Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2012-es évfolyam

2012/2/ Lokaszenna - Loki vitája

Pentagram > 2012-es évfolyam

A legkülönfélébb kultúrkorszakok számtalan mítosza maradt ránk. Ezek a korai emberiség elképzeléseiről szólnak: a világ keletkezéséről, a természeterők és istenek tevékenységéről, és a halál utáni sorsról.



Az Eddáról szóló sorozatunkban megkíséreltük ezeknek az ősrégi mítoszoknak a mondanivalóját a mai értelem számára érthetővé tenni. Ennek fontos szerepe van, mert az Edda egy olyan eposz, amelyben a világ fejlődésének a misztériumai egyedülálló módon fogalmazódnak meg. Ábrázolja a szellemi és pszichológiai erők között zajló küzdelmet, amikor a fény megkísérli az emberi tudat sötétségét megszüntetni. Természetesen ez a küzdelem a sorozat utolsó részében is újra előkerül.



Az Eddáról szóló sorozatunk legutóbbi részében megtudtuk, hogy Hödur vak nyila az emberben éppen azt az aspektust ölte meg, amely a világosságot észleli. Az értelem - Loki - csak a „nemet” és az „igent” ismeri, és vak Baldur különleges légkörére, amely az eredeti élet szférájához tartozik.

A Lokaszennában (Loki érvelő vitájában) ezután megjelenik a félisten Loki - egyszer az Istenek barátjaként, máskor az ellenségeként - hogy az ünnepi hangulatot megzavarja. Loki egy titokzatos alak, kettős természettel. Egyrészt egy az Ázok (törpék) közül, és gyakran harcol velük az óriások ellen. A törpékkel (Ázok) mágikus eszközöket csináltat: Thornak Mjölnirt, a kalapácsot és Odinnak Draupnirt, a gyűrűt. De ugyanakkor büszke arra, hogy megölte Baldurt. Mindemellett ördögi lényeknek is az apja.

Gyakran kultúrhősként is ábrázolják, rokonságban a görög Prométheusszal. A tűz, melyet Prométheusz az embereknek ajándékoz, egy kétélű ajándék: egyrészt előbbre viszi a kultúrát és a fejlődést (meleg, fény, gasztronómia, fémek felhasználása…) másrészt az eredmények mindig rámutatnak arra, hogy az ember ezt a kultúrát valójában nem tudja uralni, és tűzfegyverekkel, vagy más megsemmisítő technikákkal mindig véget is vet neki.

Habár Lokit a közkeletű felfogás alapján, mint a tűzzel összefüggő jó és rossz összes létező lehetőségével rendelkező tűzszellemet tartják számon, lehetséges, hogy ez a nézet egy a „tűz” szimbólumával kapcsolatos nyelvi tévedésre vezethető vissza. Kevés olyan jellegű utalás van ugyanis a mítoszban, ahol Loki szerepét mindenekelőtt Odinnal társítják - legyen az annak hű követője vagy egy gonosz szellem.

Sőt Ström1 mindkét Istent úgy azonosítja, hogy Lokit „Odin egyik hyposztázisának, nézetének” nevezi: a kezdet Istenének egy másik megszemélyesítéseként. Rübekeil2 pedig azt feltételezi, hogy a két Isten kezdetben azonos volt, levezetve a kelta Lugus és Lugh-ból (akiknek a nevét a Loki tartalmazza). Mindenesetre Loki figurája valószínűleg nem az északi Skaldok késői találmánya, inkább egy közös indoeurópai prototípusból származik.

Baldur halála megzavarta az egyensúlyt a szellem és a természet között. Ebből kifolyólag tudott Midgardban felülkerekedni a gonoszság és a materializmus. A „sötét korszak” elkezdődött. Keleten ezt Kali-Yugának nevezik. „Isten halott” - így fejezte ki ezt Nietzsche német filozófus. Az emberek az isteni lét fényes jelenét saját bensőjükben már nem tudták érzékelni. Ennek eredményeként az istenség a külvilágban, a természetben sem volt már elérhető. Maradt hát a hit egy „távoli” Istenben: aki gyámkodó, külsődlegessé tett és konzervatív. Ha egy világrend, vagy társadalom elveszti szem elől a sugárzó szellemi alapot, egyre inkább a külsőségek rabjává válik.

