Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Jan van Rijckenborgh: Az egyetemes ösvény

VIII. LAO CE MAGASZTOS BÖLCSESSÉGE

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh: Az egyetemes ösvény


Ha valamelyest ismerik az ezoterikus irodalmat, akkor tudják, hogy ez hírt ad többek között Dél-Franciaország középkori lakóinak egy különös titkáról is. Ott, Dél-Franciaországban, Sa­bartez vidékén, a Katárok őshazájában - dicsértessék a nevük - rendelkeztek egy földöntúli képességgel, a konszolamen­tum­mal. A kon­szolamentummal választották el az állatembert a szellemembertől, ennek a Földnek az emberét az ősidők eredeti lényalakjától.

A konszolamentum több volt szakramentális lepecsételésnél. Nemcsak mágikus erőkitöltés volt, mivel a konszola­men­tum a Katárok számára magában foglalta a dialektikus élettel való végleges szakítást. Ezért akik ezt megkapták, azok már nem voltak földlakók a szó megszokott értelmében. Még a világban voltak ugyan, de már nem voltak a világtól valók.

Sok ezoterikus kutató tette fel a kérdést, hogy miféle szellemi erők álltak e dél-francia mozgalom mögött. Felismerték, hogy ha ez a szellemi ébredés zavartalanul fejlődhetett volna, akkor bizonyosan egész Európára kiterjedő ébresztőt jelentett volna, amilyet a világ még nem látott. Kik voltak a beavatott kezdeményezők, akik tízezreket késztettek reagálásra, és akik ellen a régi egyház oly véres és iszonyú gyűlölettel támadott?

Ezek az erők világpolgárok voltak a legjobb értelemben, akik szó szerint az egész emberiséget szerették, s még most is mindenütt tevékenykednek és megnyilvánulnak a világon, ahol csak valami kis lehetőség is van erre. Nyomaik keletre, nyugatra, északra és délre vezetnek. Az egész világtörténelem hírt ad róluk, és a történelemben felismerhető mindazoknak a különböző eseményeknek az összefüggése, amelyeket kiváltottak.

Ők maguk mégis a titok hátterében állnak, a legelső időktől a mai napig is. A tömeg embere és őközöttük hermetikusan záró fátyol van, s az önfejű tudomány minden kutatása, amivel el akart hatolni ennek a titoknak az eredetéhez, mind a mai napig eredménytelen volt. Kijelenthetjük, hogy a Katárok tudása és erői egyetemesek voltak. Ezeknek forrása nem a földön található, hanem a Mozdulatlan Birodalomban van.

Vannak olyan írók, akik a Katárok pusztulását - látszólagos pusztulását - sajnálják, és siratják elveszett bölcsességüket és erejüket. Ez azonban csupán dialektikus kesergés, mert egy erő, mely magából az egyetemes életből buzog, egy ilyen magasztos bölcsességerő valójában nem veszhet el. Nem csekélyebb ez, mint Isten lélegzete, mely az emberiség megmentéséért végzett szeretetteljes fáradozása folyamán újra meg újra elsuhan fölöttünk, hogy ismét visszahúzódjon, ha az anyagiak és halandók gyűlölete és vérszomja erőszakoskodni akar vele.

Szólnunk kellett néhány szót az univerzális szeretettevékenység eme európai érintéséről, mielőtt Istennek egyik hasonló érintésével foglalkoznánk, azzal a távol-keleti impulzussal, amelyet a magasztos Lao Ce kézbesített az emberiségnek. Nem tudni, hogy élt-e, azt sem, hogy ember volt-e. Számtalan fátyol takargatja. Megdönthetetlen tény azonban, hogy bölcsességével megvigasztalhatná a középkori dél-francia dráma tanúit és kutatóit. Mert a konszolamentum titkát a Tao titkának is mondhatjuk.

A tapasztalt régiek, akik Taót ismerték,

a legszentebb szentséget titkon rejtegették,

tudván, hogy a világiak a sötéthez fordulnak,

s életerőket elrontva rombolnak.

Ha embernek bizonyos erői élednek,

de alantas énjétől még nem szabadult meg,

erejét ismeri, hatalmas, ezt tudja,

tüze így tűzvész lesz, mely önmagát megfojtja.

Világi ezért e titkot nem tudhatja.

Mert a túl nagy fénytől szeme megvakulna.

A népet vezető nagy művet teljesítő,

Nem áll előtérben, háttérből tanít ő.


Ha el tudnak hatolni e bölcs beszéd lényegéhez, akkor talán megértik.

Beszélnek és írnak a Katárok rejtett könyveiről, amelyek az egyetemes tant és az igaz életet hozták kifejezésre amelyeket azonban a korszak papsága megsemmisített. A Katárok rejtett könyve azonban íratlan könyv, mint a Tao könyve, vagy Rózsakereszt Keresztély M-könyve, és mint János jelenéseinek hét pecséttel lezárt könyve. Ez a könyv, az egyetemes tudás, nem betűs irat, és a világiak elől el van rejtve - de lángoló, ragyogó betűkkel áll leplezetlenül azok előtt, akik meg tudták magukat szabadítani az alacsony önzéstől.

