Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Jan van Rijckenborgh: Az egyetemes ösvény

X. ESZMÉNYISÉG ÉS VALÓSÁG

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh: Az egyetemes ösvény


Ha Isten szőlőskertjének munkása helyesen akarja teljesíteni feladatát a világban, akkor semmilyen körülmények között sem fogja a valóságot szem elől téveszteni. Szüntelenül annak tudatában él és törekszik, hogy soha sem szabad megszakítania kap­csolatát a valósággal, nehogy teljesen az eszményiségbe merüljön. Ha ugyanis a világosságot kereső ember a valóságot az eszményiségben keresi, akkor elerőtlenedik, dinamikus, áttörő, helyreállító képessége megtörik. Így teljesen ártalmatlanná válik az olyan emberek, csoportok és erők számára, amelyeknek érdekükben áll egy bizonyos szentségtelen valóság fenntartása.

Képzeljék el, hogy dinamikus képességük, tehetségük és az emberiség iránt érzett szeretetük elég nagy lenne ahhoz, hogy bizonyos ördögi hatalmaknak veszélyt jelentsenek. Akkor ezek a hatalmak megpróbálják Önöket ősrégi módszerekkel elbuktatni. Alantas természetükre, helytállási törekvésükre, s különböző dialektikus csalásokra fognak spekulálni, amelyek Önöket félre tudják vezetni. Meg fogják kísérelni az Önök energiáját a hatáskörükben azzal elterelni vagy elrontani, hogy mindenféle feszültségeket és kellemetlenségeket rendeznek. Ez kivétel nélkül minden valamelyest jelentős munkással megtörténik. Ha pedig ezek a módszerek, melyek általában sajnos olyan sikeres­nek látszanak, nem lennének hatásosak, mert a munkás a csapdák és cselek ellenére, Isten segítségével megállná a helyét, ekkor megpróbálják az eszményiségbe fullasztani. Az ördögi hatalom akkor támogatja a munkáját, látszólag mindenben együtt dolgozik vele. E hatalom fellépési módja nagyon egyszerű, annyira egyszerű, hogy félelmetes ravaszsága éppen ebben az egyszerűségben rejlik.

Az eszményiség ugyanis nagy tisztaságot, becsületességet és igazságot képvisel, mely legtöbbször megdönthetetlen, míg a valóság minket tulajdonképpen közvetlenül a tisztátalansággal szembesít és hoz kapcsolatba. Elvileg tehát nem magától értetődő-e, hogy a világosságra vágyó ember hallani sem akar a tisztátalanságról, mintegy sterilizálja magát, és egész lényével, törekvésével és szellemi képességével a tisztaságra, az eszményiség axiómájára irányul.

Az ilyen ember azonban kirekeszti magát a világból, a valóságból, s mintegy árnyvilágban él. A gnosztikus tanuló is a dolgok istenrendjére törekszik, s egész életmódját arra irányítja, hogy széttörje a természet béklyóit, s megtalálja a rejtett kapcsolatot Istennel. De akkor nem vagyunk-e kötelesek az eszményiségünkből valóságot teremteni? Igaz-e a Krisztus, vagy nem igaz? Olyan birodalmat mutat nekünk, mely nem ebből a világból való. Akkor rajta, keresse Krisztus birodalmát!

Árnyék! Ördögi csel! Mert aki a valóságot az eszményekben keresi, az az ördögi hatalmak győztes harckocsijának robogását a világtörténelem egyetlen pillanatában sem tudta feltartóztatni. Az idealizmus misztikus értéke ezen a világon teljesen erőtlen.

És a mágikus nézete? Nem tudjuk-e mi, a Szellemi Iskola tanulói, kollektív mágikus képességünkkel a tisztaság területéről megtámadni és legyőzni a tisztátalanságot? Nem ezt várja-e el tőlünk az Egyetemes Szerzet? És Krisztus kijelentése: „Ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük”?

Valóban. A szöveg szerint ez egészen egyszerű, ...de ilyen formában teljesen erőtlen. Ha a világosság szolgája hagyja magát így eltéríteni, akkor áldozatul esett a sátáni cselnek. Ha tehát átlátnak ezen a törekvésen, akkor ha egyszer így megkísértik Önöket - tegye ezt akár ellenség, akár szellemben rokon -, azt mondják: „Távozz tőlem, Sátán!”.

