Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2012-es évfolyam

2012/2/ A fény másik oldala

Pentagram > 2012-es évfolyam

Az emberek mindig árnyékot vetnek, gondolja az utazó. És miért akarnának megszabadulni tőle? Mi abban a rossz? Létezhet-e az ember árnyék nélkül? Egy utazó, aki az árnyék ellentétét kutatja: a transzparenciát.



A vonat nagy sebességgel száguld tova. Az utazó az ablakon át figyeli fény és árnyék elsuhanó játékát. Lenyűgöző. Nyilván egy kislány is így találja ezt, hiszen így szól: „Nézd csak apu, milyen hosszú árnyékok!” Az utazó csodálkozására az apa egy hosszú, a legkisebb részletekig kidolgozott előadást tart fényről és árnyékról. Ezzel fejezi be: „Ha tehát az egyenlítőn állsz, nincs árnyékod.”

Szokatlan társalgás ez egy vonaton. Az utazó évekig hordozza magában ezt az esetet, majd egy-egy pillanatban újra felbukkan ez az emlék - mindenekelőtt az utolsó mondat, de nem törődik vele. Míg egyszer a barátai egy partin meg nem mutatnak egymásnak néhány „jó kis” internetes rövidfilmet. Az egyik egy kislányról szól, akit a saját árnyékának a megpillantása pánikba ejt. A barátok majd megszakadnak a nevetéstől, megismétlik párszor a rövidfilmet, hogy újból jót vigyoroghassanak a félénk kislányon. Jóllehet az utazó nem találja viccesnek az egészet, mégis tovább nézi. Eközben egy határozatlan érzés sejlik fel benne, a parti azonban megy tovább, és ő együtt ünnepel. Hanem az érzés nem engedi el. Egyre foglalkoztatja. Csak nem lehet véletlen a „két eset az árnyékkal”? Utazásai során eszébe jut a két élmény. Az apa és lánya között zajló beszélgetésből már csak az utolsó mondatra emlékszik. A rövidfilm még elevenen lebeg a szemei előtt. De először is az egyenlítő témán tűnődik. Viruló képzeletében látja a leányt úgy húszévesen Afrikába utazni, hogy ellenőrizze apja történetének a helytállóságát. Nem egyszerű dolog pontosan megtalálni az egyenlítőt, de sikerül. A leány pontosan rááll, ám sajnos még mindig van egy kis árnyék. Lelapul, ahogy csak tud, de …nem, a helyzet ugyanaz marad. Még ha oly lapos lenne is, mint egy érme, akkor is lenne még ott árnyék!

Az emberek mindig vetnek árnyékot. Egyébként pedig miért kellene megszabadulni tőle? Mi olyan rossz benne? Miért esik a másik lány teljesen pánikba a saját árnyéka láttán? Amikor az emlékezetében meg az interneten mindent megkeresett, ami az „árnyékról” szól, információk egész sorát találta, melyekből egy rendezett listát állított össze:



1. Platón története a leláncoltakról, akik egy barlangban ülnek, háttal a tűznek, és egész életükön át csak árnyékokat látnak. Ezeket természetesen valódinak tartják, hiszen nem ismerik a valóságot.

2. Az árnyékokat gyakran társítják a halállal, és nagy általánosságban a kellemetlen dolgokkal is.

3. Vannak gyerekek is, akik mókás játékokat találnak ki az árnyékukkal.

4. Ezzel szemben kevés felnőtt akad, aki ezt teszi, ám sokan kelnek birokra az árnyékukkal lélektani szempontból, és ezért terápiára kell járniuk.

5. Az árnyék princípiuma nagyon sok írót ihletett arra, hogy történeteket írjanak árnyék nélküli emberekről, vagy olyan árnyékokról, melyek önálló életet élnek, és ráadásul kezdenek eluralkodni a személyiségen. Hans Christian Andersen egy példa erre.

6. Sok babonára is lehet bukkanni, ha az árnyék témájáról van szó. Így például némely ember fél másnak az árnyékán állni, feldühödött gyerekek pedig olykor a szüleik árnyékát tapossák.



