Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 1

V. Pimander és Hermész

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 1


A Corpus Hermeticum bölcsességét nem sorról sorra tanulmányozzuk, hanem megpróbáljuk egészében áttekinteni, hogy az olvasó némi elképzelést kaphasson Pimander egész könyvéről, esetleg Hermész további műveiről is. Ha nem így járnánk el, akkor dolgozatunk áttekinthetetlenül terebélyessé válna.

Ahogyan tehát a harmadik fejezetben megbeszéltük, a Hermészi ember belső állapota és transzfiguráló életmegváltoztatása révén kapcsolatba lép az egyetemes szellemterülettel. Az ilyen kapcsolat fókuszában pedig kialakul egy erővonalrendszer: megjelenik - a Szellemből kialakulva - Pimander, aki azonban nem a szellemtérben elkülönülten élő lény, hanem a szellemtér lángra lobbanása, élő valóság, a szellemtér szerves része. A lángra lobbantó tűz mégis Hermész Pimanderéé, mert a jelenség teljesen megfelel Hermész állapotának és ereje minőségének.

Azt mondják, hogy amikor Hermész átgondolta a lényeges dolgokat, és lelkülete felemelkedett, megjelent Pimander, aki van, és mégsincs. Mert ha a Hermészi ember egy darabig nem összpontosít a szellemtérre, akkor a pimandrikus alak eltűnik, és elmerül, feloszlik a mindenütt jelenlévő világosság világmindenségében. A tűz lángjai szétfolynak, Pimander itt van, és mégsincsen itt, mert teljesen egy az egész világossággal.

A szöveg első részéből az érint minket, hogy Hermész a lényeges dolgokat fontolgatta, s hogy lelkülete felemelkedett. Ezt meg kell jegyeznünk, mert a Hermészi ember számára ez a folyamat feltétel. Ez a fej és a szív oly szükséges eszményi együttműködését bizonyítja. A szív és a fej együttműködése ha­tározza meg az életet. Ezt alaptörvénynek tekinthetjük. „Ezek elválaszthatatlanok” mondja Pimander. Ezért kell megismerni a szív titkát.

Ismeretes, hogy az embernek négy teste van: az anyagteste, ennek éteri mása, a vágyteste és a gondolkodási képessége. Az étertest építi és tartja fenn az anyagtestet, és a vágytest határozza meg az ember hajlamait, fajtáját, jellemét és adottságait, tehát teljes lényét. Figyeljük meg mindenekelőtt a vágytestet, a szidérikus alakot, ahogyan Paracelsus nevezi. A szidérikus alak körülfog és áthat minket, és a szidérikus közegek a májon keresztül áramlanak be anyagrendszerünkbe. Az erők szüntelen keringése ez, melyek a májon be és kimennek.

A vágytest legfontosabb fókusza a máj. Ahogyan születésekor ezt a vágytestet kapta, s ahogyan azóta tovább alakította, olyan az Ön szív- és főszentélyének minősége is.

A természetszülte embernél a szív és a fej a vágytermészet rabszolgája; szívének és gondolkodásmódjának működését a vágytest irányítja. Az érzést és a gondolkodást e természet emberénél a medenceszentély kormányozza. Így él tehát a medenceszentélyből és ezáltal, vagyis a lép-máj ­rendszere által, ami természetlényét az anyaghoz köti, arra irányítja, arra vágyva és azt gondolva, ami a közönséges természetből való. És minden szidérikus sugárzás a vágyfajtája hatásának megfelelően hatol be a májába.

Ha aztán valaki a csalódások végtelen sora után a tapasztalás szomorú útján a természethez kötött életében megreked, akkor megtörténhet, hogy megújulásra, megszabadító kiútra kezd vágyni, vagyis valami üdvrevágyás-szerűség fejlődik ki benne, egy ösztön, hogy valamiféle üdvöt megragadjon és megvalósítson önmagának, hogy kimászhasson a halál gödréből. A megújulás keresésének ez az állapota, az üdv egyre tudatosabb keresése a vágyakozás legmagasabb formája, amelyre a természetszülte ember képes. Többre nem futja. Ami az Ön természetszülte lényének szívében dúl és forr, az száz százalékig vágy, kívánság! Ebben pedig minőségileg a legmagasabb az üdvrevágyás. Ez a dialektikus asztrális sugárzásoknak a legmagasabb állapota, határa. És ezen a határon érint meg minket a Gnózis, de nem a májban, hanem a szívben.

A Gnózis első érintése, alapérintése mindig a szívszentélyben történik, de csakis az ember üdvrevágyására jövő feleletként. Ha valaki kísérleti célokból vagy kíváncsiságból közeledik egy gnosztikus Szellemi Iskola templomához, akkor ebből a legcsekélyebb haszna sem lehet. Egy gnosztikus fókuszban csak akkor lehet eredményesen tartózkodni, ha a szív valamelyest megnyílt a Gnózis számára, a vágyakozás legmagasabb állapotának, az üdvrevágyásnak a következményeként.

