Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 2

IX. A gnosztikus rejtélyek őstörvénye

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 2


Most Hermész Triszmegisztosz ötödik könyvét beszéljük meg. Kezdete, amint olvashatták, az Isten és az emberiség iránt érzett igaz szeretetről tanúskodik, mely az igazán megszabadító élet alaptörvénye. Ebből arra lehet következtetni, hogy az evangélium ismert elbeszélése a Bibliában, mely az előzőekkel összefügg, félreismerhetetlenül hermétikus.

Valaki Jézushoz megy, és azt kérdi: „Melyik az első és nagy parancsolat?” Jézus pedig azt feleli: „Szeresd Istent mindenekfölött, és felebarátodat mint tenmagadat. Ez - állapítja meg Jézus, az Úr - az egész törvény és a próféták”. Ez a megszabadító élethez vezető ajtó kulcsa, egy Hermészi alaptörvény. Ezt az elutasíthatatlan axiómát vesszük szemügyre alaposabban, mert ez a fontos, ezzel kell magunkat próbára tennünk.

"Szeresd Istent mindenekfölött, és felebarátodat mint tenmagadat." Vajon teljesítik-e a gnosztikus rejtélyeknek ezt az őstörvényét? Erre a kérdésre valószínűleg olyan panasszal jönnek, mely ősrégi, mint maga a dialektikus világ. Ezt a panaszt szövegünk második szakaszában halljuk:

Ha viszont itt semmi sem igazi és valódi, Atyám, mit kell akkor az embernek tennie, hogy helyesen éljen?

Hogyan igazodhat az ember teljesen a klasszikus őstörvényhez, ha a világ olyan amilyen?! A dialektikus világrend fajtáját most nem kell ecsetelnünk, mert már elég gyakran tettük. Egyébként manapság oly sok sötét felhővel kerülünk szembe, hogy elég lesz ezt a panaszt csak megemlíteni. Önök ismerik, ez egy a mi lényünkkel. Mindegyikőnk ismeri ezt a gondot a saját tapasztalatából.

Ha valaki elszánja magát a gnosztikus őstörvény utasításainak hűséges követésére, akkor nagyon hamar felfedezi, mennyi belső gát akadályozza ennek a teljesítésben. Gondoljanak csak az ember önszeretetére, mely mindig is előtérben van bennünk; gondoljanak a gyűlöletre, mely minden érvényesülés következménye, az életmódok számtalan különbségére, melyek közül a legtöbb nagyon elveszi a kedvüket; ha a világ számtalan ijesztő irányzatára gondolnak, akkor bizonyos, hogy a teljes felebaráti szeretet önkéntelen gyakorlata megannyi kételybe és leküzdhetetlen akadályba ütközik Önökben.

Mit tegyen tehát az ember, hogy ennek ellenére összhangba kerüljön a gnosztikus őstörvénnyel és megkapja a megszabadító élet kulcsát?

Hermész kijelentése szerint nekünk, akik a jelenségek világában élünk, arra kell törekednünk, hogy áthatoljunk ezeknek a jelenségeknek a hátteréhez. Akkor Ön meg fogja érteni felebarátját, és akkor tud majd neki a legjobban segíteni. Meg kell kísérelniük az áthatolást azoknak a dolgoknak a hátteréhez, amelyekre az ember hivatott és kiválasztatott, valamint annak az ismeretéhez, miként történt az ember bukása és elromlása egészen a mai állapotig és életvitelig. Ha egyszer Ön birtokolni fogja ezt a bölcsességet - nem az értelmi ismeretet, hanem az igazi, eredeti bölcsességet, belülről, tehát a bölcsességet mint tulajdonságot, mely az egész lényt áthatja, amit már nem veszíthet el és ezért elbocsátani sem tud - akkor fogja a felebarátját - ami az egész emberiséget jelenti - szeretni, és felismeri a saját mélységes önvalója nemességét is.

