Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 1

XVII. A lélek felébredése (II)

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 1


A téma, amelyre most rátérünk, a tanulóság fejlődésének annyira új nézeteivel foglalkozik, hogy fontosnak tartjuk az előbbieket röviden áttekinteni.

Megbeszéltük a Hermészi Pimander 72. szakaszát, amelyben többek között azt mondják:

A test alvása a lélek ébersége lett, a szemek behunyása az igazi látás, a hallgatás a jóval való terhesség, és az ige kihordása az üdv termékeny tetteivé vált.

Feltettük a kérdést, hogy hol tartózkodik a személyiség kilépő része a test alvásakor, és mit tesz az éjszaka óráiban, illetve mi történik vele. Megtudtuk, hogy az éjszakai ember - ha szabad így neveznünk - a test alvása idején a dialektikus természet asztrális területein tartózkodik. Ezeknek az asztrális területeknek a jellegét is vizsgáltuk.

Az asztrális területnek erős alakító képességei vannak. Gondolatok, vágyak, érzések és az akarat tárgyai vetületet képeznek, tükröződnek benne. Tekintettel a mai emberiség tükörszféra-életére és általános viselkedésére, érthető, hogy a dialektika asztrális szférája nagy mértékben szennyezett és bonyolult lett. Puszta káprázat lévén a gnosztikus élet számára teljesen alkalmatlan, mivel az asztrális anyag rendkívül mágneses tulajdonságú. Ami az asztrális szférának nem felel meg, azt egyszerűen elveszik az éjszakai embertől, az asztrális szférába kerülő finomanyagi személyiségtől. Ezzel szemben megkapja az asztrális szféra fajtájának megfelelő asztrális anyagot. Ezért írja a Pistis Sophia evangéliuma, hogy világosságerejét szüntelenül elrabolják tőle.

A közönséges élet asztrális területei tele vannak az úgynevezett eonok szentségtelen erőivel, melyeket természeti erőknek nevezhetünk. Az eon szó „idők folyását, korszakot, mérhetetlen időszakokat” jelent. Ennek a fogalomnak a segítségével megértjük, hogy mik az eonok az asztrális szférával kapcsolatban. Az eonok olyan asztrális erők, asztrális hatások, amelyek hosszú idők folyamán képződtek és nagyon hatalmasok lettek: például olyan emberi vágyak és gondolatok vetületei, amelyeket hosszú időkőn át tápláltak, míg végül az asztrális szférában életre keltek.

Tegyük fel, hogy egy bizonyos elképzelést fontolgatunk. Évekig foglalkozunk vele, gyermekeinkre is átruházzuk, és mindenkinek tovább adjuk, aki velünk akar tartani. Művészeink lerajzolják, megfestik, kőbe vésik, költőink megéneklik. Így keletkezik az asztrális területeken egy Eon. Emberi vágyakozások és gondolatok szüntelen áramlatainak a kivetítései ezek, amelyek végül annyira élni kezdenek, hogy az emberiségen eluralkodnak, és az embert leigázzák. Ezek az egyre erősödő eonok, amelyeket az emberiség szüntelenül táplál, minden gnosztikus hajlamú embert megrabolnak, mindenkinek a világosság-erejét elveszik, aki belép az asztrális területre. Ez történik általában minden tanulóval is, aki testét éjjel az alvásra és a nyugalomra bízza.

Ebből a tényből a komoly tanuló számára jelentős következmények adódnak. Többek között az a logikus és kényszerítő követelmény, miszerint szakítania kell a haláltermészet aszt­rá­lis szférájával. Ha megállapítjuk, hogy éjszakánként odakerülve minden alkalommal e térség rendkívül veszélyes befolyásának esünk áldozatul, akkor kézenfekvő a kérdés, hogy milyen módon tudunk megszabadulni tőle? Hogyan tudunk védekezni e befolyások ellen? Ez tehát az első követelmény.

A második pedig az, hogy a haláltermészet asztrális területétől megszabadult emberek alvásuk idején személyiségük finomabb részeit másik asztrális területre vigyék, ahol nincsen szennyeződés és veszély. Bizonyára Ön is egy véleményen van velünk abban, hogy ezek elemi követelmények, amelyek alól egyikünk sem vonhatja ki magát. Ezek teljesítése nélkül minden gnosztikus tanulóság teljes mértékben tévedés lesz.

