Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 2

XXIII. Az ösvény és az áldozat

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 2


A XXII. fejezetben megbeszéltük, hogyan kell a tűzkeresztelő után a szent Grált elfogadni és az áldozattal teljesíteni. Ez egy egészen új áldozat, mert itt a megszabadult ember áldozatáról, nagy önfeláldozásáról van szó a haláltermészet javára.

Ekkor pedig feltör Tát szívéből a kiáltás: Atyám, én is át akarom élni ezt az alámerülést az isteni keverőedényben! Tátnak ez a kívánsága, ha Ön a modern Szellemi Iskola tanulója, valószínűleg az Ön kívánsága is, egyébként miért vágott volna neki a tanulóságnak?

Hermész azt feleli, hogy Tátnak is egy áldozat meghozásával kell kezdenie. Az ösvény áldozattal kezdődik és áldozattal végződik. Az áldozat, melyet Tátnak meg kell hoznia, a természet-én feláldozása. A természet-én semmi más, mint a test énje:

Ha nem gyűlölöd meg először a te testedet, fiam, akkor nem tudod igazi önvalódat szeretni. Ha azonban igazi önvalódat szereted, akkor birtokolni fogod a szellemlelket; ha aztán birtoklod a szellemlelket, akkor részesülsz az ő eleven ismeretében is.

Valószínűleg Ön is lát már valamit az ösvényből. Az ösvény az alulról felfelé irányuló áldozattal kezdődik, és a felülről lefelé véghezvitt áldozattal végződik. Az első áldozat a dialektikus önfeláldozás; a második a mennyei önfeláldozás. Mindkét áldozatot csakis a szeretettel lehet megvalósítani. Az önátadást, melyről a rejtélyiskola szüntelenül beszél a tanulóinak, csakis a megszabadító élet iránt érzett mérhetetlen szeretet segítségével és az ehhez igazodó belátással lehet véghezvinni. Az új élet nyitja a saját lényben rejlik, vagyis az új élet a tökéletes lélekállapot bére.

A Gnózis ösvényét sokan azért találják fölöttébb érdekesnek és nagyon kívánatosnak, mert minden eddig bejárt út negatív eredményekhez vezetett, és a haláltermészet nyomorúságát nem volt képes megszüntetni. Érdeklődés és kívánság azonban a megszabadulás ösvényén egy tapodtat sem visz minket előre. Minden érdeklődés és kívánság a természet-én, a test jelensége, vagyis egy szorult helyzetbe került és megoldást kereső test tevékenysége. Alapjában véve az ember az önátadást, az én­megtagadást a legnagyobb nyomorúságnak, a legrettenetesebb bajnak és a legfurcsább folyamatnak nézi. A Szentírás kijelentését: „aki az ő életét hajlandó elveszíteni énérettem, az megtalálja”, a legkülönösebb kijelentésnek tartja, amit bármikor is mondtak természetszülte embernek.

A Szellemi Iskola tanulói oly sokat beszélnek önátadásról, és beszélgetés közben szorgalmasan használnak fogalmakat, mint az éntelenség, énelhalás és önátadás, holott pontosan ez a legnehezebb dolog, amit egy természetszülte embertől egyáltalán megkívánhatnak! Ha Ön a Gnózis ösvényére akar térni, akkor Önt egyszerre csak a legnagyobb nehézség elé állítják. Ezt az igét, mely a természetszülte ember számára olyan furcsa kijelentés, csakis a szereteten keresztül lehet megérteni. Ha a szeretet elég nagy, akkor szükség esetén kész bármekkora áldozatra. Akkor az áldozat magától értetődik, az ilyen ember szinte nem is tehet mást; akkor az áldozat könnyű, és nagyon felszabadítóan hat.

