Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Jan van Rijckenborgh: Az egyetemes ösvény

IX. SPIRÁLMENET ÉS REZGÉS

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh: Az egyetemes ösvény


Bizonyára tudják, hogy szerveink érzékelésének egész területe teljesen rezgésektől függ. A modern természettudomány egyre mélyebbre hatol a rezgések tanába, s így - ha tétován is - egyre közeledik az Egyetemes Tan anyagi nézetéhez. Hallás, látás, tapintás és más szervi benyomás, a szaglás és ízlelés észlelése és minden erkölcsi és szellemi benyomás is éterrezgések következtében jön létre, melyek viszont a légköri anyag erőiben, állapotaiban és nézeteiben folytatódnak tovább.

Minden rezgéshullám mögött egy ötlet, egy mozgató szellemi elv áll, mely meghatározza a rezgés lényegét, tulajdonságát és sebességét, valamint a rezgéshullámmal együtt ható természeti törvények fellépését. Például az összetartóerő törvényére, a kohézióra gondolunk. Az ötlet rezgést kelt az ősanyagban, a rezgés pedig fajtájának megfelelő jelenségeket hoz létre, amelyek bizonyos ideig megmaradnak, attól függően, hogy a teremtő ötlet és a rezgés mennyi ideig tudja működtetni az összetartóerő törvényét. Ezért mondják a gnosztikusok, hogy minden élet egy ősképen alapul, s hogy egy ősképnek bizonyos életereje van. Amikor pedig ez az életerő elhasználódik, akkor az őskép kifejeződése, a jelenség megszűnik.

Ezenkívül arra kell felhívnunk a figyelmet, hogy minden rezgéshullám nyilván dupla spirálist, egy középponttól távolodó és egy középpont felé törekvő csavarmenetet ír le, tehát a tágulás és a zsugorodás hatását mutatja. A spirálmenet és a rezgés ezen jelenségeit itt nem akarjuk részletesen tudományosan kifejteni, csak a figyelmüket akarjuk a kozmikus működésnek erre az alapjára felhívni, hogy néhány elutasíthatatlan következtetést vonhassunk le belőle.

Először is azt kell ebből megtanulniuk, hogy a világmindenségben minden teremtmény abban a környezetben él és tevékeny, amelyet alkotott magának - tehát amelyet megérdemel. Másodszor meg kell érteniük, hogy az előállított eredmény tökéletesen megfelel a létrehozó ötletnek. Harmadszor logikus, hogy ha az előállított eredmény mint jelenség, megszűnik, azért az ötlet megmarad, és szellemi eredete miatt újra meg kell nyilvánulnia. Az ezt komolyan vizsgáló tanuló negyedszer arra a következtetésre juthat, hogy a tudati elv állandóan úton van váltakozó irányban az ötlet és a jelenség között. A középpontból kifelé ható erő a tudati elvet a forma-megnyilvánulásba hajtja, míg a középpontot kereső erő miatt a tudatot felveszi az ötlet. Sok ezoterikus beszél a tudatnak erről a spirális-alakú utazásáról az ötletből a formába és a formából az ötletbe.

Továbbá egyesek azt is mondják, hogy az ilyen rezgési örvényben raboskodó tudatnak két nézetét lehet megkülönböztetni. Beszélnek a természetemberről és a szellememberről, a dialektikus énről és a mennyei énről, vagy az al-énről és a fő-énről (amelyet világosan meg kell különböztetni a dialektikus felettes éntől, az aurikus lénytől). Ez azt fejezi ki, hogy az egyik tudat - szerkezete és eredete miatt - lényegében különbözik a rezgési örvénytől, amelyben tartózkodik, míg a másik tudati állapot teljesen összekapcsolható a rezgési örvénnyel, és abból magyarázható. A fő-én, a szellemi tudat tehát fogoly, míg az alantas én, a természetember a rezgésörvény természetes „szíve”.

Ahogyan egy bolygót vagy más égitestet le lehet taszítani a pályájáról, s az így másik rendszerbe kerülhet, és emiatt elvesztheti eredeti természetét, úgy jutott bizonyos lények (akik­hez legbensőbb lényünkkel mi is tartozunk) fő-énje az ősidőkben eredeti spirálisáról, eredeti pályájáról egy másikra; egy másik vette fel és a fő-én így elaludt. Ebből a dialektikus természetből másik tudat keletkezett, mely most állandóan, ösztönszerűen csapong az ötlet és a forma között. Alantas természetünk miatt itt teljesen otthon vagyunk, és összpontosított érdeklődéssel mozgunk, természetes ösztöneink szerint. Magasabb rendű természetünk szerint viszont Isten elveszett gyermekei vagyunk, akiket kiűztek eredeti hazájukból.