Ám nem alkalmazhatunk erőszakot, az ember nem kényszerítheti magát. Ezzel legfeljebb néhány napig kísérletezhet, tovább nem bírná ki. Az ilyen harc a biztos vereséget helyezné kilátásba. Ezért állapítottuk meg, hogy a gnosztikus ösvény kulcsa abban a lehetőségben rejlik, hogy az asztráltudatos részünket az asztrális énnel más irányba terelhetjük.

Ezt csak úgy lehet véghezvinni, hogy én-lényünk központi elvét a lép-máj rendszerből felvonjuk a szívbe. Ez viszont csak akkor mehet végbe, ha az ember érett rá, ha élete az anyagban, a haláltermészetben megrekedt, s ha felfedezi, hogy a vízszintes síkon maradó embernek a megszabadulásra még csak kilátása sincsen. Ekkor az én alapelvét a lép-máj rendszerből felvonja a szívbe. Akinek énje a lép-máj rendszerben, a napfonatban, a plexus solarisban nyugszik, az kőkemény, önző, én­köz­pon­tú természetember, aki az anyaghoz ragaszkodik, minden reményét ebbe fekteti, és mindent az anyagtól vár el. Az ilyen ember számára azonban előbb-utóbb eljön annak a pillanata - ha esetleg a mikrokozmoszban leforgó sok létállapot után is -, amikor a haláltermészetben megreked és felfedezi, hogy léte végtelen, kilátástalan körforgás. Amíg azonban a lép-máj rendszerből él, vagyis életével önérvényesítésről és énközpon­tú­ság­ról tanúskodik, addig egy szellemi iskola tanulósága az ő számára teljesen értelmetlen. Csak az képes legyőzni elsődleges természetösztönét, aki tudatát fel tudja vonni a szívbe, akinek az asztrális énje a szívszentélyben keres lakást. S csak ekkor kezdi olyannak látni majd a világot, amilyen az valójában.

Az asztrális énből aztán új vágyakozás indul ki, az igazi megszabadulás vágya, amit a szent beszéd üdvrevágyásnak nevez. Csak ez a vágy nyitja meg az ember szívét a Gnózis számára, a Szent Grál világossága számára, és így lesz a szív rózsája megérintve. Így kerül a tanuló egy teljesen új életállapot kapui elé az üdvrevágyással, ami az asztrá­ltudatos én szívbe való felvonásának az eredménye.

Sok millió ember áll e kapuk előtt, sok millió ember vágyik így már korszakok óta az igazán megszabadító életre. Ezek a vágyuk által egymással kapcsolatban levő milliók szintén eont teremtettek, amit a gnosztikus iratok a tizenharmadik eonnak neveznek. A tizenharmadik eon és a sóvárogva sóhajtozó emberiség között kölcsönhatás alakult ki, aminek következtében az emberek égető vágyakozása egyre erősebb lesz, és a ziláltság és zavar állapotának az érzése és belátása egyre fokozódik. Mert az üdvrevágyás önmagában nem elég. Az asztrális én az éjszaka óráiban változatlanul a haláltermészet asztrá­lis területére vonul, és másnap reggelre annyira kirabolják, annyira elveszik a világosság-erejét, hogy egyre erősebben megsérül. Ezért ismétlődnek a Pistis Sophia gnosztikus evangéliumában a vezeklő énekek!

Megértjük tehát, hogy az üdvrevágyás mellett önmagunk üdvözítésére, szentelésére is szükség van. Mert aki valóban a szentelésre, az üdvösségre vágyik, az minden lehetőt, sőt a lehetetlent is megpróbálja, hogy a céljához közeledhessen! Ön bizonyára egyetért velünk ebben. Az erősen önmagán dolgozó ember mindig is azt bizonyítja, hogy az üdvrevágyás tüze tisztít minket, s ez az önálló, önmagában működő hatás mindig is a szívből fog kiindulni, ami az ember egész életállapotát befolyásolja. Ezért beszélünk a Rózsakereszt Iskolájában a szívnek olyannyira szükséges megtisztításáról. Akinél pedig az üdvrevágyáshoz valóban öntisztítás társul, az az üdvösséget és ennek következményeit a lélek megszületésében kapja meg.

