Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2011-es évfolyam

2011/2/ A gondolkodás gyakorlati nevelése

Pentagram > 2011-es évfolyam


Jan van Rijckenborgh


Jan van Rijckenborgh és Catharose de Petri, az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájának alapítói leírták a lélek megszabadulásához vezető utat. Ezen út ábrázolásánál többek között az Egyetemes Tan eredeti szövegeit vették alapul, melyeket a Szellemi Iskola tanulói és az érdeklődők számára magyarázatokkal láttak el, és életük példájával illusztráltak.



Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája abból indul ki, hogy ha az ember szívében határtalan vágyakozás él az iránt, hogy részesüljön az élő lelkek világának tiszta és ragyogó tudati terében, annak magától értetődően etikus és morális értékek kialakulása lesz a következménye. Az alábbi cikkben Jan van Rijckenborgh az ehhez a folyamathoz nélkülözhetetlen intellektuális önneveléshez ad segítő és gyakorlati tanácsokat.



Az emberi agy, az agysejtek összessége, számos csodálatos képességgel, többek között emlékezettel rendelkezik. Valamennyi agysejt képes meghatározott benyomásokat - mégpedig egyidejűleg többet és különféle fajtájút is - felvenni és megtartani. Ez különösen érvényes az emlékezet központjára. A benyomásokra való fogékonyság mértéke és minősége teljesen az adott ember személyes jellegétől és irányulásától függ.

Amikor az emberek egy csoportja közösen egy templomszolgálaton vesz részt, biztos, hogy nem egyformán figyelnek és koncentrálnak, és így a szolgálat benyomásait sem azonos módon veszik fel magukba. Irányulásuk tehát a szolgálat végére nem teljesen egyforma.

Ez ugyan kívánatos lenne, azonban az ember jelenlegi létállapotában még nem lehetséges. A benyomásokra való fogékonyság, mint már említettük, a személyes jellegtől és az irányulástól függ, melyeket viszont az ember mágneses rendszere, a lipika állapota határoz meg. A lipika fogalmán az aurikus lény hetedik körében lévő mágneses pontok hálózatát értjük, mely a természetes születéskor kel életre. Ez a mágneses háló, melyben valamennyi karmikus befolyás megtalálható, az agyba vetül, és alakítja, valamint egy meghatározott állapotban tartja az agysejteket. Ez a vetítés azonban nemcsak befelé történik, hanem kifelé is, az asztrál-szférába.

Az asztrál-szféra különféle nézetei és erői valamint az ember személyisége között benső hasonlóság és erős kötődés áll fenn. A mágneses rendszer egyrészt az asztrál-szférával, másrészt az aggyal áll kapcsolatban. A főszentélyben ettől kezdve egy tűz ég, mentalitásunk lángja, a közönséges értelmi gondolkodás. Ez a láng a hét agyüregben található hét gyújtópontból fejlődik ki. Ezért az emberi személyiség felnőtt állapotban olyan mentalitással rendelkezik, amely tökéletes összhangban áll az agysejtek jellegével, a lipika mágneses rendszerével és világunk asztrál-szférájával.

Természetben született személyiségünk tehát tökéletes egyensúlyban van a közönséges természet asztrál-szférájával. Ez a terület és különösen annak egyes hatásai (erők vagy eonok) ellenőrzik az emberi gondolkodást. Amikor a test alvásának idején az ember személyisége kettéhasad, az asztráltest és a gondolkodási képesség az asztrális területeken tartózkodik.

Az agysejtek ilyenkor általában olyan erőkkel és befolyásokkal töltődnek fel, melyek megfelelnek az egyén természeti állapotának. Ez mindenekelőtt azért teljesen természeti folyamat, mert a nap folyamán valamennyi agysejt az emlékezetben erősen koncentrált egyéni hajlamokkal töltődik fel. A főszentélyben a mentalitáson kívül az akarat képessége is megtalálható.

Az akarat központjában is létezik egy olyan asztrális sugárzásokból álló erős összpontosulás, mely szintén tűzként ragyog. A fejben így két tűz ég, a gondolkodás és az akarat lángjai, és mindkettő eredete az asztrál-területen, a szidérikus sugárzások területén található.

Az emberben általában először a gondolat jön létre, mielőtt fellépne az akarat és a vágyakozás. A gondolat hatást gyakorol az agysejtekre, és az ez által létrejött megindultság befolyásolja azt a szervet, amelyben az akarat található. Az akarat vagy a vágyakozás ekkor cselekvésre vagy nem-cselekvésre késztet bennünket. Tehát mindig a gondolkodás az, amely az akaratot vagy a vágyakozást cselekvésre ösztönzi. Az Egyetemes Tan ezért figyelmeztet nagyon komolyan minden jelöltet, aki az ösvényen jár, hogy: „Öt percnyi helytelen gondolkodás öt év munkáját semmisítheti meg.”



