Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 3

IV. A megszabadulás útja

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 3


Ha Önöknek valóban sikerülne rátérni arra az önálló módszerre, amely a Gnózisban rejlik, ha sikerülne alkalmazni ezt a megbeszélt módszert - amelyet azért nevezünk önállónak, mert mindenféle tekintélyek felügyelete és segítsége nélkül kell kifejleszteni és csakis így lehet sikeres, amely tehát a függetlenség módszere az ehhez csatlakozó gnosztikus lélek­újjá­szüle­tés­sel -, akkor további életútjukon a haláltermészet területein át szenvedés és fájdalom nélkül járhatnak. Ösvényüket akkor szenvedés és fájdalom nélkül vihetik jó véghez. Mert, mondja Hermész, „a szenvedés és fájdalom a gonosznak egy része”. És csakis a megszabadulás egyetlen módszerének alkalmazása révén részesülhetnek az egyedül jó sugárzásaiban.

Ebben a sugárbőségben hét szempontból állapítunk meg különbségeket, és ezért beszélünk Hétszellemről is. Ez a Hétszellem persze az egyedül jó dicsőségéről beszél. Sugárzásában nem található szenvedés és fájdalom. Szenvedés és fájdalom ugyanis mindig a teremtmények nyüzsgésének következménye, akik a megszabadulás útját nem ismervén nap mint nap kiszipolyozzák és kizsákmányolják egymást a haláltermészet törvényszerűségei szerint.

A hermészi filozófia alapítói az egyedül jó tulajdonságait megállapíthatták a Hétszellem mibenlétéből. Ha aztán Önöket is pozitívan eltalálja a Hétszellem sugárzása, akkor ugyanazo­kat a tapasztalatokat teszik, mint Hermész Triszmegisztosz. Ezért tanúskodik ő az egyedül jóról a következőképpen:

Semmi sem erősebb nála, hogy hadakozhatna ellene, és éppoly kevéssé felel meg az ő lényének, hogy bármi is szégyent hozhatna rá. Semmi sem múlja felül őt szépségben, hogy szerelemre lobbanthatná. Semmi sem képes megtagadni neki az engedelmességet, hogy ezzel megharagíthatná. Semmi sem bölcsebb nála, hogy irigységet kelthetne benne. Mivel tehát a mindenséglényben ezen kedélyhullámok egyike sem található, őbenne csakis a jó van. Ahogyan pedig a többi tulajdonságoknak egyike sem fordulhat elő egy ilyen lényben, éppúgy nem található a jó a többi lényben.

Ezek szerint a kereső, mint megváltásért könyörgő ember számára csak egyetlen kiút létezik: a fent megadott módon kapcsolatot kell teremteni az egyedül jóval. A megszabadulást kereső ember számára minden más út eredménytelen és teljesen kizárt. Értsék meg jól, minden a rendelkezésükre áll, szabadon cselekedhetnek. Ezer felől integetnek Önöknek: „gyertek hozzánk, járjatok a mi ösvényünkön!” Ha azonban lenne is annyi idejük, hogy mindezeket az utakat bejárják, végül rájönnének, hogy csak egyetlen menekvés létezik: az egyedül jóval való kapcsolat. Emiatt a tájékozódás, amelyből mint gnosztikus Szellemi Iskola évek óta kiindulunk, nagyon egyszerű:

függetlenség,

önmagának a kiszolgáltatása, átadása a szív rózsájának,

a lélek újjászületése,

és újjászületés a lélek által.

Az ifjú Gnózis Élő Teste bárkának épült és jól van megszerkesztve. A klasszikus bárkában, amelyről az Ószövetség ad hírt nekünk, és amely felől az egyiptomi rejtélyek is kimerítően kioktatnak minket, a szellem, a lélek és az anyag minden igazi értéke és ereje megtalálható. A bárkában oltalmazták és őrizték ezeket. Amikor pedig mint tanulók, benépesítik az ifjú Gnózis Élő Testét, és ismerik a célt, amelyre bárkánknak a mi korszakunkban is irányulnia kell, világos, hogy a modern Gnózis távol tartja magát, sőt, távol kell tartania magát minden meglévőtől a normális alkotás területén. Ha más álláspontra helyezkedünk, akkor ellentétbe kerülünk a függetlenség elvével.

A megszabadulásnak csak egyetlen útja van, a kapcsolat az egyedül jóval. Minden más út, bármilyen szép is, sikertelen.

Az Iskolától mindig is rossz néven vették, hogy független akart lenni mindentől. Lekicsinylően beszéltek erről, szinte lenézték az Iskolát emiatt, és szektáskodásról beszéltek. Az Iskola azonban csak azoktól az emberektől és csoportoktól tartja távol magát, akik az üdvösséget a dialektikus teremtés területén keresik, és az egyedül jó nevét csak zászlónak használják, amely mögött nem a jelzett rakomány rejlik.

