Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Jan van Rijckenborgh: A boldognak-mondások misztériuma

IX. Boldogok az irgalmasok: mert ők irgalmasságot nyernek.

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh: A boldognak-mondások misztériuma


A Boldognak-mondások eddigi tanulmányozásából is világossá vált már, hogy a kutatók és Biblia-szakértők szerint itt valami praktikus, keresztény humanizmussal, a megszokott életben gyakorolt, valamiféle keresztényinek mondott tevékenységgel van dolgunk, amely a boldogság elérésével kecsegtet, és amely közvetlen jutalomként már ma is bizonyos kellemes tapasztalatokat helyez kilátásba. Ez a helyzet ezzel a Boldognak-mon­dás­sal is.

A teológiai és általános emberi felfogás szerint az tekinthető irgalmasnak, aki istenfélő, aki részvétet érez szükségben és bajban lévő embertársa iránt, és kész segítséget nyújtani neki. Egyúttal azt is hozzágondolják, hogy a szívében könyörületet érző ember általában nem tartozik a legértelmesebbek és a legtehetősebbek közé. De az is előfordulhat, hogy valaki valóban könyörületes, viszont nincsenek meg az eszközei, hogy adakozó és bőkezű legyen. Ilyenkor, szerintük, Isten a készséges szívet veszi figyelembe.

Továbbá nemcsak saját sorscsapásainkat kell türelmesen elviselnünk, hanem keresztény együttérzésünk alapján testvéreink bajában is osztoznunk kell. Részvétünket ki kell mutatnunk, és amennyire módunkban áll, hozzá kell járulnunk a rászorulók támogatásához. Együtt kell éreznünk mások lelkével, és segítenünk kell nekik, rokonszenvet kell tanúsítanunk a tudatlanok iránt, és tanítanunk kell őket, részvétünk alapján intenünk kell a gondtalanságban élőket, a bűnösökkel együttérezve pedig, ki kell ragadnunk őket létállapotukból, mint valami tűzvészből.

Mindazoknak, akik megfelelnek ennek a keresztény gyakorlatnak, boldogoknak kellene lenniük, hiszen Krisztusról azt mondják, hogy Ő is irgalmas. Nyilván mi is részesülünk a boldogságban - vélekednek -, ha Krisztus valamely tulajdonságát magunkévá tesszük. Ha mi is irgalmasok vagyunk, mint ahogyan Ő is az, akkor a magunk módján mi is tökéletesek vagyunk, ahogyan Ő tökéletes. Mindazok pedig, akik ily módon irgalmasok, majd irgalmasságot nyernek. Ennek a tudata már benne él a tömegek általános erkölcsi felfogásában és a következő közmondásban is: „Jótett helyébe jót várj!”

Kinek is lehetne kifogása egy valóban keresztényi és emberséges életgyakorlattal szemben? Nyilván senkinek! Hiszen az ilyen életvitelt az „Istenben megvilágosodottság” természettörvényszerű következményének kell tartanunk.

A századok folyamán a hangsúlyt váltakozva hol a hitre, hol pedig a cselekedetekre helyezték. Pál a hit, Jakab a tettek apostola. Napjaink egyházi körei a második világháborút követően felébredtek abból a megszokottá vált gyakorlatukból, hogy csupán külsőségekben összpontosítsanak a hitre, és kezdik megérteni, hogy nagyon is szükségessé vált az egyház szociális tevékenységének fokozása, ha el akarják kerülni, hogy az egyházi apparátus egyszer s mindenkorra mellékvágányra fusson.

Vajon kifogásolnunk kellene-e, hogy az egyházak végül felébrednek, és most valamiféle jóság-praxissal a világon felszított gonosz nyomába erednek, hogy a rossz következményekből, amennyit csak lehet, semlegesítsenek? Mi azonban nem akarunk e mögött többet keresni, mint amennyi rejlik mögötte. Az idő bőséges bizonyítékokkal szolgált arra vonatkozóan, hogy a különféle egyházi körök mindig derekasan vitatkoznak arról a kérdésről, hogy a jóságot milyen módon gyakorolják, a könyörületességnek és a keresztény felebaráti szeretetnek melyik formáját alkalmazzák.

Nem találják ezt különösnek? Gondolják csak el, hogy a keresztény egyház immár kétezer éves, és valamennyi felekezet az első jeruzsálemi keresztény gyülekezet közvetlen utóda. Akkor bizony az egyháznak már legalább egy ezeréves, nagyon is kidolgozott, közvetlenül az igazi evangéliummal összhangban álló, letisztult és a gyakorlat próbáját is kiállt 'irgalom-tudománnyal' kellene rendelkeznie. Ma pedig már nem kellene arról tanácskozni, hogy a kö­zel­jövőben a gyakorlati kereszténység milyen formáját alkalmazzák azért, hogy a háborúknak, és a szociális és gazdasági nyomornak elejét vegyék.