Mindig a szeretet határozza meg az irányulásunkat. Amit az ember szeret, azt nem felejti el sem éjjel, sem nappal. Ez a magyarázata annak, hogy oly sokan az ösvény legegyszerűbb irányvonalait is teljesen elfelejtik. Azokban a pillanatokban, amikor a legnagyobb szükség lenne rájuk, olykor az élet legfontosabb pillanataiban megfeledkeznek ezekről. Ezzel azt bizonyítják, hogy az ösvény szeretete még nincs meg, vagy nem elég nagy, és kifejlődésének a lehetőségét még helytelen életfelfogással háttérbe szorítják. Az ilyen tanulók az Iskola irányvonalait megpróbálják a természet-énjükkel követni. Hallják és olvassák, hogy mit követel tőlük az ösvény, és ezeknek a követelményeknek a természet-énjükkel akarnak eleget tenni.

Ennek következtében bennük mindenképpen nagy feszültségek keletkeznek. Amit visszafojtanak, az feszültségeket kelt, és ezeknek az adott pillanatban zivatarként kell rájuk zúdulniuk. A természet-én kitörései, ezek a tűzhányókitörések látszólag kőkemény énközpontúságra utalnak, és ennek oka abban a tényben keresendő, hogy az ösvény igazi szeretete még nem kelt életre, holott az ember az énnel megpróbál ezen az ösvényen járni.

Ha valaki a természetlényével akar az ösvényre lépni, így próbál komoly tanulóvá válni, akkor az nem önátadás, hanem önelnyomás, önvisszaszorítás, amely azonban egyszer megbosszulja magát. Akkor az a különös helyzet alakul ki az életben, hogy az egyik pillanatban szívvel-lélekkel csinálja, a másikban pedig egyáltalán nem. Erre utal a hetedik könyv tizennyolcadik szakasza is. Hermész azt mondja Tátnak: Fiam, nem ragaszkodhatsz ugyanakkor az anyagi és az isteni dolgokhoz is. Mivel két létállapot van, a testi és a testetlen, a halandó és az isteni, meggondoltan választanod kell a kettő közül; mert nem lehet mindkettőhöz egyidejűleg ragaszkodni.

Ha viszont az ember választott, akkor le kell vonnia minden következtetést. Az egyszerre kettő teljesen lehetetlen. Ezért mondja a Hegyibeszéd is, hogy nem lehet egyszerre Istent és a mammont is szolgálni. Választanunk kell! Akkor pedig

az elutasítottnak a csökkenése bizonyítja a választottnak a hatóerejét. A jó döntés tehát az ő dicsőségét a jól döntő ember isteniesedésével mutatja meg.

Ekkor azonban felvetődik az a kérdés, ami az évek folyamán nagyon sok tanulónál felmerült a legkülönbözőbb módon: hogyan állapíthatom meg, hogy eléggé szeretem-e az ösvényt? Honnan tudjam, hogy egy szép napon nem lesz-e keserű csalódásban részem? Ebben vagy abban a helyzetben mit kell tennem és mit kell kerülnöm? Erre azt mondja Hermész: A jó választás aztán azzal is tanúskodik, hogy Istenhez ragaszkodik, és Istennek adja magát.

Aki önkéntelenül és szeretetteljes odaadással a Gnózisnak és az ösvénynek adja magát, az mindig villámgyorsan meglátja, hogyan kell az ösvényen tovább haladnia. Aki figyel, az szüntelenül kapja az utasításokat, semmiben sem téved, és sehol sem vall kudarcot.

A rossz választás viszont az ember pusztulásához vezet; s ha egyébként nem is vétkezne Isten ellen, már csak ezzel a választással is vétkezik. Ahogyan az emberek egy felvonuláson az út közepén mozognak, semmit sem kell tenniük, mégis akadályozzák a többieket a menetelésben, így ezek az emberek sem tesznek semmi mást, minthogy vonulnak a világon át testi vágyik ösztönzésére. Ezért, ó Tát, az Istenből jövő adományok mindig a rendelkezésünkre álltak, és ez mindig is így lesz. Nekünk kell arról gondoskodnunk, hogy ami tőlünk jön, az megfeleljen azoknak és ne maradjon el tőlük. Mert a mi gonoszságaink oka nem Isten, hanem mi magunk, mi, akik azokat előnyben részesítjük a jóval szemben.