Nidhögg, a sárkány (az irigység szinonimája) most már át tudja rágni a világkőris gyökerét. Yggdrasil megremeg egészen a magas Aszgardig, az Istenek székhelyéig. Ez a kezdete a világhatalmak összetalálkozásának egy különleges harctéren - Vigriden - Midgardban. Itt játszódik le a végső küzdelem.

Loki most meg tud szabadulni a kötelékeitől. Az Istenektől elszakadt értelem eléri legmagasabb fokú kibontakozását. Feltűnik a világ színpadán a gyermekeivel, a Fenris-farkassal és a Midgard-kígyóval. A Fenris-farkast Loki egy óriással nemzette. Felnövekedése során olyan hatalom birtokosa lett, hogy senki nem tudott neki ellenállni. Csak csellel és egy varázskötéllel sikerült őt az Isteneknek egy sziklához láncolni. De az utolsó napokban onnan is elszabadult. A materialista gondolkodás elérte a tetőpontját.

A Midgard kígyót is egy óriással nemzette Loki. Őt az Istenek annak a tengernek a mélyére vetették, amely minden országot körbevesz. Ott növekedett olyan óriásira, hogy a tengerben az összes országot körbeéri, és végül a farkába harap. Ő is harcba száll az utolsó napokban az Istenekkel. Vele együtt árhullámok csapnak át a partok fölött.

Jönnek a Fagyóriások Riesenheimból. Surtur, a fekete tűzóriás meggyújtja a világtüzet lángoló fegyverével.



Az Ázok átlovagolnak a szivárványhídon (Biefröst) és a Vánokkal és Einherikkel együtt fellépnek az elszabadult természeterők ellen. A Fenris-farkas akkorára tátja a pofáját, hogy felső állkapcsa az eget, az alsó pedig a földet éri. Elnyeli Odint, aki arany sisakjával, dárdájával és páncéljával lép fel ellene.

Widar, aki az egyik legerősebb Isten, és Odin egyik fia, rááll a farkas alsó állkapcsára, a felsőt kezeivel megragadja, és kettétépi a pofáját. Így hal meg a farkas. Thornak pedig sikerül megölni a Midgard-kígyót, de ő maga is áldozatul esik a méregnek, amit a kígyó ráköpött. Heimdall, „a világ fényhozója”, harcol Lokival, és mindketten elesnek. Surtur tüzet áraszt a földre, és felégeti az egész világot. Ég a világkőris is, de teljesen nem semmisül meg.

Isten halott. Az isteni-szellemi jelenlét kialudt az emberben. De az én-központú gondolkodás is végső krízisébe kerül, pellengérre állítják: az „Occupy” (elfoglal, birtokba vesz) világszerte az új idők egyértelmű jele, amikor a világi „hatalmaknak” (bankárok, politikusok, gazdasági vezetők) új és emberbarát kiindulópontokat kell találniuk, amelyek az egész társadalmat szolgálják.

Először teremtették az Istenek a természetet. Azután az ember elkezdte az óriási erőket mozgatni, és szolgálatába állítani. Amit az Istenek teremtettek, abban élet volt. Amit az ember a természetből hívott elő, halott volt és elterjesztette a halált. Egy bizonyos kritikus ponttól kezdve ez az elhatalmasodó halál a véget harangozza be.



A 49. és az 50. szakasz így hangzik:

A nap kialszik, a föld a tengerbe hanyatlik;

Az égről lehullanak a fénylő csillagok.

Lobogó láng tombolja körül az életétert;

Borzasztó hőség száll fel az égre.

Velőtrázóan üvöltött Garm a Gnipahellir előtt:

Szaggatja köteleit, rohan a farkas.

