Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!2012-es évfolyam

2012/3/ A világ mint túlexponált fénykép

Pentagram > 2012-es évfolyam

Az emberek világa egy erősen megvilágított fényképhez hasonlít. Az eredeti információ, az őskép életlenné, alig kivehetővé vált a túláradó információmennyiség miatt. A fény képes azt az információt továbbítani, amely az adott életterületen jelen van. Ezt legjobban a kereskedelem értette meg. A bevásárlóközpontok és a kisebb üzletek megpróbálják a vásárlókedvet fényreklámokkal feléleszteni, és ebből tőkét kovácsolni.



Minden embernek szüksége van fényre. Sőt, minden teremtménynek szüksége van fényre a növekedéshez és a fennmaradáshoz. A 'fény' és az 'élet' szavak szellemi szempontból egymás alternatívái. A tiszta fénnyel kezdődött a egész teremtés. Ez minden dolgok alapja és megtartó ereje.

A régi kultúrák számára (Egyiptom, inkák és maják) a fényt a Nap testesítette meg, tiszteletük legnagyobb tárgya. Ezért építettek Naptemplomokat és piramisokat a Napnak. A gizehi szfinx is tiszteletüket tanúsítja a világosság istene, a Nap iránt. Ez a kőből készült őrszem - az állatiból kiemelkedő szellemember - megértő tudással átszőtt vágyakozó pillantását kelet felé fordítja, ahol a Nap minden reggel megjelenik a horizonton. A Nap az újraszületett élet jelképe, amely a keleti horizonton ébred. Ennek megfelelően a Nílus nyugati partján lévő egyiptomi királysírok az elmúlt életet jelképezik.



A kifordított tudat



A napfény - Amon-Ré - az örök, életet adó energia szimbóluma. Évezredről évezredre őrzi a földet, mivel magában hordozza az örökkévalóság fényének rezgését. Aki figyel, meglelheti benne az inspirációt, szellemi világosságát és lelki táplálékát - olyan táplálékot, amely a mesterséges fényben nem található. A testünk is fényből álló forma, kondenzált fényenergia. Lényünk minden részecskéjét ősfény hatja át, azonban ez nehezen felismerhető. Ha a tudat kifelé fordul, akkor a fényt rabul ejti az anyag, és nem tud megnyilvánulni. Ezáltal az atomok összetétele egyre sűrűbbé válik. Minél mélyebbre merülünk az anyagban, annál jobban bezárjuk a világosságot az atomjainkba. Ez az állapot addig tart, amíg az ember el nem kezdi keresni a világosságot. Amint ez a keresés elég mélyre hatol a lényébe, megváltozik a lelkesedés, és ez belső változást indít el. A tiszta lelkesedés, amely feltüzeli a lényt, képes megváltoztatni az atomszerkezetet, amellyel lehetővé válik az eredeti, lelkesítő tűzhöz való közeledés.



Az alapérzés



De milyen gyakran keresi az ember a fényt önmagán kívül. Milyen gyakran nem találja, vagy ha megleli is, tompít rajta a látszat. És mégis, az igazi fény lényének minden atomjában ott vibrál. Mindannyian ismerjük a kijelentést: „Isten birodalma közelebb van hozzátok a kezeteknél és a lábatoknál”.

A keresők alapérzése a szellem folyamatos hiánya és a szellemi felismerés hiánya. Ezért látjuk őket olyan gyakran nyugtalannak; soha meg nem állnak, és éheznek a szellemmel való újraegyesülésre. Olyan ez, mint egy belső űr, melyet ki kell tölteniük. Mert csak a szellem a beteljesülés, amely ezt az űrt betöltheti. Vajon nem úgy van-e, hogy ezt az űrt elkerülhetetlenül mindig megpróbáltuk mindenféle dologgal kitölteni?

Az ember természeténél fogva nem élhet együtt az ürességgel. Bepólyázta magát külső létének kemény magjába és külső dolgokkal táplálkozik, így olyan, mintha meg kellene fulladnia vagy halnia, ha továbbra is elválasztva marad a szellemtől. Ahhoz, hogy megmeneküljön bábjából, Ízisz fátylát, az illúzió és tudatlanság fátylát fel kell lebbentenie. Amint megszabadul Ízisz fátylától, azonnal megülheti a menyegzőjét Ozirisszel, a szellemi elvvel. Ozirisz és Ízisz kapcsolatából születik Hórusz, a Napgyermek, a belső Krisztus.

