Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 1

X. A jó vég

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 1


A 60. szakaszban Pimander azokat sorolja fel, akiktől távol marad. Azt is megmondja, mi az eredmény, ha egy életterületen, mint amilyen az emberiségé is, egyazon időben egyrészt olyan lények laknak, akik a természetalakhoz ragaszkodnak - ez a közönséges dialektikus emberiség -, másrészt pedig olyanok, akik lélekben megszülettek.

A világot sok millió ember népesíti be; ezek között kifejlődik és egyre erősödik egy gnosztikus jellegű csoport, amelyben bizonyos pillanatban a lélek világossága félreismerhetetlenül bebizonyosodik. Ez a lélektűz nem fér össze a sötétvörös földi tűzzel. Márpedig ha a lélektűz nem válhat tisztítóan, megszabadítóan hatásossá, akkor mindig büntetően hat. Azért mondják:

Ezeket a megtorló démonnak hagyom, amely rajtuk a tűz ostorát táncoltatja, az érzékeikbe hajszolja, s ezzel még istentelenebb tettekre ösztönzi őket... Vágyaik akkor egyre nagyobb kielégülésre késztetik és a sötétségben hagyják dühöngeni őket anélkül, hogy megelégedhetnének: ebben áll a szenvedésük, s ezzel lobog az őket égető láng egyre magasabbra.

Ez a keserű tapasztalat útja, melyet élete során Önnek is kétségtelenül meg kell ismernie. Aki a keserűségből még nem képes tanulni, az egyre nagyobb keserűségeket tapasztal, míg... egyszer csak nem bírja tovább, és lelkében megfáradva végül megérik a nagy leckére. Mert ennek a nagy tapasztalatútnak, ennek a menetelésnek a mélységes sötétségben nincsen más célja, mint a jó vég, a Szellem győzelme.

Aki ezt megértette, és tudja, hogy a lélek születése a megváltás első lépése, az felteheti a kérdést, hogy mit értünk a kezdet világosságbirodalmába visszavezető, az eredeti életbe felvezető úton. Pimander a 62-től a 65. szakaszig válaszol erre a kérdésre:

Először az anyagtest feloszlatási folyamatában ezt a testet átadják a megváltozásnak, és az alakod nem lesz már észlelhető; közönséges énedet, mely többé nem működik, átadod a démonnak; a testi érzékek megtérnek eredetükhöz, amelyhez újra csatlakoznak és amelynek tevékenységével ismét egyesülnek; míg az ösztönök és vágyak visszatérnek az esztelen természethez.

Így emelkedik az ember felfelé a szférák összekötő erején át. Az első körre ráhagyja a gyarapodás és csökkenés erejét; a másodiknak otthagyja a gonoszban való jártasságot és a tehetetlenné vált ravaszságot; a harmadiknak a kívánságok hatalmát vesztett káprázatát; a negyedik körnek a büszke uralkodni vágyást, melyet már nem lehet kielégíteni; az ötödik körnek az istentelen elbizakodottságot és durva meggondolatlanságot; a hatodik körnek a gazdagsághoz vonzó, hatástalanná tett kötelékeket; a hetedik körnek otthagyja a szüntelenül csapdákat állító hazugságokat.


Ha aztán mindent levetett magáról, ami a szférák együttműködő erőiből eredt, akkor - csupán a saját erejével - bemegy a nyolcadik természetbe, és minden ottlévővel énekli a himnuszokat az Atya dicséretére. És jelenlétének mindannyian örülnek.

Ha pedig azokkal egyenlő lett, akkor más himnuszokat is hall Isten dicséretére, olyan erőktől, amelyek a nyolcadik természet fölött vannak. Akkor a helyes rendben felszállnak az Atyához, átadják magukat az erőknek, és sorban erőkké válva bemennek Istenbe. Mert ez a jó vége azoknak, akik a Gnózist, Isten ismeretét birtokolják: ők Istenné lesznek
.

Ha a lélek megszületett, és a lélekalak, a lélekjármű fejlődik, akkor a régi természetalak eltűnik, úgyszólván feloszlik. Az anyagtest közönséges halálához hasonlóan ez a folyamat sem megy végbe azonban egyszerre. Ha a lélek megszületett és az arany menyegzői ruha meg lett szőve, akkor a természetszülte test ereje megcsappan, s bizonyos pillanatban eltűnik. Ezt a kétszeres folyamatot nevezzük transzfigurációnak. Ismételjük azonban, hogy habár a régi természetalak eltűnt és láthatatlan lett, erői egyelőre megmaradnak. Ezeket az erőket, amelyek kezdetben a természetalak kialakulását, megszületését és fennmaradását kezdeményezték, ugyancsak el kell tüntetni, semlegesíteni kell, fel kell oszlatni, helyükre vissza kell küldeni.

