Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 2

XV. Az istenterv sérthetetlensége

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 2


Vizsgálatunk során Aszklépiosszal együtt egy problémával találtuk szemben magunkat. Hogy jobban megvilágítsák, e problémát szándékosan szőtték bele Hermész és Aszklépiosz párbeszédébe. Emlékszünk a 14. szakasz megállapítására, hogy a mindenségmozgást a mozdulatlan fogja körül:

Ami mozog, az nem valami mozgóban mozog, hanem olyasmiben, ami maga mozdulatlan: és a mozgatóerő szintén mozdulatlan, mert nem részesülhet a mozgásban, amelyet maga hoz létre.

Így szól a 14. szakasz. Most pedig felmerül a kérdés: Akkor hogyan mozognak a dolgok itt a Földön együtt azokkal, amik az ő mozgásukat okozzák? Mert azt mondtad, hogy a vétkes szférákat a bűntelenek szférája mozgatja.

A válasz: Itt nem közös mozgásról, hanem ellenkező mozgásról, nem együttmozgásról, hanem ellenmozgalomról van szó!

Ez a válasz megdöbbentő, ugyanakkor azonban vigasztaló is. Mit akar ezzel mondani Hermész? Próbáljuk megvizsgálni.

Képzeljék el a világegyetemet teljesen szűzies állapotban, tehát üresnek, ahogyan a teremtés elbeszélésének bevezetője ábrázolja: a világmindenséget a teremtés előtt. Ez az üresség csak látszat, mert tele van ősanyaggal, kozmikus eredet-önállósággal vagy gyökérönállósággal. Ez a kozmikus eredet-önállóság az igazi kezdeti természet, amelyet a legrégibb egyiptomi gondolatmenetek gyakran Anyának vagy Ízisznek neveznek. És amikor a Gnózis Máriáról beszél, ugyanerről a szűzies ősanyagállapotról van szó.

Az őstermészetre hét sugár gyakorol befolyást, az egyetemes szellemtér hét ereje, Isten hét ereje, amelyek a Mozdulatlan Birodalomból indulnak ki. E hét sugár mindegyike hétszeres, hétféle. A hétszer hét sugár mind egymástól függ.

A negyvenkilenc sugár az abszolút életet, az abszolút szeretetet, az abszolút intelligenciát, az abszolút harmóniát, az abszolút bölcsességet, az abszolút odaadást és az abszolút megszabadító cselekedetet képviseli .

Azt, hogy ez a hét sugár egymástól függ, és így minden sugárban jelen kell lennie a hat másiknak, könnyen megérthetik, ha végiggondolják, hogy minden tettben életnek, szeretetnek, intelligenciának, harmóniának, bölcsességnek és odaadásnak kell jelen lennie, hogy valóban megszabadító tettről beszélhessünk.

Mihelyt a hét sugár - mely a mozdulatlanból, a határozottból, az érinthetetlenből indul - bemegy az őstermészetbe, az egyetemes anyába, Íziszbe, ebben az őstermészetben mozgás, hatás keletkezik. Ez a mozgás mindig együttmozgás. Az őstermészet ekkor a belőle keletkező által az Istenségben elhatározottat bizonyítja. Az ismerhetetlenből a hét sugár bejön az őstermészetbe, hogy hatása által, és azáltal, ami az őstermészetből emiatt megjelenik, bizonysággá tegye, amit az Istenség akar. Az együttmozgással tehát az isteni ki lesz hordva és meg lesz nyilvánítva a természet térségében.

Ha az olvasó végiggondolja, hogy minden megjelent valóság a hét egymástól függő isteni sugárból lett, akkor tudatába jut egy tudományos szükségszerűségnek: minden teremtettnek magában kell hordoznia az isteninek a képét, lényegét, a magját; minden teremtettben egy elhatározott isteni cél rejlik, amelyet azonban csak együttmozgással lehet megvalósítani. Amint tehát egy lénynek sikerül az őbenne hét sugárban hatásos istentervvel együttmozogni, együttrezegni, ez a terv őbenne és őáltala megvalósul.

Ez egy óriási következtetés, s erre vezet rá minket az egyiptomi filozófia, Hermész Triszmegisztosz filozófiája. Aki az együttmozgásban áll, aki a „közös mozgalomba” belép és abban kitart, az önmagában és önmaga által megvalósítja az istentervet. Az egész teremtésben benne van tehát az abszolút isteniség felé haladó tökéletes együttmozgás. Emellett azonban fennáll az ellenmozgás lehetősége is! Mert az istenivé válás lehetősége, amellyel a teremtményt megajándékozták, az abszolút szabadságot is magában foglalja. Ez a hét egymástól függő sugár fajtájából következik. Erről tanúskodik az idézet is, amelyet mindannyian jól ismernek: „Ahol az Úrnak szelleme, ott a szabadság”.

