Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 1

XVI. A lélek felébredése (I)

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 1


Az előzőekben megtárgyaltuk, hogy a tanulóság teljesítése a tanulót a Földön mindenképpen és alapvetően idegenné teszi. Ennek a jelentőségét mélyen meg kell érteniük. Itt nem arról van szó, hogy a tanuló szélsőséges álláspontra helyezkedik mindazzal szemben, amit az Iskola dialektikusnak nevez. Éppoly kevéssé szabad ebben az idegenségben bármi élővel szemben közömbössé válni. És végképp nincs szó valami forradalmi életmódról a társadalommal szemben.

Az világtól való idegenség egy alapvető létállapot, a „másképpen lehetetlen” állapota, mely a személyiség megvál­tozásából adódik. Ha pedig ez a változás valóra vált, akkor az illető számára nincsen már nyugvóhely a haláltermészetben. Ez azt jelenti, hogy amikor elalvás után a személyiség belső, finomabb része kilép, akkor a halál természetében nem talál már nyugvóhelyet, s így kitaszítottnak látja magát.

Ebbe a helyzetbe kerül minden tanuló, aki asztrális tudatát felvonta a szívbe és ezt következetes tanulósággal támogatja, aki szívét szüntelenül tisztítja és önfeledten szolgálatkész életet él. Akkor kerül ebbe az olykor szerencsére csak rövid ideig tartó sajátos helyzetbe, hogy az éjszaka nyugalmát keresve valójában nem tud bemenni az alvás állapotába. Mert amikor a test elfáradása miatt álomba merülne, a személyiség finomanyagi része szinte fallal találja szemben magát, és visszakényszerül a testbe, mert az asztráltudatos rész számára nem találtatik életterület, nincsen lélegzőtér. Ez valójában a személyiség megváltozására utal. Ha a tanuló ebben a helyzetben nem tudja, hogy mit tegyen, akkor esetleg testi nehézségek keletkezhetnek. Ezért beszélünk tehát erről.

Az idegenség állapotát már sok tanuló ismeri, és hála Istennek egyre többen fognak ebbe a sajátos helyzetbe bemenni. Akkor pedig a tanulónak tudnia kell, hogyan viselkedjék. Tudnia kell, hogy van otthona, egy gnosztikus asztrális terület, amit előkészítettek számára. Csak ekkor látja be a jelölt teljesen, hogy mit jelent neki az Iskola. Mert a Szellemi Iskola - mint élő test, mint gnosztikus csoport - már fenntartja a tanuló számára a nyugalomnak egy ilyen kegyes helyét.

Ahogyan anyagtestünket hatja át és veszi körül egy asztráltest, mely nagyobb az anyagtestnél, úgy veszi körül a modern Szellemi Iskolát is az asztrálteste. Az Iskola élő testének is megvan az asztrális nézete. Ezt pedig a tiszta gnosztikus természet életkenyere táplálja. Ez az asztrális terület az egyetemes Gnózisban, az eredeti szidérikus anyagban lélegzik. És ez a lélekotthona mindazoknak, akik növekvő lélekállapotuk miatt idegennek találják magukat a Földön.

Azt akartuk megmagyarázni, hogy a léleknek van egy pozitív asztrális nézete, mely a lélekalakulás kezdetekor már felismerhető. A lélek kezdetben asztrális anyagból lévő ruhába burkolódzik. Ha pedig a tanuló nagyon határozott, pozitív életmóddal serkenti a lélek növekedését, és bizonyos pillanattól kezdve a haláltermészet nagyon veszélyes asztrális szférájában már nem kap levegőt, ott nem tud megélni, akkor nem szabad légüres térbe kerülnie, hanem új lélekotthonnak kell őt felvennie.

