Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2011-es évfolyam

2011/2/ Nyitottak legyünk vagy óvatosak?

Pentagram > 2011-es évfolyam


Gondolatok a találkozásokról



Az ember célja a túlélés - az ösztönei arra sarkallják, hogy mindig résen legyen, bárkivel vagy bármivel kerül is szembe, és azonnal feltegye a kérdést: Menekülnöm kell? Vagy védekezzek? Esetleg kezdjek úgy viselkedni, hogy a másik azt higgye: én vagyok az erősebb? Netán húzódjak vissza a csigaházamba, vagy fenyegetően borzoljam a tüskéimet?



Ez az ösztönös folyamat rögtön beindul, bárkivel találkozunk vagy kerülünk összetűzésbe. Tulajdonképpen az egónk reagál, amely megtanulta a leckét, és egész sor túlélési stratégiát dolgozott ki a sérülések elkerülésére és az életben maradásra.

A középkorban a páncélos lovag a tisztelet és bizalom jeléül emelte föl sisakrostélyát. Innen ered a ma is használt szólás: „nyílt sisakkal szembenézni valakivel”. A szokás egyébként máig dacol a múló idővel. A múlt század első felében, amikor a férfiak még kalapot hordtak az utcán, ez a gesztus úgy nyilvánult meg, hogy találkozáskor, üdvözlés gyanánt az illető úriember könnyedén megemelte a kalapját, de legalábbis megérintette a karimáját. Afféle jelzés volt ez, a kultúra jele: az ember félretette a félelmet meg a gyanakvást, és hajadonfőtt, nyitottan állt a találkozás elébe. Így mutatta ki ismerősének tiszteletét és bizalmát.



LÉLEGZETELÁLLÍTÓ



A találkozás nem feltétlenül jelenti azt, hogy emberrel futunk össze. Ugyan mitől akad el hirtelen a lélegzetünk és állunk némán, földbe gyökerezett lábbal, amikor váratlanul szarvas keresztezi az utunkat az erdőben, vagy ha egy csodás tollazatú jégmadárral kerülünk hirtelen szemtől szembe? Két külön világ néz ilyenkor farkasszemet, az állatok birodalma és az emberi világ, amely vissza képes tükrözni azt, amit lát. Ez történik akkor is, ha egy különleges növény, ritka gomba vagy fenséges fa kerül a szemünk elé: megérint bennünket, meghat és igencsak megörvendeztet. A bensőnk reagál, és hirtelen felismerjük a rendkívülit a növényvilágban. De az is ilyen élmény, ha hegymászás során a csúcsról körbetekintve szemrevételezzük, mi mindent hagytunk magunk mögött, odalent. A lélegzetelállítóan szép látvány hatására eksztázisba kerülünk, mert az ilyen találkozás a természettel mély benyomást kelthet bennünk. De még az írott szöveg is megható lehet, amikor olvasunk. Ahogy valaki egyszer megfogalmazta: a szöveg megérint bennünket, és olyan érzésünk támad, hogy ez valami különleges, valamit okoz, valamit művel bennem. Márpedig ez annyit tesz, hogy az adott pillanatban a könyv lapjain találkozás jött létre köztünk és a szerző között. Természetesen ugyanez vonatkozik egy-egy festmény, zenemű, balettelőadás vagy épület által keltett hatásra is: mindegyik kiváló lehetőség a sajátos, szokatlan találkozásra.



A TALÁLKOZÁS MINŐSÉGE



Mindezekben az esetekben ugyanaz történik: nincs szükség arra, hogy - mint embertársainkkal szemben - elővigyázatoskodjunk, hanem fenntartás nélkül megnyithatjuk a szívünket. Egy pillanatra felemelkedünk a szépséghez, annyira, hogy meg tudja érinteni a szívünket. Erre mindenki tud példát felhozni a saját életéből. Az ilyen a pillanatok fáklyaként lobogva emlékeztetnek bennünket a teremtés magasztosságára és emberi mivoltunk lényegére. Szívünk csordultig telik alázattal, boldogsággal és hálával, amiért mindezt megtapasztalhattuk.

Mily nagyszerű lenne, ha felebarátainkkal ugyanilyen nyíltan és a elfogulatlanul tudnánk érintkezni, megtapasztalva közben a teremtés és a lélek szépségét! Ha valóban nyitottak vagyunk embertársainkra és hagyjuk, hogy megérintsék a szívünket, hogyan festenek akkor találkozásaink?

Amikor a szívünk beszél, akkor érdemes tudatában lennünk annak, hogy egónknak a találkozás vonatkozásában momentán semmit nem kell tennie. A szótárban az áll: „találkozó = tárgyalás a kölcsönös megértés érdekében”. Ez jól körülírja, mi a találkozás célja: a kölcsönös megértés, azaz hogy felfogjuk, kicsoda-micsoda a másik, miért olyan, amilyen, mit kíván és hogyan, mit akar és miért akarja azt. Csak akkor nyeri el a találkozás a végtelen, igazi önvaló értelmében vett minőséget, ha kölcsönös megértés jön létre.

Több gondolkodó vizsgálta már, vajon a szufizmus nem az iszlám ezoterikus, rejtett ága-e, hiszen az igaz hittel párhuzamosan olyan ösvényt is hirdet, amely már jóval az iszlám megjelenése előtt ismert volt. Erről az ösvényről, erről az útról mondják, hogy egyidős az emberiséggel, és hogy ez valamennyi később alakult „vallás” szíve.