A Szellemi Iskolában csak azoknak az embereknek beszélünk, s csak azok tudnak minket megérteni, akik belsőleg tudnak erről. Olyan emberek ezek, akikben a megkötözött, fogva tartott és alvó fő-én a tudat gyenge jeleit mutatja, akik az eredeti hazára vágynak, és ennek következtében felismerik, hogy fogságban vannak a számukra természettörvényszerűen idegen környezetben. Ezt a jelenséget az eredeti életterület sugárzó, ébresztő rezgése, az eredeti haza hívása okozza. Ez a hívás spirális pályán szeli át a teret, és mindenütt hat, ahol valaki vagy valami megegyezik lényével.

Ha egy tudatvalóság kivetődik saját pályájáról, akkor a spirálisból kisugárzó ötlet a lényege miatt arra törekszik, hogy az elveszettet újra felvegye pályájára. Azért mondja a Szentírás, hogy Isten keresi az elveszettet. A Szellemi Iskola tanulója így nagyon különös helyzetben van. Létterületén nagy hasadás van, kétszeres harcot kell vívnia. A közönséges természet istene és az eredeti természet Istene is hallatja a hangját. A két hangot eleinte nem tudja megkülönböztetni, úgy véli, hogy mindkettő a természet közönséges énjéből ered. Így érthető, hogy a tanuló ebben az állapotban a közönséges ént próbálja biztossá tenni valami magasabb metafizikai életben. Az emberben lévő magasabb rendű és az alantasabb közötti harcot a jó és rossz megszokott játékának tartja.

Később, sokkal később, nagyon sok tapasztalat után lehetséges, hogy a tanuló eljut ahhoz a felfedezéshez, hogy két hang van. Az egyik kimondottan a természet közönséges énjéből ma­gyarázható, míg a másikat, amely a személyiségnek más központjaira is hat, nem lehet a dialektikából levezetni.

Ha a tanuló ezt egyszer felfedezte, akkor megérti, hogy csak akkor találja meg az igazi, magasabb életet, ha végérvényesen elbúcsúzik ettől a természettől, és kiszabadítja magát ennek rezgésrendszeréből. Az ebből a természetből származó tudattól is meg kell szabadulnia, hogy újra megtalálhassa az eredeti életteret, és az eredeti tudatot újra annak a pályájára emelhesse.

Ezen az alapon mehet végbe a transzfiguráció. Ezt az alapot röviden így írhatjuk le: Tudatában kell lennie két életterületnek és a két tudatelvnek. Van egy alantas terület és egy magasabb terület: egy al-én és egy fő-én. A fő-én az alacsony területre süllyedt, s csak mindennek a visszahagyásával szabadulhat meg innen; erre pedig az al-énnek kell - tökéletes önfeláldozással - alkalmat adnia.

Mihelyt ez a folyamat megkezdődik, az eredeti állapot újra valóra válik, s a magasabb, fogoly szellemlény számtalan sóhaját meghallgatták. Ekkor a tanuló rálép a magasabb tudatossá válás ösvényére. Megint vonzza őt az eredeti élet spirálmenete, belép az erőpályába, melyet Lao Ce énekel meg egyik bölcs költeményében.

Az emberiség múltjának nagy, összetörő ereje, Lao Ce Esz­ményiség mint valóság című költeményében a megszabadító, világító, szent éterpályáról ír, mely halálvilágunk és a Mozdulatlan Birodalom között terül el. Próbáljuk meg gondolatban egy pillanatra Lao Cé-vel együtt átélni az örökkévalóság pályáját írása alapján:

A pálya az első ok, önmagát meghatározza,

Örökké volt, van és lesz,

Mindenhatóságát idő és tér határolja.

És Logoszából a Világlélek lett.


A pálya a legelső ok, ahogyan minden rejtély mondja. Mert annak szent erejéből nyilvánul meg az igaz élet, s magától értetődik, hogy ez az élet örökké lesz. Most csak arról van szó, hogy Önök is részesülhessenek ebben az új életben, hogy ezt újra észlelhessék és megismerjék. Az igaz élet azért sugároz ki magából egy fény-, erő- és szépség-sugárnyalábot haláltermészetünkbe, hogy ezen a hídon átvonulva újra beléphessünk az elveszített hazába.

Amikor pedig a tanuló tudja, hogy felvették az új éterpályára, és egyik nagyszerűségtől és dicsőségtől a másikig halad tovább, akkor azt sem feledi, hogy a téridő világa még határos ezzel.

Az igaz út: az ő ritmusában rezegni,

Minden lélegzetben az örök létet felismerni,

Szellemileg sugárzó világosságába emelkedni,

Hogy semmi se legyen, csak az akarat,

mely a mindenséget élteti.


A tanuló akkor áll és jár a helyes ösvényen, ha az kitérők nélkül Isten szent csarnokaihoz vezeti, és a megszabadulás pályájának ritmusa veszi őt körül. Mint valami dal, mint lágyan susogó vagy hangosan zúgó melódia: mint az Isten-áramlat hömpölygése az örök városban.