Az abszolútra nézve persze nincsen elkülönülés, ez teljesen lehetetlen lenne, mert aki az egyedül jóhoz vezető ösvényre tér, az felmegy, bemegy a lélekszületésbe, aminek következménye mindig is a minden lélekkel való egység ünneplése. Ha pedig ezen a világon vannak olyan keresők és csoportok, amelyek a megszabadulásnak ugyanezen az egyetlen útján járnak, akkor ezek az adott időpontban elkerülhetetlenül megtalálják egymást. Akkor a gyöngébb szívesen és örömmel engedelmeskedik az erősebbnek, azzal a biztos tudással, hogy nem zsákmányolják ki.

A tények az évek folyamán bebizonyították, hogy a modern Szellemi Iskola mindig ezen a hermészi úton járt. Ami pedig olyan kicsiben indult, az éppen azzal foglalkozik, hogy naggyá váljon. Ezt minden fölényeskedés nélkül állapítjuk meg. Ezt a megjegyzést csak azért tesszük, mert az Iskola fejlődése a hermészi ösvény igazságát bizonyítja. Aki az egyedül jót függetlenül keresi, az mindig győzni fog. Nagyon reméljük, hogy világosan belátják: az erő az egyedül jóban rejlik. Ha aztán látszólag magányos vándorként vonulva a földi területeken sikerül létrehozniuk a kapcsolatot az egyedül jóval, akkor erősebbek annál, aki egy várost hódít meg. Aki függetlenül keresi az egyedül jót, az mindig győzni fog!

Újra kijelentjük tehát a tizedik könyv szövegének megfelelően: ahogyan az isteni lényben gonosz nincsen, úgy a jó sem található más lényben.

A többi tulajdonság mind előfordul minden lényben, mind a kicsikben, mind a nagyokban, mindegyikben a saját fajtája szerint, és magában a világban is, minden megnyilvánult élet legnagyobbjában és leghatalmasabbjában, mert minden alkotás tele van szenvedéllyel (pátosszal, amelybe a szenvedéssel együtt minden kedélyhullám beleértendő), mivel a keletkeztetés maga is szenvedés.

Többek között itt arról van szó, hogy mindazok a teremtmények, amelyek a férfiúnak akaratából, vagyis a szaporodás folyamatából születnek, az egyedül jónak nincsenek birtokában: kizárólag a mást birtokolják. A csupán állati életállapot nem képes hozzájutni az egyedül jóhoz. Az egyedül jóban való részesedés kizárólag a léleknek áll hatalmában. Mert a lélek nem az állati életállapotból származik. Amikor egy gyerek születik, akkor még nem biztos, hogy lesz e majd lelke. Amit a modern Szellemi Iskola filozófiája lélekszületésnek, lélek­újjá­szü­le­tés­nek nevez, az egy létezőnek a felébresztése. Az ilyen születést pedig nem lehet szaporodással átruházni másokra.

Gyermekeiket sem kényszeríthetik arra, hogy a lélekből éljenek. Legfeljebb nagyon jó befolyást gyakorolhatnak rájuk a személyes jó példamutatással. Tehát a lélek felélesztéséhez szükséges erőt sem lehet a haláltermészetből megszerezni.

A szaporodási ösztön egy asztrális erő, egy tűz, mely a szívvel közli magát. Ezért beszélnek a szív szenvedélyéről. Itt nem valami perverzitás állapotáról van szó, hanem csupán arról, hogy minden születés a természetben a szív szenvedélyének a törvényszerű következménye, a szívszentélyben kialakuló asztrális összpontosítás eredménye. Ezért mondja Hermész tizedik könyvének negyedik pontjában:

Ahol szenvedés van, ott a jó biztosan nincsen. Ahol a jó van, ott biztos, hogy semmilyen szenvedés nincsen. Mert ahol a nappal, ott az éj nincsen, és ahol az éj van, ott a nappal nincsen. Ezért a jó nem lakozhat a teremtettben, kizárólag a teremtetlenben.

Minden félreértés elkerülése végett: lehetetlenség, hogy a jó a születettben lakozzon. A jó csakis a benn-szülöttben lakhat.

Mindezt talán nehéz megérteni és még nehezebb elfogadni. Mert Hermész és Aszklépiosz, valamint a rózsakeresztre törekvő minden Nagy szintén szenvedélyből született. Másképpen egyetlen mikrokozmoszt sem lehet már ezen a létterületen élet­tel ellátni. Hogyan ágálhat tehát Hermész ez ellen?!

Nem ágál, nincs ellene kifogása, csak megállapítja. Véleményét fejtegeti:

Mivel azonban minden dolog anyaga részesül a teremtetlenben, a jóban is részesül. Ebben az értelemben a világ jó, mert mindenfélét keletkeztet. Minden más tekintetben azonban nem jó, mert a szenvedésnek van alávetve, változó, és olyan teremtmények anyja, amelyek a szenvedésnek vannak alávetve.

Hermész azt akarja mondani: van egy terv, amelynek segítségével a bukott emberiséget megnyilvánulásban akarják tartani a haláltermészet asztrál térségében. És ezzel a tervvel különböző birodalmak vannak kapcsolatban (gondoljanak itt az ásványok, a növények és az állatok birodalmára), amelyek így bensőséges kapcsolatban vannak az emberek birodalmával.

