Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 1

XV. Az idegenséghez vezető út

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 1


Ha sok tapasztalat és hosszú, a napfonatból származó élet után közönséges, alacsonyrendű természetállapotunk fölé emelkedvén az asztráltudatos ént felvonjuk a szívbe, akkor a szívszentélyt, mint megállapítottuk, szörnyű, károsult állapotban találjuk. Az alantas természet olyan régóta tartja szolgaságban és annyira meggyötörte, hogy a napfonatból jövő önző élet a szív lehetőségeit sokkal erősebben elzárta, begubózta, mint a születésből magyarázható természetállapotból eredhetett volna. Így csaknem minden emberre azt mondhatjuk, hogy fiatal korában sokkal nagyobb lehetőségei voltak, mint később. A hosszú évekig tartó dialektikus botladozás miatt a szívszentélyben sok minden elromlott. Ha tehát az új gnosztikus reggelre ébredünk, akkor a szív megtisztításába ettől a pillanattól kezdve tetterősen kell belekezdeni.

Ebben az összefüggésben vett példaként jellemezzük a modern Rózsakereszt Szellemi Iskoláját jelenleg benépesítő tanulók átlagtípusát. Azt mondhatjuk, hogy csaknem minden tanuló az asztrális énnek a szívbe való felvonásán fáradozik. A természetre irányuló állapoton tehát valóban ablakot nyitnak, amelyen keresztül mintegy pirkadatot, új világosságot látnak. Mihelyt képesek a szív ablakán át nézni, rájönnek, hogy igaz, belső boldogságukat az életnek csak egy egészen más szintjén találhatják meg. Ebben az új állapotban, amelybe belépnek, ugyanakkor a szív rózsája is beszélni kezd. Harmadszor pedig a gnosztikus világosság behatolt a vérükbe, ami miatt rendszerükben, szerkezetükben egészen más rezdülések keletkeznek. Ezek nagyrészt olyan emberek tehát, akik egy egészen új fejlődési folyamat kapui előtt állnak, vagyis a Pistis Sophia nyelvén: a tizenharmadik eon kapuja elé jutottak.

Aki ebben az állapotban van, azt a régi fejlődések még nem hagyták el! A régi élet kerékvágásai mélyen belevésődtek a szívszentélyébe. Ezért kell a szívszentélyt megtisztítani. Mert amíg a szív nem lett megtisztítva a Gnózis mértéke szerint, addig az asztrális tudat más irányba terelése csak részben sikerülhet. A szív nyugvó lehetőségei így még nem szabadulhatnak fel: a régi állapot még állandóan fontos szerepet játszik az életünkben, és az álomtudat minden éjszaka visszatér a haláltermészet asztrális területeire, ennek minden rossz következményével.

Ön tehát a létállapota miatt a tükörszféra-erők nagy fáradozásának a tárgya. Sőt, most már fokozottabb mértékben fáradoznak Önért a tükörszféra lakói, mert nagyon jól tudják, hogy hamarosan elveszíthetik. Így érthető, hogy élete pillanatnyilag nehezebb, mert ebben a helyzetben a Gnózis is meg a természet is szerepet játszik az életében. Belső konfliktusát ez persze kiélezi. E fejlődés részletes leírását megtalálja a Pistis Sophia gnosztikus evangéliumában, amely elejétől végéig az olyan tanuló tapasztalatait ecseteli, aki az alantas természetéletről a szívére ébred, és ebből komolyan levonja a következtetéseket.

Aki az asztrális tudatot felvonja a szívbe, az önkéntelenül áthatol az Egyetemes Gnosztikus Szerzet szent csarnokaiba; csakhogy a jelöltet, mint a Pistis Sophiát, hamarosan elutasítják, visszaküldik, hogy szívét - különböző fokozatokban - a foltok sokaságától tisztítsa meg.