A szufik mindig messze megelőzték a korukat. Már évszázadokkal ezelőtt tanították az evolúciót, az atom szerkezetét és a pszichológiai törvényeket, vagyis mindazt, amit a nyugati világ a saját felfedezésének vél. A szufik azt mondják, hogy a domináns én - a hamis személyiség - alapvetően az ember ellensége, amelyet meg kell ismernünk, hogy túlhaladhassuk. Ez alapkövetelmény, ha részesülni szeretnénk a magasabb bölcsességben. Az igazi énünk - mondják a szufik - kezdetben csak egy aprócska, fényes, drága valami, amely azonban a végtelenségig terjedhet.

A rózsakeresztesek ebben egyetemes útmutatást látnak. Ez az az értékes gyöngy, amelyről Máni tudósított bennünket, a bibliai példabeszéd szántóföldben nyugvó kincse! Számos hasonló történetben igen sok jelképes találkozás jön létre. Valamennyi találkozás, amelyekről a Parszifál-mondában olvashatunk, a hős belső aspektusaira vonatkozik, amelyeken dolgoznia kell, hogy teljes emberré váljon - fejti ki Benita Kleiberg a Parszifál a Grál nyomában című könyvében.



A TALÁLKOZÁS VALÓJÁBAN BELSŐ TEVÉKENYSÉG!



Minden találkozás az önmagunkon végzett belső munkánk, a valódi (ön)szabadkőművesség része, amelyet minden embernek véghez kell vinnie, míg végül elég éretté nem válik az igazi találkozásra, a találkozásra a Másikkal.

Akkor - a találkozással egyidejűleg - létrejön a felismerés, feltárul a belső tudás. A legszebb példa erre a rendkívüli találkozásra Hermész és Pimander beszélgetése, amelyet a Corpus Hermeticum első könyvének 1-8 verse ecsetel:

„Egyszer, amikor a lényeges dolgokat fontolgattam, és lelkületem felemelkedett, testi érzékelésem teljesen elszunnyadt, mint az olyan embernél, aki túl sokat evett, vagy nagy megerőltetés folytán elfáradt és mély álomba merült.

És úgy tűnt, hogy hatalmas lényt látok, határozatlan körvonalakkal, mely néven szólított és azt mondta nekem: Mit akarsz hallani és látni, s mit kívánsz lelkületedben megtanulni és felismerni?

Azt kérdeztem: Ki vagy te? Azt felelte: Pimander vagyok, a Lelkület, a magától létező lény. Tudom, mit kívánsz, és mindenütt veled vagyok.

Így szóltam: a lényeges dolgok oktatására vágyom, szeretném megérteni a mibenlétüket, szeretném megismerni Istent. Ó, mennyire szeretnék mindent megérteni!

Azt felelte: Erősen tartsd a tudatodban, amit meg akarsz tanulni, és én oktatni foglak.

E beszéd közben megváltozott a külseje, és egyetlen szempillantás alatt feltárult előttem minden. Hatalmas látomást láttam. Derűs, szívet vidámító világosság lett, s kimondhatatlan öröm fogott el ennek láttán.”

Pimander tovább oktatta Hermészt, hogy az istenek követévé válhasson. Ez a csodálatos, évezredes kép a legtisztább példája az olyan találkozásnak, amely a belső bölcsességhez vezet. Az alapvető dolgok jellegének ilyen ismeretéből fakadóan találkozhatunk aztán valóban újfajta módon felebarátainkkal, embertársainkkal.







A teljes ember



„Amikor egy teljes ember egy másik teljes emberrel találkozik, egyszerűen nem alakulhat ki köztük vita. Különbségek persze előfordulhatnak, de a tisztelet mindenképpen jelen van, mert az egyik teljessége nem áll ellentétben a másik teljességével, egész-ségével.”

Mit értünk az alatt, hogy teljes ember? Olyan embert, aki új lelkével képes a Szellemmel való találkozásra.

Ez az a találkozás, amelyért az ember él. Úgy is mondhatnánk, hogy az ember és ember közötti találkozás a vízszintes síkon történik; a lélek és a szellem közti találka viszont függőleges érintkezés.

Az új lélek születése - azé a léleké, amely méltó, hogy a szellemmel kapcsolatba kerüljön - a szívben játszódik le. Ezért aztán az emberi szív egyben a kereszt szíve is, a függőleges és vízszintes áramlás találkozási pontja. Két életáram találkozik. Az a pillanat, amikor a beáramló folyam - a valódi életből fakadó életáram - behatol a szívbe és fénybe borítja, kezdete lehet az embertársainkkal való lényegi találkozásoknak is - a kapcsolatoknak szív és szív között. Idézzünk A tudatos szív című könyvből:

„Az ember tulajdonképpen küszöb két világ, két valóság között: egyfelől az anyagi lét, ahová az egó tartozik, másfelől pedig a szellemi lét között, amelynek kegyelemteli, óvó ölelésében igazi önvalónk elnyugodhat.

E kettő a tudatos szívben találkozik, amely integrálja, egységbe foglalja őket. Ám a felébredt és tisztán világító szív nélkül a behatárolt egó saját képzelt félelmeinek és csalóka hiedelmeinek látszatvilágában él. Tudatos szív nélkül nem lehet kapcsolat énünk és önvalónk között. A tudatos szív lényünk magja, általa vagyunk képesek eljutni a megismeréshez. Szívünk szeme jobban lát, mint az egónk által befolyásolt elménk és az egónkra támaszkodó érzelmeink. Ha ilyen szívvel rendelkezünk, akkor lehetséges az őszinte odaadás, a valódi boldogság és jólét.”

Kabir Edmund Helminski: A tudatos szív - a szufi ösvény az átalakuláshoz (The Knowing Heart: A Sufi Path of Transformation)


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,