A szívet a Gnózisban a szeretet szentélyének nevezik. Különböző karmikus befolyások és őseink befolyásai miatt azonban, melyek születésünk órájától kezdve hatnak bennünk és életünk menetét elkerülhetetlenül meghatározzák, a természetszülte ember szíve már régen nem a szeretet szentélye. Szívében az igazi szeretetnek nyoma sem található. Világunk emberének szíve zsiványtanya és a pestis fertője.

Ha a szívet az ősidőktől fogva a szeretet szentélyének nevezik, akkor itt arról a szívről van szó, amely életerőre, életbőségre, életlehetőségre készült fel, ami joggal nevezhető szeretetnek. Ami pedig a szeretetnek e magas színvonala alatt van, az a vágy és énközpontúság állapota, mert kezdetben az ember az üdvöt is önmagának kívánja. Az „én” szorult helyzetbe került, s most „én” keresek valami megoldást. Az üdvösségemet keresem. Mivel pedig ebben az állapotban rendkívül szerencsétlenek vagyunk, a Gnózis, mérhetetlen és múlhatatlan szeretetével megérint minket, hogy segítségünkre lehessen.

Ami a dialektikus természetben ennek a szeretetnek a színvonala alatt nyilvánul meg, az a vágy valamely állapota. Az igazi szeretet, mely méltó erre a névre, a dialektikus természet lényében nem található meg. Mert az igazi szeretet magasabb rendű dolog, és az igaz élethez, az új élethez tartozik. Ez a szeretet Szellem, maga Isten. Ezért mondja Pimander a 17. szakaszban, hogy „a lelkület Isten, az Atya”. És a 19. szakaszban: Szívedet irányítsd a világosságra, és ismerd meg. Eközben egy ideig a szemembe nézett, oly áthatóan, hogy pillantásától megremegtem.

Ez a vizsga: mi legyen ezután az Ön szívében? Kívánság vagy szeretet? „Szívedet irányítsd a világosságra, és ismerd meg Azt.” Hogy a világosság beköltözhessen a szívszentélybe, ahhoz a vágytermészetnek el kell tűnnie. A vágytermészetet, ezt az önzést, ezt az énösztönt teljesen el kell oltani.

Be kell látnunk tehát, hogy a szívszentély a Szellem alapzata, a szellemnek a szívszentélyben kell lakoznia, s ezt a szentélyt ezért minden nézetében e magas színvonalú állapotra elő kell készíteni. „Ahol a szív van, ott az élet”, mondja Pi­man­der.

Ha pedig a szív kész lett a szolgálatra, akkor a lelkületben, a szívben meglátjuk a szép, eredeti emberi alakot, az emberlét őstípusát, a vég nélküli kezdet előtti őselvet.

Szívét a dialektikus ember a kívánkozás tanyájává tette, lássák be ezt világosan! Belsejében az énösztön tüze lobog, holott a szív arra lenne hivatott, hogy a Szellem - a bennünk lévő Isten - lakása legyen, az Istené, aki az ősatomban lehetőség formájában van jelen. Érzik-e, mennyire betegek vagyunk, hogy mily rendkívül mélyre süllyedtünk. A szívszentély, a bennünk lévő Isten temploma zsiványok tanyájává fajult!

Aki aztán szívét újra az Ő szolgálatának akarja és tudja szentelni, az ezután a főszentélyt is meg tudja nyitni papi, emberiséget szolgáló feladatának. Akkor majd Ön is meg tudja fontolni a lényeges dolgokat, mert a megújult szívből születik meg a Merkúr-tudat!

A Gnózis betegeknek, pácienseknek lát minket a szívszentélyünk lelkiállapota miatt. Ezért tűrnek meg minket. Ezért tűrnek el ennyit mitőlünk. Hiszen az új Merkúr-tudat, a gondolkodás, akarás és cselekvés háromszoros, új képessége csakis a megújult szívből születhet meg. Ekkor pedig megtörténhet, hogy ha az ember a lényeges dolgokat meggondolja, megtisztult szívvel felemelkedhet a Szellem mindenütt jelenlévő területeire. A Hermészi fejlődés, a Hermészi élet a fej és a szív tökéletes egyesülésén és együttműködésén alapul, nem az én és a fej, hanem a megtisztított szív és a fej együttműködésén!

Ebben az szükségességben botlik meg a világ. Látják ugyan a káoszt és a zavart maguk körül, látják a világot elsüllyedni, és az én felveti a kérdést, hogy „Hová vezet mindez?”. Hatalmas energiával, bevetéssel és erővel kísérleteznek, de végeredményben semmi sem sikerül, mert az ember elfelejti megtisztítani és a szolgálatnak szentelni a szívszentélyét. Csak ha a szív megtisztult, felavattatott és a világosság számára megnyílt, akkor alakul ki egészen más gondolkodásmód. Csak akkor lesz képes az ember valóban világunk és társadalmi rendünk elevenére tapintani.