Ehhez a bölcsességhez való áthatolás érdekében - mondja Hermész - egy Istent szolgáló életet kell folytatnia, istenfélővé, jámborrá kell válnia.

Aki valóban jámbor, az fölöttébb szeretni fogja a bölcsességet: mert a bölcsesség szeretete nélkül lehetetlen a legmagasabb istenféléshez jutni.

Először tehát azt a kérdést kell feltennünk, mit jelent a jámborság vagy istenfélés, mint út, mint eszköz, amellyel a bölcsességhez áthatolhatunk és ezzel - mint módszerrel - az ős-Gnózishoz felemelkedhetünk.

A felelet valószínűleg egyszerűnek tűnhet és azt mondja: „Nos, nagyon jól tudom, mi a jámborság. Istenfélés, természetesen tudom mi az”. Ezután pedig hajlamos arra, hogy azonnal a Hermészi filozófia más nézetére térjen át.

De valóban tudja-e, mi az istenfélő, jámbor élet? Ha ezt oly jól tudja, és ilyen életet él, akkor szabad-e megkérdeznünk, hogy hol vannak az eredményei? Azok az eredmények, melyek - mint Hermész igazolja - Önt a merkúr-tudat abszolút bölcsességének kellős közepébe állították volna. Ugyanis az istenfélés és a jámborság képezik a bölcsesség nyitját!

Vagy amikor istenfélő, jámbor életről beszélünk, ehelyett talán arra gondolnak, amit általában a vallásos élet fogalmán értenek?

A misztikusok a századok folyamán a jámborságról és az istenfélésről szóló mindenféle szívömlengésekkel árasztottak el minket. Ezeket az erényeket egy cellába zárt, önsanyargatásokkal és más kínokkal teli élettel hozták kapcsolatba. Vagy olyanoknak az életével, akik vallási kötelezettségeiknek nagyon hűségesen és lelkiismeretesen tesznek eleget.

Ezeknek a száma milliókra rúg, és ez mindig is így volt. Hol van azonban a bölcsesség, a megszabadító bölcsesség, amelynek egy jámbor és istenfélő élet következményének kell lennie?

Aki belátásra tett szert a mindenség lényegét illetően, és megtanulta megérteni hogyan lett mindez rendre illesztve, ki tette és kinek a javára, az hálás lesz mindezért Istennek, a Demiurgosznak, a világépítő mesternek mint a Legfőbb-Jó Atyának, aki őt jótettekkel halmozza el és hűségesen megtartja. Amiképpen hálájáról tanúskodik, istenfélő; s emiatt azt is tudni fogja, hol az igazság és ki az igazság. E belátás miatt pedig istenfélő odaadása még fokozódni fog.

Amikor komoly tanulóról beszélünk, tudjuk, hogy az Ifjú Gnózisnak csaknem minden tanulója rendelkezik a szükséges komolysággal. Ha ugyanis az Iskola vezetősége látja, hogy valamelyik tanulónál ez nem áll fenn, akkor neki az Iskolát visszavonhatatlanul el kell hagynia.

A komoly tanulóság, az ifjú Gnózis tanulóinak komoly tanulósága és valamelyik vallás vagy szekta vallásos élete, ha tényleg ezen múlik, valójában ugyanannyit ér. Ez legfeljebb alap, amelyre építeni lehet. Ez az első kő letétele. Sajnos sokan csak állnak ezen a kövön, vagy ráülnek, abban a tévedésben, hogy bizonyos vallásosság vagy rendkívül komoly tanulóság a megszabadító élethez és a bölcsességhez már egymagában minden további nélkül elegendő.

Aki bizonyos vallási formához vagy a vallás bizonyos kifejezési formájához ragaszkodik, vagy teljesen egy közönséges komoly tanulóságot folytat minden további nélkül, az visszavonhatatlanul megkristályosodik, s e megkristályosodás miatt a világosság egyre nehezebben jut el hozzá, és ez az ember a megszabadító világosság számára egyre elérhetetlenebbé válik. Továbblépés nélkül a komoly tanulóságban - abban a tanulóságban, ahogyan azt általában értik - így egy nagy veszély rejlik.