Már korábban is beszéltünk a körről, amelyen nem lehet átlépni, ahogyan az Egyetemes Tan nevezi. Itt a mikrokozmoszról van szó. Az aurikus lényben, a mikrokozmosz mágneses rendszerében hét kört fedezünk fel, hét mágneses teret, melyek a hét interkozmikus területnek felelnek meg. A hét mágneses terület mindegyike szintén hét nézetre osztható. Így az aurikus lényben hétszer hét, azaz negyvenkilenc mágneses különbséget állapíthatunk meg. Ha aztán a lélekember megszületik és felnő, s az ezzel kapcsolatos mágneses területeket, a hatodik kozmikus terület mágneses állapotait életre keltik, és ennek következtében ez a mágneses égbolt felragyog, akkor a feleslegessé vált hetedik mágneses szférát a szó szoros értelmében kioltják, használaton kívül helyezik. Erről nemcsak Hermész Pimanderében van szó, hanem a Pistis Sophia is leírja mint a lélekember utazását a hetedik kozmikus terület hét mágneses terén át. Ott maga mögött hagyja a régi, láthatatlanná vált, feloszlott életállapot minden erejét.

Így jut végül minden régitől megszabadulva az úgynevezett nyolcadik szférába. Ez a hatodik kozmikus terület első szférája, amelyet a régiek olykor a nyolcadik szférának neveztek, a modern Gnózis pedig az Arany Fejnek mond. A megszabadult életnek erre a területére megy be tehát, teljesen saját, új erejével. Ezért mondja a 65. szakasz:

ha pedig azokkal egyenlő lett, akkor himnuszokat is hall, melyeket Isten dicsőítésére olyan erők énekelnek, amelyek a nyolcadik természet fölött vannak.

Ennek az új hallásnak semmi köze az okkult tisztán-halláshoz. Itt arról a hallásról van szó, amire már a régi kínai filozófia is felhívja a figyelmet. Ha a Gnózis világossága megérint valakit, beléhatol, és megkezdi keringését benne, akkor az új világosság nemcsak a látást befolyásolja, hanem a hallást is, az újonnan született lélekember látását és hallását.

Ahogyan pedig a lélekember bizonyos pillanatban látja Pimandert, úgy fogja bizonyos pillanatban hallani is. Magától értetődik tehát, hogy az a testvér, aki bejut az Arany Fejbe, lelki tekintetben új érzékszervekkel is teljes mértékben fel lesz szerelve. Így hallja a lélekember a nyolcadik szféra fölötti erőket is Isten dicséretére himnuszokat zengeni; így emelkedik felfelé az új életállapot minden erejéhez. Végül pedig bemegy Istenbe.

Ez a jó vég mindazok számára, akik birtokában vannak a Gnózisnak, Isten igazi ismeretének: ezek Istenné válnak. Az elérésnek ezt a pontját nevezik a Gnózisban mindig „a jó végnek”. Régen a katárok kívánták egymásnak szolgálati összejöveteleiken: „Isten vezessen el a jó véghez!”. Ön is megérti tehát ezután, amikor egy gnosztikus szertartásban ezt hallja: „remél­jük és imádkozunk, hogy mindent a jó véghez viszünk”. Az új életállapotban lévő jó vég pedig ugyanakkor dicső kezdet.

Így oktatják a Hermészi embert a visszatérés nagy folyamatára, amelyben részt vesz, amelyben lépésről lépésre azon fáradozik, hogy a jó véghez vigye.

Tegyük fel, kedves olvasó, hogy belépett ebbe a folyamatba, tehát hozzáfogott a lélek újjászületéséhez vezető első lépés megvalósításához. Akkor Pimander 66. szakaszban álló kijelentései Önnek is szólnak:

Mit tétovázol? Miután mindent megkaptál tőlem, nem akarsz-e azokhoz menni, akik méltók, és vezetni őket, hogy közvetítéseddel az emberi nemet Isten megmenthesse?

