Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 1

VIII. Az ember lényének kettős természete

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 1


A természet összes teremtménye közül csak az ember kettős természetű, állapítja meg Pimander. Az emberi rendszerben egyrészt megvan a halhatatlanság magszeme, a szellemszikra, amelyet a szív rózsájának is neveznek, másrészt itt van a halandó emberlény, a természetalak. Rajta kívül nem létezik egyetlen ilyen kettős szerkezetű lény sem.

Így keletkezett Isten eredeti fiainak bukása által az a furcsa állapot, hogy a halandó lények miriádjaiban a Szellem magja elkülönült. Az Isten magját hordozó lények miriádjai együttesen Isten gyermekeinek népeként a megszámlálhatatlanok seregévé növekedhetnek. Így megtörténhet és megtörténik, hogy ami egykor hibában és bűnben kezdődött, s ennek megfelelő következményekhez vezetett, végül nem várt áldássá, sokkal hatalmasabb dicsőséggé válik, mint azelőtt valaha is lehetséges lett volna.

Azonban az áldás tényleges megnyilvánulásához erős fáradozásra van szükség. Akkor történnie kell valaminek! És ebben rejlik a hatalmas lehetőség, a titok, hogy bukásból, hibából és bűnből áldás lehet, annak bizonyítékául, hogy a Szellem, a szeretet legyőzhetetlen.

Akinek sikerül belátáshoz jutnia természetszülte lényét illetően, azt képessé teszik a kettősségétől való megszabadulásra, hogy visszatérhessen eredeti isteniségéhez. Az olvasónak ezt látnia kell, legalábbis ha pillanatnyilag tudatában van annak, hogy szellemszikra-tulajdonos; ha két-ségében jelenleg tudatában van egyrészt természetszülte lényének, másrészt a benne lévő rózsaszívnek, az eredeti, igazi embernek. Ismerje fel megszabadulási lehetőségét, ha rádöbbent, hogy birtokolja a szellemszikrát.

Nem úgy van, ahogyan hagyományhű protestáns atyáink sugallják, hogy Ön mint természetlény személyesen bűnös a bűnbeesés vonatkozásában, mert természetszülte lényként Ön teljesen egy a dialektikával. A hetedik kozmikus terület dolgainak menete a vele összekötött lények számára elkerülhetetlen. A Rózsa birtokosaként Ön csupán alapvető méltatlanságára, léte értelmetlenségére, fogságára döbbenhet rá. Ez az a bűntudat, melyről az Egyetemes Tan beszél kezdettől fogva: hogy az igazi, szellemi ember rájöhessen jelenlegi állapotára, a fogságára.

A 39. szakasz szerint a bűntudat az, ha tudatában van az abszolút halhatatlanságnak, hogy hatalma van minden dolog fölött, s mégis a halandók sorsát kell elszenvednie, mert a végzetnek van alávetve. Hogy előkelőbb minden dialektikus létezőnél, s mégis a dialektika szolgája. A bűntudat annak a tudata, hogy az Atya, aki éberen vezérel engem, énbennem van, és mégis a tudatalatti hatalma tart rabságban. Ez a bűntudat: és Hermész szavaiból kitűnik, hogy ezt felismeri.

A Hermészi ember ráébred erre a helyzetre, de a legtöbb ember számára a természet keveredése az emberiséggel egy érthetetlenül nagy csoda. Ennek tragikus vonatkozása a nyilvánvaló bukottság, mely mindebben kifejezésre jut, és a bűn, mely ebből adódik. Ennek ellenére a Szellem győzni szeretne, és győznie is kell. E drámai történés folyamán milliószorosan elhasad hát, s ezzel millióknak ad hatalmat arra, hogy újra Isten gyermekeivé váljanak.

„Bizony a természet és az ember elvegyülése csodás dolgot eredményez”, mondja a 41. szakasz. Aztán Pimander részletezi a csodát (45):

A föld volt a melegágy, a víz az élesztő elem, a tűz érlelte meg a keletkezés folyamatát; a természet az étertől kapta az élet lélegzetét, és így alakította ki a testeket, a látszatalakot az ember formájának megfelelően.

Amikor Pimander emberről beszél, akkor az eredeti, isteni emberről, a szellemlényről van szó. Más esetekben a test vagy a természetalak kifejezést használja. A test az embernek csak látszata, ábrája! Továbbá arra is utal itt, mi módon készült a természetalak a haláltermészet asztrál és éteri kiáramlásaiból. Ezt a természetalakot tehát egyszerűen testnek nevezi, ugyanakkor a dialektikus világ ezt hívja „embernek”. Mekkora tévedés! Ez abból magyarázható, hogy fajtája miatt a természetalak saját élettel és saját tudattal rendelkezik, vagyis élőlény.