Ezt a kísértést ebben a világban egyetlen dolgozó és törekvő sem kerülheti el. Mindig azzal próbálják Önt tehetetlenné tenni, hogy az eszményiségbe fullasztják. A rózsakereszt azonban minden időkben felismerte ezt a támadást, s mivel az eszményiséget ismeri, ehhez mindig csak a valóságon keresztül akar közeledni. Ez az út nagyon fáradságos, és súlyos következményekkel jár. Ha azonban valaki ezt az utat nem akarja bejárni, akkor a mi véleményünk szerint nincs szó kereszténységről. Úgy érezzük, hogy nagyon szükséges beszélni ezekről a dolgokról, mert az eljövendő időkben minden oldalról rángatni fogják Önöket, hogy visszatartsák attól a munkától, amit közösen el kell végeznünk, vagy olyan tevékenységre ösztökéljék, amit nem kell elvégezniük.

A valóság, amelyben élünk, nagy mértékben tisztátalan, meggyalázott és megtört valóság. Egyáltalán nincs harmonikus viszonyban az eszményekkel, tehát belátásunkkal, amit a Krisz­tus valóságából merítettünk. Az idealitás nem erő, nem abszolút független állapot, hanem egy bizonyos világosságsugárzás, amely által egy másik valóság, Krisztus valósága válik tudatossá bennünk. Az eszményiség fénysugara maga nem cselekszik, nem változtat meg semmit. Csak sugárzik Önökre, minden emberre, az egész világra.

Az Önök számára ez a sugárzás csak akkor válik tudatossá, ha a tisztátalan valóságban állva ellenállásba ütköznek, vagy levertség, szenvedés, fájdalom éri Önöket, ha tehát e természet megtörtségét saját magukon tapasztalják. Akkor megtörténhet, hogy ez a sugárzás eljut a tudatukig és betekintést nyújt egy másik valóságba, mely tiszta és harmonikus.

Ha az eszményiség sugaraiban sütkérezni vigasztaló és enyhítő is, ha a misztikus érzést táplálja és melegíti is, a valóságon semmit sem változtat. Önök a természetből valók maradnak, benne a megtörtségben, és semmit sem emelkednek. Aki csakis az eszményiségbe merül, az a Krisztus-sugárzásban sötét foltot, mintegy napfoltot képez, s ezzel gyengíti a sugárzást.

Aki elvakultságában azt mondja, hogy „mivel láttam a Krisztus-fény sugárzását és tapasztaltam vigaszát és melegét, tudni sem akarok a tisztátalan természetről”, az becsapja magát. Mert Önök mind részei ennek a tisztátalanságnak. Nemcsak benne laknak, nemcsak úgy érzik, hogy körül vannak véve a tisztátalansággal, hanem testük és vérük szerint részei ennek a természetrendnek, ennek a megtörtségnek. Legfeljebb egy bizonyos fókusz van jelen, amin keresztül megérinti Önöket a tisztaság sugárzása, és az elveszített hazának bizonyos emlékét kelti Önökben.

Tehát nem menekülhetnek, csak kétféleképpen reagálhatnak: vagy az eszményiség kábulatában álmodoznak valami új valóság árnyékáról, vagy pedig egy helyreállító folyamattal megtámadják azt a megtört valóságot, amely Önök maguk és amelyben élnek. Ezért megtört állapotuk megtámadását szilárdan, két lábbal a valóságban állva kell kivitelezniük.

Ekkor azonnal nagy és nehéz problémák merülnek fel. Mi­lyen legyen a munkamódszer? A tisztátalan hogyan tisztíthatja meg és állíthatja helyre a tisztátalant? Ez mégiscsak lehetetlen! Milyen recept szerint kell dolgozniuk? Önök különböző irányvonalakat fognak felállítani a Krisztus-sugárzástól kapott tudati megvilágosulásuk mértékétől függően. De elegendő-e ez a megvilágosulás? Tiszta-e az irányvonaluk? A jelenlegi tudat elegendő-e egy tiszta irányvonal felállításához? Van-e valamiféle érzékszervük, amellyel fel tudják fogni a tiszta igazságnak a legkisebb részét is? Nem lehetséges-e, hogy a jószándékkal éppen rosszul fognak cselekedni? Ugye belátják tökéletes függőségüket és tehetetlenségüket?

