Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2011-es évfolyam

2011/3/ A teremtő pillanat

Pentagram > 2011-es évfolyam

Megközelítési kísérlet



A Zen buddhisták évekig ugyanazt a cselekedetet gyakorolják - legyen az íjászat vagy tusrajzolás - csakhogy átélhessék, hogy a szándék nélküli önfeledtség egy hirtelen pillanatában csoda történik, és énjük és az elérendő cél kettősségéből belépnek a létezés egységébe.



A kimerültség jelenségei



Át lehet ezt élni? Tudjuk, hogy az egónak a spirituális úton fel kell oldódnia. Tehát az Én azzal kezdi, hogy ezt gyakorolja. De ennek a fáradozásnak a meghiúsulása megjósolható. Mégsem baj, hogy tovább próbálkozik. A hosszú harc, és az ehhez kapcsolódó önmegfigyelési tapasztalatok során a személyiség megtapasztalja, hogy ez nem működik. A személyes akarattal nem jut messzire, igen, sőt ez az erőfeszítés az útjában áll. Ez a tapasztalat egy idő után mély kimerültséget okoz. Mivel azonban a személyiség hozzászokott ahhoz, hogy fáradtan és sikertelenül is folytassa fáradozásait, ezért ő és a benne rejlő „Cselekvő” még sokáig tovább dolgozhatnak, látható, végleges eredmények nélkül.

De mit tudunk valójában az igazi spirituális pillanatról? Hogy néz ki? Milyen formában bontakozik ki?

Még ha az embernek a teremtő pillanatért vívott harca a tudati áttörés korábbi élményeiből származik is, az odavezető utat, a kulcsot vagy az ajtót újra és újra elfelejti. Ezek rendkívül homályosak, ködösek, bár ő közvetlenül előtte áll, mégsem képes felismerni őket. Az ember elfelejtette az ajtót, elfelejti újra és újra, még ha az ideiglenes áttörést már többször át is élte. Az ember számára nem lehetséges, hogy egy minden esetben a zárba illő kulcs álljon a rendelkezésére. De ha jól állnak a dolgok, a nyitott ajtót mindig újra odaajándékozzák neki.



A létért való küzdelem



Így tapogatózik az ember a határon, tele vágyakozással, reménnyel és ötletekkel. Melyek azok a gondolatok, amelyek megakadályozzák a „nyitott ajtó” megtapasztalását? Milyen akadályokra gondolunk itt, és miből keletkeznek ezek?

Mindenki tapasztalta életében, hogy bizonyos magatartásmódok tovább segítik, biztosítják túlélését, és a létért folytatott küzdelemben mások elé helyezik. Így keletkezik az évek során egy szabályrendszer, melyet részben a szülőktől veszünk át, másrészt karmikus örökségként hozzuk magunkkal, részben pedig egyéni, jelenlegi tapasztalataink képezik az alapját.

Többé kevésbé tisztán emlékszünk a különleges pillanatokra, a teremtő, kreatív áttörésekre és elképzelésekre, arra, hogy mit kéne éreznünk, és hogyan kellene ezeknek lezajlaniuk.

Ezeket a képeket a tudatalattink, stratégiai inputként, bemenetként, szüntelenül beletáplálja viselkedésmintáinkba. Ezek a küzdő személyiség rendelkezésére állnak ugyan az életért vívott harcban, de egyáltalán nem hasznosak, amikor a valódi szabadsághoz, vagy a „léttel való egységhez” közeledünk. Éppen ellenkezőleg, az embert ennek a formának a fullasztó képéhez kötik, amely az élet során egyre inkább megkristályosodik.

A fiatalok teljes energiabevetéssel törik át ezeket a falakat. A kreativitás területén gyakran merészek, nem szokványosak, új formákkal és tartalommal rukkolnak elő. A belső szabályozás még nem hat rájuk kényszerítően. Mi jellemzi ezt a különleges pillanatot, az alkotó átélést? Talán így lehetne leírni: „Éppen azért, mert nem kötjük hozzá magunkat, nem hagy el minket. Aki csendes szemlélődésében, csendes megfigyelőként, önátadásban járja ösvényét, a következőt fogja tapasztalni: bár a belső lényében minden pillanatban elhatárolódik tőle, az új élet úgymond áthatja őt. Ez nem az ő élete, hanem az őbenne lévő Másik új élete. És ebben azután a régi önvaló teljesen feloldódik.” (Jan van Rijckenborgh).

Feltűnés nélkül, mégis a mindennapi szokásokból kiemelkedve mennek a dolgok tovább, ahogyan azelőtt is tettük. Mennek tovább, de már nem értékeljük őket. Minden, ami történik „körülöttünk”, egy szükségszerűség következménye, amely kívül esik felfogóképességünk koordinátáin.



Lassított felvétel



És ekkor különös tapasztalat keletkezik: cselekvéseink egy kicsit lelassulnak. Vagy csak úgy tűnik? Látszólag lendület nélkül, könnyedén, magától értetődően és magyarázat nélkül dolgozunk. Filmesek használják ezt a módszert, amikor a filmben nagyon különleges, sorsfordító pillanatokat lassítva vesznek fel. Mi jellemzi ezeket a pillanatokat, és miért tudja minden néző, hogy a rendező mit szeretne kifejezni a lassú mozgással? Úgy tűnik, minden emberben mélyen él az emlék, hogy az idő is megállna - ha csak el tudnánk oldódni az egotól. A végzetes és döntő pillanatokban bénultan és semlegesen állunk egy magasabb energiaáram befolyása alatt, csodálatos egységben, és megváltó módon vagyunk kiszolgáltatottak. A vágyunk által, hogy erre az áramlásra bízzuk magunkat, szinte megáll az egész rendszer. Ez a pillanat egy örökkévalóságnak tűnik, mondjuk - hogy azután a következő pillanatban újra mérleget vonjunk és értékeljük a tapasztalatokat. Hagyjuk ezt abba! Ne kovácsoljunk többé állandóan kulcsokat, amelyek belülről zárják be börtönünket, miközben az ajtó valójában tárva-nyitva van.

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,