A konszolamentumot a Katárok az endúra segítségével érték el. Az endúra a természet szerinti elhalás, az én-lénytől való tökéletes megszabadulás, a teljes előkészület az újjászületésre.

Ha Önök is ebben az irányban akarnak haladni, azt tanácsoljuk, hogy ne fecséreljék az idejüket és energiájukat továbbra is iratok és könyvek keresésére, melyektől a megváltást remélik. A TAO-t sem elmondani, sem leírni nem lehet. TAO-t, az utat, az ösvényt csak átélni lehet.

Ez az egyetlen utalás is leplezetlenül Önök elé tárja az ismeretek és bizonygatások teljes szegényességét, az értelmi felfogás gyatraságát és az agytudat esztelenségét. Semmit sem tudhatnak, amit érdemes lenne tudni, semmijük sem lehet, amit érdemes lenne birtokolni, semmit sem tudnak áttekinteni, amit érdemes lenne, mielőtt a természetük ki nem halt és mikrokoz­moszukban el nem oltják a megrontó én-rögeszmét. Amíg még ez előtt állnak, addig világiak, istentelenek, s emiatt kiskorúak, mintegy tükör által egy homályos szóra meredők (1. Korinth. 13:12) és semmijük sincsen, egyáltalán semmijük.

Mert amijük van, az a dialektika bánata és fájdalma, tűzvész, iszonyú tűzvész, mely újra meg újra kitör a salakjából. A dialektika ugyanis felemésztés és pokoli kín vég nélkül. Ebből kell magukat megszabadítaniuk, az ösvény, az út bejárásával, a TAO-val. Át kell menniük az endúrán, az elhaláson, az alantas természet öngyilkosságán.

Ezt azonban nem tudják egyedül megtenni, s erre nincs is szükség. Mert az ehhez szükséges erő itt van! És felhangzik a megszabadító ige! Ha készek mindenüket elhagyni, akkor felismerik Lao Cé-vel:

Titok, örökké érintetlen, rejtett erő,

Ó tiszta forrás, csendes, melyből az élet tör elő.

Egyek vagyunk veled legmélyebb lényünkből.

Számtalan sokság jön a nagy Egyetlenből.


Érthetetlen, hogy a Szellemi Iskola sok tanulója nem képes meglátni az egyetlen, igaz életet, az egyetlen lényegest, amiről szó van, holott azt keresi és vágyik rá. Ennek kell, hogy oka legyen, méghozzá az a tény, hogy túlságosan ragaszkodnak még a régi élet dolgaihoz, s ezen felül azt várják, hogy az isteni megnyilvánulás minden további nélkül behatoljon földi lényük legmélyébe, hogy így a mikrokozmoszban felébressze az egyet­len, igaz életet.

Ez azonban nem így van! Ha ugyanis útra akarnak kelni az ígéret földje felé, akkor Önöknek kell felvonniuk mindazt a sok nehéz horgonyt, amelyet maguk vetettek ki életük fövenyein. Ez pedig lehetséges, ahogyan azt a bölcsességtan bizonyítja: „Aki hív titeket, az közel van hozzátok, közelebb mint saját kezetek-lábatok”. Ezért:

Aki az alattvaló-én-től megszabadító úton halad,

Az leveti vágyait, mint nehezéket, haszontalant,

És csupaszon lép a legfőbb beavatás templomába.

Mert a tabernákulum előcsarnoka a sír.


Mint tanulók, vagy a Gnózis iránt érdeklődők, megtudhatják, hogyan kell szabad kőművesként, kőről-kőre felépíteni a szent katedrálist. A szent Mont Salvat az anyagban láthatatlan, az al-természet sírboltján át azonban bemehetnek, hogy a mestereknek segédként rendelkezésre bocsássák magukat. Tanulják meg tehát Lao Ce-től felismerni alapvető akadályaikat és a Tao kulcsát.

Tudni, hogy nem tudunk, e tudás a legnagyobb.

Ennek tudatában alázatosan hallgatok.

Az írás ismerete különböztet meg az analfabétától.

De egy betűvel sem tudunk többet a nagy rejtélyről:

halálról, életről.


Az ember igazi betegsége, hogy nem tudja, hogy tudatlan! Nehogy azt gondolják azonban, hogy itt valami csupán misztikus, negatív függőséget, valami misztikus felfogás-tagadást kell kihangsúlyozni. Lao Ce azt mondja, arról van szó, hogy „az anya­gi gondolkodás gátat vet az igazi szellemi áramlatnak”: ezért kell feladniuk az anyagszerű gondolkodásukat.

Vizsgálják csak meg egyszer, mit tesznek valójában anyagi gondolkodásuk során. Akkor felismerik, hogy értelmükkel ezo­terikusan gondolkodnak, míg az érzéseken alapuló gondolkodással a szívben gyakorolnak miszticizmust. Ez a gátja minden szellemi beáramlásnak. A bölcsességtan pedig megmondja, hogy a fej és a szív tökéletes egységet képez.

