Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 2

Előszó

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 2


Ember, ki vagy? Honnan származol? Merre tartasz?

Ezeket a legmélyebb értelmű kérdéseket teszi fel a titokzatos szfinx az ember megjelenésének pirkadata óta minden utazónak, aki a földi élet pusztaságában vég nélkül tévelyeg A tudatból, az életmód irányából és kivitelezéséből adódó válasz dönt élet vagy halál fölött.

Minden lét forrásának, létünk egyetlen igazi céljának első-kézből kapott igaz, élő ismerete nélkül az emberiség káprázatra, rögeszmére és vakságra ítéltetett, s így újra meg újra elsüllyed a sötétségben, szenvedésben és halálban.

Azért emel szót újra a Gnózis, azért csendül fel nagy erővel az őskezdetre intő felhívása, hogy ebben az annyira fájdalmas és vészjós krízisben, mely a mai kozmikus nap végének a kísérőjelensége, a számtalan kétségbeesetten menekülni próbáló embernek megmutassa a felszabadító istenismeret útját. Az élő Isten-valóságra támaszkodva újra kihirdeti az ember magas származását és rendeltetését, s azoknak, akiknek még van fülük a hallásra, rámutat a megmentés egyetlen, ősrégi útjára, mely a jóakaratú ember számára korszakunkban is feltárult.

Akinek a szíve megrendült a maga okozta ziláltság és zűrzavar láttán, amelyben a világ és az emberiség menthetetlenül hányódik; aki belülről felismeri az életirány azonnali és alapvető megfordításának döntő szükségességét - önmaga viszonylataiban is -, az az egyiptomi ős-Gnózis bölcsességében és szigorú követelményeiben örömmel és hálásan fogja felismerni az út, az igazság és az élet ragyogó világosságát.

Az ilyeneken segít az ifjú Gnosztikus Szerzet az e világon végzett tevékenységével, s az ilyen igazságkeresőknek szánták ezt a művet, mely képessé teszi őket arra, hogy a gnosztikus tanulóságot megközelítsék, és ennek az ösvénynek a kegyességéből ízelítőt kapjanak.

Sokan, nagyon sokan hallják meg még időben a Gnózis hívását, és válaszoljanak rá saját maguk és az egész emberiség üdvössége érdekében!



J. VAN RIJCKENBORGH


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,