Önben, kedves olvasó, két élet van: az eredeti élet, és a természetalak élete. A Pimander ezt azzal fejezi ki, hogy „az igazi ember az életből és világosságból jön”. Az igazi ember az egyetlen isteni életből lett léleklénnyé, és az egyetemes világosságból szellemlélekké. Itt különös lélekfajtájú érző lényről van szó, mely a Szellemmel áll kapcsolatban. Az igazi embernek tiszta a szíve, sőt, ő a szív. Istenként lakozik a természetalak szívében.

Az igazi ember kétnemű, hímnős, habár külsőleg csak férfi vagy csak nő. A természetalakokat ellenben nemekre választották. Erre mindig gondolnia kell, ha mindezt meg akarja érteni. A természetalak vagy férfi vagy nő, a lélekember ellenben egyszerre mindkettő, jóllehet külsőleg néha férfiként, néha nőként jelenik meg. Van tehát hímnemű és nőnemű léleklény is, holott nincsenek nemekre osztva. A természetalak azonban, ahogyan mi ismerjük, mindig egynemű jelenség, hogy végtelen tapasztalat és számos természetalak-születés segítségével a megmentési tervet ki lehessen vitelezni. A haláltermészetben a szakadatlan felőrlődés és a mikrokozmosz szüntelen újraélesztése miatt mindig fennáll az eredeti életben való részesülés határozott lehetősége.

Az olvasó az újságokból és más hírekből kétségtelenül tudja, hogy jelenleg is szorgalmasan keresik az élet meghosszabbításának lehetőségét. Azt remélik, hogy belátható időn - néhány évszázadon - belül képesek lesznek az ember életét mintegy nyolcszáz évre meghosszabbítani. Hogyan akarják ezt megvalósítani?

Ismeretes, hogy az atomban hatalmas erők rejlenek. Az emberi jelenség élet-eleme, élet-elixírje az atomban rejlik. Korhatárunk korlátoltsága abban a körülményben található, hogy az ember az atomi életelemet nem képes eléggé használatba venni. Most aztán a soká keresett és megtalált életelixírt fel akarják szabadítani. Termelni akarják, és az emberbe fecskendezve kívánják meghosszabbítani az életét. Ha azonban az olvasó meggondolja, hogy az ember az életből hetven-nyolcvan év alatt is micsoda káoszt kavar, akkor megérti, hogy két-háromszáz, sőt nyolcszáz évig tartó emberélet esetén a társadalmi rend teljesen megzavarodna.

Így kétségtelen, hogy az ilyen élet-meghosszabbítás ugyanakkor az emberiség életének a befejezését jelentené. Ezzel kapcsolatban nagy jelentőségű a minden igazi rózsakeresztes számára érvényes törvény is (gondoljanak Backström okiratára!), hogy „ő nem kíván hosszabb életet, mint amilyet Isten szánt neki”. Mert a dialektikus embernél mindig fennáll annak a veszélye, hogy természetszülte állapotának ösztönzésére a dialektikus rend színvonala alá süllyed.

A nemek megoszlásának az újabb természetlények születéséről való gondoskodás a célja, és az élet maga gondoskodik arról, hogy ezek időben újra felőrlődjenek. Így érvényesül a megmentés terve a tapasztalatok szigorú iskolájában. Így lehet bejárni az önismeret útját. Ennek feltétele pedig a természetalak nemekre osztása. Mert emiatt a születés és a halál kereke szüntelenül forog: és az életen át vezető út a tapasztalatok nélkülözhetetlen iskolája, mondja Pimander. Akit tehát az életnek ezen az iskoláján hajtanak át, s akinek megvan a lelkülete - vagyis olyan szívszentélye, mely együtt tud rezegni a rózsával és amely a gnosztikus fénynek megnyílt -, az egyszer megismeri valódi mibenlétét, és mélyen átérzi saját két-ségét. Az ilyen ember azt is megérti, hogy a természetalak iránti szeretet, a testbörtön vágyai okozzák a halált, ennek minden következményével együtt.

Látjuk tehát, miként lépett életbe a keveredés és a szaporodás a nemek megosztása által, mint az állatok és a növények birodalmában is. Aki ezen az úton jut el az önismerethez, azt a lélekemberiség útjára vezetik. Aki pedig a természetalakhoz ragaszkodik, az tovább bolyong a sötétségben, és a természetes halál lesz az osztályrésze.