Később aztán a 67. szakaszban:

Én pedig, aki erővel lettem felruházva, és akit kioktattak a mindenség és a magasztos látomás felől, hálát adtam és dicsértem minden dolog Atyját. Ezután az embereknek hirdetni kezdtem az Istenre irányuló élet és a Gnózis-élet szépségét.

Erre a jellegre kell mindenekelőtt felfigyelnie: aki Hermészi, lélekben-született ember lett, az nem képes tétlenül ülni a világmindenség eseményei közepette. Teljesen kizárt dolog, hogy az ilyen ember évekig elnézné, miként végzik a munkát mások. Ha valaki ölbe tett kézzel ülve, csak kritikus szemmel nézi, miként dolgoznak mások a Gnózis szolgálatában, akkor biztosak lehetünk, hogy ez az ember lélekben nem született meg. Talán van valami fogalma a belső birodalomról, esetleg tapasztalja is annak jelenlétét, de ezen a ponton megállt. Az ilyen ember okkult vagy misztikus káprázatban rekedt meg, és a saját rögeszméjében gyönyörködik. Akkor az énjével szorgalmasan igyekszik fogva tartani belső felfedezését és belátását.

Ha a világirodalmat átböngésszük, akkor jó néhány ilyen emberre bukkanunk, akiket a szó szoros értelmében „gazdag ifjaknak” lehet nevezni. Nagy gazdagsággal vannak megáldva, de kincseikkel nem tesznek semmit sem, hanem csak öntükröző, elmélkedő, énközpontú gondolkodással gyönyörködnek kincseikben. Olykor vaskos köteteket is írnak, melyeknek tartalma a legjobb esetben néhány oldalnyi tiszta munkából áll, itt-ott az ős-Gnózisnak egy-egy szikrájával, csak tükröződő fényével. A többi oldal tele van szemlélgető, én-központú fecsegéssel, gyakran nagyon intelligens összeállításban és okosan megfogalmazva. De mi haszna mindennek az emberiségmegszabadító szolgálat szempontjából? Mert ez lenne a fontos: erősen nekilátva, felgyűrt ingujjal tettre térni, s szükség esetén késznek lenni arra, hogy emberlelkek megmentése érdekében a mocsáron is átgázoljunk.

A Pimander vezetése alatt álló lélekember jól tudja, hogy az aratók száma csekély, s hogy ezen a területen mindig elkél a munkáskéz. Azt is tudja, hogy az emberiséget milyen roppant veszélyek fenyegetik, például a negatív elanyagtalanodás, a pusztulás veszélye, a mély fájdalom-tapasztalat útja, mely egyre nagyobb keserűségekhez vezet.

A Gnózis szüntelenül dolgozik az emberiség megváltásáért. Ez egyeseknek feltámadást, azonnali megváltást, másoknak pedig bukást, azaz végtelen távoli jövőben lehetséges megváltást hoz. A bukást azonban egyetlen gnosztikus testvér sem kívánja senkinek sem. Nem az a beállítottsága, hogy „menj csak nyugodtan a pusztulásba, a keserű tapasztalatokból majd csak tanulni fogsz”, hanem szeretetszívéből soha sem fogy ki a remény, hogy ez másképp legyen, hogy mindennek jó vége legyen.

A megszületett lelkű ember nem nézi tétlenül, hogy vajon más kikaparja-e a gesztenyét a tűzből, hanem vállát nekivetve munkához lát, vállalva a nagy, szent mű terheit is. A lélekben-született embert mindig a megingathatatlanul tetterős élet jellemzi a Gnózis szolgálatában. Bármilyen formában, tétovázás nélkül, teljes erejét veti be. Ezért világít rá erre a következményre részletesen a Corpus Hermeticum első könyvének vége (68-71). Ez következetesen minden léleklényre érvényes. Ebben felfedezzük a szőlőskertben való munkálkodás ismert né­ze­teit. Hermésznek azt kell mondania a népeknek:

Szabaduljatok meg a sötét fénytől, és részesüljetek a halhatatlanságban azzal, hogy mindörökre elbúcsúztok a romlástól!

Ezt viszont sokan nem akarják, nem is értik, mert azt vélik, hogy a sötét fény az igazi világosság. Ha valaki eljut a belső birodalom birtokának a felfedezéséhez, erős én-életet folytat, s ahogyan az előbb írtuk, birtokát gazdag ifjúként negatívan gondozza, és odamegyünk hozzá azt mondva: „életviteled semmit sem ér, te a káprázatnak szenteled magadat”, akkor egészen biztosan nagyon megharagszik. Erre felhívjuk a figyelmet, ahogyan már gyakran tettük, mert az olvasót ez önvizsgálatra készteti, és mert mi Önt önfelfedező életre akarjuk ösztönözni.

