VII. A születés és halál körforgása

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh - A modern Rózsakereszt elemi filozófiája

A tény, hogy az emberiségnek az involúció folyamatában Földgömbünk mélyebb rétegébe süllyedt részéhez tartozunk, számtalan következménnyel szembesít minket.

Ezek közül az a legjelentősebb, hogy a transzfigurálás útján újra felemelkedhetünk az eredeti emberi életterületre. A Biblia ezt nevezi víztől és szellemtől való újjászületésnek. Ez egy teljesen új, maradandó személyiség mennyei testének az újra-felépítése. Ez az út, mint mondottuk, az ősemlékezés alapján az alapvető megfordulásnak és az építés és beavatás királyi művészetének a segítségével visszavezet az Atya házába.

Arról van tehát szó, hogy az emberiségnél felébresszük az ősemlékezést, mert enélkül nem támadhat fel a visszatérés vágya. Ha az emlékezés feléledt, akkor rendbe kell hozni és ki kell vizsgálni állapotunkat mai életterületünkön. A feléledt emlékezésre támaszkodva tárgyilagosan össze kell hasonlítanunk, hogy mi van ma és mi volt egykor, és minek kell megint lennie. Ha így világos belátás jött létre, akkor el lehet határozni és véghez lehet vinni az alapvető megfordulást. Ezen az alapon aztán meg lehet kezdeni az építést és várható lesz a beavatás.

Ha megvizsgáljuk ezt a fejlődésmenetet, és gyakorlati álláspontra helyezkedünk, akkor egyelőre a következő dolgokra kell szorítkoznunk:

1. A kezdő jelöltnél fel kell ébreszteni az ősemlékezést azzal, hogy újra meg újra beszélünk neki az atyai házról és az egyetemes tanról:

2. bátorítani őt és segíteni neki abban, hogy saját életének és az egész emberiség életének jelenlegi állapotát tárgyilagos őszinteséggel feltárja, és

3. alapvető megfordulása áttöréssé váljon.

Az építés és a beavatás, mely ezután következik, számára egyelőre találgatás tárgya marad. Mert a visszaútnak ezt a részét csak akkor fogja magától, nem külső tekintélyekre támaszkodva igaznak és helyesnek felismerni, valamint biztosan be is járni, ha felkészült ezekre a folyamatokra.

Ha ezt az utat megkísérelné spekulálva kikényszeríteni, akkor ez újabb bukást jelentene, s helyzetét még komolyabbá tenné.

Mint már említettük, emberiségünk a bukás következtében Földgömbünknek még mélyebb rétegébe süllyedt. Azt is mondtuk, hogy életterületünk viszonyai és törvényei dialektikusak, míg azelőtt, abban a rétegben, sztrátumban, ahol korábban laktunk, állandók, sztatikusak voltak.

Ez azt jelenti, hogy ebben a világban minden alá van vetve a kikelet (keletkezés), virulás és a hanyatlás (pusztulás) folyamatának, mert minden tulajdonság újra meg újra az ellenkezőjére fordul. Ez jellemzi az idő, a változás, az ideiglenesség és múlandóság világát. Ebben a világban állandó felbomlás uralkodik. Az állandóság, a sztatika világa ellenben örök, változatlan létezés, az abszolút, csak Istenhez kötött szabadság világa, a mennyek királyi birodalma.

A dialektikus világ területe egyben átok és kegyelem is. Átok, mert itt semmi sem maradandó, minden jön és megy, a jó és a rossz kiegyenlítik egymást, s az egyiket mindig a másik követi - mert minden olyan reménytelen és kilátástalan. Kegyelem, mert éppen állhatatlansága miatt semmi sem tud bennünk maradandóan, örökre megkövesedni, mert a változékonyság az általunk keltett és teremtett gonoszt is mindig újra összetöri, és így a bukott emberiséget mozgásban tartja.

Ezzel kapcsolatban két másik természeti törvényt is szemügyre kell vennünk: a halált és a mikrokozmikus reinkarnációt (újraszületést), ezt a két, kegyelemteli szükségtörvényt, melyek tökéletesen összefüggenek életterületünk dialektikus jellegével.

A halált az anyagcsere-folyamatok kiegyenlítetlensége okozza: a sejtek megújulása nem tud lépést tartani az elhasználódásukkal. Ismeretes, hogy a szervezet általában hétévenként megújul, de kiderül, hogy ez idővel nem elég, túl lassú. Az erők elhasználása felülmúlja a kiegészítést, az elhasználódás gyorsabb, mint a megújulás, s így az embernek mindenféle betegség és az erők csökkenése miatt meg kell halnia. Az életet ugyan valamelyest meg lehet hosszabbítani eugenetika segítségével, de a haláltól nem lehet megmenekülni.

Nagyon elterjedt az a gondolat, hogy az ember halála után örök hazájába megy. Ez azonban hiedelem, abszolút helytelen!