Ezért láthatjuk a mindenség-megnyilvánulásban mindkét hatást, az együttmozgást és az ellenmozgást is fellépni: a szabadságot, hogy valóban bemenjünk az isteni mindenség-alakulásba, és igazi értelemben, alapvetően és szerkezetileg Isten gyermekei legyünk, valamint a szabadságot, hogy ellenkezzünk, és így az elfajult dialektika káoszába süllyedjünk. A dialektikát látjuk és ismerjük. Látjuk és ismerjük azonban - ha hajlandók vagyunk - az Istenségben folyó élet valóságát, az együttmozgás eredményét is. Éppígy látjuk és ismerjük a kettő között lévő csoportot is, mely kioldozza magát az ellenmozgásból és ennek következményeiből, hogy az együttmozgásba merüljön, melynek első következménye a transzfiguráció, az átalakító helyreállítás, az ellenmozgalom következményeinek a kijavítása.

Az őstermészet tehát annak a fejlődésnek a tere, amely az Istenségben van elhatározva. Ami emögött van, és azután jön, miután ezt a fejlődést siker koronázta és befejezték, arra az Iskolában a felelettel adósnak kell maradnunk, mert teljesen felfogóképességünkön kívül fekszik.

Az Egyetemes Tan szerint a teremtmény arra hivatott, hogy egyszer olyanná váljon, mint Isten: a teremtettből felmenjen a teremtetlenbe. A régi kínaiak szavaival élve a valamitől áttörjön a semmihez, azaz a határtalanhoz, ahhoz, amiről egyszerűen nem lehet beszélni.

Térjünk vissza az ellenmozgalom tényéhez. Tudjuk, mily rettenetes nyomort és megzavarodást, milyen természetellenességet hoz magával az elfajult dialektika. Ugyanakkor az ellenmozgás következményeit is ismerjük: ez a megkövesedés, a kikristályosodás.

Van azonban egy nagy vigasz: a halál ténye. Ezen egyszer alaposan el kell gondolkodniuk! Az ellenmozgás, mint láttuk, szabadságunk miatt alakult ki. Ha azonban az ember megmozdul, önkéntesen aktívvá válik, akkor ezzel mindig következményeket is teremt, ez elkerülhetetlen. Bizonyos cselekvés a neki megfelelő fejleményekkel jár. Az ellenmozgás következménye tehát a halál. Az ellenmozgás eredménye az, hogy önmagát megsemmisíti.

Nem pompás-e és nem kimondhatatlanul vigasztaló-e ez? A vonakodás - a létünk alapját képező istenterven való önkéntes együttműködés megtagadása - ezek szerint nem tarthat örökké, hogy végül esetleg megtöltse az egész mindenségnyilvánulást, majd áttörjön az anyagtalanba egészen a mozdulatlanig, hogy így állandóvá váljon. Képzeljék el, mily rettenetes lenne ez!

Amit nem isteni létre szántak, ami nem az isteni állapotból indul ki harmonikus együttmozgásban, az oly valótlan, oly erőtlen, annyira a kristályosodásnak van alávetve, hogy bizonyos pillanatban össze kell omlania. Akkor megmutatkozik, hogy lényegében semmi, és önmagát semmisíti meg.

Csakis az az örök, ami az Úr szelleméből van. Aki tehát az ellenmozgalomban áll, aki az ellenmozgás foglya, azt addig éri a szüntelen felőrlődés és megöletés, amíg a minden teremtettben rejlő isteninek az ereje miatt be nem látja, hogy mivel az ellenmozgás nem együttműködés, semmiféle eredményhez sem vezet, hanem következményeiben felőrlődik és összetörik. A megmenekülés egyetlen lehetősége az együttmozgásban, az egyesülésben és a hét egyetemes sugárral való tökéletes harmóniában található meg. Így két értelemben lehet és lesz az ember Aszklépiosz.

Kedves olvasó, belátta-e végre, hogy az ellenmozgás, az önmagával és környezetével való küzdés nem együtthaladás, s hogy emiatt Ön szüntelenül a nyomorúság és a feszültségek rabja? Ha igen, nem találja-e nagy vigasznak annak tudatát, hogy bármit tesz is az ember, a tapasztalat útján egyszer belátáshoz jut, s emiatt előbb-utóbb belép a megújulás templomába?