Egyébként - amíg valaki nem hajlandó felismerni, hogy semmit sem tud, addig számára a legmagasabb valóság is csak szép álom marad. Nincsen új tudati élete. Ebből a hiányosságból viszont csak ő maga tudja magát kigyógyítani.

Aki betegsége gócát látja,

Az emiatt már egészséges lett.

A sötét baj gyógyszere az ismeret.

Az értelem nem talál lényeget.

Ahogyan túl magasztos az eszmény,

Hogy cselekvéssel elérhetném.


Itt bármely korban élő testvéreinknek egy újabb valóságérzetével találkoznak, amelyet azonban mások egyszerűen nem tudtak megérteni: ez a dialektikus cselekvés megtagadása. Ezek a megvilágosultak a dialektikus emberekétől eltérő cselekvést, egészen más idealizmust és humanitást ismertek. Ezek a megvilágosultak csak az új valóságélet vibráló, élő tevékenységét ismerték, amely viszont a földi ember számára határtalan ürességnek és kilátástalan alaktalanságnak tűnik.

A sokaság elzárkózik.

Ez egy látván vakon járás,

Mely bölcsőtől sírig vezet.

Sorsuk átok, semmint áldás.


A XX. század embere az életet tudatosan átoknak tapasztalja. Sajnos azonban minél átkozottabbá válik ez az élet, szemmel láthatóan annál erősebben ragaszkodik hozzá, annál inkább ki akarja kényszeríteni a kívánt áldást - persze minden eredmény nélkül. Az áldás úgy siklik tova, mint vitorlás hajó a sötét éjszakában, mert az Egyetemes Tan lényegét nem ismerik fel, s így nem következhet a helyes cselekvés. Azért mondta a bölcs 2500 évvel ezelőtt:

Tanom értelme egyszerű,

S szigorúan ettől függ cselekvésem.

Csak az emberek magyarázzák sokféleképpen.

Így - mint a gombolyag közepe -

Nem látható a sok tekervényben.


Nemde sokan rejtik az igazság egyszerű magvát, az igaz élet kulcsát a látszatbölcsesség és hencegés gombolyagába! De Lao Ce azt mondja:

Nem csapnak be lidércfények,

Mert tudom a labirintusban az utat.

Kezemben tartom, ami középre visz:

A fonalat.

Céltalan viszályra nyugodtan nézek,

A hencegő világban szerepet nem kérek,

A hivalkodók ezért semminek néznek.

Mind csak a sokság kis része után kutat.

Ha enyém a mindenség,

Kívánni mi marad?


Látják, erről van szó: a világmindenség elnyeréséről. Nyugati füleknek talán idegenül hangzik, de itt ugyanarról van szó, mint a keresztény szentté válásnál, mely a Krisztusban megszenteltetett szellem mágikus erejében fejeződik ki. (A „szent” szó latin eredetű [SANctus], s az egészséges-ből [SANus] van levezetve. Ugyanez a kapcsolat a németben is megtalálható: heilig - heil.) Az Egyetemes Tan bebizonyítja a tanulónak, hogy mikrokozmosza már nem egész-séges, hanem súlyosan sérült. E megnyo­morodás átka miatt az ember a sokságnak egy töredékét hajszolja és így az átok sohasem válhat áldássá. Ezért vájja magát egyre mélyebbre az anyagban.

Ha a tanuló abbahagyja ezt a haszontalan munkát, megtagadja ezt a tevékenységet, és áthatja őt az a tény, hogy a magasabb elvárások megvalósításának nem a dialektikus éntől kell jönnie, akkor magát legyőzhetetlen szellemi fegyverzettel szereli fel. Ekkor járhatja az utat, az ösvényt, és elérheti a Taót, mert az énközpontúság rögeszméjét kigyomlálta önmagából. A mikrokozmosz akkor visszakerül eredeti állapotába, s részesül a világmindenségben.

Így kitűnik, hogy a modern rózsakereszt küldetése ugyanaz, mint a múlt minden korszakáé, mint Lao Ce küldetése is volt 2500 évvel ezelőtt. Ez az üzenet pedig továbbra is elhangzik, míg el nem jön a végső, szép beteljesülés. Az üzenetet addig hangoztatják, míg a kutató ember meglátja maga előtt az utat, s azt mondja az egyetemes bölcsnek:

Nagy, bölcs példaképetek szerint akarok élni,

és tudatosan részt venni az isteni alkotótervben.

Állapítsuk meg végül: Az ösvényt, a Taót, meg fogják látni, mihelyt felfedezik, hogy - mint Lao Ce mondja - „a dialektikus egóban fájdalomtól szenvednek”. Ha felfedezik magukban, hogy ebből a szenvedésből senki sem tudja Önöket kigyógyítani, senki sem szüntetheti meg ezt a „gyulladást”, míg el nem búcsúznak az énség-lényüktől. Mert csak akkor gyulladhat meg az Önök számára is a mindenségtudat nagy lámpása, amelynek isteni fényességében szinte fürödhet a zarándok, és mely mint egy konszolamentum, kiemeli őt szenvedése éjszakájából.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,