Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 1

XIV. Az asztrális kötöttségből kivezető út

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 1


Lehetséges-e elszakadni életterületünk asztrális szférájától? Ez teljesen a négyszeres, természetes Én állapotától függ. Ennek a négyszeres énnek vagy tudatnak van bizonyos minősége, ami egyaránt részt vesz és megnyilatkozik a tudatnak mind a négy nézetében. Ha valaki olyasmin gondolkodik, amit lényegében nem kíván, amit tulajdonképpen nem akar, akkor az azzal kapcsolatos érdeklődés hamarosan eltűnik a rendszeréből.

Az olvasó képzelje el, hogy nem ismeri a Szellemi Iskolát, s hogy valaki érdeklődésre akarja késztetni a Gnózis iránt, mondjuk egy könyvet nyomnak a kezébe, hogy „olvassa el és gondolkozzon el rajta”. Ha érdeklődése a Gnózis iránt nem be­lülről eredne, akkor a könyvre való irányulása nemsokára szinte elpárologna: a dolog untatná, tudata az olvasottat nem tartaná meg. Legtöbbször csak olyasmin gondolkodunk, amit valóban kívánunk is.

Kívánás vagy vágyakozás a szív gondolkodása, a szív tevékenysége. És a vágy az, amely a rendszer minden képességét - így a főszentélyét is - tevékenységre ösztönzi. Túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a négyszeres tudatban az asztrális tudat a hangadó, hogy az emberi rendszerben a vágytest, mely erősen összefügg a kívánságokkal, az érzelmekkel, abszolút meghatározó szerepet játszik. Minket tehát a vágy, az asztrális tudat vezérel, ez él mivelünk és uralkodik rajtunk. Ha tehát életterületünk asztrális szférájától és minden ezzel kapcsolatos káprázattól távol akarjuk tartani magunkat, akkor a vágyakozásnak olyan állapotához kell eljutnunk, amelyet a közönséges természet asztrális területe nem képes befolyásolni, amelyet ezek az asztrális szférák nem tudnak kielégíteni. Ezt az állapotot általában vágytalanságnak nevezik. Ezt az állapotot, a kívánás teljes hiányát azonban nem lehet kikényszeríteni, s ez teljesen haszontalan is lenne. Ezzel sokan próbálkoztak, de abbahagyták, mert tapodtat sem jutottak előre.

Ha valaki éber tudati állapotban nem mutatja meg igazi jellegét, ha életmenete nem nevezhető teljesen hitelesnek, életét egyes esetekben úgy éli, ahogyan környezete kényszeríti rá, saját természetes jellegével ellentétben, akkor féken tartja, kényszeríti magát. Civilizációnk szokásai például gyakran tartják ilyen kényszerhelyzetben az embert. Belül olykor forrhat a vér, de kifelé mégsem mutatja az illető, mert az bizonyos helyzetekben nem ildomos, vagy egyenesen tilos. Így a legtöbb ember rutinos színészkedő. Enyhén szólva az a helyzet, hogy azon az úton járunk, amelyre a környezetünk kötelez minket, s így szüntelenül erőszakot követünk el önmagunkon. Ezzel pedig feszültséget keltünk az asztrális tudatban. Így bizonyos, hogy ha testünk nyugalomra tér, és az asztrálisan-tudatos rész a szokásos módon kilép életterületünk asztrális területeire, akkor azokkal az asztrális erőkkel és képekkel töltjük fel magunkat, melyek alapvető, igazi jellegünknek megfelelnek. Felébredés után pedig az asztrális tudat még erősebben kezébe veszi életünk fonalát, mint azelőtt. Ilyenkor csak egyetlen lehetőség marad az ember számára: vagy bemutatkozunk, azaz fölfedjük igazi jellegünket, vagy pedig hagyjuk, hogy asztrálisunk biztos rejtek mögött kitombolja magát. Valójában a legtöbb ember az utóbbit teszi.

Ezzel kapcsolatban az Iskolával szembeni ellenséges beállítottságra is gondolunk, ami szintén ott szunnyadhat egyes tanulókban. Ez azon alapulhat, hogy a dialektikus ember pillanatnyi asztrális tudata természetesen és érthetően a Gnózis ellensége. Nagyon is lehetséges, hogy a tanuló ennek nincsen tudatában, vagy csak homályosan sejti, mert például valami vérállapot, karma-befolyás az Iskolához s így a Gnózishoz vonzza. Természeténél fogva esetleg gnosztikusan nagyon érzékeny lehet, talán már fiatalkorában kereste a kapcsolatot az Iskolával, de asztrális tudatának annyira szükséges megváltoztatása érdekében még semmit sem tett. Asztrális tudata akkor még ugyanaz, mint évekkel ezelőtt, sőt, tulajdonképpen olyan, mint a barlanglakóé, az eredeti, szenvedélyesen ordító természetemberé, mialatt valami karmikus befolyás vagy öröklött hajlam miatt mégis a Szellemi Iskola tanulója lett. Asztrális tudatánál fogva ekkor a Gnózissal szembeni ellenségesség az Iskola iránti érdeklődéssel párosul benne.