Platón történetét nyugtalanítónak találta az utazó. Egy másik valóság létezése valós lehetőségnek tűnt számára, de rájöhetnek-e erre valaha a barlangban az emberek? Nagyon is lehetségesnek tartotta azt is, hogy önmaga is csupán árnyékokat látott. Tulajdonképpen csak azt lehetett remélni, hogy körülötte minden nem a végső valóság. Ezek a gondolatok mélyen el tudták szomorítani.

Mindenesetre történtek vele megindító és lenyűgöző dolgok is. Néha olyan mélyen meg tudta érinteni a zene, egy szó vagy egy fa… Hogy volt ez lehetséges?

Vagy Platón története csupán az önmagunk sötét aspektusainak értelmében vett lélektani árnyékra vonatkozott? Jung írt arról, hogy az ember az élete során tulajdonságainak egy részét a tudattalanba száműzi, és megpróbálja csak az önmaga által elfogadott részt mutatni kifelé. „Árnyékunk” azonban kísér minket, és egészen váratlan pillanatokban őt magát látja az ember. Akkor az ember önmaga mellett áll, hazudik, vagy olyat tesz, amit nem akar. Vagy másokra vetíti, és olyan tulajdonságokat ítél el, melyeket önmagában már nem lát. Ebből a szempontból teljesen érthető a félős leány magatartása.



Az utazó azonban már maga is sok mindent kitalált a projekcióról. Időközben már képes volt a saját projekciói felismerésére és benső elrendezésére is. Idővel már biztosan tudta, hogy egy ember birtokol minden tulajdonságot, és ezért voltaképpen minden lehetőséget is. Ez a felfedezés határozottan igen üdvös volt. Mégis feltette magában a kérdést, hogy akkor az embernek lélektani értelemben már nem lenne sötét, árnyékos oldala? Nem tudott válaszolni a kérdésre, az továbbra is fennállt.

Bizonyos idő után arra a következtetésre jutott, hogy ameddig csak cselekszik az ember, mindig is vet árnyékot. Képzeletében Janusfejű emberek képe keletkezett: ha elöl a szép oldal volt látható, akkor a haj alatt tűnt el a rút, és vice versa. Akkor megérthetjük, hogy az egyes ember, akárcsak a többiek, magában hordozza ezt az árnyékos oldalt. Ez egy csomó nehézséget megold. Soha sem mutathatja az ember azonban mindkét oldalt egyszerre, mert egymással ellentétesek.

Továbbra is bonyolult ügy volt ez.

Így visszatért az első árnyékötletéhez, ahhoz a lányhoz, aki papír vékonyságúra próbált lelapulni, hogy úgy álljon az egyenlítőn. A lány felfedezné, hogy ez nem sikerülhet. Megértené, hogy még ha fel is venné magába az ember az árnyékát, akkor sem fehér, hanem szürke lenne - mert még mindig a Lét-ben van.

Az utazó elhatározta, hogy a leány mindezen fáradozások után megérdemelte, hogy felfedezze: egyedül maga a fény nem vet árnyékot, és az egyetlen mód, amelyen nem vetül árnyék, a tökéletes transzparenciát, átlátszóságot jelenti - a tökéletes nem-lét-et.



Lehetséges volna ez? És éppúgy képes lenne látni ez a transzparens ember, mint ahogyan maga a fény lát? A Földre tekinthetne, és nem látna mást, csupán fényt, magának a fénynek a projekcióját. Transzparens tekintete képes lenne mindenen átlátni, hiszen a fény mindenen át tud hatolni, ha az ember már nem áll az útjába. Világossá válna előtte a létezés miértje. Még a legkisebb dolgot sem nevezné jelentéktelennek. Végre felismerné a tervet - a kislányokkal, fákkal, zenével és árnyékokkal.

Boldogsága pedig fényszikrákat vetne mindenre, amit a szeme megpillant.

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,