Fogalmaik szerint ekkor csoda történik, érthetetlen szeretet-tett. A világosság nem elégszik meg a sugárzással, hogy tudatukat megvilágosítsa és oktassa, hanem leereszkedik, behatol az Önök megtörtségébe és tisztátalanságába. Ekkor személyes érintkezés fejlődik ki Önökben, hogy ebben az erőben véget vethessenek gyengeségüknek és tehetetlenségüknek.

Megértik-e valóban, hogy mit tesz Önökért Krisztus és hierarchiájának minden szolgája? Valóban összekötik magukat, lényegesen, test és vér szerint a tisztátalansággal, hogy elérhessék a nagy célt, az emberiség megmentését. Lemondanak a dicsőségről az Atyánál, hogy közülünk valók legyenek. Vállalják a tisztátalanság szégyenét a nagy és szent cél érdekében. Lemerülnek a mocsárba!

Gondoljanak csak Charles R. Kennedy ismert színdarabjára, A ház szolgájára. Az egyik főszereplő csatornamunkásnak mondja magát. Azon dolgozik, hogy „kiseperje a világ piszkát”, s így kerül szembe Lancashire álmodozó püspökével.

A fenséges és tiszta világosságerők lemerülnek a tisztátalanság csatornázatába, hogy tisztaságuk tüzével megtisztítsák a tisztátalant. Azt pedig vegyék figyelembe, hogy ezt nem dialektikus hősiességgel teszik, hanem olyanok lesznek, mint mi, hogy lentről rögzítsék le az örökkévalóságot az időben. Olyanok lesznek, mint mi, nagyon is olyanok! Nem felsőbbrendű emberekként lépnek fel, akik lenéznek az emberi vacakolásra, hanem a tömeg tudati színvonalán dolgoznak, a tömeg hatósugarán belül és a tömeg módszereivel, hogy az emberiség megrekedjen önmagában, s vére fogékonnyá váljon a magasabb valóság számára.

Nagyon is érthető, hogy ez a folyamat nem fájdalommentes. Az evangélium tanúskodik erről. Ha az ember fia megjelenik a földön, akkor nem fognak hinni neki. Miért nem? A tömeg tudati állapota és vérhezkötöttsége miatt. Még a tanítványai sem tudták megérteni. Miért nem? Szintén tudati állapotuk és vérhezkötöttségük miatt, a tisztátalanságuk miatt.

Akkor mit keres itt? Nem valami tant hoz. Ha pedig tanít, akkor ez a korábbi világosságtanúságok megerősítése. Inkább erőt ad azoknak, akik tudnak dolgozni vele, alulról vezeti a dialektika folyamatait, s így dolgozik a mocsárban. Minden ember szolgája lesz.

Betölti a törvényt és a prófétákat. Ez azt jelenti, hogy az ember a megváltó aspektust, ami Krisztusban van, csak a törvény által teheti magáévá. A törvény például azt mondja: „sze­met szemért, fogat fogért”, a megváltó aspektus meg azt, hogy „szeresd felebarátodat, mint saját magadat”. Az ember azonban, aki az eszményt felismeri, meg akarja szüntetni a törvényt, ott akarja hagyni a „szemet szemért, fogat fogért” törvényét, és el akar merülni a felebaráti szeretet eszméjében - de kudarcot vall. Eszményei és tapasztalatai miatt ellenszenves neki ez a „szemet szemért, fogat fogért”, de ugyanakkor felismeri, hogy amíg az emberiség a mai színvonalon van, addig a bosszú törvénye fennmarad.

Az emberiség nem tudja megérteni és magáévá tenni a magasabb törvény világosságát, mindaddig, míg a „szemet szemért és fogat fogért” törvénye törvényszerűen véget nem ér, hogy emiatt a visszavonhatatlan vég miatt fájdalomtól felkiáltó emberiség megtalálja a magasabb élethez vezető utat.

A „szemet szemért, fogat fogért” törvénye éppúgy isteni törvény, mint Jézus Krisztus szellemi rendjének magasabb törvénye. Ezt az alacsony isteni törvényt minden idők szent könyvei megerősítik. A „szemet szemért, fogat fogért” törvényének a természet szerint be kell teljesednie, mert Önök egyek a természettel. Ha azonban Önök személyesen ki is emelkednek ebből a természetből, akkor a hierarchia részeseiként erősíteni fogják az alacsony törvény beteljesülési képességét az emberiség iránti szeretetből és az együvé tartozás miatt.

