Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2011-es évfolyam

2011/3/ Megvilágosodás a pamlagon?

Pentagram > 2011-es évfolyam

Holle anyó, a Grimm testvérek meséje



„Átéli-e az ember rózsakeresztesként a megvilágosodást?” Mikor egy spirituálisan kereső ezt a kérdést teszi fel nekem, egy pillanatig hezitálok a válasszal. Itt nem elméleti, vagy filozófiai magyarázatot vár, hanem egy egészen személyes választ.



Válaszolhatok-e neki én-formában, akkor is, ha az „én” és a „megvilágosodás” két olyan fogalom, amelyek nem egyeztethetők össze, hanem tulajdonképpen teljesen és nagyon is kizárják egymást? Másfelől itt egy embertől-emberhez szóló gondolatcserére, egy lélektől-lélekig szóló megértésre kérnek. Engem itt keresőként, igazságra áhítozóként szólítanak meg.

És válaszolok: Igen, a legmélyebb meggyőződésem és tapasztalatom, hogy egy Szellemi Iskola ilyen különös terében folyvást megvilágosodás következik be. Én a megvilágosodást nem valami látványosnak, kiemelkedőnek vagy hatalmasnak érzem. A megvilágosodást inkább rejtett erőfolyamnak élem meg. Normális gondolkodásom csak ritkán észlel belőle bármit. Mégis, alig észrevehetően belső átalakulások és változások mennek végbe, melyek gyakran csodálkozásra késztetnek, amikor tudatosulnak bennem. Valami megindul, valami átalakul. Új elképzelések, egészen új látásmódok tudatosulnak egy bizonyos problémával kapcsolatban.

Néha bizonytalan vagyok, hogy egyáltalán beszélhetek-e „saját” tudatomról, mintha az csakis hozzám tartozna. Természetesen rendelkezem egy tudattal, egy képpel magamról és a környezetemről. Teljesen határozott minták alapján gondolkodom és érzek. De ebbe a tudatba, időről-időre, újra és újra „fénysugarak” és „fényvillámok” szivárognak be, amelyek nem belőlem erednek. Néha olyan érzésem támad, mintha egy magaslatról zseblámpával világítanának meg. Mintha a zseblámpa sugara egy sötét pincehelyiségbe vetődne. Ez a fény betekintést, „fénypillantásokat” enged mindeddig egészen sötét összefüggésekbe.

Néha úgy is érzem, mintha egy hőlámpát süllyesztenének belém, és annak melegítő sugarai olyan érési folyamatokat indítanának be, amelyek teljesen kivonják magukat a tudatom alól. De valamikor megérik rá az idő - valami új fejlődött ki és kifelé igyekszik. Nagyon nehéz ezt az átváltozást, ezt az új minőséget szavakba foglalni.



Megtanulni beszélni



Talán a beszélni tanulás folyamatához hasonlíthatnám. Kezdetben csak amolyan passzív szókincs létezik. Ám miután néhány fogalmat újra és újra megvilágítanak, azok kifelé igyekeznek és aktívvá válnak, átmennek az aktív szókincsbe. A szavakat először csak elismételgetjük, majd tudatosan előhívhatókká és beilleszthetőkké válnak. Mégis, még az aktív szókincs létezése sem biztosít szabad folyást a gondolatoknak, szabad és folyékony beszédet. A szavaknak ehhez folyamatba kell jönniük, és ez csak úgy történhet meg, ha egy erőfolyam kifejezésévé válnak, amely a belső birodalomból ered. Nehezen felfogható a számomra, hogy miként jön létre ez a belső áramlat. Bizonyosan nem a gondolkodásomból vagy az intellektuális képességeimből jön létre. Nem az érzéseimből fejlődik ki. Nem az akaratom és szándékaim eredménye. Valószínűleg nem is a karmikus múltamból, karmikus hátizsákomból jön.