Ez az ellenségesség kezdetben csak szórványos elégedetlenség vagy ingerültség formájában jelentkezik, mert véleménye szerint az Iskola túlságosan beleavatkozik az életébe. Ha az Iskola a mű érdekében bizonyos szabállyal folyamodik hozzá, akkor bosszankodik. Tanulósága érdekében sokáig küzd ellenséges érzelmei ellen, és meghitt barátai segítségével, akiket ügyesen bevon töprengéseibe, egy darabig uralkodni tud a dolgon. Ellenségessége azonban növekszik! Ha Ön az asztrális tudatot meg akarja szelídíteni, akkor - mint a legmagasabb hőségszférákban is - feszültségek keletkeznek, és bizonyos pillanatban kitör a vihar, a feszültségek kirobbannak. Ez elkerülhetetlen. Ez a fejlődés akkor is kialakul, ha egy tanuló természeténél fogva vagy szándékosan valami asztrálterületi csoport vagy erő befolyása alá kerül. Akkor ezt a tanulót, ha nincsen is tudatában, minden lehetséges pillanatban az Iskola és a többi tanuló ellen használják fel, hogy a munkát hátráltassák, vagy ha lehet károsítsák, s így a Szerzet aratását lehetőleg semlegesítsék.

Így próbál a köreinkben - hogy a Pistis Sophia szavaival éljünk - „az oroszlánfejű erő” bujtogatni. Az oroszlánfejű erő, mely a haláltermészet asztrális területein lakozik, mindig a Gnózist játssza meg, folyvást azt utánozza, s bőkezűen osztja a köveket - kenyerek helyett. Ha asztrális tudata sokat kapott ebből a kenyérpótlékból, akkor Ön azt hiszi, hogy a Gnózist birtokolja, és sértve érzi magát, ha az Iskola Önt nem ismeri el.

Az erre nyitott embereket aztán esetleg felhasználják arra, hogy az Iskolába ellenséges asztrális erőket sugározzanak be. Ha hagynánk, hogy az ilyen tanulók ezt folytassák, akkor először is az Iskola vallana kárt, másodszor pedig az illető terhelné meg magát nagy bűnnel. Ha valamelyik tanulóról tudnánk, hogy legmélyebb lényében az Iskolát károsítja, s így súlyos karma-terhet vesz magára, akkor az Iskolára ható következményektől eltekintve, ridegség lenne tőlünk, a szeretet hiánya lenne, ha nem avatkoznánk be. Ilyen esetben az illetőt arra kérjük, hogy rövid időn belül hagyja el az Iskolát, mert számára ez lesz a legjobb megoldás.

A karmikus bűn, amivel a Gnózis ellen harcoló ember megterheli magát, rendkívül súlyos. Semmiképpen sem lehet tehát helytelen szánalomból vagy buta emberbarátságból az illetőt az Iskolában hagyni vagy az Iskolába felvenni, ha szemmel láthatólag az asztrális tudata uralkodik rajta. Mert akkor az ember csaknem szándékosan ad neki alkalmat egy megbocsáthatatlan bűn elkövetésére. Ha nem engedik be az Iskolába, akkor az inkább a szeretet, a készülő bűnössel szembeni előrelátó rokonszenv jele. Ebben a tekintetben az Iskola munkatársai szigorú utasítást kaptak a szellemi vezetőségtől, hogy csak olyan új tanulókat vegyenek fel, akik bizonyos minimális követelményeknek mindenképpen megfelelnek. E tekintetben szigorú előírás áll fenn mindkét fél érdekében, mert életterületünk asztrális területe napról napra zavarosabbá és rendkívül fontos tényezővé válik a Nagy Játékban, amelyről Az eljövendő dolgok előrevetett árnyéka (Leleplezés) beszél. Minél közelebb jut a Gnózis a céljához, annál ellenségesebben fogadják. Talán könyörtelennek hangzik, de meg kell mondanunk, hogy aki fiatalkorától kezdve féktelenül hagyta, hogy asztrális tudata, vagyis a benne lévő ragadozó állat irányítsa, az korszakunkban, amikor az asztrális tűz oly rettenetesen dúl, az ettől való megszabadítást nem várhatja el az Iskola segítsége révén sem. Az ilyeneknek még a keserű tapasztalatok gátjainál kell megrekedniük, mielőtt segíteni lehetne rajtuk.

A Szellemi Iskola nem úgy segít, hogy „gyere csak hozzánk, akkor minden rendbe jön”. Minden tanulónak azzal kell kezdenie, hogy megtanul magának segíteni, és az Iskola ennek az útját, vagyis az ösvényt mutatja meg neki. Mert a Gnózis segítsége, az ösvény segítsége és ereje csak annak jelenik meg, aki az ösvényen valóban jár. A megszabadulás ösvényének kulcsa a tanulónak abban a lehetőségében rejlik, hogy mennyire képes az asztrális tudatot az asztrálisan tudatos én segítségével más irányba terelni. Az ösvény ajtaját csakis ez a kulcs nyitja.

