Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2011-es évfolyam

2011/3/ Piet Mondrian, az üresség festője

Pentagram > 2011-es évfolyam

Piet Mondrian (1872-1944) holland festő kései műveit a formaképzés alapelemeinek felhasználásával alkotta meg: színnel, formával, felülettel és vonallal. Mondrian a valóság mindenfajta ábrázolását, minden egyéni ecsetvonást elűzött a műveiből, hogy a valóság „igazi” nézetéhez közeledjen. A természetes forma állandóan változó megjelenése mögött létező változatlan, „tiszta” valóságot akarta visszaadni.



Aki először merül bele Piet Mondrian egy kései művébe, olyan festészettel találja magát szembe, amely leegyszerűsítő volta révén nagyon purista módon hat. Három piros, kék és sárga keskeny téglalap, öt fehér mező, és azonos szélességű fekete választóvonalak egy fekete téglalappal - kép-e ez egyáltalán? Minden ilyen egyszerűen néz ki.

A tarka felületek a szélre szorulnak. A pillantás először az egyik színes mezőről a másikra ugrik. A kompozíció optikailag nincs nyugalomban. Mozgássebességük le van csökkentve, mert főképpen a bal szélen levő kék téglalap akadályozza a forgómozgás érzékcsalódását. Sokkal inkább egy nyugodtan lélegző egész a benyomásunk. A jobb szélen keresztülfutó függőleges vonal stabilitást kölcsönöz, és a színes mezők közötti nagy távolság a nagyság és nyugalom benyomását közvetíti. A kép közepén csak egy fehér felület látszik.



Az elvont festészet megértéséhez a legértelmesebb segítség annak az útnak a követése, amelyre maga a művész lépett rá. Mondrian lépései szerencsére rendkívül világosak, és a fákról festett képei körülbelül félúton találhatók. E képek előtt az embernek az az érzése, hogy a „fa” témáját addig vizsgálta nagyon pontosan, és tapogatta végig gondolatban, amíg e téma egyik mintája a művész képzeletében a valóság helyére nem lépett.

Egy művész, aki a természetet akarja ábrázolni, azt mondaná, hogy egy fa gallyakból, ilyen és ilyen sok ágból és levélből áll. Mondrian ezzel szemben ezt mondta: „Nem, a fa lényege azokban a természeti erőkben rejlik, amelyek a földből egy élő formát növesztenek ki, és azt eredményezik, hogy a forma ezerfelé oszoljon és terjedjen szét.”

Mondrian éveken át állandóan ugyanazt a fát festette. A fa volt az ő jelképe és ideálja. A fa az életerőt, az egész természetet jelentette számára, és ő egyetemes értéket tulajdonított neki.

Az 1908-ból való „Vörös fa” mutatja, hogy mi kötötte le Mondrian érdeklődését: A lomb nélküli ágak kaotikus kuszasága, a természet vadsága vonzotta. Ezért vannak a súlyos ecsetvonású erős vörös és kék árnyalatok összezsúfolva. Fa és táj világosan megkülönböztethető és felismerhető, a térhatást a szín, de különösen az ágak átfedése hozza létre.



Abban a változatban, amelyet Mondrian „Szürke fá”-nak nevezett, a nézőpont ugyanaz, de a motívum csaknem feloszlik, és a táj már csak sejthető. A kép színes voltára határozatlan árnyalatok utalnak. Meghatározó a térközöket aktivizáló, jól kivehető vonalszerkezet, amitől összekeverednek az alakrészek a háttérrészekkel.

Az 1912-ből származó „Virágzó almafa” című alkotás még jobban eltávolodott a valóságtól. A vonalrács nagyobb felületi hatással bír, és az alapfelület strukturálódását szolgálja. Alak és háttér összefolyik. A fa vázszerkezete egymáshoz fűzött részdarabokra van bontva, és tiszta hullámformákba megy át. Úgy látszik, hogy a „fa” motívuma iránti mindenféle emocionális érdeklődés eltűnt.



Két évvel később a 6. számú festményen teljesen megszűnik a természet bemutatása, ehelyett a rend lesz az ábrázolás témája. A rácsháló az alaki sokféleséget mértani formákra redukálja. A vonal és sík egyenértékűsége révén a derékszög és az alapfelület válik hangsúlyozottá.



Mondrian képein a fokozódó elvonatkoztatási folyamat azzal van összhangban, hogy világszemléletileg a teozófiai társaság tanításához áll közel, ahová még 1909-ben lépett be. Így rendezte a természet egymástól elütő részleteinek gazdagságát harmóniába. Nincs semmilyen torzulás, hanem óvatosan kimerevített elemek vannak, mint egy rendezett, azaz kozmosszá süllyedt világ alaprajza. A valóságot, melynek tényei addig festészetének tárgyát képezték, attól fogva a létében kell megragadni.