Sokat tudok, látom a távoli dolgokat:

a részletek sorsát, a hadi istenek bukását.




A „Garm” szó egy másik kifejezés a Fenris-farkasra.

Widar, „a messzire uralkodó”, a háttérben ható Isten, annak a felcsillanását szimbolizálja, amit Krisztus tesz majd az emberiségért.

Az Edda egy olyan eposz, amely a világ fejlődésének misztériumait összehasonlíthatatlan módon adja vissza. Úgy, hogy attól még a 21. században is eláll a szavunk. Ebben a sorozatban megpróbáltuk az Edda ősrégi mitikus elképzeléseinek kifejezőerejét a mai értelem számára elérhetővé tenni. Az elbeszélés az egyetlen univerzális igazságot különböző képekben mutatja meg, amelyek az akkori hallgatóság megértési képességének feleltek meg. A vágyakozás az „arany kor” után csíraként mindig megőrződik az emberek szívében, és minden korszak hozzáköti saját elképzeléseit és fogalmait. A Seth és Osiris közötti testvérharc, Prométheusz, aki a tüzet ellopja az égből, és az Edda egész elbeszélési struktúrája mind a szellemi és pszichológiai erők harcát adja vissza, amikor a fény megpróbálja az emberi tudat sötétségét megszüntetni.

Jézus megjelenése óta, aki elhozta a Krisztust, ezt a harcot teljesen az ember bensőjébe helyezték. Az új idők feladata, hogy spontán fejlődés és Baldur e tudati erőinek történő önátadás által olyan légkört vívjunk ki az emberiség számára, amelyet világosság, élet és tavasz tölt be.



1. Ake V. Ström, HaealdsBiezais: Német és balti vallás, Stuttgart, 1975

2. Ludwig Rübekeil: Népek és törzsnevek, Berlin, 2006






A fagyöngy

Nevét a fagyöngy (németül: Mistel) az ónémet „mistil” szóból kapta, amely trágyát jelent, mert magjai a madarak ürülékével kerültek fel a fák magasan lévő ágaira. Ez a növény egy félparazita, amelynek ugyan szüksége van gazdára, de azt nem károsítja.

A népnyelvben varázsnövénynek is nevezik, hiszen helyes dózisban gyógynövényként használják fel szíverősítésre és a rák gyógyításában. A fiatal ágak, a virágzási idő alatt szárítva és szétdörzsölve állítólag erősítik az immunrendszert. Túladagolva azonban szívbénító hatása van, amely le is tudja állítani a szívet. Így méreg és gyógyszer is egyben.

Mivel a fagyöngynek nincs gyökere, amely a földhöz kötné, hanem az évszakoktól függetlenül mint légi növény csak fényből, levegőből és vízből él, gyakran szent növényként tisztelték.

Elődeinknek az élet győzelmét szimbolizálta a halál felett, mivel télen magasan a csupasz fák koronájában láthatóvá válnak a fagyöngy örökzöld gömbjei. A kelták és a druidák a tölgyet szent faként tisztelték. Erről szedték a szent fagyöngyöt. Ebből a fagyöngyvarázslatból máig is fennmaradt valami: az angolszász hagyomány szerint karácsonykor fagyöngy ágat akasztanak az ajtó fölé. Ha egy szerelmespár alatta megcsókolja egymást, az szerencsét jelent a jövőjükre nézve.

A mítoszban a fiatal, törékeny fagyöngyről nem tételezték fel, hogy szerencsétlenséget tudna hozni. Túl ártatlannak tűnt ahhoz, hogy gyanús legyen. És mégis ennek a növénynek egy ága okozta Baldur halálát. Ez azt mutatja, hogy mégsem olyan tiszta, hogy ne lehetne visszaélni vele. Milyen könnyen és nyílsebesen tudja elárulni, sőt megölni az alacsony gondolkodás a szívben az isteni fényt! A ravasz önérvényesítés erői (Loki) mindig meg akarják semmisíteni a fiatal szellemi elvet bennünk.

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,