Mi, a modern Szellemi Iskola tanulói a hamisítatlan, tiszta világosságot, a megszabadító életet keressük. A tény által pedig, hogy tudatunkat felvontuk a szívünkbe, belülről tudjuk, hogy a tiszta világosság létezik. Ez a tiszta világosság a makulátlan, eredeti szidérikus anyag, a tiszta asztrális erő, ahogyan az az egyetemes Gnosztikus Láncban jelen van. Ezután pedig arról van szó, hogy a tanuló a szidérikus testét, vagyis a vágytestét vagy asztráltestét egészen újonnan, a Gnózis mércéje szerint alakítsa. Ezt kell tehát kiviteleznie minden tanulónak. Transzfigurálnia kell az asztrális énjét, amelynek oly tisztává kell válnia, mint amilyen maga a gnosztikus világosság. Mindenekelőtt ennek érdekében érinti meg Önöket a világosság. Új, belső tudásuk miatt így Önök is mindannyian reménykedhetnek, hogy ezt a szükséges tisztítást, a transzfigurálás első formáját elvégezhetik. Ezért mondja János 1. levele (3. rész, 2-3. vers): „De tudjuk, hogy ha ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Őhozzá: mert meg fogjuk Őt látni, amint van. És akiben megvan ez a reménység Őiránta, az mind megtisztítja önmagát, amiképpen Ő is tiszta.”

Ezért kell az énjét alaposan megmunkálnia. Persze nem erőszakkal, mert az még több feszültséget okozna. Ha azonban az énnek az alapjait támadja meg, akkor az a hatalmas és pompás folyamat fejlődik ki, amit már részleteztünk. Mert a megtisztított szívben megszületik a halhatatlan lélek, ami egy egészen új emberfajta alapját képezi. Ennek a lélekalapnak négy új tudat-elv felel meg, mégpedig az új anyagtudat, az új étertudat, az új asztráltudat és az új mentáltudat alapelve. Először az asztráltudatosnak kell tökéletessé alakulnia, ezután a mentál (gondolati) tudatosnak, majd az étertudatosnak, s végül az anyagtudatosnak.

Így érvényesül az új lélekállapot a vérben és az idegközegben, továbbá így nyilatkozik meg erőteljesen lényünk asztrális anyagaiban, amitől viszont az egész újjászületési állapotunk függ. Végül pedig azon fáradozik a megújító elv, hogy ezen az alapon új gondolkodási képességet állítson talpra: ezzel lesz az új tudatállapot tökéletes. Az egész folyamatot nevezik az új szidérikus születésnek.

Ezzel a munkával, az új szidérikus születéssel és az ezzel kapcsolatos folyamatokkal foglalkozunk mi a modern Szellemi Iskolában. Ha tehát a tanulóval minden rendben van, akkor bárhogyan is fogalmazza meg a szándékát, valójában azért jött az Iskolához, mert asztráltudatos énje ténylegesen próbál megszabadulni a lép-máj rendszertől, és próbálja felküzdeni magát a szívbe. Ezen az alapon üdvözlik az Iskolában, s ezután a szívszentély nagy műhelyébe kell bemennie, ahol állhatatosan cselekvő élettel kell megvalósítania a szidérikus születést, az új lényvalóságot. Ezért tanúskodik egyik szertartásunk: „Szen­tel­jük meg a rózsánkat ma, hogy koronává váljon, amelyet Te, ó Gnózis, a fejünkre teszel.” Ezt a szertartást minden előttünk haladó szerzet alkalmazta: és a komoly jelöltek, az Iskolában fáradozó lények szintén határozottan, mindennapi törekvéssel tanúskodnak: „A rózsánkat szenteljük ma, hogy koronává váljon, amit Te, ó Gnózis, a fejünkre teszel”.

Figyelmünket a korona az új tudati állapotra irányítja. A fogalom tehát, hogy a szív rózsáját a gnosztikus folyamat nagy és szent művének, a Pistis Sophia Önben lévő ösvényének szenteli, nem csak szép álom, nem csak kilátásba helyezett lehetőség, hanem aki az ifjú Gnózis Iskolájában sikeresen akar megnyilatkozni, aki feszültségei tűzvészéből a megszabadulásba akar felemelkedni, annak ez abszolút szükségest jelent. Ekkor azonban ezt a folyamatot ereje teljes bevetésével el is kell kezdenie!