Bizonyára ismerik az emberek visszataszító, negatív forgolódását, amivel segítségért és támogatásért kiabálnak mindenféléért, amire a dialektikus háztartásban szükség van. Meg kell azonban érteni, hogy az igazi üdvösséghez az ember csakis önmagának és egész létének a bevetésével juthat el. Az üdv­re­vágyás mellet elkerülhetetlenül az önüdvözítésnek is ki kell fejlődnie. És ekkor fog a szentelés, az üdvözülés, minden következményével, a lélek születésével bebizonyosodni.

Ha most újra áttekintjük a megbeszélt fejlődést, akkor megmutatkozik, hogy a jelöltet ez először is az asztrális énnek a lép-máj rendszerből a szívbe való felvonásának a szükségességével szembesíti, amivel le lehet győzni a természetállapotot. Másodszor, a jelölt az üdvrevágyás kifejlesztésének és a haláltermészet önfelfedezésének a feladata előtt áll. Harmadszor pedig az önmagában, önállóan kifejtett hatás, az önüdvözítés, a szív és az egész élet teljes önátadással való megtisztítása az, amivel szemben találja magát. Ennek aztán a lélek megszületése lesz a következménye.

A lélek születése először is egy új asztrális lény megszületése. Egy léleklény elsősorban asztrális lény, aki a születés után mindjárt közli magát a vérrel, az idegközeggel és a belső elválasztású mirigyekkel, továbbá az intelligencia-szerveket is befolyásolja. Mihelyt ebből az új léleklényből behatol valami az emberbe, mihelyt ezek az új asztrális befolyások beáramlanak, azonnal új képesség keletkezik bennünk. Ekkor új erő kering egész lényünkben, amely befolyást gyakorol minden normális, emberi képességünkre.

Most pedig érthető, hogy minek kell a negyedik lépésnek lennie, mely teljesen a mi hatalmunkban áll: az élet vezetésének a következetes és rendszeres átruházása az újonnan megszületett lélekre, a bennünk levő új lehetőségekre. Ez azt jelenti, hogy a természet-énnek teljesen vissza kell vonulnia, hogy már ne a közönséges természet szerint viselkedjünk, hanem egész életünkben a lelket hagyjuk kormányozni. Akkor az új asztrális lény, az új lélekállapot növekedni fog bennünk. Egy teljesen újonnan készült szidérikus test jelenik meg, míg a régi vágylény és vágyélet maradéktalanul eltűnik.

Ekkor tehát beléptünk a transzfigurálás folyamatába. Mert amilyen mértékben az új fejlődés érvényesül, úgy halunk el a haláltermészet asztrális szférája számára, és a dialektikus aszt­rálisba bizonyos pillanatban nem tudunk már bejutni, új asztrális énünknek semmi helye sincsen ott. És ekkor megnyílik az élő test új asztrális térsége: a földi eseményekben idegenné vált embert üdvözlik új otthonában. Magyarázatainkkal mindenekelőtt azt akartuk világossá tenni, hogy egy ilyen új otthon létezik, hogy ez létrejött sok embernek az ifjú Gnózisért folytatott fáradozása árán. Szó sem lehet tehát találgatásról, valami eljövendő üdvre való spekulálásról, valamiféle későbbi megszabadulásról, hanem mindegyikőnk számára most, ma létezik a szabadság hazája, amelybe bemehetünk, ha tudjuk kezelni a hozzá illő kulcsot, és levonjuk a következtetéseket.

Az egyetlen feltétel, hogy meglegyen a lelkünk, s ezt a nappali életünkben bebizonyítsuk a következetesen kivitelezett gyakorlati tanulósággal, önfeledt szolgálattal, ami az igazi lélekállapot félreismerhetetlen emberszeretetén alapul. A lelke-megszületett embernek pedig az életét a napi munka elvégzése után is teljesen a lélek szférájába kell helyeznie, tehát lefekvés előtt nem szabad már a dialektika szempontjainál időznie. Így lesz a test alvása a lélek ébersége. Aki lélekre irányulva megy aludni, az a lelket tudatossá, éberré teszi. Az asztrális én alvás előtti rezgése, irányulása határozza meg az egész éjszakai életet és a következő napét is.

Aki így előkészülve megy be az új asztrális térségbe, az napról napra erősebben és világosabban tapasztalja, hogy a test alvása valóban a lélek éberségét vagy felébredését jelenti, ami igazi látással jár. Egy új fejlődés kezdődik, amit az új tudatállapot koronáz: ezt nevezi a szent beszéd a dicsőség hervadhatatlan koronájának.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,