Ehhez hozzá kell fűzni, hogy amilyen mértékben az új asztrális ruha alakul, olyan mértékben fogyatkozik a régi. A gnosztikus ösvényen nem asztrális kultúráról, a vágyak etikájáról van szó, amivel az emberek a mindennapi életben oly gyakran álcázzák magukat. A dialektikában újra meg újra valamiféle etikai szabályrendszerrel, vágyetikával próbálnak megszabadulni egy csomó vágyfeszültségtől. Ilyen szabályrendszer például az aszkézis. A Szellemi Iskola tanulója azonban nem gyakorol aszkézist, asztrális etikát, vágyetikát, hanem egy asztrális transz­figurációt, átváltozást visz véghez.

Ha valaki bizonyos etikát alkalmaz, s ezért itt már nem érzi magát teljesen otthon, bizonyos mértékben idegen, akkor az etika gyakorlásának a megszüntetésével azonnal visszakerülhet régi állapotába. Mintha egy napra hozzáigazodna egy más környezet szokásaihoz, hogy azután saját viszonyaihoz visszatérve a kívánatos módon újra másképpen viselkedjék. A tanulóban azonban nem történik sem több, sem kevesebb, mint egy átalakulás, asztrális állapotának a transzfigu­rálása, ami az új gondolkodási képesség kifejlődését előzi meg.

Mellékesen megemlítjük, hogy amikor az Iskolában bizonyos dolgokat megbeszélünk, akkor eljött a megvalósításuk ideje. A fentiek így azok számára, akik a komoly tanulóság útjára tértek, felhívást jelentenek a cselekvő-teljesítő életre. A felső terem elkészült, és az ifjú gnosztikus Szerzet hangja mindenkit felszólít: „Lépjetek be, ha készen álltok a feltételek betöltésére!”

Vegyük úgy, hogy asztrális tudatát Ön felvonta a szívébe, hogy rendkívül komoly és dinamikus tanuló, akinek sikerül levonnia a szükséges következtetéseket, vagyis nem riad vissza és nem keresi az alkut. Ebben az esetben bizonyos, hogy a szívében megszületett a lélek. Ha erőteljesen folytatja a szív megtisztítását, hogy az újszülött lélek gyarapodhasson, akkor ennek megfelelően és ezzel egyidejűleg kibontakozik az új asztrális ruha. Így az Ön személyiségének a szerkezete észrevehetően különbözik embertársaiétól, mert - ismételjük - azonnal valami transzfiguráció-féle kezd megjelenni. Mihelyt komolyan nekivág tanulóságának, azonnal megkezdődik a transzfigurálás, mely egy bizonyos krízis-pontig vezet, amit úgy nevezünk, hogy „idegenség a Földön”. Az Ön teste akkor szerkezetileg feltűnően különbözik közönséges dialektikus embertársaiétól, ugyanis félreismerhetetlenül új asztrális életszükségletei vannak, melyek az egész személyiség számára elengedhetetlenek lettek.

Sok bizonyíték van arra, hogy az ifjú Gnózis tanulóserege ezeket az új életszükségleteket igényeli és tapasztalja. Példa erre a konferenciáinkat látogatók számának gyors növekedése. A tanulók, akiket a lényük ösztönöz, a lehető leggyakoribb kapcsolatot keresik a fókuszokkal, templomokkal és a csoporttal. Ezt pedig a legjobban a konferenciahelyeinken lehet megteremteni a néhány napos ottlét alatt. A konferenciákat ezért látogatják egyre többen.

Ha az olvasó mindezt megértette, akkor maga is eldöntheti, hogy már ezekből az új asztrális életszükségletekből él-e, hogy egész lénye erre az új élet-elixírre vágyik-e már. Tegye fel magának a kérdést: megvan-e bennem az állandó törekvés, hogy lehetőleg egyetlen konferenciát se mulasszak el?