A belső, felfoghatatlan, maradandó és időtlen térből árad. Még ha e belső erőáramlás működését alig foghatom is fel, egyet mégis tehetek: nem állok az útjába. Sőt: minden felvett, minden megtapasztalt rögtön megéltté és alkalmazottá akar válni. Ez pedig csak akkor sikerül, ha készen állunk arra, hogy vele együtt áramoljunk, és teret engedjük a változásoknak - minden percben és minden másodpercben. A „fénypillantások” segítségünkre vannak, útmutatók, melyek felhívást tartalmaznak. Ez a megvilágításban állás egy belső feszültséget épít fel, és egy feladatot tartalmaz. A fény megtapasztalása nem enged a pamlagon heverészve nyugodni. A felelősség érzését kelti. Kívánságot ébreszt, hogy válaszoljunk erre az ajándékra. Ezért minden kegyelemteli érintés egyben magában hordoz egy vizsgát is: létezik-e a képesség bennünk, hogy a megtapasztaltat továbbajándékozzuk? A bennünk gyújtott tűz elég erős-e ahhoz, hogy egy impulzust tetté változtasson, a szükségesként felismert következő lépéshez?



Analógia a Holle anyó mesével



Ez a folytonos próba a Holle anyó mesében nagyon konkrétan a szemünk elé tárul. A Grimm-testvérek gyűjteményében ez az elbeszélés a „megvilágosodás” mese. A megvilágosodás és a megszabadító tett itt összekapcsolódik.

Két különböző lánytestvérrel találkozunk, az „Aranylánnyal” és a „Szurkoslánnyal”. Az egyik szép és szorgos, a másik csúnya és lusta. A szorgos lánynak egész nap egy kútnál kell üldögélnie, és annyit fonnia, hogy vér folyik az ujjából. Amikor a szorgos lány gombolyagja egy nap a kútba esik, utána ugrik, hogy felhozza, és egy édenszerű másik világba kerül.

Aranylány és Szurkoslány az a két nézet, melyek egyidejűleg megtalálhatók a lényünkben. Ha Szurkoslány hat bennünk, akkor akaratunk még nagyon ingadozó és motivációnk nagyon énközpontú. A sok apró, ám a szolgálatban oly fontos lépéseket mindennapjainkban még nem ismerjük fel. Ha az Aranylány cselekszik bennünk, akkor indítékunk más: Igazi szánalom rezeg bennünk - a szív szeretetéből az embereknek „nem köveket, hanem kenyeret” akarunk ajándékozni. Ezért vagyunk „szépek”. Ebből a sürgetésből dolgozunk, míg kezünk vérezni nem kezd. Felismerésért küszködünk, a helyes életvitelért, a „harmóniáért a cselekedetek váltakozásánál”.

Fájdalmas tapasztalatokat élünk meg - mindennapos küszködésünk a mélybe vezet minket. Mert igazi szánalom és valódi szeretet ebben a világban nem található. Egy egészen más létsíkon jönnek létre. Ebben a másik világban, a lélek síkján próbának vetik alá rezgéskulcsunkat, valamint készségünket a válaszadásra és a szolgálatra.

A három próba, amely elé Aranylányt (és később Szurkoslányt is) állítják a másik világban, felettébb gazdag szimbólumokban. Aranylány először egy sütőkemence elé érkezik, amelyből a kenyér szól: „Húzz ki innen, különben megégek, már rég ki vagyok sülve!”

Milyen gyakran kérdezem magamtól, amikor felismerem a következő, konkrét lépést: „Menni fog ez? Elég vagyok egyáltalán ehhez a feladathoz?” Ezek az Én-perspektíva gyötrő kérdései. Ha azonban sikerül ezt az Én irányítású nézőpontot nyugodni hagyni, és teljes bizalommal megkockáztatni a következő lépést, akkor nincs több kétség, nincs többé jó és rossz. A léleksíkon éretté vált erőfolyam használódni akar, és csak akkor marad állandó, sőt kimeríthetetlen, ha használják. Azután Aranylány egy almafához ér, amely azt akarja, hogy megrázzák, mert az almái „együtt mind” megértek. Végül halomba kell rakni az almákat. Ez egy érdekes aspektus. A léleksíkon éretté vált nem csak magáért létezik, összegyűjtve és összekötve akar lenni. Sok érett elemnek együtt erős, mágnesesen vonzó hatása van. Megpróbálom elképzelni, hogyan és milyen módon lehet egyáltalán sok almát felstószolni és halomba rakni. Ez csak piramisformában építve sikerülhet. Amikor bizonyos számú érett lélek összetalálkozik, „alulról” kezdenek el építeni egy „piramist”, amelybe „felülről” beereszkedhet egy „piramis”, úgy, hogy a szellemi világból a lélekvilágba irányuló erőfolyam a valósulhasson meg.