„Hosszú időre volt szükségem, hogy felfedezzem, hogy a forma és a természetes szín egyéni érzelmi állapotokat vált ki, amelyek elhomályosítják a tiszta igazságot. A természetes formák alakja megváltozik, de a valóság marad… A cél nem az, hogy más, különleges színeket és formákat hozzunk létre, azok összes korlátozottságával együtt, hanem egy nagyobb egységre kell törekedni.” (1)



Ez a „nagyobb egység” a „Kompozíció 2” című kései művén elsősorban dualisztikus ellentétességek révén tárul fel:

Alapszínek-színhiány, szín-szín, hosszú-rövid, széles-keskeny, bal-jobb, fent-lent, előre-hátra.

Ezek az ellentétek állandóan kölcsönösen váltják egymást, és így egyensúlyt képeznek. „Minden dolog az egész része: Minden rész az egésztől kapja meg az értékét a szem számára, és az egész a részektől kapja meg azt. Minden viszonyokból és kölcsönösségből áll. Egy szín csak egy másik által létezik, egy kiterjedést egy másik határoz meg, és nincs térbeli helyzet egy másikhoz való viszonyítás nélkül. Ezért mondom, hogy a viszony a lényeg.” (2)

„Az összefüggés lényege az, ami valami és valami más között létezik. Úgy értem, hogy a kezem és a ceruza összefügg, ha lejegyzek valamit. Ez az összefüggés annyira magától értetődő, hogy elfelejtettük, hogy egyáltalán létezik. Minden igazság az összefüggésben rejlik, még egy olyan egyszerű összefüggés esetében is, mint amilyen ez. Sem a ceruza nem valóságos, sem a kéz, amely fogja. De a kettő közötti összefüggés leírja az igazán valóságost, az egyetlen létező valóságot. Az ok és okozat egyek. Ezért semmi sem tud létrehozni valami mást anélkül, hogy ketten nem egyek, és a valóságban nincsenek összekötve.” (3)

A kiegyensúlyozottság és a szilárd egyensúly az egyenes vonal révén, a függőleges és vízszintes kimerevítések által jutnak kifejezésre. Schoenmakers holland filozófus véleménye szerint, aki nagy hatással volt Mondrianra és az azonosan gondolkodó „De Stijl” nevű csoportra, a világmindenségnek matematikai szerkezete van. A harmóniát már az ókorban számarányokkal és mértani formákkal, négyzettel, háromszöggel és körrel fejezték ki. Ha az ember tehát a világmindenség harmóniáját művészi módon akarta kifejezésre juttatni, úgy azt mértanilag kellett megkísérelnie.

Mondriannál ezek a vonalak a kép alapvázának alkotójává váltak. A feszültségi viszonyt a különböző erők kiegyenlítése egyensúlyba hozza. Ez az egyensúly aszimmetrikus, nem ok-okozatilag merev, hanem dinamikus. Az arányok egymáshoz való viszonya eleven ritmust kelt, amely tükrözés által keletkező mindenféle azonosságot, mindenféle szimmetriát kizár.

E vonalak közé illeszti be a festő az alakzatait. Téglalapok és négyzetek fekete-fehérben és vörös, kék, sárga alapszínekben jelennek meg, amelyek a színkör egész színpalettáját felölelik. Az aktív színtér a semleges üres alakzattal van összhangban, harmonikus váltakozásban.

A színek és a formák, a kép kisugárzása a szemlélőnél lelki rezdülésekhez vezetnek, és ezzel egészen személyes pillanatfelvétellé válnak, amely ugyanannak a képnek a következő megszemlélésekor ismét teljesen más lehet. Így a kép és a néző szembekerülése különleges jelentést kap. A nézőnek anélkül kell tudnia a képre összpontosítani, hogy arra egy gondolatot is vesztegetne, hogyan jött az feltehetőleg létre, vagy mit tud az ember benne felismerni.

Már semmi tárgyszerűre ne emlékeztessen, hanem pusztán önmagából, tiszta festészetként hathasson. Ezért teljesen hiányzik a művész egyéni kéznyoma. A művésznek a kép keletkezésekor fennálló egyéni hangulatára sem lehet már következtetni. „Éppen a képek üressége hagy a nézőnek teret saját érzései és gondolatai számára, ha valami érzékszervekkel érzékelhetőt ábrázolunk, ha valami emberit fejezünk ki… Ha nem a dolgokat ábrázoljuk, akkor marad hely az isteni számára.”

Így hívja fel a modern művészet az elvont formáival a figyelmet a számára meghatározó képességre, más szóval: a szelleminek a láthatóvá tételére.

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,