Ezeket a szükségleteket az Iskola eddig a templomszolgálatokon és konferenciákon tudta kielégíteni; a különös jellegű, asztrális táplálékot itt tudta nyújtani. Ahogyan azonban az asztrális transzfiguráció a tanulóknál halad, úgy növekszik ennek a gnosztikus szidérikus táplálkozási lehetőségnek, a különös növekvés építőanyagának a szükséglete. Ezt pedig most az ifjú Gnózisnak az erre alkalmas asztrális területén lehet teljes mértékben kielégíteni. A tanulónak ezért nemcsak az úgynevezett nappali tudatával kell velünk lennie templomaink egyikében, hanem a Mű fejlődésének megfelelően az is fontossá válik, hogy mihelyt elérte a szükséges állapotot, teste alvása idején is az ifjú Gnózis szent csarnokaiban időzzön velünk, a lélek nappali tudatában.

Amikor aztán a Jelenések Könyvében az új Jeruzsálemről olvas (21:23), akkor megérti, hogy az újra megszületett lélek számára nincsen már nappal és éjjel, hanem csak szüntelen élet a világosságban!

Tanulóink legtöbbjénél az asztrális életszükségletek gyorsan növekednek. Életük világosan az adott irányban mozog. Felmerül hát a fontos kérdés: hogyan mehetünk be az Iskola új testének új asztrális területére? Hogyan élhetünk a kegyelemnek ezzel a nagy lehetőségével?

Hogy Ön a modern Szellemi Iskola gnosztikus asztrális területében részesülhessen, ahhoz belsőleg teljesen meg kell szabadítania magát a szokásos dialektikus taposómalomtól, szakítania kell természetszülte emberléte életjellegével. Arra kell törekednie, hogy nappali élete teljesen a lélek jegyében álljon. Nappali életének következetesen kivitelezett és életre keltett tanulósággá kell válnia ént-vesztett szolgálatkészségben, amit teljes viszálymentességben az igaz lélek félreismerhetetlen emberszeretete hordoz. A lehető legerősebben bele kell vésnie a tudatába, hogy a normális, természetszülte életmód a konfliktusaival, mindenféle szenvedélyekkel való megszállottságával, ingerültségeivel, szeszélyeivel és hangulataival mindent teljesen megsemmisít, ami új asztrális tudatként épült fel. A konfliktusmentes, viszálymentes élet ezért abszolút elengedhetetlen.

Az ilyen nappali élet már önmagában is nagy kegyelem, a lélek növekedésének nagy lehetősége. Nagy mértékben tanulságos, ha természetszülte emberként már tárgyilagosan láthatja a világot, s az azelőtt jelentékeny dolgokat - melyek felizgatták és egész figyelmét megkövetelték - szinte filmként hagyja elhaladni szemei előtt. Észleli ugyan őket, de nem reagál rájuk, és korántsem közömbösségből, hanem az új lélekszületés állapota miatt.

Ha lát valakit, aki a legbutább és leggonoszabb dolgokat cselekszi, akkor erre képmutatással, fölényesen, vagy közömbösen reagálhat: „jó, hogy nem vagyok olyan, mint ez az ember”, vagy „ebbe én nem akarok belekeveredni, semmi közöm hozzá”, vagy „ez nekem mindegy”. De tárgyilagosan is észlelheti ezt az embert, és belső irgalmassággal lelke egész szeretetét reá fordíthatja. Így nem kerül kapcsolatba az ő hamis létállapotával - az előzőleg leírt reagálás esetén viszont nagyon is! -, hanem minden pillanatban támogatja őt lelke sugaraival. Így segíthet tanulótársának nap mint nap, megkönnyítve útját a gyakran oly göröngyös ösvényen, az élő lélekállapotba való áttörésig.

Aki valóban ismeri az ilyen nappali élet áldásosságát, az megérti a lélekben született ember életmódját, aki látszólag nem vesz észre, nem reagál, látszólag mindent elereszt a füle mellett, mégis nagyon is pozitívan tevékeny. Aki ismeri az ilyen nappali élet áldásosságát, az este kétségtelenül belsőleg elismétli Hermész szavait:

Én pedig belevéstem magamba Pimander jótettét, és amikor teljesen eltöltött, a legnagyobb öröm árasztott el engem.

