Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2012-es évfolyam

2012/3/ Fényenergia

Pentagram > 2012-es évfolyam

Gyógyítás biofotonokkal

Életünkhöz hozzátartozik a betegség is. A gyógyulás sokszor lehetséges, de épp olyan sok esetben zsákutcának is bizonyulhat. A földi gyógyulás viszonylagos: alá van vetve az emberi tökéletlenségnek és az ellentétek világának. Az ember - magától értetődően - vigaszt, gyógyulást és megváltást keres. A fényhullámokat, az úgynevezett biofotonokat alkalmazó gyógymód enyhülést adhat, de valódi gyógyulást csak az hoz, ha önmagunkat teljesen átadjuk a fénynek.



Fény nélkül nincs élet. Az élő sejtek működéséhez és szerkezetük karbantartásához folyamatosan energiára van szükség. Minden emberi sejt (testünkben 60-100 billió van belőlük) az energiát a fény által termett táplálék útján kapja. Fényenergia nélkül az élet azonnal megszűnne és a sejtstruktúra összeomlana - ez lenne a földi élet vége.

Az ODE című nemzetközi folyóiratban 2011 nyarán egy tanulmány jelent meg a biofotonos gyógyításról. Ez azokat a gyenge fényhullámokat alkalmazza, melyeket a sejtek sugároznak ki. A jövő gyógymódjainak egyikéről lenne szó? Tény, hogy a modern gyógyászat a kémiai szerekkel végzett tüneti kezelés ellenére végül hatástalan marad sok - a modern életvitelünkből fakadó - krónikus betegséggel szemben. Einstein szerint egy probléma soha nem oldható meg azon a szinten, amelyen keletkezett. A múlt század húszas éveiben az orosz Alexander Gurvics bebizonyította, hogy az emberi test minden sejtje egy rendkívül gyenge fényt bocsát ki, amelyet biofotonnak nevezett. A fény tartalmazza mindazt az információt is, melyet a test minden sejtjét vezérlő rendkívül összetett biokémiai folyamat igényel. A múlt század nyolcvanas éveinek kezdetén Fritz Albert Popp német természettudós kimutatta, hogy a fényben keletkező zavarok a biokémiai folyamatok zavaraihoz vezetnek, melyek betegségeket okozhatnak (gondoljanak a „téli depresszióra”).



A frekvenciák jelzik a betegségeket



A holland Johan Boswinkel végkövetkeztetése az volt, hogy ha a testek „frekvenciákból” állnak, akkor kell, hogy legyen lehetőség a rezgésszám mérésére, a betegségek „kiemelésére” és a megjavított fény „visszaadására”.

1983-ban elkészített egy műszert, amely a testek fénykibocsátásának mérésére és helyreállítására volt hivatott. Már előtte kifejlesztett egy olyan erősítőt, amely mikroszkopikus szinten megmutatta, hogy a sejtek koherens (összefüggő, egymással interferálni képes), egészséges fényt sugároznak-e ki, vagy pedig kaotikust, kórképet megjelenítőt. Az emberi test azonban billiónyi sejtből áll és sugár-spektruma hihetetlenül változatos. Boswinkel ezért azt a tényt használta fel, hogy az elektromágneses feszültség az akupunktúrás pontokon különbözik az őt körülvevő bőr feszültségétől. Ha ott mérünk, két eredmény lehetséges: egy egyenes vonal (melyet egy erős, állandó feszültség képez), vagy egy hiperbola, amely feszültségesést jelez, vagyis a pont gyengeségét, erőtlenségét mutatja.

Boswinkel összekapcsolta a Voll-féle elektro-akupunktúrás eljárását a homeopátiás hígítások rendszerével. Azon anyagok esetében, melyek ezen a módon kezelve (hígítva) lettek, a szer (közeg) átvette a rezgésszámot és vele az információt. Ezeket az adatokat - kb. 500 szerről - Boswinkel, mint „ellenfrekvenciákat” rögzítette műszerében. A zavaró frekvenciák és az ellenfrekvenciák eredőjének nullát kell adni, akkor lép fel bizonyíthatóan a gyógyító hatás. Ez feltételezi, hogy először ismertnek kell lennie a szervezetben zavart kiváltó oknak. A valós okról lehet csak szó, hiszen akkor kínálja a műszer a valódi megoldást. Boswinkel megnevez egy példát: „Az akadémikus orvostudomány a Heliobacter (vagy Helicobakter) baktériumot a gyomorfekély ismert kórokozójaként tartja nyilván. Viszont én, ha egy gyomorfekélyt akarok gyógyítani, az epehólyagot kezelem, és nem a Heliobactert. Ha szervek vagy mirigyek merültek ki, akkor többé nem optimálisan működik az immunrendszer, és a test fogékony lesz például a bakteriális fertőzésekre.” Eddig a jelentős beszámoló a Boswinkel által kifejlesztett készülékről, amelynél a páciens elektródákkal a kezei fölött és lábai alatt a „saját fényét” egy „megfordított formában” újra felveszi. Ennél a módszernél természetesen lényeges a jó diagnózis. Úgy tűnik, hogy Ausztriában ez a módszer 30 év (és számtalan sikeres kezelés) után közel áll az első tudományos elismeréshez.