Amit itt az egyházról, illetve az egyház ínségéről mondunk, az az egész humanizmusra is érvényes. Meg fogják látni, hogy a humanizmus is felfedezi majd, hogy e világ dermesztő hidegében gyengén van öltözve, s itt is új utakat kell keresni és kipróbálni.

Nem találják ezt különösnek? Igaz, a humanizmus nem tekinthet vissza olyan hosszú múltra, mint a kereszténység. Néhány évszázadon át csak egynéhány úttörő gyakorolta, majd a reformáció idején terjedt el szélesebb körben. Mondhatnánk azonban, hogy tulajdonképpen lett volna már elég ideje ahhoz, hogy a humanizmus hatalmas tudományát kidolgozzák, amely mind szociális, mind politikai és gazdasági vonalon tévedhetetlen irányelvekkel szolgálhatna.

Most, hogy mindenkinek fel kell öveznie magát, s fel kell kötnie a kardot, kiderül, hogy az öv elveszett, és a fegyver éle eltompult. Arról ugyan még tanácskoznak, hogy milyen fegyvernemet válasszanak, de most, amikor hamarosan felhangzik a szó: „Figyeljetek, a vőlegény jön, menjetek ki elébe e világéjben”, kiderül, hogy nincs olaj a lámpásokban. Mindeme jóság tehát bizonyára igencsak tökéletlen. Mindez a sok jóság ezek szerint nem járt maradéktalanul jó következményekkel. Nagyon is kísérleti jellegűnek kell tehát tekintenünk ezt a tengernyi jóságot. Távolról sem mindig boldogságot hozott e sok jóságtörekvés. Ennyi jóság ellenére, úgy látszik, mégis üres kezekkel állunk itt, és ennyi sok jóság gyakorlása közben mintha átaludtuk és elfecséreltük volna az időt.

Bárhogyan is, el kell ismerniük, hogy a természet jósága a keresztények magától értetődő tulajdonsága. Ez a jóság a világosságra törekvő életvitel törvényszerű és nagyon logikus megnyilvánulása. Egy istenkereső élete egyébként számos tulajdonságot hoz felszínre, de ezek egyike sem tesz áldottá, egyik sem emeli az embert a legmagasabb rendű boldogság állapotába, vagy biztosítja a végső cél elérését.

A Boldognak-mondás: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek”, tehát valami alapvetően mást is tartalmaz, mint amit gondolnak. Ha valaki igaz keresztény, és valóban keresztény életet él, akkor lehetetlen, hogy jósága kísérleti jellegű legyen. Jósága akkor egy tökéletes életállapot tökéletes kifejezője.

Intelligens emberként Ön ne azt kérdezze: „Milyen fajta jóságot gyakoroljak?”, hanem azt, hogy: „Hogyan érem el azt a létállapotot, amelynek törvényszerű következményként támadt jósága kifelé sugárzik?” Nem szabad azt kérdezniük: ”Milyen hitet és milyen cselekedeteket tegyek életem tartalmává? Pál vagy Jakab felfogását osztom-e?”, hanem: „Hogyan érem el azt a létállapotot, amelyből a hit és a cselekedetek természetes következményként buzognak?”

Boldogok az irgalmasok.



Létezik egy olyan irgalmasság, amely nem boldoggá tesz, hanem a boldogság bizonyítéka. „Aki jót tesz, jót kap.” Ez a közmondás egy olyan ősrégi, elveszett tudománynak a hagyatéka, amely keresztülhúzza az asztronómia számításait. Az asztronómusok ugyanis úgy vélik, hogy a Nap, miután energiáját évmilliók során szétárasztja a naprendszerbe, kihuny, és mint Nap megszűnik létezni. A régi tudomány viszont azt tanítja nekünk, hogy a bolygói számára feláldozott napenergia egy nagyobb, magasztosabb és fenségesebb energiaállapotban tér vissza. Itt is érvényesül a kozmikus törvény: „Aki életét elveszíti énérettem, az megtartja azt.”

Figyelmüket azért fordítjuk ezekre a dolgokra, hogy világossá váljék Önök előtt: ha a boldogság, az üdvösség sugárzó bizonyítékaként megnyilvánul az irgalom, akkor az üdvösségnek ezt az áldozatát hasonlóval kell viszonozni. Irgalmasságot kisugározni, ez feltétlenül azt is jelenti: irgalmasságot nyerni. Ez törvény.

