Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2012-es évfolyam

2012/2/ Szemünk világa

Pentagram > 2012-es évfolyam

Szemünk fényérzékelő szerv, segítségével tapasztaljuk meg a fény által láthatóvá váló térbeli kiterjedéseket. A szem azonban nem csak érzékel, hanem ki is sugároz fényt és erőt, erőt, mely sok dologra képes. Szemeink kisugárzása által láthatóvá válik, hogy kik és mik vagyunk, mert a szem a lélek tükre.



A szem önmagát nem láthatja, ehhez tükörre van szüksége. Isten tükre - hogy önmagát lássa - az ember.

„Az ember a világ szeme, a világ Isten visszatükröződése, és Isten maga a szem fénye.

Az ember a szem, mely a tükörbe néz, és ahogy a tükör visszatükrözi a beletekintő ember arcát, úgy néz szeme visszatükröződése a szemébe.

Isten, aki az ember szeme, saját magát az emberen keresztül érzékeli. Ez valami rendkívül kifinomult dolog. Egy meghatározott nézőpontból tekintve Isten az ember szeme, egy másik nézőpontból pedig az ember a világ szeme, mert a világ és az ember egyek. Ezt az embert, aki a világ szeme, a tökéletes embernek nevezik. Mivel az ember minden létező teljességét ábrázolja, ő önmagában egy világ. Az Isten és az ember között fennálló kapcsolat ugyanúgy fennáll az ember és a világ között is.”

(Mohammed Lahidzsi sejk)

Ha mi magunk a tükörben szembenézünk önmagunkkal, úgy látszik, hogy a szem mindig valamire irányul. Elhangozhat hát a kérdés: mi mire néz, és mi lát mit?

Az egyiptomi „Ra” név fényt vagy Napot jelent. Ra a kozmikus teremtő őserő, a Nap mögötti láthatatlan Nap, mely az összes teremtési elvet vagy tevékenységet magába foglalja.

Az általunk érzékelt Nap, Ra szeme, és nem Ra maga. Látjuk, hogy az ókori Egyiptomban gyakran ábrázolták a szemet jelképként.

Az ember jobb szemét Ra szemének tekintik - ez a Nap szeme. A bal szemet a Hold szemének látják. Mindkét szem együtt Hórusz, az idősebbik fiú szeme, és az ember spirituális képességeit jelentik.

Szemünk fényérzékelő szerv, azaz segédeszköz. Segítségével tapasztaljuk meg a fény által láthatóvá váló térbeli kiterjedéseket, és következésképpen nem tudatszerv. Addig nézünk, amíg hisszük, hogy látunk.

A szemek szoros, kölcsönös összefüggésben állnak a tudatszervekkel. A jobb szem a tobozmiriggyel és az ennek megfelelő agyi területekkel van összeköttetésben.

A bal szem a normál értelmi gondolkodással van kapcsolatban, melynek központja egy másik agyi régióban van. A tobozmirigy-központ rendkívül érzékeny a gnosztikus „napfényre”.

A jobb szem azonban csak akkor érzékeli ezt a gnosztikus fényt, ha az uralkodó én-ösztönök eltűnnek. Amíg ez a pillanat el nem jön, addig csak a józan ok-okozati értelemmel szoros kapcsolatban álló bal szem alárendeltjeként használható. Ezt mondhatnánk: valódi természetét tekintve a jobb szem még vak.

Akit még nem lobbantott lángra az isteni fény, az valójában ebből következően félszemű, és ezáltal az időben és térben létezőre egyoldalúan irányul.

Az igazi szellemi látás akkor jön létre, ha a tobozmirigy Ra szellemi napsugarait, a gnosztikus fényáradatot képes befogadni, és ebben érzékelni tud.

A szemeken keresztül a saját tudatunkkal megegyező rezgésállapot éterét vonzzuk magunkhoz. A szem azonban nem csak kap fényt, hanem ki is sugároz fényt és erőt, erőt, mely sok dologra képes.

Szemeink kisugárzása láthatóvá teszi, hogy kik és mik vagyunk. A szem a lélek tükre. Következésképpen ebből a tükörből ki lehet olvasni a tudatállapotunkat. A szem táplálhat minket, de kifelé is ösztönözhet, lelkesíthet és teremthet. Ebben az értelemben rendkívül mágikus. Van az a mondás is, hogy irigyelni egymástól a szemekben levő fényt. Szemünk fényét, figyelmünk fényét tudati világosságunk határozza meg. Ebből a fényerőből teremtünk. Azonban az általunk elképzelt, magunk-teremtette világkép ugyanakkor érzékelésünk határát is jelenti.

Addig nézünk valamit, ameddig látjuk, amit látni vélünk. Szemünk fényével csak azt látjuk, amik mi magunk vagyunk. Szemeink kisugárzása ilyen módon kialakítja körülöttünk a saját zárt tudatkörünket, a látóterünket. Ha ebbe a zárt tudatkörbe egyszer magasabb fény hatolhat be, akkor egy nagyobb valóságba lát bele az ember.

Az én-lényben található központi lángról tanúskodó, és csak saját magát látó szemfényt ezután ez a magasabb fény arra ösztönzi, hogy mint központi módon vezető szerepet játszó fény háttérbe szoruljon. A tekintet nyugodt és tiszta lesz. A saját hipnotikus tudati tükörbe meredés ördögi körét áttörik.



A szem „nem-léte” az a tiszta tükör, amelyben Isten saját magát látja. Ha ez az új fény lángra lobban bennünk, új világ bontakozik ki belső szemünk előtt. Mit lát a belső szem? Ki lát a belső szemmel? A tökéletes, az isteni Hórusz-ember, akit az ókori egyiptomiak „a Fiúnak” neveztek, aki bennünk belelát a saját isteni világába, és mi ennek a csendes, megvilágosodott tanúja vagyunk. Ebben a csendben képes a szemünk a fényerőt átalakítva kisugározni.

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,