Az asztrális én nem változik meg azáltal, hogy szülei, barátai vagy ismerőse elviszik Önt a modern Szellemi Iskolába, vagy mert felszólítják Önt vagy együtt éreznek Önnel. Asztrális énjének önkéntelenül, vagy nagy szükségben, magának kellett az ösvényt keresnie és az ösvény követelményeinek eleget tennie. Nekünk nem egyszerűen csak keresők kellenek, hanem olyanok, akik, ha találtak, ennek megfelelően viselkednek is!

Az emberek többsége a lép-máj rendszerből él, vagyis természetes szükségleteiből és ösztöneiből. Az asztrális én a lép-máj rendszerben gyökerezik, pontosabban a plexus solarisban, a napfonatban, és a szív- és fejműködések teljesen ennek az asztrális énnek vannak alárendelve. A szív és a fej rendkívül nagy műveltséggel rendelkezhet: a szív például, ami a jó ízlést és a megérző-képességet illeti, a fej pedig abban, amit jó észnek neveznek. Amíg azonban az asztrális én a napfonatban, a plexus solarisban raboskodik, aminek következtében az ember maga a megtestesült önzés és énközpontúság, és a földre irányul, addig teljesen értelmetlen egy gnosztikus Szellemi Iskola tanulójának lennie. Az Iskola csak akkor jön az ember elébe, csak akkor nyújthat neki segítő kezet, ha a tanuló bebizonyítja, hogy az asztrális énnek a napfonatból való felemelésén fáradozik, hogy ezt az ént ki akarja oldozni a természet-törvény­sze­rű­ség­nek ebből a székhelyéből és fel akarja emelni a szívbe.

Ha pedig valaki ezen fáradozik - ezt nem lehet akarni, hanem ezt el kell érni -, akkor azt bizonyítja, hogy ami a természetet illeti, teljesen megrekedt, és felismeri a dialektika kilátástalanságát. Így hamarosan legyőzi elsődleges természetösztönét, mely a természetben oly boldoggá tesz, és amely teljesen ennek a természetnek felel meg.

Ha valaki az asztrális énnek a szívbe való felvonásán fáradozik, ha az asztrális énje a szívében keres lakást, mely a tulajdonképpeni otthona, akkor azonnal csodás felfedezést tesz. Mivel természete színvonala fölé emelkedett, és nem a napfonatból, hanem a szívből nézi a világot, megtalálja annak a bizonyítékát, amit talán tudat alatt sejtett, vagy részben belátott: a dialektika, a haláltermészet abszolút kilátástalan.

Az ember ezt a mondatot utánunk mondhatja, ezt az igazságot vég nélkül mormolhatja vagy másoktól hallhatja, de mihelyt az asztrális tudatot felvonta a szívbe, azonnal maga is felfedezi. Akkor testileg látja ennek az igazságát! Akkor nem csupán valami hit alapján vagy filozófiai megfontolás következtében állapítja meg, hanem tudja! Amíg az ember tudata a lép-máj rendszerben gyökerezik, addig az asztrális terület és annak csaknem korlátlan ábrázolóképességei és lehetőségei becsaphatják őt. Ha azonban a tudat felmegy a szívbe, akkor ennek az őrületnek vége. Mivel azonban az asztrális tudat természeténél fogva szüntelenül kíván valamit, mivel állandóan vágyakoznia és irányulnia kell valaminek az elérésére, ekkor egy új vágyakozás fejlődik ki: az üdvrevágyás.

A plexus solarisból, a napfonatból jövő üdvrevágyás bolondság, csak valami címke, és valójában mindig az én megszabadítását célozza meg mások költségén. Az igazi üdvre­vá­gyás a szívszentélyből fakad: ez egy eddig ismeretlen vágyakozás a dialektika nem-kívánása, elutasítása alapján. Csak ez ad az asztrális tudatnak valóban pozitívan új irányt.

A dialektika asztrális területe az embert mindig ki tudja elégíteni, amíg a vágyai nem emelkednek az önző, közönséges éntudat foka, a közönséges természet színvonala fölé. Ha azonban az ember megválik ettől a foktól, akkor megjelenik a megmenekülés lehetősége, akkor a Gnózis elébe jön. Ekkor azonban az első feladat a szív megtisztítása.

A napfonatban lakozó asztrális tudat vezetése alatt fiatalkortól kezdve az emberben dúló vadállat a szívszentéllyel - és nem kevésbé a főszentéllyel - annyira visszaélt, hogy ha Ön az asztrális tudatot felvonja a szívbe, akkor rettenetesen károsult és rombadőlt szentélybe jut, amelyet lelkiismeretesen helyre kell állítania és meg kell tisztítania.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,