Talán jó lesz itt rámutatni a nemek elválasztottsága miatt előálló abnormális jelenségekre. Időnként olyan természetalak jön létre, mely se nem férfi, se nem nő. Az ilyen típus egyrészt az isteni terv, az embert bűnnel és bűnhődéssel az anyagon át ösztönző isteni terv visszautasítása miatt fejlődik ki, másrészt a nemek elválasztottságának és a következményeinek visszautasítása miatt. Nem akarják elfogadni Isten tervét, mely az embert ismét az eredeti lélekalakba emelné, viszont a visszautasítás kérlelhetetlen következményeitől is visszariadnak, hogy ugyanis ekkor kénytelenek a dialektikus állapotban élni. Így keletkezik például a homoszexuális embertípus a természetalak elszigeteltsége következtében. Az ilyen ember akkor gyógyulhat meg, ha teljes odaadással az ösvényre irányul és határozottan rá is tér. A természetszülte ember csak akkor mondhat le a természetalakról, csak akkor utasíthatja vissza, ha tudatosan vágyik a lélekalakra, és tetterősen törekszik az abba való felmenetelre. Ha azonban a felfelé vezető utat nem keresi vagy nem akar rátérni, s így a hormonálisan meghatározó ösztönök tüze a régi marad, akkor előbb-utóbb elkerülhetetlenül természetellenes fejlődés keletkezik! A századok folyamán sokan vonultak vissza az élettől zárdákba és kolostorokba, ezzel természetellenessé téve önmagukat.

Pimander könyvének 48. szakaszával kapcsolatban még egy szempontra kell felhívnunk a figyelmet. E szakaszt ugyanis mindig félreértették, és a Hermészi filozófiában itt valamiféle intést akartak látni:

míg a vágy őrületéből keletkezett testet szeretők tovább bolyongnak a sötétségben.

Hermész kijelentését gyakran óvásnak, a földi házasságtól és ennek körülményeitől való eltanácsolásnak vették. Ilyesmiről azonban szó sem lehet! Ellenkezőleg. Az ős-Gnózisban megmutatkozik, hogy a nemek elválasztása és ennek a következményei szükségesek a születés és halál kerekének a forgatásához. A vágy őrületéből keletkezett testek szeretésénél a dialektikus természet szeretéséről van szó, amiről a 37, 38 és 39-es szakasz beszél, s aminek a halandó természetalak keletkezése lett a következménye. Hogy pedig Ön házasságban vagy azon kívül, a természettől undorodva vagy e nélkül, magányosan vagy párosan szembesül ezzel, az teljesen mindegy. Aki a természetalakból ki akar emelkedni, annak az isteni megváltási terv szerint a dialektikus világot mindenestől el kell hagynia, hogy a lélek útjára, a felfelé visszavezető útra térjen.

Ha aztán a mai emberiséget nemsokára megakadályozzák ebben, nem hagyják a természet útján normálisan haladni, ha sikerülne ezt az életet meghosszabbítani, akkor az elkerülhetetlenül a véget jelentené. Mert akkor ez a szükségrend az emberiség viszonylataiban rövidesen a természettörvényszerűség szín­vonala alá süllyedne.

A saját természetalak szeretése, a természetalakban való maradéktalan elmerülés, ennek a központosítása, vagyis ha ezt az alakot tartjuk „embernek”, az a hiba. Erre a hibára hívja fel a figyelmet Hermész a 48. szakaszban.

Ha Ön mindezt megértvén azon gondolkodik, hogyan tisztulhatna meg és juthatna élete megtisztításához, ami a fel­menetre való megszabadulás feltétele, akkor tudnia kell, hogy a természetalakjában lévő embernek mindig a szíve tisztaságára, a szívszentély hétszeres megtisztítása kell törekednie. Mert a szív bizonyos értelemben a Rózsa lakása. A szívszentély az egyetemes világosság tükre. A szívszentély maga Isten.

Pimander a jelölthöz a szívben beszél. Ezért fog a Gnózis minden igaz tanulója komolyan a szív hétszeres megtisztítására törekedni. Ha az ember a szívszentélyét illetően tisztává válik, ha a jelölt őszintén és állhatatosan törekszik az ilyen tisztaságra, s a világosság ennek következtében beköltözhet hozzá, akkor érzéki életével együtt a gondolkodási élete is teljesen megváltozik. A szív hétszeres tisztulásának aztán a tett világa is megfelel. Akkor ez az ember mindenben tiszta, bármit is tesz vagy enged megtörténni.

Az emberi rendszer hormonműködése csak ekkor változik meg, és a jelölt ekkor lép csak be az igazi léleknövekedés állapotába, a jónak a területére, ahogyan Pimander mondja.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,