Mint minden más réteg, a dialektikus is két félből, szférából áll: a földi szférából, területből, - valamint az égi és pokoli területekre osztott másvilágból vagy túlvilágból. A halálban az ember megjelenési formája szétesik. A holt anyagtest a földi területen marad a vérlélekkel (földi lélekkel) és az élettesttel (vagy étertesttel) együtt. A tudatalak és a lélekalak a testalak maradékával (azaz a magasabb éterekkel, az asztráltesttel és a gondolkodási képességgel) egy átmeneti területen lévő tartózkodási helyre kerül, az égi vagy a pokoli területekre. A túloldalon rövidebb vagy hosszabb idő után az asztráltest és a gondolkodási képesség szintén feloszlik. Akkor már csak a tudatalak és a lélekalak marad meg, ezenkívül még mindegyik testből néhány ősatom, amelyben az élet lényegét, mint a tapasztalat gyümölcsét őrzik meg.

Ha a mikrokozmosz így kiürült, akkor azok az erők, amelyeket saját maga szabadított fel, s amelyek az aurikus lényben, a lipikában koncentrálódnak a mikrokozmosz karmájaként, arra kényszerítik, hogy a megnyilvánulási terébe egy újabb halandó személyiséget vegyen fel. A mikrokozmoszt megint magához vonzza a földi lételv, s egy földi személyiség megszerzéséhez kapcsolatba kerül egy jövendő szülőpárral. A személyiség megszületik a földi területen, s ebben a folyamatban összekapcsolják mikrokozmikus elődeinek a vérlelkével.

Így kezdődik egy új földi élet a múlthoz kötve. A kerék megint lefelé fordul, megint megkezdődik a sírhoz vezető utazás. Így marad az ember, a mikrokozmosz a kikelethez, viruláshoz és hanyatláshoz kötözve szüntelen, törvényszerű ismétlésekben, talán sok ezerszer anélkül, hogy kilátása lenne a megváltásra.

Hogyan szabadulhatunk meg ettől a keréktől? Soha, hacsak... az ember vissza nem emlékezik arra, hogy elveszett fiú, el nem határozza, hogy visszatér, és alá nem veti magát a transzfigurálás, a személyiségcsere többször említett folyamatának.

Akkor megszabadul a keréktől - csakis akkor! Sem előbb, sem később. (Lásd mindenekelőtt J. Van Rijckenborgh: Az eljövendő új ember, I. rész XVIII. fejezet.)

Amikor az ember a földi területen tartózkodik, és így megvan a tudata, lelke és teste, akkor tevékenyen benne van ennek a területnek minden ereje és ellenereje vad örvénylésben:

a legmagasabb terület (sztrátum), a hőségszféra erői, ezek a Krisztushierarchia erői:

az úgynevezett „égi” erők a tükörszférából, tehát a másvilág égi területéről:

a pokoli erők, és

a saját, emberi erők.

Az ember így szó szerint fogoly, a jó és a gonosz gyorsan váltakozó játékának rabja. Mindkettő befolyásolja őt, s mivel ő maga is jóból és gonoszból áll, meghasonlik. Sokaknál a rossz uralkodik anélkül, hogy a jót teljesen el lehetne csitítani, másoknál meg a jó van felül anélkül, hogy a gonoszt teljesen elnyomhatná.

Ezért sóhajt fel Pál apostol: „...mert amit akarok, azt nem teszem, és amit teszek, azt nem akarom”. Így ragadja magával az embert a nyugtalanság és kimerültség, így harcol és őrlődik fel. Menthetetlenül elpusztulna, ha nem váltaná meg a halál. A halál ugyan a „bűn bére”, az emberi lét következménye ebben a természetben, de a bukott embert kísérő isteni kegyelem is nagyon valóságosan bebizonyosodik benne, mert a halhatatlan ősatomok, és a múltban felszabadított erők hajszoló hatása a kiürült mikrokozmoszt az új személyiség-megnyilvánulás útjára kényszeríti, hogy így újabb lehetőséget kapjon a felébredésre.

Ha az ember leteszi a kemény, „megkristályosodott” anyagtestét, éteri másának legdurvább részével, az élettestével együtt, és a vérlélek elválik a lélekalaktól, akkor az embert egy olyan terület vonzza magához, „a hasonló hasonlót vonz” törvényének megfelelően, amelyiknek a rezgési szintje megegyezik az ő belső rezgésállapotával. Az átmeneti területen rájön létállapotára, s ezután, mint mondtuk, elmegy az annak megfelelő égi vagy pokoli területre.

Van tehát értelme annak, hogy itt a földön a jóra törekedjünk és a gonoszt utáljuk és küzdjünk ellene. Ha ezzel az abszolút cél nem is érhető el, mégis rezgési képletünk dönt másvilági tartózkodási helyünk felől. A másvilágon így teljesen testvérek körében tartózkodunk, s munkánkat (mint a világosság és igazság keresői az emberiség szolgálatában) ott sokkal kedvezőbb körülmények között folytathatjuk, mert a pokoli hatalmak ott nem tudnak közvetlenül harcolni ellenünk és hátráltatni minket, mert rezgéskulcsuk nem engedi őket közeledni hozzánk. (Ha viszont életünkben megtaláltuk az abszolút jóhoz vezető utat, akkor már itt, a másvilág nélkül biztosíthatjuk magunknak Samballa vákuumának bejáratát, vagy egy még magasztosabb és nagyszerűbb fejlődést. Lásd: Az eljövendő új ember.)