Egy lélegzet - egy szívverés. Ennek a lélegzetnek kell az élő vért áthajtania az ereken, s így, lélegzetről lélegzetre érti meg a tanuló a mindenségi tudattal való kapcsolatát. Teljesen belemerül, s már csakis a mindenséget éltető akarás az, ami a tanulót magával ragadja, továbbhajtja:

Felismerésből megkülönböztető képesség lesz,

A lény tükröződik a jelenségben,

Így alakítja a kohézió a gránitot,

Hogy megértés legyen a megfigyelésünkben.


Így lép be a tanuló - mintegy magától értetődően - egy új érzékszervi képességbe, szervileg érzékelhető térségbe. Megtanul megkülönböztetni. Megtanulja látni és megvizsgálni az isteni éteranyag bolygói étereit. Ha pedig belép ebbe az észlelésbe, térbe, akkor nem tehet mást, minthogy ebből éljen, s ennek következményei mindenütt megjelennek. Az isteni lény tükröződik ebben a különös zarándokban. Az összefüggés erői a szeme láttára bebizonyosodnak. Ahogyan a gránitkő atomjait tartja össze az összetartóerő, a kohézió törvénye, úgy illeszti össze ugyanaz az isteni törvény a tanuló új lényét nagyszerű dicsőséggé.

Ó nagy erő, minden formát lélekkel eltöltő,

Mely tölgyfát fakaszt a zsenge magból,

Az ég hatalmas kerekeit lendíti,

És lótuszvirágot növeszt a sötét iszapból.


Így folytatódik a felébresztés ünnepe. Tölgyfa nő a megújulás zsenge magjából. Ez az erdei óriás szépen jelképezi a tanuló kapcsolatát a mindenség szent, egyetemes szellemével. A lótuszvirág pedig, a tiszta, szelíd, fehér és szent, mely a sötét iszapból növekszik, nem a szent szellemelv kivirulására utal-e a tanulóban?

Ezért keresi minden halandó az életben,

Ami az elfelejtett igéhez kapcsolja őt.

Olykor csak halk akkord zeng,

S tisztelettel ismeri fel az isteni törekvőt.


Így lehetséges, hogy Önök velünk keresik az elfelejtett igét, a rejtélyek nyitját. Gyakran eljut hozzánk az elfelejtett igének valami halvány sejtelme. Akkor izgalom fog el minket, és egy pillanatra színről színre látjuk az érettünk, bukott emberekért folytatott isteni fáradozást.

Ha pedig a világosság áttört a sötétségen,

Az ember felismeri magát a világmindenségben,

Akkor csírázik az ige, amely, ha kimondja,

őt a siralom völgyéből kiszabadítja.


Ha egyszer a fogalmaktól áttörnek a tudatossághoz, és látják, hogy hol állnak a vésznek ezen a nagy területén, akkor nagy kegyelemben részesülnek. Akkor a szent szó, amelynek eddig talán csak gyenge visszhangjai tudtak Önökhöz elhatolni, kicsírázhat bensőjükben, mint egy isteni vetés. Ha pedig mikrokozmoszukban kicsírázik ez az isteni vetés, akkor áttörik létkörük minden akadályát, széttépik a szellem, a lélek és a test minden kötelékét. Ennek a világnak az ura akkor minden hatalmát elveszti Önök fölött. Akkor meg fogják érteni és tudatos bizonyossággal vallják majd, hogy:

A pálya felkelti és növeszti Azt,

Fejleszt, táplál, tökéletesít,

Érlel, őriz, virultat, s elhervaszt:

Egy végtelen kört kerekít.

Ez a hatalom minden dolgot vezet,

Mert nyugszik mélységes életében.

Nem-cselekedvén lélegzi az örökkévalót,

Titka soha sem állt írás köntösében.


Így áll tehát előttünk annak az embernek a szellemi képe, aki az alantas természet minden dolgát elvetette magától. Meghalt és újra feltámadott. Nem-cselekedve lélegzi az örökkévalóságot. Az alantas természet embere állandó mozgásban van: cselekedni akar. Az ösvény zarándoka a nem-cselekvés titkát vizsgálja. Életünk Ura az, minden élet Ura, aki mindkét hatást kelti bennünk: az akarást és a cselekvést is.

Ha a tanuló újra összeköttetik Azzal, az ösvénnyel, a Taó­val, akkor önkéntes engedelmességi kapcsolatban van az örökkel, Istennek benne lévő birodalmával, a benne lévő Jézus-em­berrel. Ez a Másik cselekszik, ez a Másik él és létezik. A földi forma elmúlt: a tanuló meghalt, hogy soha többé ne legyen már.

Jöjjenek velünk erre az örökkévalósági menetre. Jöjjenek velünk az örök kapukon át, melyek magához az örök élethez vezetnek.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,