és vágyainak jelképek garmadájával alakot ad, majd félrehajítja őket, mint kinőtt játékszerét a gyermek, ahogyan a teremtés titkát feltáró varázskulcsot kovácsolja, majd - évezredek munkáját figyelmetlenül elpazarolván - valami új rendszert kitalálandó, műhelyébe visszatér, úgy lépdel az ember korszakról korszakra lelke tökéletes megvalósítása felé. Annak a léleknek a megvalósulása ez, mely nagyobb minden kincsnél, amit az ember felhalmozott, minden tettnél, amit végrehajtott, minden elméletnél, amit felépített - ama léleké, melynek felemelkedését nem gátolja sem a halál, sem az enyészet. Az ember hibái és kudarcai bizonnyal nem csekélyek és kicsinyek, hatalmas romhalmazokkal fedték be útját. Szenvedése roppant nagy, akár a vajúdás egy óriásgyermek születése alatt. Olyan beteljesedés előhírnökei ezek, amely végtelen. Az ember a mártíriumok minden fajtáját magára vállalta és vállalja még magára. Intézményei az oltárok, melyeken naponta bemutatja áldozatait, csodával határos áldozatokat lenyűgöző mennyiségben. Mindez teljesen értelmetlen és elviselhetetlen lenne, ha nem érezné önmagában a léleknek ezt a mély örömét, mely a szenvedésben próbálja meg isteni erejét és a lemondásban nyilatkoztatja meg kimeríthetetlen gazdagságát. Igen, jönnek a zarándokok, mindahányan, az utolsóig - jönnek, hogy átvegyék örökségüket a világban. Mindig azon vannak, hogy tágítsák tudatukat, egyre magasabb egységet keressenek, és egyre jobban közelednek az egyetlen, központi igazsághoz, amely mindent felölel.

Az ember szegénysége feneketlen mély, vágyai kielégíthetetlenek, míg igazán tudatába nem jut lelkének. Számára eladdig a világ az állandó folyás állapotában van, egy fantom, mely egyidejűleg van és nincs. Aki azonban felismerte lelkét, annak létezik a világegyetemnek egy középpontja, amely körül minden könnyen elrendeződik. És csak ebből a középpontból tudja egy harmonikus élet boldogságát elnyerni és élvezni. […]

Az Upanishadok nagy nyomatékkal mondják: Ismerd fel az egyet, a lelket, ő a híd, mely a halhatatlansághoz vezet. Ez az ember utolsó célja, hogy megtalálja az egyet, amely őbenne van, az ő igazi lénye, az ő lelke, a papi élet, a mennyei birodalom ajtajának kulcsa.”

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,