Ha lerakták az első követ, akkor azonnal építeniük is kell rá! Akkor az épületnek a térbe kell emelkednie, és meg kell valósítani valamit, ami azelőtt nem volt. Ha pedig megvalósult, akkor használatba is kell venni. Ezért vallásosság és jámborság egészen más, mint jámborság és istenfélelem. Figyeljék meg a szót: istenfélés. Ez világosan eredményre utal, nemcsak egy létállapotra.

Vizsgálják meg a jámbor szót is, melynek két jelentése van. Először is közvetlenül az istenfélelemmel, az istenfélő élettel van kapcsolatban, másodszor a szót régebben mindenekelőtt a bátorság kifejezésére használták. A jámbor ember egy hősiesen bátor ember volt.

Hermész ötödik könyve - ezt bizonyára észrevették - egy párbeszéd része. Hermész beszél Táttal vagy Tátiusszal. A Tát vagy Tátiusz név figyelmünket királyságra, királyi hivatásra, magasabb, igazi emberréválásra irányítja. Hermész azt mondja Tátnak, hogy az igazi emberréválás nyitja a jámborságban rejlik, vagyis a bátorságban, a rátermettségben, mellyel az istenfélelem meghódítható.

Látják, ez a gnosztikus tanulóság titka! A rátermettség, a bátorság, minden akadályoztatás ellenére, minden ellene ható tényező ellenére az igaz tanulóság keresztülvitele, bármit is mondanak, bármilyen helyzetek és nehézségek is tornyosulnának körülöttünk.

Amíg erre a bátorságra Ön nem képes, míg ez a keresztülvivő ereje nincsen meg, és nem akar így áttörni, addig sohasem jut el a bölcsességhez, sem a Gnózis őstörvénye szerinti emberszeretethez. „Szeresd Istent mindenekfölött” azt jelenti: keresztül kell vinnie, mindenen keresztül, akkor is, ha ez Önnek olykor nem tetszik. Akkor fog Önbe áradni az Istentől való bölcsesség. Ha következetesen ennek a meggyőződésnek a bátorságáról tanúskodik, akkor átment a kapun. Ha valóban van mersze a Gnózis hatalmas fényerejének folyamatában lenni, ha van mersze ezzel őszintén próbálkozni, ha minden nehézséget és akadályt félretol, egyszerűen nem fogad el, nem ismer el, akkor átment a kapun. Akkor bevonul Önbe a bölcsesség, mely Istentől van. És ez a bölcsesség mindig is egy a szeretettel, az abszolút szeretettel, mely mindenkiért és mindenkiben van. Gondoljanak az Egyetemes Hétvilágosság első két áramlatára. Az áramlat, amely közvetlenül az isteni bőség megnyilvánulását követi, az egyetemes szeretet!

Ha mindezt megértették, akkor tudják, hogy e sok jónak a kulcsát ezzel kézhez kapják. A Gnózis közeledik Önökhöz, és átnyújtja a megszabadító élet titkának a kulcsát. Ha pedig jól megértették, akkor azt is tudják, hogy az ösvényen semmi, de semmi sem képes Önöket feltartani, ha változatlanul és állhatatosan az istenfélelmet gyakorolják. Ha viszont ezt a kulcsot nem hajlandók használni, akkor semmit nem érnek el. Semmi mást, csupán közönséges értelemben vett jótanulóságot. Tanulóságuk akkor csak valami berendezés, kicsiny, rettenetes, nyomorúságos dialektikus létük álcázása.