A kozmoszban egy cseppnyi energiát sem fecsérelnek el. Ha egy gondolat alapján energiát küldenek ki, akkor annak egy bizonyos eredménye lesz, és ennek az eredménynek a következménye pedig dinamikus válaszként tér vissza az energiaforráshoz.



Boldogok az irgalmasok. Mi is ez az irgalmasság valójában, a Hegyi beszéd értelmében?

Ennek megértéséhez el kell mélyednünk az Egyetemes Tanban. Az irgalmasság - minden jóság-praktikától mentesen - a mágia egy formája. Ez a lélekalak mágiáját jelenti, amely a szívszentély egy bizonyos állapotában nyilvánul meg. Ennek a lélekmágiának ragyogó képességét a Hegyi beszéd „irgalmasságnak” nevezi, és mi most azt szeretnénk közelebbről megvizsgálni, hogyan fejlődhet ki ez a tanulóban.

A keresztény mágiának három formája létezik: a testalaké, a lélekalaké és a szellemalaké. A mágiának ez a három formája végül egységként nyilvánul meg, mint az igazi ember tökéletes mágiája.

A mai ember azonban már nem az ideális és eredeti lény, hanem a bukott ember, s így neki a megújulás törvényszerű ösvényén kell ismét felemelkednie, Atyjához visszatérnie és régi dicsőségét helyreállítania. Krisztus azokhoz a tanulókhoz szól a „Boldogok az irgalmasok” kijelentéssel, akik ezen az ösvényen már a helyreállítás bizonyos fokáig jutottak.



A Boldognak-mondások olyan szabályok, irányadó gondolatok, amelyek a tanuló számára különböző távlatokat nyitnak meg.

Ha a tanuló - ahogyan megbeszéltük - a szellemben való szegénységének, bukott állapotának mélyére hatol, akkor először is személyiségrendszerét veti alapos felülvizsgálat alá. Ezt a revíziót, ezt az újjászületést, amelynek hét nézete van, megfelelő rend szerint viszi végbe és nyilvánítja meg, hogy amikor eljön az ideje, az igazi transzmutáció mágiája egy tökéletesen alkalmazható erőként mutatkozhasson meg.

A személyiség mágiája a teremtő Fiat-ra, a Legyen!-re utal, Isten megváltó gondolatának forma-megnyilvánulására, amely Krisztus urunk szíve vérében él. Mielőtt azonban ez a mágia megmutatkozhat, életre kell kelteni a tanuló lélek-alakját, s ennek kísérő jelenségeként ki kell fejleszteni a lélek-mágiát.

A lélek-mágia az az eszköz, amelynek segítségével az új személyiség-megnyilvánulás kifejezheti magát. A lélek-mágia az a kötőanyag, amely lehetővé teszi, hogy múlhatatlan szépségű, szilárd és tartós építmény jöjjön létre.

Ennek a lélek-mágiának a lényege és legfőbb jellemzője, az építmény összekötő anyaga a tökéletes, a mindenséget elárasztó felebaráti szeretet. Ez a szeretet nemcsak egy embert vagy embercsoportot karol át, amelyet bizonyos vérségi kapcsolat fűz össze, hanem mindenkit átölel, és megkülönböztetés nélkül mindenkire irányul: személytelen. Általa ismerhetik meg Istent. Ez a szeretet a maga teljességében nyilvánítja meg Önöknek Istent. Isten: szeretet - tanúsítják a szent könyvek. A szeretetet Isten nem birtokolja, mint tulajdonságot, hanem Isten maga a szeretet. A szeretet az isteni lét. Ez a szeretet hordozza és tartja fenn a mindenséget. Ő unszolja forma-meg­nyíl­vá­nu­lás­ra a teremtő Fiat-ot. Ha az embernek mindene volna, ha mindent tudna, de szeretet nem volna benne, akkor nem lenne semmije, és nem lenne semmi.

„Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne.” Isten közli magát vele és szól belőle. Abban a tanulóban, aki erre alkalmassá tette magát, az isteni szeretet a maga teljes bőségében olyan dinamikus erővé alakul át, amellyel dolgozni tud. Ez a lélek-mágia.

A lélek-mágiának szintén hét növekedési és fejlődési szakasza van. A biológiai jellegű szeretet, az átlagember szeretet-megnyilvánulása és jósága úgy viszonyul a lélek szeretetéhez, mint az anyaállatnak a kölykeivel szemben megmutatkozó szeretete a dialektikus ember legnemesebb szeretet-csele­ke­de­té­hez.