Ha tehát a Gnózis hívja Önt, akkor ismerje fel és teljesítse a feladatát: tisztítsa meg a szívét. Szívét meg kell szabadítania a vágyak és az önzés hajszájától, szívének meg kell nyílnia a nagy szeretet számára. Ebben az igazi előkészületben kell a szívét gyakoroltatnia, mert ezzel kezdődik a dolog. Akkor a fej követni fogja, mert követnie kell. Akkor pedig Ön is találkozik Pimanderével.

Pimander Isten szeretetéből születik, nem pedig az akarat ösztönzéséből, nem a szorult helyzetbe került ember akaratából. Ezt akarja Hermész Triszmegisztosz tudatosítani. A Gnózis kulcsa, az egyetlen igaz élethez vezető út a szív megtisztítása és teljes odaadása. Ha Ön rátér erre az útra és elvégzi ezt a munkát, akkor Önnek is megszólal a szelíd hang: Mit akarsz hallani és látni, s mit kívánsz a lelkületedben megtanulni és megismerni?

Akkor pedig mi mást akarnának megtanulni és megismerni, mint a lényeges dolgokat, és mi lesz kezdetben a leglényegesebb, amit tudniuk kell? Semmi más, mint a saját magukra vonatkozó igazság és a saját valóságuk. Mert ha magukat nem ismerik, hogyan akarják akkor a Mást, a Másikat kifürkészni?

Ezért lát a Hermészi ember ennél az első tájékozódó kísérletnél derűs és szívet vidámító hatalmas fényt; ebben a fényben pedig a csavarvonalban lefelé irányuló mozgást, a sötétség, az ijedelem és nyomorúság rettenetesen szomorú mocsarát, mely szüntelenül mozog, és kimondhatatlanul zavaros. Sötétvörös lángok csapnak ki belőle mindenfelé. Ekkor, a zavarnak ebből a barlangjából, a szurokfekete sötétségből egy hang hallatszik, szótlan kiáltás, mely megfelel a körös-körül elterjedő világosságnak. Ebből a világosságból pedig egy szent Ige beszél. Ami aztán a sötétségben igaz és tiszta, az felemelkedik ebből a szurkos szülőbarlangból, a sötét természetből, és légkörré kezd alakulni. Így látjuk először az elsüllyedt természetből kiszálló világosságot, s ezután a légkört, mely ráhangolja magát az eredeti világosságra: alattuk van a föld és víz nedves sötétsége. Ez a dialektikus jelölt létállapota, de olyan jelölté, aki a szívszentélyét megtisztította vagy ezen dolgozik; tisztítja a föld és a víz nedves sötétségét, amit az Ige hangja mozgat. Az Ige, mely világosságból van, s a világossághoz vezet vissza!

50 51

Megértetted-e az Igét? - kérdez minket a fiatal Gnózis élő testének Pimandere. Ő maga válaszol nekünk: „A világosság én vagyok, mely most már az igaz jelölt szívében lakozik”. Ez Isten, aki testben megjelent, a visszatérő Ozirisz, a visszatérő Krisztus. A világító szellemtér pedig először Pimander, a világmindenségi megnyilvánulás erővonal-szerkezete. És ó, nagyszerű csoda, a világosság, a hatalmas világosság, Isten lángja a szívet választja lakhelyül. Így lesz az Istenségből Fiú. Mert ami a szívben korszakok óta alszik, azt ez a folyamat felébreszti: az Istenség Fia megnyilatkozik bennünk!

Az Istenségnek ez a Fia pedig hatalmas képességgel rendelkezik, Pimander ezt az Igének vagy Hangnak nevezi. Ha tehát Pimander beszél a jelöltben, akkor a szívben beszél és tanúskodik, mert a szív Isten lakhelye. Istent és a Fiát, a világosságterületet és a besugárzott világosságot többé már nem lehet elválasztani egymástól, mert egységükből jön létre az új élet.

Ha tehát Önök én-elbocsátás által ránemesedtek, akkor irányítsák szívüket a világosságra, és ismerjék fel. Ha pedig felismerik, akkor az élő Ige hatalmas és nagyszerű képességeit látják önmagunkban. Szívükben számtalan erőből álló világosságot látnak és tapasztalnak, valóban felmérhetetlen világot, az Arany Fejet. Felismerjük, hogy a világosság és a világosságon át bennünk szóló Ige vezetésével hogyan zabolázzuk meg, miként zárjuk nagy erővel körül és ily módon hogyan hozzuk egyensúlyba az alantas rend lobogó tüzét. Így látjuk és tapasztaljuk, hogy a Gnózis bennünk megszületett világító erejében hogyan múlik el az alantas természet azáltal, amit mi transz­fi­gu­rációnak vagy újjászületésnek nevezünk.

Ez tehát az ős-Gnózis, a Hermészi Gnózis, az igazság, melyet az emberiségnek kezdettől fogva hirdetnek. Ez Piman­der Igéje.

Most pedig gondolkozzanak el azon, hogy ez megegyezik-e azzal az Igével, amit az ifjú Gnózis intéz évek óta Önökhöz; az emberi őstípusra vonatkozó tanúbizonyságról, az eredeti, vég nélküli kezdet emberalakjának tanúságáról, az emberalakról, aki volt és a mai pillanatig is van.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,