Ha valaki a lélekből él, akkor a nap minden órájában tudatában van a Gnózis nagy jóságának és szeretetének. Ha Ön lélekben megszületett és részesül a Gnózisban, akkor Önnek már semmi baja sem lehet, semmi sem hozhatja szorult helyzetbe, hanem ahogyan a Szentírás mondja, egyetlen hajszála sem görbülhet meg. A tény, hogy olyan életterületben szabad részt vennie, ahol semmi sincsen a dialektika meghasonlottságából, ahol nincs ellenségeskedés s ahol teljesen hiányoznak a gyűlölet, a kritika, a konfliktus és a bűnök tüzes lángnyelvei, a mértéktelen öröm tapasztalatával ajándékozza meg, amiről sok lélekember tanúskodott az emberiség-történelem folyamán.

A lélekben megszületett embernek így kell befejeznie a napot. Amikor mindennapi munkánk befejeztével a hálószobába megyünk s testünket nyugalomba helyezzük, akkor gondolatainknak és elmélkedéseinknek nem szabad többé a dialektika különböző nézeteinél bolyonganiuk, mert a dialektikának mindig van valami baja. A dialektika mindig szomorú, és mindig a természetszülte énhez fordul. Mi pedig, ha napi munkánk végére értünk, Pimander jótettét véssük magunkba. A gnosztikus áldások erőáramát hagyjuk átáradni magunkon, hogy tiszta öröm töltsön el minket, még akkor is, ha valami miatt dialektikus szempontból minden okunk meglenne az aggodalomra vagy panaszra. Ha pedig így összhangba hoztuk magunkat a Gnózis élő üdvösségével, és lélegzetünk a bensőséges megelégedettség és a hála nyugodt ritmusát vette fel, akkor az ember úgy alszik el, mint egy gyerek, és teljesen az igazi világosságra irányul. Ekkor lesz a test alvása a lélek ébersége, vagyis a lélek tökéletes ébersége a saját világában, a gnosztikus asztrális területen.

Nem szabad hagyni, hogy az ember a tipikus dialektikus önzőséggel és énre-irányulással aludjon el, bármilyen ártatlanul teszi is azt, hanem az alvásnak a tökéletes lélekre-irányulással kell kezdődnie. Ha egész nap a lélekből él, ha minden mást ennek rendel alá, akkor ez Önnek nem kerül sok fáradságába: így serkenti a lélektudatot, s ezzel a lélek felébredését a neki szánt és elkészített területen. Ez szinte törvény: aki lélekre irányulva megy aludni, az a lelket tudatossá, éberré teszi. Ennek a rendkívüli előnyösségét és nagy jelentőségét az előbbiek után bizonyára Ön is felismeri.

Itt mindenekelőtt az asztrális én rezgéséről, irányulásáról van szó a test elalvása időszakában. Ez határozza meg egész éjszakánk tapasztalatait. Aki ezt tudja, az bizonyára tapasztalta, hogy az ember úgy ébred, ahogyan elaludt. A töprengő, aggályoskodó ember, aki a bajairól beszél, azt mondja: „ezzel ébredek és ezzel alszom el”. Ez mindent kifejez! Ezt a helyzetet azonban ő maga teremti, a saját helytelen irányulása ejti őt foglyul. Ahogyan asztrális énje elalváskor rezeg, úgy fog reggel felébredni is. Az esti irányulás helyezi Önt alvás idején az ennek megfelelő környezetbe, s eszerint ébred fel reggel, ugyanabban az állapotban.

E törvény alapján azt mondhatjuk, hogy aki lélekirányulással alszik el, az lelkét a lelkek hazájába küldi, a Szellemi Iskola élő testébe.