Szaturnusz kapuja



A harmadik állomáson a szorgos lány Holle anyóhoz érkezik, aki nagy fogai miatt először félelmet és ijedtséget vált ki belőle. Holle anyó nagy fogai Szaturnusz kapujára emlékeztetnek.

„Hel” - ez a szótő rejlik Holle-anyó nevében - a halál és a megújulás istennője. Még ma is úgy ismert a háromkirályok napja, (a vízkereszt) mely az úgynevezett tizenkét szent éjszakát lezárja, mint Holle anyó napja. Miután átléptük Szaturnusz kapuját, a szolgálatnak egy egészen új módja válik szükségessé.

A szorgos lány többé már nem a mostohát (a dialektikát) szolgálja, hanem a tiszta ősanyagot. Az ágy, mint nyugalmi pont, jó szimbólum a most következő tisztítási folyamatra, amely csak akkor jöhet létre, ha az Én teljesen elhallgatott. Ha az asztrál-, és étertest megújítási munkálata sikerrel jár, a „tollak hópelyhekként” hullnak a világra.

A szeretet életet adó princípiuma, a tisztító víz, átárad azoknak az embereknek a szívén, akik ily módon szolgálnak, az egész emberiségre, és minden teret kitölt.

Az éretté vált lélek azonban még nem érte el útja végét. Szomorúság és honvágy tölti el, még akkor is, ha ebben a másik világban ezerszer jobban megy a sora, mint a dialektikában. Ugyanis valódi feladata, a bukott emberiség megmentése, még nem teljesült. Ehhez az idealitásnak és a realitásnak egészen konkrétan össze kell kötődniük egymással. A szelleminek kell a realitáshoz, a mindennapi élethez kötődnie. Ez a világtérben végzett munkán keresztül valósul meg, melynek abszolút következménye az asztrális és éterikus megtisztítása és megújulása (tehát az életszféráké, amelyből az ember él).

A megszabadult lélek eme igazi áldozatára, a bukott természetrend ingoványában végzett munkára való készség eredményezi az „aranyesőt”, a szellemlélek-tudatállapot fogadását. Ezzel a teljesen új, arany ruhával lehetséges az igazán alkotó és gyógyulást hozó tevékenység megnyilvánítása világban - és mindez jól megfontolt bevetéssel, mégis teljesen spontán, mindenféle mellékes szándék nélkül.

Néha azt kérdezem magamtól, miért találom Holle anyó meséjét olyannyira elbűvölőnek. Már megint egy szép képet pepecseltem volna össze magamnak, amely bizonyos elégedettséget ad? Az én mindig biztosat akar tudni, tervet és vezérfonalat akar kapni.

A léleknek viszont nem kell rálátás meg stratégia. Neki csak erőre van szüksége a következő lépéshez. A Holle anyó mese mély bölcsességet sugároz magából, mert világosan kifejezésre juttatja: mindig létrejöhet a megvilágosodás, de nem egy mindent elsöprő fény-tapasztalásként, amely mindent megvilágosít, és az átalakulás egész ösvényét egyszerre megvilágítja.

Megvilágítva mindig csak közvetlenül a lábunk előtti tér lesz, ha készek vagyunk megtenni a következő lépést, a kapottat tovább ajándékozni és tetté változtatni.



Irodalom: a Grimm testvérek meséi

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,