Vaktában gondolkodni



Ezt a mondatot könnyű megjegyezni, és egyértelműbben meg se lehetne fogalmazni: Aki tanuló akar lenni, ügyelnie kell a gondolataira. A helytelen gondolatokat meg lehet semmisíteni, mielőtt a vágyakozás fellobbanhatna. Gyakran tapasztalhatjuk amint a vágyakozás és az akarat tüze lángra kap bennünk, és olyan tettekre ösztönöz minket, melyeket később erősen megbánunk. Borzasztónak találjuk, hogy ilyesmi megtörténhet velünk, de - a gondolat megelőzi a vágyakozást! Ezért először a helytelen gondolkodás tüzét kell eloltanunk, mielőtt kiirthatnánk a vágyakozást. Mielőtt a felfelé törekvő ember rendszerében lényeges változások jöhetnének létre, a gondolkodását kell megváltoztatnia. Az átlagember a legcsekélyebb mértékben sem képes ellenőrizni a gondolatait. Vaktában gondolkodik.

Ki „ez”, aki így gondolkodik? „Ez” az én-lény, melynek székhelye a lép-máj-rendszerben található. Ez az én-lény kizárólag találomra gondolkodik. Gondolataink tökéletes összhangban vannak természetes irányultságunkkal. Meghatározzák akaratunkat, vágyakozásunkat és cselekedeteinket, röviden egész vérállapotunkat és azzal együtt lényünk egész állapotát. Az asztrál befolyások gondolkodásunk segítségével irányítják egész személyiségünket, és azt egy adott létállapotban tartják. Aki nem képes ellenőrizni gondolatait, aki mentalitását nem tudja tökéletesen megváltoztatni, az nem vélheti úgy, hogy a Szellemi Iskola tanulója.

Amikor például egyik templomunkban ülünk, teljesen különböző és gyakran a legkülönösebb gondolatok foglalkoztatnak bennünket. Ha létezne egy olyan készülék, amely képes lenne ezeket rögzíteni és újra lejátszani, hallhatnánk, hogy mi mindenre gondoltunk azóta, hogy a templomba léptünk - általában, és különösen tanulótársainkról. E gondolatvillámok következtében mozgásba lendülnek agyunk kerekei - anélkül, hogy mi ezt a legcsekélyebb mértékben is ellenőriznénk.

Ezért mondtuk: Aki nem képes gondolatait ellenőrizni, aki mentalitását nem tudja tökéletesen megváltoztatni, az nem gondolhatja komolyan, hogy valóban a Szellemi Iskola tanulója.

Amikor tehát együtt vagyunk a templomban, teljesen különböző és tökéletesen a természetállapotunkból magyarázható gondolatainkkal, a következő történik: Habár látszólag békésen ülünk egymás mellett, valójában az asztrál sugárzások egy roppant kaotikus forgószelét keltjük, hiszen mentalitásunk ugyebár a természetes asztrál területről származik.

És e heves asztrális vihar kellős közepén kell teljesítenünk feladatunkat. Látják, milyen végzetesek polgári kulturális szokásaink? Az ember valójában egyáltalán nem művelt, hanem végtelenül műveletlen. Lényegében még mindig a bunkójával hadonászó őskori emberre hasonlít. Habár divatosan öltözködik, a különböző helyzeteknek megfelelően viselkedik, és így a legjobb szándéktól eltöltve színészkedik, de alapjába véve semmi mentális becsületesség és tisztaság nincs benne.

Mindez hatalmas anyagot szolgáltat az elgondolkodásra. Azonban itt csak néhány, a témánkkal egybevágó nézetet szeretnénk érinteni. A kérdés, amely foglalkoztat minket, a következő: Miként tudnánk rendszerünket a lehető legrövidebb idő alatt, a dialektikus természet asztrál-szférájától levédeni, és bekerülni az új asztrál-terület hatósugarába?



Gnózis - egy életkérdés



E sorokat olvasva, ellenőrizheti a belőlük fakadó saját reakcióit. Ezek a szavak csupán elméleti fejtegetést jelentenek az Ön számára, amely tulajdonképpen hidegen hagyja, vagy mély érdeklődés támad Önben a téma iránt? Nagy hévvel feltámad-e Önben az a belső vágyakozás, hogy az új életterülettel való kapcsolat hamarosan valósággá váljon? Az is lehet, hogy Önök érdekesnek találják, hogy egy másik területen való tartózkodás minőségéről és következményeiről ismereteket szerezzenek, azonban ebben az esetben fejtegetésünket csak egy társadalmi tanulmánynak tekintenék, s ennek megfelelően közelítenék meg, amivel bebizonyítják, hogy létállapotukban valójában még nem történt semmi változás.