Egyiptomban Sais templomában van egy kép a lefátyolozott Íziszről, a következő felirattal: „Én, Ízisz vagyok minden, ami volt, ami van és ami eljövendő. Halandó ember még nem vette le rólam a fátylam.”

De miért van Ízisz lefátyolozva, és miért rejtett még mindig olyan sokak számára?



Elmélyülés, tisztulás és önismeret



Aki a képet felfedi, az meghal - a régi létállapota szerint. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, szükséges az elmélyülés, a tisztulás és az önismeret. Az ember személyiségtudata és az igazi lélektudat között mindig is fátyol volt. Ez olyan igazságot takar, amely az egó számára túl nagy és magasztos ahhoz, hogy felfoghassa, legyen az egó bármekkora.

A régi indiai bölcsesség Mayáról, a fátyolról beszél, melyet az én-tudat von önmaga és az abszolút valóság közé. Az ember számára, aki az isteni tudattal rendelkezik, a valóságot nem takarja fátyol. A leplezetlen valóság ott rejlik az emberben. Ha a kereső ember, aki arra vágyik, hogy megoldja létének rejtélyeit, elkezd a benne lévő isteni birodalom mélyére hatolni, akkor eltűnik minden régi, és az elválasztott lét illúziója lassan feloldódik a világosságban, mely minden életen áthatol.

A lefátyolozott Ízisz képe szép szimbólum. Az eredeti lélek rejtélyét nyilvánítja meg számunkra, amennyiben nem vagyunk „teljesen vakok és süketek”. Az anyagra hangolt tudat nem képes felfedni a rejtélyt, amely a fátyol mögött van. A fátyol enged annak, aki az elkendőzött Ízisz rejtvényének megfejtésére vágyik. Aki csak úgy, felemeli a fátylat, hogy meglássa, ki van alatta, az azonnal meghal. Aki azonban azért lebbenti fel a fátylat, hogy az én-tudatot legyőzze, az szemtől szemben áll majd az isteni szellemmel.

Akkor az egyéni és elválasztott emberi léte véget ér. A kép halott szemeibe néz és felismeri saját magában az eredeti lelket, amely kendőzetlenül benne él, és Ozirisszel, a szellemmel történő egyesülésre vár. A fátyol lehullott, mert a a lefátyolozott Ízisz misztériumának kulcsa mi magunk vagyunk.

Csak az eredeti lélek fedheti fel Íziszt, mivel ő maga Ízisz. Így megértjük a kép szövegét is: „Az eredmény, amit teremtettem, a Nap”.

Ez az isteni fény az emberben, amely nem ismeri az illúzió világát. Érezzük-e a túl sok mesterséges fény, a vágyak túláradó fényének fájdalmát a szívünkben? A vágy kígyója egy valóban létező energiafolyam az ember életrendszerében, amely fenntartja a fej és a szív meghasonlottságát.

A fej és a szív csak akkor alkothatnak egységet, csak akkor jöhet létre Ízisz leleplezése és a menyegző Ozirisszel, ha a vágy kígyója az ember régi kígyótűzrendszerében kialszik. Csak ekkor kezd el keringeni a világosság - a mindenség ősforrásából származó eredeti, egyetemes és mindent körülölelő szellemsugárzás - az egység egy új körén az életrendszerben.

Ekkor a kígyó a saját farkába harap; az örökkévalóság betör az időbe, vagy ahogy a régiek mondták: A belső Krisztus, a szellemi Nap megszületik a szívünkben. Az időtlen fény félretolja a csalóka asztrális függönyt. A sötétség, és ezzel azok a mozgatórugók, amelyekből eddig éltünk, és amelyek eddig éltettek, lelepleződnek. A fény, amely be volt zárva, minden sötétséget elsöpör. Ismét körülölel minket a fényruha.

Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,