LÉTEZIK HÁT „TISZTA” FÉNY?



Azonban ez csak egy része a történetnek. Van-e tulajdonképpen „tiszta” fény? Mert ha a fény, melyet az ember felvett (a szemeken, a bőrén, a csakrákon és az akupunktúrás pontokon keresztül) - a biokémiai folyamatokban átalakított, majd újra kisugárzott - kölcsönhatást okoz, akkor valóban kérdés, hogy milyen „világosságot” vonz. A mesterséges fény csak egy részét tartalmazza a spektrumnak, és hosszú, kitartó behatása kiváltója lehet a biokémiai folyamatok zavarainak.

Csak nemrég volt olvasható egy rövid tudósítás az újságban egy kísérletről, amely összefüggést mutatott ki a mellrák és az éjszakai ápoló személyzet között… Így sok példája lehet az egyéni életkörülmények tökéletlenségének. Egyáltalán van-e még nyugati társadalmunkban lehetősége sejtjeinknek a „tiszta” fényt felvenni? Más szavakkal: Milyen fény számára nyitja meg magát az ember? Van egyáltalán „tiszta” fény? Eléggé tárgyilagosak vagyunk-e ahhoz, hogy megítélhessük ezt? És mit tudunk mi magunk ezért tenni? Egyáltalán alkalmasak vagyunk-e ezt felismerni? Ebben a tekintetben, úgy látszik, mindenütt zavar és nézeteltérés uralkodik: Amit az egyik pozitívumnak tapasztal, azt a másik undorítónak találja. Mire kell hát a szemeinket irányítani, milyen világossággal tudjuk magunkat összekötni? Hogyan működik a szem tulajdonképpen? Esetleg nem sokkal nagyobb-e annak a jelentősége, hogy milyen irányulással nézünk? A régi írások is beszélnek a fényről: „Ő benne (az Igében) vala az élet, és az élet vala az emberek világossága. És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt.” Vagy - mondja J. v. Rijckenborgh1 - „az erőtér megnyilvánulását a világosságtér megnyilvánulása követi, és a világosságtér legfontosabb jellemzője, hogy ugyanakkor életterület is a legvalódibb értelemben véve. Csak a világosság-megnyilvánulás által lesz egy erőtér joggal életterület.” Itt is érvényes tehát: a fény - élet. De melyik fény, melyik élet? Mert énünk nyilvánvalóan nem rendelkezik ezt a világosságot észlelő érzékszervvel, ezért számára megragadhatatlan. Nem adatott meg én-lényünk életében az örömök állandósága és az eljövendő isteni harmónia sem: minden örvendetes eseményt a mindennapi realitásba való visszatérés követ.



Megőrizni a fényinformációt



Talán csak egy módja van a megnyílásnak: a tökéletes önátadás. Önmagunk átadása a másik fénynek, amely segítségként van jelen az ember számára. A földi gyógyítás viszonylagos: alá van vetve az emberi tökéletlenségnek és az ellentétek világának. De a magasabb fényenergia képes egy belső szerv által elérni a lelkünket. Ehhez azonban lankadatlanul kell irányulnunk a tiszta információk foton-áramlására, miközben a zavaros én-rezgések fokozatos kikapcsolására kell törekednünk. Ez a fényinformáció egy másfajta rendből eredően másfajta gyógyulást hoz. A lélek, aki ezen a fényen keresztül erőt nyerve tudatossá válik, megveti lábát saját életterületén, és ezzel kiemelkedik a testi halálból.



1 A Gnózis jelenlegi megnyilatkozása, 3.6. fejezet „Az erőtérből világosságtér lesz”

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,