Az asztrál-szféra, az aurikus lény mágneses pontjainak hálózata, az agy, a mentalitás, az akarat, a vágyakozás, a vér, a test és az élet egy egészet alkotnak. Ezek képezik azon egymásba fonódó folyamatok területét, mely egy szervezet fogaskerék-rendszeréhez hasonlóan fejti ki hatását. Ezért nagyon sok mindennek kell történnie ahhoz, hogy behatolhassunk ebbe a rendszerbe, és természetének irányát megfordíthassuk.

Ha az új asztrál-területbe való behatolás e folyamata komolyan érdekli Önöket, és bensőségesen vágyakoznak arra, hogy ebben a magasztos, isteni asztrál-életben részt vehessenek, akkor nagyon reményteli az állapotuk. Miért? Ha Önökből ilyen gondolatok áradnak a Gnózis és az üdvösségük felé, ha vágyakoznak arra, hogy az új asztrál-területből részesüljenek, és ha ehhez ugyanakkor egy - még ha kezdetben csak gyenge - akarati tevékenység is kapcsolódik, akkor az egészen bizonyosan nem a normális természetállapotból magyarázható. Akkor ezek félreérthetetlenül nem-dialektikus befolyásokra utalnak. Ez pedig csodálatos!

Az ember egész lényét és tevékenységeit az asztrál-szféra befolyásolja. Az ember, a mentális élettől kezdve, e természet fogságában van. Akkor azonban hogyan lehetséges, hogy vágyakozása és gondolatai mégis a Gnózisra irányulnak? Érzik-e, hogy ez a kérdés létfontosságú?



A tudatnak szív-tudattá kell válnia



A Gnózis iránti valódi, élő érdeklődés nem magyarázható a közönséges természetből, hiszen a normális természetállapot e földi természet irányítása alatt áll. Akkor azonban hogyan jut az ember más, nem-dialektikus gondolatok és érzések birtokába? Ezek csakis kívülről juthatnak el hozzá úgy, hogy rendszerébe behatolva egy másik irányba ösztönözték mentalitását.

Ha a fent ábrázolt állapotot sajátunknak ismerjük fel, máris azzal foglalkozunk, hogy tudatunkat a lép-máj-rendszerből a szívbe vonjuk fel. És kizárólag egy ilyen tudat képes arra, hogy gnosztikus befolyásokat vegyen fel a rendszerébe. A szív ekkor megnyílik e sugarak számára, melyek a vérrel elkeveredve a kis vérkörrel eljutnak a főszentélybe, és figyelemre méltó módon befolyásolják mentalitásunkat.

Ettől kezdve olyan gondolatok foglalkoztatnak bennünket, melyek a normális élet vízszintes vonalával már nem egyeznek meg. Így hatol be a Gnózis az ember rendszerébe, és új képességeket kölcsönöz neki. Kezdetben ez talán csak egy felvillanó gondolat, melyet az akarat lendülete kísér, a vágy egy impulzusa, mely arra irányul, hogy a Gnózis üdvét megragadhassuk.

Ha a Gnózis ily módon belénk hatol, és ezáltal olyan gondolatok kelnek életre bennünk, melyek sem a karmából, sem az asztrál-szférából, még kevésbé a természetes vérből nem magyarázhatók, hanem Istentől erednek, akkor közvetlenül meghallhatjuk a lélek hangját, misztikus kifejezéssel élve: Isten szavát. Akkor az új asztrál-területtel, az egyetemes gnosztikus lánccal kapcsolódtunk össze.

Most saját magunk megállapíthatjuk, hogy birtokolunk-e ebből valamit. Ha igen, örüljön együtt velünk. Akkor a kezében tartja az ösvény kulcsát, mert az a saját rendszerében van. Mert az új képességgel például elcsitíthatja természetes énje régi gondolatait, és egy egészen más irányt adhat gondolatainak, azokat mintegy az ösvény követelményeire hangolhatja.

Amennyiben ez nem sikerül Önnek, akkor értelemszerűen felfoghatja ugyan amit mondunk, talán pontosan vissza is tudja adni azt, de mi haszna van belőle? Önben akkor semmi sem változik. Az új képességet önmagában - még ha csak csekély mértékű is - közvetlenül arra kell felhasználnia, hogy megtámadja mentalitását és új irányt adjon gondolatainak.

Ha képes erre, akkor egyidejűleg képes lesz ellenőrizni az akaratát és a vágyakozását is, mert a gondolat megelőzi az akaratot. Ettől kezdve ellenőrzése alá vonhatja cselekedeteit is, hogy azok megfeleljenek az életében uralkodó csodálatos, új befolyások követelményeinek. Önszentelésünket, az ösvényen való haladásunkat gondolkodási életünknél kell elkezdenünk. Aki erre még nem képes, annak várnia kell, míg a tudat a lép-máj-rendszerből felhúzódhat a szívbe. Ha azonban birtokában vagyunk ugyan ennek az új képességnek, de mégsem használjuk azt, akkor teljesen tönkretesszük tanulóságunk folyamatát.