Mihelyt az Önben lévő asztráltudatot felvonta a szívébe, azonnal két világ fáradozik Önért. A régi és az új szinte megtámadják Önt. Ezt a helyzetet egyre nehezebb lesz kibírni a vele járó feszültségek miatt. Ezért kell Önnek a keresztjét, a rózsakeresztjét a vállára vennie és az ösvényt járnia, amely Betlehemből a Golgotára vezet, hogy egykor az új világosságban járjon, ahogyan Ő is a világosságban van.

Ennek érdekében az a legfontosabb, hogy az Önben lévő asztráltudatos a testi nyugalom idején, az alvás óráiban ne menjen többé a haláltermészet asztrális területeire. Ez az első feladat. Ha sikerülne néhány éjszakára megszabadulnia a dialektika asztrális szférájától, akkor megtudná, hogy ez milyen áldásos!

Új lehetőségeit tehát azonnal alkalmaznia kell, el kell kezdenie ezekkel a lehetőségekkel élni, a nap minden órájában szem előtt tartva őket és levonva a szükséges következtetéseket. Ne hagyja magát vonszolni az emberek szokásai és nyüzsgése által, sem egyedül, sem csoportosan, hanem mostantól kezdve az egyetlen célra irányuljon, és egész lényét hangolja erre. Ahogyan az ember fiatal korában a felnőttségre és a társadalmi előrehaladásra törekszik, úgy kell most gnosztikus tanulósága zsenge, reményteli fiatalságával, az új élet kapui előtt állván, teljesen erre az életre felkészülnie, hogy lélekemberként felnőtté válva megérkezzen a lélekvilágba.

Természetesen továbbra is eleget kell tennie társadalmi kötelezettségeinek. Mindannyiónknak megvannak a kötelességei és felelősségei, amelyek beteljesülésre várnak és fontosak. Ezeket nem szabad elhanyagolni! Ha azonban világosan látja maga előtt annak örök jelentőségét, hogy az Önben lévő lélekembert életre keltse, akkor minden társadalmi és dialektikus dolog, bármennyire is teljesítendő még, bármennyire foglalkoznia is kell vele egyelőre, valójában mégis háttérbe szorul, másodrendű jelentőségűvé válik! Ez nem azt jelenti, hogy a dialektikus már egyáltalán nem fontos, hanem hogy az Egyetlen-nagy éjjel-nappal előtérben álljon.

Ennek - önkéntelenül - minden más alárendelődik. Mialatt Ön mindennapi dolgaival, kötelességeivel foglalkozik, bármik is ezek, hallani lehet a lélek hangját, a lélek ujjongását. Minden más szinte magától háttérbe vonul, ha az asztrális önvaló a szívbe felvonva vágyakozását a tágas, új életre irányítja és kisugározza. Ennek a vágynak éjjel-nappal harangként kell csengeni Önben! Akkor azonnal és gyakorlatilag az önátadás útján jár, ami a transzfigurálás logikus útja.

Ön is ismeri a vágyakozást. Mi mindent nem kívánt már élete folyamán! S ha ezekre visszaemlékezik, akkor tudja, hogy egy-egy kívánság olyan erős lehet, hogy az emberen teljesen eluralkodik. Ha tehát a megszabadult életre, a Gnózisra vágyik ilyen erősen és mélyen, akkor fogja magát az Önben lévő asztrális én odaadással, teljesen „Annak”, a „Taonak”, a rózsák rózsájának, a Gnózisnak szentelni. Így énekli tizenhárom vezeklő énekét, mint Pistis Sophia!

Ha ebben az állapotban van, ha az akarat legcsekélyebb erőltetése nélkül ebben a folyamatban halad, akkor asztrális énje már nem gyarapodhat, nem élhet, szinte nem kap már levegőt a haláltermészet asztrális szférájában. Ha ennyire az üdvre, az egész-ségre vágyás tölti el Önt, akkor asztrális énje már nem tud bemenni a haláltermészet asztrális területeire; közönséges természetállapotának asztrális énje meghal, elpusztul. A haláltermészet asztrális szférájának ekkor el kell eresztenie Önt, mert már nem tudja elérni Önt; vagyis Ön - asztrális énjét illetően - a természet szerint meghalt.

