Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 2

XXXIII. Hermész himnusza

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 2




Ki magasztalhatna Téged túl, vagy egyáltalán méltóságod szerint? Hová nézzenek szemeim, hogy dicsérjelek? Felfelé vagy lefelé; befelé vagy kifelé? Nincsen olyan út, olyan hely, nincsen olyan teremtmény sem, mely rajtad kívül lenne. Minden benned és belőled van. Mindent adsz, és semmit sem veszel el, mert minden a Te birtokod, és semmi olyan sincsen, ami nem a tiéd lenne.

Mikor dicsérjelek? A Te órádat és idődet lehetetlen tudni.

És miért dicsérjelek? Azért, amit alkottál, vagy azért, amit nem alkottál? Azért, amit megnyilvánítottál, vagy azért, amit rejtekben tartottál? És mivel dicsérjelek? Mintha lenne valamim, valami sajátom, vagy bármi, ami nem Te lennél...

Mert Te vagy minden, ami én egyáltalán lehetek; Te vagy minden, amit egyáltalán tehetek; Te vagy minden, amit egyáltalán mondhatok; mert Te vagy minden, és rajtad kívül semmi nincsen. Még az is Te vagy, ami nincs. Te vagy minden, ami lett, és minden, ami nem lett; szellem vagy, ha a szellemlélek néz; Atya vagy, amikor a világmindenséget alakítod; Isten vagy, amikor tevékeny, egyetemes erőként nyilvánulsz meg. Te a jó vagy, mert mindent teremtesz.

A legfinomabb anyag a levegő.

A legfinomabb levegő a lélek.

A legfinomabb lélek a szellem.

A legfinomabb szellem Isten.


Ez a magasztalás, mellyel Hermész nyolcadik könyve végződik, oly sajátos és különleges, annyira eltér a szokásostól, hogy mindenképpen jó lesz foglalkozni vele.

Persze teljesen a nyolcadik könyv témájánál marad, és lényege, értelme a tehetetlenség: hogy ugyanis lehetetlen valóban kielégítő módon és megalapozottan dicsérni a mindenség Atyját.

Láttuk, hogy Isten egyszerre transzcendens (átható) és immanens (bennlakó). Vagyis minden kozmikus területet átjár, átsugároz, mindenben megnyilvánul, ugyan­ak­kor a mindenségi megnyilvánuláson kívül, a felismerhetetlenben áll. Ő tehát az ismerhető és az ismerhetetlen, az idő és az örök, mindenestől. Érthető, hogy aki e valóság alapján hatol át a Gnózishoz, az egészen másképpen gondol és irányul az Istenségre, az imádatra, dicséretre és a hálára.

A természetvallásos ember többé-kevésbé fennkölt elképzelést alkot magának az Istenségről valamilyen formában. Attól függően, hogy primitív-e vagy műveltebb, valamiféle Istenhez fordul, akit elképzel valahol, leginkább maga fölött.

Érti-e az olvasó, hol rejlenek a nehézségek? Ha az ember valamin el akar gondolkozni, például Istenen, imádattal, dicsérve és hálásan, akkor szüksége van valami célpontra, amelyre összpontosíthat. Aki tapasztalatból ismeri ezt az elmélyülési folyamatot, az tudja, hogy akaratlanul is egy ilyen pontot keres, például egy templomot, vagy a szolgálat helyét.

Hová forduljon azonban a gnosztikus, akit tájékoztattak a dolgok lényege felől? Istenre, az Atyára nézve semmiféle pontot sem talál, amelyre összpontosíthatna! Vagy ha igen, akkor is csak kis részlet az, a mindenség-megnyilvánulás apró alkotóeleme. Ezért mondja Hermész: Hová nézzenek szemeim, hogy dicsérhesselek? Felfelé vagy lefelé; befelé vagy kifelé? Hiszen az átható, mely ugyanakkor bennlévő is, semmiféle dialektikus módszerrel nem meghatározható: sem idővel, sem örökkévaló-

sággal, sem távolsággal, sem iránnyal. Semmiképpen sem!

E himnusznál egy további kérdés is felmerül, amelynek Hermész így ad hangot: Hogyan és mivel dicsérjelek? Van-e az énnek önmagán alapuló, független léte? Vagy önálló-e a mikrokozmosz, és van-e magasabb összefüggések szempontjából valami sajátja? Nem az-e a helyzet, hogy a mikrosz, a személyiség meg lelkiállapotunk stb., csak kicsiny alkotóelemek, Isten megnyilvánulásának elképzelhetetlenül pici nézetei? Ezek szerint: Isten minden, ami én vagyok és bármikor is lehetek.

Emiatt az Isten-megnyilvánulásnak ebben az óceánjában olyan állapotba merülünk, amely minden dicséretet, hálát és imádatot messze felülmúl. Mert ez az Isten-megnyilvánulás, az örök bőségnek ez az óceánja nem maga-e a mérhetetlenség?

Az anyag-megnyilvánulás legfinomabb részlete a légkör, a levegő. A légkör legfinomabb megjelenési formája a tiszta asztrális közeg. Ebből az anyagból szerkesztették a lelket, a halhatatlan lelket, amelyet szeretünk. A lélek légköre szintén egyre finomabb fokozatok jelensége, melyeknek csúcsán a Hétszellem rezgéseibe megy át, amelyből viszont Pimander születik, aki a lélekkel kedéllyé, elmévé, szellemlélekké olvad össze. A Hétszellem csúcsa pedig nem az örök, ismerhetetlen Istenségbe torkollik-e?

Amikor tehát Hermész himnuszáról beszélünk, valójában ilyen dicshimnuszról szó sem lehet. Csakis mélységes megzavarodás van, elmélyülés az Isten-megnyilvánulás óceánjában, szótlan tisztelettel, mérhetetlen örömmel, hogy megadatott nekünk az Isten-megnyilvánulás felismerése az elme szemeivel, ahogyan Isten ismeri önmagát.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,