A lélek egyetemes szeretetét a világtörténelem számos megvilágosultja olyan tűzhöz hasonlította, amely illetéktelen kezekben elszabadulhat, és pokoli tűzként kárt okozhat és sebet ejthet. A rendkívül robbanékony Uránusz-erő könnyen kicsúszik az irányítás alól, és nagy bajt okozhat, ha nem a bölcsesség és az önzetlen szolgálatkészség vezeti. A léleknek ezt a szeretet-megnyilvánulását kozmikus elektromosságnak is nevezhetjük. Isten kezét fogva megvilágosító erejű - Tőle elválasztva viszont emésztő tűz.

Amikor a szent elbeszélésekben szeretetről van szó, és amikor mi az üdvösség kincseit nyújtjuk át Önöknek, gondolják meg, hogy ezeket semmiképpen sem hasonlíthatjuk a biológiai ember valamilyen szeretet-megnyilvánulásához vagy jóság-gyakorlatához.

Mihelyt a megújulás ösvényén haladó tanuló részesül Isten egyetemes erejében, ha így megérett a lélek-mágia alkalmazására és képessé vált az építkezéshez szükséges habarcs elkészítésére, akkor lényében egy igen befolyásos és sugárzó képesség fejlődik ki. Ennek az új, sugárzó képességnek a központi szerve a szívszentély, és különösen a csecsemő-mirigy. Ez a drágakő ennek a képességnek a gyújtópontja. E kicsiny szerv által létrehozott erőáramot a szegycsont a tanuló aurikus szférájába vetíti, aki így a világosságban él, mint ahogy Isten a világosságban van.

Szeretnénk felhívni figyelmüket arra, hogy az emberiség eredetileg ismerte ezeket a folyamatokat, de tudása veszendőbe ment. Ezt bizonyítja a sternum szó is, amellyel a mai tudomány a szegycsontot jelöli. A sternum kisugárzót, terjesztőt jelent; néhány korai, misztikus festő képén az emberek szíve táján függő medál vagy tükröcske tanúskodik még a régi tudásról.

A szív hétszeres lélekképessége ezeken kívül még két hatékony elvvel is fel van ruházva - egy kereső vagy kisugárzó, és egy vonzó elvvel. A kereső vagy kisugárzó elv a lélek-ké­pes­ség­gel rendelkező tanulót mindenkivel összeköti, általa személytelen kapcsolatba kerül az egész emberiséggel. Istenben megalapozott létállapota lehetővé teszi, hogy átlépje énjének határait.

Mihelyt a kereső vagy kisugárzó áramlat elér valakit, az erőáramot kiküldő közvetlen benyomást szerez az illető állapotáról, nehézségeiről és szükségleteiről. További tanácsokra ekkor nincs már szüksége, tökéletesen ismeri a másikat, akinek lénye immár teljes tisztaságában bontakozik ki előtte.

Ezek a benyomások illékonyak és személytelenek maradnak mindaddig a pillanatig, míg egy bizonyos ember nem kerül abszolút szükséghelyzetbe, és a teljes kétségbeesés megújulásra ösztönző válságában nem kezdi keresni a megmentés útját. Ekkor éli meg diadalát a lélek-mágia. Ilyenkor a kereső és kisugárzó áramlat szeretettüzével elárasztja a szükséget szenvedő embert, hogy Gileád balzsamát, a segítség és vigasz balzsamát mintegy Isten kezéből nyújtsa át neki. E mágiától meghatottan ezután megrendíthetetlen bizalom alakul ki benne, s egy erősítő rezgésben, a vér szellemi megvilágosodásában részesül, amely a vérörökségből eredő akadályokat amennyire csak lehet, semlegesíti, és képessé teszi őt arra, hogy megpillantsa az ösvényt és kibontakoztassa azt az erőt, amelyre az ösvény bejárásához szüksége van.

Ez a tettekre váltott, közvetlen és pozitív lélek-mágia, a gyakorlatban megvalósított irgalmasság. Ez a szeretet-erő, amely embertársunkban életté alakul, és eredménye révén ezerszeresen visszatérül. Ez az irgalmasság irgalmasságot szül. A hegyen elhangzott krisztusi szavaknak - Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek - ez a titka, ha itt titokról beszélhetünk egyáltalán.

Ennek semmi köze sincs bármely szociális vagy gazdasági alapon szervezett jósághoz. Ez az Ige beteljesülése: „Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne.”

Ez a kereszténység, a gyakorlati kereszténység. Akik ebben a lélek-fenségben növekednek, azoknak mondják: „Nyissátok meg lelketeket, hogy az Élet Kenyerét megosszátok az éhezőkkel.”


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,