Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Kristály sorozat 1 - A lélek okulására

Előszó

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Kristály sorozat 1 - A lélek okulására


A háromszor nagy Hermész Triszmegisztosznak tulajdonított szövegeket azokhoz a régi iratokhoz sorolhatjuk, amelyek a Világosságnak az emberért folytatott fáradozásáról tanúskodnak. E világosság működése a megértő ember számára nagy kincset jelent. Érthető tehát a buzgalom, mellyel az idők során mindent szorgalmasan feljegyeztek. A feljegyzés persze soha sem tárgyilagos, mindig is személyes tapasztalat gyümölcse, és attól függ, hogy aki ezt a munkát elvégezte, a dolgot mennyire volt képes megérteni.



Jan van Rijckenborgh Az egyiptomi ős-Gnózis és hívása az örök jelenben című művében, mely a szintén Hermész Trisz­meg­isztosznak tulajdonított Corpus Herme­ticumot, egy őskori, görög nyelven feljegyzett gyűjteményt magyarázza, utána nézhetünk, ki volt Hermész Triszmegisztosz. Aki elmélyül bennük, az élvezni fogja, és felismeri, hogy ezek a művek fényes nyomot hagytak a korszakokban.



Az úgymond Hermésztől származó iratokhoz tartozik egy ókori arab szöveg is, melyet a De Castigatione Animae, azaz „A lélek okulására” címen adtak ki (Her­metis Trismegisti qui apud Arbes fertur De Casti­ga­tione Animae Libellum editit latine verit adno­ta­tio­ni­bus illustravit Otto Barden­hewer, Bonn, 1873). Ez az arab irat hét példányban került napvilágra, de szövegük nem egyezik mindenütt, és csak három nevezhető teljes terjedelműnek. Mivel félreismerhetetlenül mind keresztény, mind pedig muzulmán nyomok is megtalálhatók benne, bizonyára mindkét irányzat használta. Erre utal néhány részlete is, melyeket a mai olvasó megkérdőjelez.



A fent említett Corpus Hertmeticum ezt a szöveget nem tartalmazza, ezért fontosnak tartottuk, hogy magasztos tartalmát, mely mélyre hatoló tanulmányokkal fejtegeti a lélek lényegét, a magyar olvasók számára is hozzáférhetővé tegyük.



Szövegünk szabadon dolgozza fel azt az angol fordítást, melyet Walter Scott Bardenhewer említett latin szövege alapján felvett a Corpus Hermeti­cum kiadásába (Hermetica. The Ancient Greek and Latin Writings which contain Religious or Philosophic Teachings ascri­bed to Hermes Trismegis­tos. Oxford, 1924-1936, Vol. IV, Testimonia, Ed. A. S. Ferguson). Össze lett hasonlítva egy régebbi német fordítással is, melyet H. L. Fleischer adott ki a múlt században (Hermes Tris­megis­tos, An die mensch­liche Seele, Leipzig, 1870). Fleischer­nek ugyan csupán egy olyan kézirat állt rendelkezésére, mely a tanulmány első felét tartalmazta.



Rozekruis Pers


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,