Szabaduljatok meg a sötét fénytől, és részesüljetek a halhatatlanságban, azzal, hogy örökre elbúcsúztok a romlástól.

A megszabadító szeretetnek ezt az igéjét a szüntelenül tevékeny Gnózistól nem akarják elfogadni, és talán még nem is értik meg, mert azt hiszik, hogy a sötét fény az igazi világosság.

A dialektikus ember fejedelmi lény a mindenségtermészetben, és hatalmas erővel látták el. A dialektikus természet minden lehetősége felszabadulhat benne és általa. Ez a fejedelem pedig nem hagyja magát a trónjától minden további nélkül megfosztani. Mert gyakran, sőt majdnem mindig úgy vélik, hogy ez a természetalak az igazi ember. Ezért kelt a Hermészi szolga sokaknál ellenállást, hitetlenséget és gúnyolódást. És éppen ezért hajt sokakat a Hermészi ember akaratlanul is számtalanszor a halál útjára, a tapasztalat csaknem végtelen útjára, a büntetés útjára, mind nagyobb keserűségekbe.

Hála Istennek olyanok is vannak, akik hallanak és értenek. Ezek képezik a termést, az aratást. Olyan csoport ez, mely alulról kezdi bejárni ösvényt. Ez a csoport Szerzetet képez, egy Gnózist és munkaterületet. Így növekszik egy gnosztikus-mágneses sugártér, egy élő test, mely ötszörös lesz, és áttör az isteni bőség területeire. Ennél a munkánál pedig, melyet sokan végeznek sokakért, a lélekmunkások megtanulnak minden utat és módot, mely győzelemhez vihet. Végül pedig mindőjüket belemerítik a bölcsesség elixírjébe, az igaz élet vizébe.

A fiatal Gnózis résztvevőinek mindez teljes mértékben ismeretes. Mi mindannyian egy ilyen csoportba lettünk felvéve, s együtt egy ilyen hermetikus Szerzetet képezünk. Az ős-Gnózis, mely évezredek óta Hermész Pimanderében tanúskodik, napjainkban is a legkisebb részletekig bebizonyosodik a modern, fiatal Gnózisban. Mi is tovább megyünk erőről-erőre a biztos győzelemig, feltételezve, hogy Ön is velünk jön, és velünk együtt levonja a következtetéseket. Mert egy gnosztikus Szellemi Iskola tanulóságának csak ilyen esetben van értelme. Ha a tanuló nem ügyel a következményekre, akkor csak veszélyeket idéz fel, mert az ilyen negatív fejlődés esetén elkerülhetetlenül az egyre nagyobb keserűségek útjára kerül, a halál útjára, ahogyan Pimander mondja.

Végül vegyék figyelembe a 71. szakaszt is:

Este, amikor a Nap világossága csaknem eltűnt, felhívtam őket, hogy adjanak hálát Istennek. Miután megtették, mind visszatértek tűzhelyeikhez.

A Gnózisra irányuló csoportnak a lélek szerint összefüggő egységet kell alkotnia, mely teljes marad, tagjai bárhol legyenek is a világon. A lélekben-születettek csoportja a lélekerő csodája miatt akkor is élő egységet képez, ha szétszóródik a világban. Összejöveteleik után mindig visszatérnek lakóhelyükre. Éppen ez mindig a megszabadító. Mert amikor egy-egy konferencia után hazatérünk, akkor ezzel az egész világra kiterjesztjük lélekközösségünket. Német, francia és svájci testvéreink, belgák, osztrákok, hollandok, svédek, bra­zi­lok, magyarok, mind hazatérnek a lakóhelyeikre. Kezdetben sokan sajnálkoznak: „kár hogy nem maradhattunk együtt”. A pimandrikus Szellem azonban ujjong: Mily kimondhatatlanul nagyszerű, hogy visszatérünk a lakóhelyeinkre! Mert nézzék, Testvérek, így vonulunk ki lélekközösségünk mágneses terével az egész világra. És senki sem állhat ellen nekünk. Életre vagy halálra, de mindig mindenkinek az üdvösségére!


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,