Ekkor pedig mi történik? Mi történik, ha Önöknél is valóra válik, amit Jézusról, az Úrról mondanak, hogy a földkerekségen nem talált helyet, ahová lehajthatta volna a fejét? Értik-e, hogy mily csodás kijelentés ez? A tudatlan természet-vallásos ember ezt rettenetesnek tartja: képzeljék el, Jézus, az Úr, sehol sem hajthatta a fejét nyugalomra!

Itt azonban valójában felfoghatatlanul nagy kegyelemről van szó. Mi történik hát, ha asztrális énünkkel már nem tudunk bemenni a haláltermészet asztrális területeire, ha a személyiséghasadás már valóban lehetetlen, s az igazi alvás, mely a dialektikus életben normális, már nem mehet végbe?

Ha álomtudatunk számára a haláltermészetben már egyetlen hely sem található, ahová a fejét hajthatná, akkor megnyílik számunkra a Másik!! Mert az ifjú Gnózisnak van egy csoportteste, egy új életterülete, egy tiszta asztrális szférája, amelybe a csoport burkolódzik. Ez az Önök új nyugodalma, nyughelye, mely felfelé irányuló fejlődési menetük szükségleteihez igazodik: egy csodásan tiszta hely, ahol éjszakai életüket teljes biztonságban, a modern Gnózis élő testében tölthetik.

Még egy szempontot kell részleteznünk. A szidérikus születést eddig csak saját fejlődésünk összefüggéseiben vizsgáltuk. Aki azonban a lelki fejlődés útján jár, az nem szorítkozik erre, hanem egyre fokozottabb mértékben bizonyosodnak be rajta a lélekembert jellemző tulajdonságok, mint például a sohasem lankadó személytelen szeretet ereje, a saját érdekek teljes mellőzése, az abszolút, önkéntelen szolgálatkészség. Aki a lelket és ennek életfolyamatát teszi élete központjává, az az egész életét, társadalmi és magán viszonylatban is, mindennapi kötelességeit és felelősségeit, mindent, ami a még fennálló természetszülte helyzetéből adódik, tökéletes, megbízható, jól működő renddé teszi.

Ha Ön a lélekből kezd élni, asztrális énjét illetően megújult, és legmélyebb vágyakozása az Iskolára és ennek magasztos fáradozásaira irányul, akkor nemcsak csend lesz Önben, hanem ez a csend, ez az összhang ki is sugárzik Önből, közvetlen környezetére. Akkor környezetében is új helyzet keletkezik: oda is beköltözik a csend, a nyugalom és az egyensúly. Ami pedig azelőtt talán aggodalmat keltett és feszültségekhez vezetett, az egyszerre csak eltűnik. Olyan jelentéktelen lesz, mint egy madár ugrálása a háztetőn, vagy egy légy zümmögése az ablak mögött; vagyis ami az Ön számára lényegében a második, harmadik vagy utolsó helyre szorul, az nem akadályozza többé. Nem okoz nehézségeket és konfliktusokat. Mindazt elbocsátja, mert teljesen a lélek hatalmas, pompás életébe merül. A lélek pillantásával néz a többiekre, teljesen megérti az Ön mellett haladókat és azoknak a fáradozását, akik valamiféle feszültséggel küszködve néhány dolgot helytelenül vagy másképp csinálnak, mint ahogyan Ön szokta.

Aki valóban a lélekből kezd élni, az az élet minden területén az igazi összhang megerősítéséhez járul hozzá, bárhol is tartózkodik. Mert a lélekből fakadó emberiségszolgálat az élet minden szempontját magában foglalja.

Aki teljesen ezekbe a dolgokba merül, az a földön valóban idegen lett. Akinek az asztrális énje transzfigurált, az nem idegennek „érzi” magát a földön, hanem valóban idegen! Belső lénye számára nem talál már nyugvóhelyet a földön, olyan, mint akit kitaszítottak. Az ilyen embernek nyílik meg ekkor a lelkek nagy otthona, az élő test Arany Feje, az új gnosztikus asztrális terület. Így lesz az ő számára a test alvása a lélek ébersége, a szemek lehunyása az igazi nézés, a hallgatás a jóval való terhesség és az igének az üdv termékeny cselekedeteivé való kihordása.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,