Intellektuális nevelésünk



Ezért vésse jól az eszébe a nagyok figyelmeztetését: Öt percnyi helytelen gondolkodás, öt percnyi kritikát, irigységet, gyűlöletet stb. tartalmazó különösen rideg gondolatok, tökéletesen megsemmisítik az ösvényen tett erőfeszítéseink eredményeit!

Ezért mindazok számára, akik be akarják járni az utat, elsődleges fontosságú, hogy gyakorlati nevelésnek vesék alá gondolkodásukat. Ezt az intellektuális nevelést a Szellemi Iskolában kell megvalósítaniuk. A gondolkodás megtisztítása, a gondolkodás tökéletes őszintesége, ez az önmegszabadítás útja.

Ismerje fel ennek a hatalmas jelentőségét: Így kell megkezdenünk önmagunk forradalmasítását. Aki megtisztítja gondolatait, az közvetlenül megszakítja a személyiség-rendszer és a lipika, azaz a dialektikus asztrál-szféra kapcsolatát. Ezek a kötődések tesznek bábokká minket, mert miattuk vagyunk kénytelenek a közönséges asztrál-szféra impulzusainak megfelelően cselekedni. Ha a belénk ereszkedő Gnózis erejében hozzáfogunk mentalitásunk megváltoztatásához, akkor megszabadítjuk magunkat ezektől a végzetes befolyásoktól.

A szív eközben egyre jobban megnyílik, és a haláltermészet napról-napra idegenebbé válik a számunkra. A gnosztikus erők hatalmas hullámokban betörnek a rendszerünkbe. Új képességünk ezáltal mintegy óráról-órára erősödik, és ezen önfeláldozás által elősegíti az asztráltest gyors transzfigurációját. Így már közvetlenül egy tökéletesen új kezdet előtt állunk.

Tegyék fel önmaguknak még egyszer a kérdést: Valóban él bennem annak a bensőséges vágya, hogy a Gnózishoz közeledjek és belépjek az új életbe? Valódi ez a vágyakozás?

Ha válaszunk egyértelműen „igen”, akkor már megtettük ezt az új kezdetet. Akkor már birtokában vagyunk az új képességnek. Most már csak arról van szó, hogy következetesen használjuk is azt. Csakis akkor beszélhetünk jogosan és sikerrel a lélek életéről az új asztrál-területen.



Maradjunk gyakorlatiasak



Megpróbáltunk rámutatni arra, hogy ezt a kezdetet tökéletesen a kezünkben tartjuk. Akkor lélekben megszületettként lépjünk is be ebbe az új kezdetbe, hogy sikeresen tovább beszélhessünk azokról a magasztos dolgokról, melyek az új asztrál-területen várnak ránk.

Végezetül hadd mondjunk még valamit: Ne aggodalmaskodjanak az olyan dialektikus álmaik miatt, melyekről arra következtetnek, hogy az éjszakai órákban nem részesülhettek az új asztrális életből. Emiatt ne nyugtalankodjanak. Szinte valamennyi álom az agysejtek, és különösen az emlékezet központjában lévő agysejtek éjszaka történő kisüléseinek a következménye.

Ha például valakinek élénk a fantáziája, és a nap folyamán számos banális témán elgondolkodva mentálisan elhagyja magát, akkor agysejtjei nagyon sok erővel töltődnek fel. A test éjszakai alvása folyamán az agysejtek újra kiürítik magukat, és olyan álmokat okoznak, melyeknek köze van ugyan a nap folyamán átélt dolgokhoz, de zavarosak és töredékesek.

Még egy példával szeretnénk szolgálni: Lehetséges, hogy Ön napközben nagyon elfoglalt volt, és társadalmi helyzetében rengeteg dologgal kellett foglalkoznia. Amikor aztán a fáradtságtól teljesen kimerülten aludni tér, az agysejtjei tökéletesen túltöltött állapotban vannak. Éjszaka aztán kisülnek, és mellékhatásként a legkülönfélébb álmokat okozzák. Emiatt ne nyugtalankodjanak. Ne is törődjenek ezekkel az álmokkal, még akkor se, ha azok különösen fontosnak tűnnek. Zárják be azokat saját lényük csendjébe. Akkor majd hamarosan megmutatkozik, hogy mit is tartsanak felőlük.



Irodalom:

Jan van Rijckenborgh: Pa Knots, een appell aan de jeugd. (A bunkós, felhívás a fiatalokhoz) Rozekruis Pers, Haarlem, 1983

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,