A levert, töprengő ember, aki úgy véli, hogy okkal haragszik valakire, egy fáradságos élet rossz napja után kimerült testtel megy aludni. Mielőtt elalszik, gondolataival fáradságainál és kellemetlenségeinél időzik, s azoknál, akik megharagították. Így alszik el. Ahogyan aludni tért, úgy fog reggel felébredni is. A teste többé-kevésbé helyreállt, valamelyest felélénkült, de szemei kinyitásának pillanatában már ellensége - úgynevezett ellensége - áll előtte, s a gonoszságot éltető és fenntartó, égető erő hatol be érzéslényébe. Új élénkségével pedig azt mondja: „ma megteszem, ma jól megmondom neki, így és így fogok fellépni vele szemben”. Már ébredéskor kész a veszekedésre. Ugyanaz a küzdelem kezdődik újra. Így soha sem szabadulhat meg az ellenségeskedéstől!

Ugyanezt a törvényt megszabadító eredménnyel is lehet alkalmazni. Aki lélekirányulással alszik el, az a lelket a lelkek otthonába küldi, amit az ő számára az Iskola formájában megvalósítottak. Az egyenlők vonzzák egymást.

Most viszont nem kell félénken töprengnie, hogy elalváskor eléggé a lélek dolgaira irányul-e, hogy a helyes módszert alkalmazza-e. A hangsúlyt a nappali életére kell helyeznie! Egész napjának a lélek jegyében kell állnia, szolgálatkész életben. Akkor este, alvás előtt is a lélek dolgai felé tájékozódik, és mély hála tölti el. Akkor az alvó állapot beálltakor a lélek azonnal az Iskola asztrális terében lesz a józanságnak és az éberségnek olyan állapotában, mely a tanuló által elért lélekfejlődésnek felel meg.

A lélekfejlődésben persze vannak különbségek. Vannak közöttünk nagyon érett lelkek, kevésbé érettek, és éppen felébredt lelkek. Bármilyen állapotban is van az Ön lelke, az biztos, hogy ha a lélekre irányulva alszik el, akkor lelke a lelkek hazájába, a gnosztikus asztrális területre megy. Ott pedig azonnal az éberségnek abba az állapotába kerül, amely lelkének fejlettségével egyezik. Amit pedig a lélek ebben a helyzetben átél, azt reggel tapasztalati kincsként hozza vissza a testbe. A test eközben kipihente magát, elevenebb lett, s Ön kész az új életmód előre ösztönzésére a még nagyobb dicsőség felé. Meglesz az ereje ahhoz, hogy ne álljon meg a jó gondolatnál, kívánságnál, hanem áttörhessen a cselekvéshez. Erősebb, új képességek töltik el egész lényét, s a transzfiguráció folyamata ennek megfelelően felgyorsul.

Úgy véljük, hogy mindezeknek az elutasíthatatlan igazságát most már belátja, és felismeri, hogy gnosztikus fejlődésének mértéke a saját kezében nyugszik. A sorsát saját kezében tartja! A dialektikában a sors tetszés szerint játszik az emberrel, a Gnózisban azonban Ön a saját sorsának az ura. A Gnózis ösvényén nincsenek súlyos következményekkel járó, nehezen érthető módszerek, nincsenek lélegzési gyakorlatok, vég nélküli ima-előírások és más ilyesmi. Az egyetlen feltétel, hogy a lélekre irányulva éljen. Ez üdvösségének a kulcsa!

Ha ezt Ön is világosan belátja, és valóban a lélek felé hajló élethez, a lélekben megszületett ember állapotához emelkedik fel, akkor Ön is beleírhatja szívébe Pimander jótettét, és kimondhatatlan örömmel nézhet a lélek naponkénti felébredésének pillanatai elé. Ha ez egyszer megtörtént Önnel, akkor többé nem ereszti el. Az ilyen tapasztalat nem hasonlítható dialektikus örömhöz, ez nem hurrá-hangulat, mely nemsokára elmúlik, mint egyetlen napsugár a felhős égből. Az ilyen tapasztalat tartós öröm, tartós üdv, mely a komoly tanulót teljesen eltölti.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,