Ahol az Úrnak szelleme, ott szabadság van. Tehát nem lehet Önt kényszeríteni, mert az ellentmondana a szabadság elvének, vagyis nem lenne isteni. Egyszer azonban mindenki kiokul és a saját tapasztalatain keresztül megtisztul, s így sok megöletés után szabadon felmegy a saját üdvösségéhez, amit Isten rendelt el számára.

Szüntelenül közöljük az út mibenlétét és az ösvénnyel járó követelményeket.

Ezt szeretnénk folytatni. Szeretnénk újra meg újra megvilágítani az Egyetemes Tant, a véget nem érő, pompás, isteni ösvényt. De nem szorítkozhatunk erre, mert az idő sürget. Az ifjú Gnózis modern Iskolája nem csak egy dogmatikus intézmény, nem csak tanintézet, hanem ugyanakkor és mindenekelőtt egy Élő Test is. Ez az élő test halad, egyre tovább megy, és szüntelenül felhívja az isteni világosság hétszer hét sugarát, úgyhogy ezek hatalmas tűzként égnek a szentély fölött.

E tűz sugarai alatt ezért nem maradhatunk meg csak a beszédnél. Nem ismételgethetjük szüntelenül: „Nézzétek Barátaim, ilyen meg ilyen az ösvény, kérlek titeket menjetek már!” Nem, ha velünk akarnak jönni - és ebben teljes mértékben meghagyjuk a szabadságukat -, akkor ezt fenntartás nélkül kell tenniük, ennek minden következményével. Ha szabadságukat arra használják, hogy kézzel-lábbal a Földbe, a földibe kapaszkodnak, akkor maradjanak a Földnél. Ha azonban az Iskola Élő Testével tovább akarnak haladni, együtt akarnak működni, akkor ennek eljött az ideje. Mindezeket a dolgokat azért beszéljük meg Önökkel, hogy végül belátáshoz juttassuk és mélységes önismerethez vezessük Önöket. Hamarosan meg kell vizsgálniuk, hogy Önökben mi mozog együtt isteni rendeltetésükkel, és mi mozog ez ellen.

Ha elemző természetűek, felvethetik a kérdést, hogyan lehetséges gyakorlatilag, természettudományosan, hogy az ellenmozgalomban álló dolgokat bizonyos pillanatban elragadja a halál? A válasz egyszerű, mely Hermész válaszából is kitűnik. Azt mondja Aszklépiosznak:

Mivel a vétkes szférákat a bűntelen szférával ellentétes irányban mozgatják, ebben az ellenmozgásban a nyugalomban lévő egyensúlypont az ellenálló szféra körül mozgatja őket. Ez nem is lehet másképpen. A keringés tehát nem más, mint mozgás ugyanazon középpont körül, s ezen teljesen a középpont mozdulatlansága uralkodik. Hiszen a körforgás elejét veszi az eltérésnek, s így a keringés állandó marad. Ezek szerint az egyensúlypontban az ellenmozgás is áll, mert az ellentálló mozgás által állandó lesz.

Hermész ezzel azt akarja mondani: ha Ön visszaél a szabadságával, s így az isteni szándék ellen cselekszik, amely a mindenségmozgáson mozdulatlanul uralkodik, akkor az Ön ellenmozgása által okozott ellenállás végül oly nagy lesz, hogy az Ön életeredménye, az istentelenség ezt nem bírja ki, nem tud helytállni, hanem megsemmisül.

Az ellenmozgással Ön ellenállást kelt. Ennek az ellenállásnak a rezgése egyre erősebb lesz, míg végül a saját lénye elégését, megsemmisülését eredményezi. Az ellenállást tehát nem az Istenség okozza, hanem teljes mértékben mi magunk. Az életutunk nehézségei miatti bosszankodás ezek szerint értelmetlen, mert a nehézségeket magunk okozzuk magunknak, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy embertársaink a vétkesek. Az Istenség nem vitatkozik, nem viaskodik velünk. Nem ítél és nem büntet minket társadalmi értelemben. Magunk tesszük ezt magunkkal. Magunk hívjuk fel az ellenállásokat, a mikro­koz­mi­kus múltunkból vagy a jelenben, s ezekben az ellenállásokban egy adott pillanatban tönkremegyünk. Ha Ön ilyen, akkor nem él, hanem egy szüntelen megöletésben, halálban áll, amelyet tévedésből életnek nevez.

Törekedjünk állhatatosan, hogy életünket lényeges együttmozgássá transzformáljuk, hogy a Logoszból kiinduló hét erőben kegyelemre leljünk. Mert az egyetlen élet csakis igazi együttműködésből fakad.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,