Ezek a problémák - ha legalább is készek problémának elismerni őket - már nagyon régiek. Olvassák el például Jakab levelét, mely a hangsúlyt kifejezetten a tettre (németül Tat) helyezi, vagyis tanulóságunknak arra az elemére, amellyel képesek vagyunk áttörni és célhoz érni. Ne essenek azonban újabb tévedésbe! Mert sokan fogják azt hinni, hogy nemcsak vallásosak, hanem istenfélők is. Valószínűleg azt mondják: Nem szolgáltunk-e az elmúlt években ennek a bizonyítékaival? Nem vagyunk-e hűségesek egészen a részletekig is? Nem bocsátottuk-e rendelkezésre a pénzünket és javainkat, az időnket és egészségünket, meg a munkaerőnket is? Akkor azt kell felelnünk: bármilyen nagyszerű és pompás is ez, nem kerestek-e néha mégis valami kiegyezést? Nem halasztottak-e időnként tudatosan abszolút szükséges dolgokat későbbre? Nem történt-e meg, hogy amikor belülről érezték: ott kell lennem, mindenféle indokkal nem válaszoltak a belső hangnak?

A Gnózis önmagukat, egész lényüket kéri Önöktől. A Gnózis nem számol polgári viszonyokkal. Nem vesz figyelembe semmilyen társadalmi körülményt sem. Nem teheti, és nem is akarja. És vajon nem lehetséges-e, hogy éppen abban a pillanatban, amikor elmulasztották amit tenniük kellett volna, az istenfélelem akarta bizonyítani magát Önökben? Ezért foglalkozik ezekkel a dolgokkal a Szentírás mindig nagyon is határozottan. Hallgassák csak mit mond erről Jézus a tanítványainak:

„Aki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, az nem méltó énhozzám; és aki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, az nem méltó énhozzám; és aki föl nem veszi az ő keresztjét, és nem követ engem, nem méltó énhozzám. Aki az életét keresi, el fogja veszíteni azt; aki azonban az ő életét odaadja énérettem, az meg fogja tartani azt.”

A világirodalomból gondoljanak az ismert Ibsen-elvre: Mindent vagy semmit. Van-e bátorságuk követni ezt az elvet? Ehhez bátorság kell, nagy bátorság, a jámborság bátorsága, nem pedig a jámborkodásé. Semmiféle polgári kifogásnak nincsen helye! Ezt kéri Önöktől a Gnózis. Ilyen típusú Hermész és Tátiusz párbeszéde. Tátiusz abszolút kereső volt, és Hermész nem tartotta fel őt misztikus szólamokkal. Szavai kardját Hermész pontosan a kereső ember gyenge pontjába döfi, hogy a szívét nyissa meg a gnosztikus világosság számára! Ez a pont az, amellyel az ifjú Gnózis modern Szellemi Iskolája fáradhatatlanul szembesíti a tanulóit. Az említetteket csakis jámborsággal, igazi jámborsággal képesek véghezvinni, ahogyan az előbb megbeszéltük. Szívüket csakis így tudják megnyitni a Hétszellem sugárzásainak. Hermész Triszmegisztosz ötödik könyvét ezzel az utalással kezdi. Mert csakis így, csakis az Istent szolgáló élettel tudnak Nemezissel, a sors fonadékával egyenesbe jönni. Ha ezt az életvitelt elutasítják, akkor sorsuk tovább üldözi Önöket minden úgynevezett komoly tanulóságuk ellenére. Akkor egyik dialektikus bosszúságból a másikba esnek. Alig tápászkodtak fel, alig pihenték ki magukat életük valamelyik csapása után, már másnap kezdődik az újabb balsors más alakban. Ilyen a dialektika!

Ha viszont szívüket igazi jámborsággal megnyitják a Gnózis világosságának, akkor a világosság behatol, és Önök a bölcsességben egyenesednek fel. Bölcsesség nélkül pedig nem lehet elgondolkozni az istenfélelem magasztosságán.

Ha valóban a gnosztikus Szellemi Iskola tanulói akarnak lenni, akkor lépjenek át a határon az örökkévalóság körébe. Ha valóban átkerültek ezen a határon, akkor állnak joggal „a szőnyegen”. Csak ekkor léphetnek kapcsolatba a háromszöggel és a négyzettel, a szent Hétszellemmel.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,