Ha megértik, mit jelent a Krisztus-fáradozás ebben a természetben, akkor felfedezik, hogy a törvény teljesülési képessége növekszik. Az emberiséget egyre gyorsabban hajtják a törvényszerű vég felé, a beteljesedés felé. Amihez azelőtt száz év sem volt elég, az most egy év alatt beteljesedik. Ezt a törvény teljesítő erejének növekedése okozza! Jézus Krisztus szol­gái nem menekülnek ebből a világból, hanem betöltik a törvényt. Ez nem a törvénnyel szembeni engedelmességet jelenti, hanem ennek a törvénynek a természet szerinti dinamizálását és kifejlesztését, hogy a természet megrekedjen saját magában.

Ezt úgy kell értenünk, hogy a Krisztus-hierarchia okozta a világháborút? Természetesen nem! Ez egy tudatos ösztönzés a megoldásra, melyet már nem lehet, vagy nem szabad elkerülni.

Gondoljanak Júdásra. Krisztus kiűzte őt az éjszakába, hogy tettét végrehajtsa. Krisztus ösztökélte őt erre a tettre? Ő a felbujtó? Helyesli ezt a tettet? Természetesen nem! Lehetetlen, hogy botránkozások ne essenek, de jaj annak, aki által esnek. Mert a botránkozásokból (a szó legtágabb értelmében) megszülethet a megváltás. A Krisztus-hierarchia fokozza a botránkozások tempóját, hogy valóra váljon a megváltás.

Összefoglalva arra következtethetünk: két birodalom van, két természetrend. Az egyik a dialektika birodalma, a másik az állandóság, a statika birodalma, az eljövendő életterület. Mind a két természetrendnek megvan a maga törvénye, rendszere a feszültségek és erők feldolgozására. Továbbá mindkét természetrendről elmondható, hogy törvényük isteni törvény, jóllehet a dialektika törvénye alacsonyabb az állandóságénál.

Ezenkívül azt is meg kell állapítanunk, hogy életterületünk mulandó, mert mi itt csak ideiglenesen tartózkodunk. Az ember arra hivatott, s ezt meg kell tanulnia, hogy a magasabb életre, a Mozdulatlan Birodalom életére törekedjen. Ezért kell az embert megváltani a börtönétől.

Krisztus ezért betör életterületünkre, hogy számunkra lehetővé tegye a Mozdulatlan Birodalomba vezető utat. Engedi, hogy tudatunk előtt világítson a magasabb törvény, hogy ebben a világosságban tájékozódva megtalálhassuk a szükséges irányvonalakat. Krisztus tehát először utat keres nekünk, ez az első.

Továbbá az átmenetileg ebben a természetrendben lerögzített emberiséget, a természet szerint össze kell törni. Az emberiségnek át kell virrasztania, küzdenie és szenvednie ezt az összetörő folyamatot. Nem a magasabb törvény, hanem az alacsony szerint, mert az ember ebből való. Az alacsony törvényt tehát fel kell erősíteni és gyorsítani, teljesíteni, mivel a további megváltásnak ez az egyetlen lehetősége. Ez a megváltás művének igazsága.

Tehát az embert nem emelik ki a természetből, mert ez lehetetlen, hanem átvezetik a természeten, e természet törvényének a betöltése révén. Így lesz érett arra, hogy felmenjen a meg­váltás harmadik fázisába, így érik meg az igazán új életre.

Az első fázisban Krisztus Jézus, az istenember, aki lemerül a romlás mocsarába, a ragyogó bűntelen, a Mozdulatlan Birodalom tiszta szférájából az emberiségnek nyilvánvalóvá teszi és véráldozatával biztosítja is az utat. A második fázisban Krisztus a tények embere, aki az emberiséget a törvénynek megfelelően áthajtja szenvedélyein, hogy megtisztuljon és megérjen az isteni életanyag felvételére. A harmadik fázisban pedig Krisztus az út, az ösvény, s ezzel maga az élet is.

A rózsakereszt misztikus szabadkőművessége teljesen erre a háromszoros valóságra van hangolva. Ezért találkozunk a misztikus rózsakereszttel az úton, a realisztikus rózsakereszttel a törvényszerű igazság folyamataiban, és a rózsakereszt szent küldötteivel pedig az igaz élet ösvényén.

Végül értsék még meg a következőt, mely központi vezérfonal a rózsakereszt szolgájának életében: nem az a szeretet, ha az emberiséget megszabadítjuk a természet törvényétől, hanem az a megváltó szeretet, ha áthajtjuk a természeten, mert a természetben találkozunk a szellemmel.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,