A másik oldalon szintén nagyon fontos, hogy a tudat, a tudatos ébrenlét állapotában legyünk. Ez a lélekalak állapotától függ, tehát a lélek minőségétől, ami egy pozitív, jó életben fejlődött ki. Ha sok lélekminőség jött létre egy igaz, jó élet eredményeként (persze a dialektikus határok keretén belül), akkor ennek erőteljes léttudat a következménye a másvilágon.

Lehet azonban sok fekete lélekminőség is, mint a tudatosan gonosz élet eredménye. Az embernek ebben az esetben is erős léttudata van a másvilágon. Ez a fekete lélektudat a nagyon gonosz lényeknél olyan dinamikus lehet, hogy a személyiség-megnyilvánulásra már nem találnak lehetőséget, s kivonják őket a földi réteg területeiről. A Biblia ezt az állapotot a „külső sötétségbe való kivetésnek” nevezi. E lények (az a hír járja) megnyilvánulása megsemmisül, és szellemszikrájuk üresen tér vissza az ősforráshoz.

Van azonban sok olyan ember is, aki csupán biológiai életet él, mely sem kimondottan jó, sem kimondottan gonosz. Tulajdonképpen semmi sem mondható róluk: ez az átlagember élete. Lélekminőségük kevés, s ezért léttudatukat a másvilágon nem képesek hosszabb ideig fenntartani. Csakhamar öntudatlan állapotba merülnek, lelkük mintegy elpárolog. Mivel pedig életük gyümölcse, amit a mikrokozmosznak szereztek, nagyon kevés, az élet kereke gyorsan törekszik új személyiség-megnyilvánulásra. Az ilyen mikrokozmosznak nagyon sok földi életre van szüksége.

Mivel az ember a másvilágon tulajdonképpen fogyatékos, nincs meg a teljes szervezete, továbbá pedig alulról kezdve kell megújulnia, a másvilág minden lakója visszatérni kényszerül a földi területre. A mennyei test ugyanis csak a teljes testalak újra-megalkotásaként támadhat fel.

A másvilági tartózkodás, ami a földi élet eredményének a mikrokozmikus feldolgozására szolgál, mintegy 600-700 évig tart (nagyon sok kivétellel). Ilyen hosszú idő alatt az anyagban annyira megváltoznak az állapotok, hogy egészen új tapasztalatok és lehetőségek nyílnak meg. Időközben az ember, a mikrokozmosz a másvilágon sokat tanult, s esetleg a pokol lakójából az ég lakójává fejlődött.

Általában azt mondhatjuk, hogy normális születéseknél a gyermek az égi területek ajándéka, de karmájával megterhelve. Más a helyzet, ha a fogamzás túlzott szenvedélyben történt a gyermekrevágyás nélkül, vagy ittas állapotban, más kábulatban vagy elmebajban. A fogamzás aktusa ugyanis a mágiának egy formája, s ha ez különösen szentségtelen helyzetben történik, akkor a maggal pokoli lények léphetnek kapcsolatba.

Végül néhány megjegyzést a vérlélekről. A halálnál, mint mondtuk, visszamarad az anyagtest, és párjának, éteri másának legdurvább része, de a vérlélek is. Mit értsünk ez alatt?

A vérlélek a vér szelleme, élő magja, mely az egész testalakot összetartja. A halál után a lélek elhasad. A magasabb tudatnézet, a személytelen lélek, minden dialektikus élet közös élő lélekmagja a másvilágba kerül. Az alacsony tudatnézet itt marad. Ez az éppen befejezett élet alantas lélekmagja. Az alantas mag nem rossz magot jelent, hanem XY úr vagy asszonyság személyes lelkét, személyiségének vérmagját.

A vérlelket felhőnek láthatjuk egy fénylő maggal. Ha az ember erre összpontosítja a figyelmét, akkor az gyakran felveszi a korábbi emberi alak formáját. Ebből a körülményből ered sok hiedelem, amelynek a spiritiszták esnek áldozatul.

A vérlélek tartalmazza az elhunyt életének minden adatát, a jót is meg a rosszat is. Gyakran átruházzák vérörökségüket a szellemben rokonokra. Ilyen örökséget tudatosan is át lehet venni. De tudat alatt is erősen befolyásolhat sok embert, egy családot, népet vagy fajt, annál is inkább, mert az egyforma vérlelkek képesek egyesülni.

Ezen alapulnak a „vér tanai” és sok régi vallási szokás és hagyomány, többek között az ősök kultusza, ami egy népben nagyon erős lehet. A szellemi vérkapcsolatok nagyon döntő jelentőségre tehetnek szert.