A szándék, a terv alapjai, melyek a bukott mikrokozmoszoknak új megnyilvánulási lehetőséget akarnak teremteni és ezúttal persze új megszabadulási lehetőségeket is, természetüknél fogva abszolút jók. Mert a világ és emberiség érdekében teremtett isteni mentőtervből erednek. A működésnek azonban, a terv kidolgozásának, a természetszülte teremtmény által kell végbemennie. A fajfenntartási folyamatnak és a természeti birodalmak együttműködésének ebben az ügyben, valamint a kezdeti eredményeknek ezért semmi közük sincsen az egyedül jóhoz.

Ezt a következőképpen kell látniuk: amikor egy gyerek megszületik, akkor életútja kezdetén a megszabadulás különböző lehetőségeivel rendelkezik. A lehetőségek persze bizonyos tekintetben jóknak nevezhetők, ennek ellenére semmi közük az abszolúthoz, az egyedül jóhoz. Hogy az ember minden további nélkül jó, ahogyan eszményi körökben azelőtt olykor gondolták, az káprázat, álom, amelyet Hermész azonnal feloszlat. Azt mondja:

Az emberek jóságszabványokat állítanak fel, miközben mindent a gonoszhoz hasonlítanak. A nem túl rossz lesz itt úgymond a jó; amit jónak mondanak, csak a rosszban rendhagyó. A jó itt tehát sohasem lehet mentes a gonosz piszkától. A jót itt gonosz ragadja meg, s máris elmúlt jónak lenni. Így romlik meg minden jóság, s lesz belőle nagy gonoszság.

Képzeljék el, hogy bizonyos pillanatban valami kellemeset, valami jót tesznek, ahogyan ezt mondani szokták. Ki kezeskedik azért, hogy egy óra múlva épp ilyen jók lesznek?

Vegyük úgy, hogy a templomban egy bizonyos pillanatban elhatározzák, hogy bejárják az ösvényt. Akkor ez egy jó döntés. Biztos-e azonban, hogy ezt a jó elhatározást nem felejtik el egy órán belül? Érzik-e, hogy egy ilyen szándék nem az egyedül jóból ered? Elhatározásuk kapcsolatban van az ellenkező erőkkel, és később vagy másnapra már gonoszsággá változhat. Ekkor arra az álláspontra helyezkedhetnek: ott a templomban többé kevésbé izgalmi állapotban lehettem, most azonban számolok a dialektikus lét határozott dolgaival.

Minden úgynevezett jó - mondja Hermész - változásoknak van alávetve, és ha jó elhatározásukat nem közvetlenül a lélek szolgálatában alkalmazzák, akkor azonnal az ellenkezőjére fordul, mert a természet jójával mindig felhívják az ellentétét is. Ezért van annyi nehézségük. Újra meg újra valami jót terveznek: mire szinte haladéktalanul belefulladnak az ellenkezőjébe. „A jót újra megragadja a gonosz, és máris a nem-jó lett”, jegyzi meg Hermész lemondóan. Ezután pedig a hatodik szakaszban hermétikusan világosan kimondják az ítéletet:

Az emberek, Aszklépiosz, a jót csak névlegesen birtokolják, az sehol sem valóság. Persze ez lehetetlenség is lenne, mert a jónak nincsen helye anyagi testben, mely bajokba és fáradalmakba gabalyodott, és amelyet minden oldalról fájdalmak, vágyak, ösztönök, tévedések és az érzékszervek elképzelései vesznek körül.

Van tehát egy választóvonal, olyan éles, mint a borotva pengéje. Mindannyiónkban van egy pici lehetőség, amelyet a legjobb esetben a gonosz legkisebb részének nevezhetünk. Ez a pici lehetőség, ez az erő az élet folyamán egyre kisebb és gyengébb lesz. A gonosznak ezt a legkisebb részét, ezt a szertefoszló lehetőséget az önátadásra kell felhasználniuk, ameddig még egyáltalán rendelkeznek vele, a lélek felélesztésére kell használniuk, hogy egy másik élet keletkezzen, mely kivonja magát, kivonul az élet mocsarából. Ha ezt az alkalmat nem ragadják meg, akkor egész személyiségük, bármivel is próbálkoznak ellene, egyre szorosabban összekapcsolódik a gonosz valamilyen megnyilvánulásával. Életük ekkor tele lesz fáradságokkal, kellemetlenségekkel, bajokkal és ösztönökkel, a vágyak ezerarcú sokaságával, s a káprázatok, az ösztönök és az érzékszervek elképzelései mindenféle bosszúságokba keverik Önöket.

Hány kötelékkel vannak már megkötözve? Mennyi szenvedésben és fájdalomban van máris részük? Éljenek a lehetőségükkel, ameddig egyáltalán nyitva van Önök előtt. Ha nem, akkor életük melódiájának az lesz a vége, hogy az egyetlen megváltó ötletből, amelyet Hermész közöl Aszklépiosszal, semmit sem tudnak már megérteni. Mert ki tudja, hogy a megszabadító életcselekedet lehetőségének utolsó szikrája mikor alszik ki egy emberben?

Ezért: éljenek az alkalommal!


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,