Hallgassanak tehát Hermész tanácsára:

A jó nem érhető el egy könnyen átlábalható átkelőn. A jó határtalan és végtelen, magát illetően kezdete sincsen, ha nekünk úgy is tűnne, hogy a jónak kezdete a Gnózisban, Isten teljes ismeretében lenne. A Gnózis nem is a jónak a kezdete, hanem megajándékoz minket azzal, amit a jóból meg kell ismernünk. Ragadjuk meg tehát ezt a kezdetet, és haladjunk át gyorsan mindazon, ami ránk vár.

Miért ilyen sürgős ez? ...mert bizony nehéz a megszokottat és mindenünket elhagyni, hogy visszatérjünk az ősrégi és első dolgokhoz. Ezt illetően nincs kivétel! Mert:

Ami látható, az örömet szerez, míg a láthatatlan hitetlenséget és kételyt kelt. A közönséges szem számára mégis a gonosz a jól ismert és nyilvánvaló, a jó ellenben láthatatlan. Ugyanis a jónak sem formája, sem alakja nincsen. A jó változatlanul önmagával egyenlő, s emiatt minden mástól különbözik. Ezért a testetlen láthatatlan a testi ember számára. A változatlan, mely önmagával szüntelenül megegyezik, magasabb rendű a változónál, és a változó szegényes a változatlanhoz képest.

Ha érzi a szívében a Gnózishoz, az ösvényhez vonzó szeretetét, ha a szeretetet sikerült felébredésre ösztökélnie, akkor „ra­gad­juk meg ezt a kezdetet, és haladjunk át gyorsan mindazon, ami ránk vár”. Ha Ön valóban el akarja fogadni ezt a receptet, akkor különösen ügyelnie kell a 22. szakasz mondanivalójára:

„Látod fiam, mennyi testi állapoton, a démonok seregén, az anyag fátylain és csillagutakon kell átmennünk az Egyhez és egyetlenhez vezető fáradságos utunkon?”

Hermész itt néhány szóval a mérhetetlen útra mutat, mely előttünk áll, ha végleg a világossághoz fordultunk. Kis emberi mértékek szerint, a téridőrend kifejezéseivel ez az út csaknem végtelen. A Gnózis világosságában és az örökkévalóság tudatában azonban egyetlen ragyogó felmenet a megszabadító élet valóságába. Egy szüntelenül folytatódó transzfigurációban, átalakulásban, szakadatlan élet-felemelkedésben, tisztán, világosan és isteni hatalommal emelkedik a pimandrikus ember az anyag minden állapotán át felfelé, mialatt egyre finomabb, ritkább és zsengébb testiségben nyilvánul meg. A megdicsőülésnek ebben a felmenetében, a csillagok útján kinő minden eonikus befolyást, mely őt egykor és oly sokáig fogva tartotta.

Hosszú, nagyon hosszú ez az út vissza az egységhez, a hét kozmikus területen át a legmagasabb hőségszférához. Ugyanakkor igazi felemelkedés erőről erőre és dicsőségről dicsőségre, a fájdalomból valóban kiemelt élet útja, a Mindenség-Atyával helyreállított tökéletes összhang boldogsága, a legmagasságosabb, abszolút szolgálatkészségben, mint Isten igaz Fia, aki hivatása szerint vígan és önkéntesen teljesíti az Atya akaratát az egész alkotás javára és saját alkotója nevének dicsőítésére.

Aki az Isten szándékában lévő emberi fejlődésmenetnek ezt a képét belülről életre keltő valóságnak ismeri fel, az nagy örömmel és hálásan fogja Krisztus megszabadító szavait alkalmazni az életében: „Aki az ő bukottsági életét el akarja veszejteni a Gnózisért, az a Gnózisban és a Gnózis által megtalálja saját feljáratát egészen az élet egységébe.”


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,