Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 3

VIII. Az ész és az érzékek

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 3


Hermész: Tegnap, Aszklépiosz, a felnőttség igéjét hoztam neked. Most ezzel kapcsolatban szükségesnek tartom, hogy beszéljünk az érzékszervekről. Az ember általában különbséget tesz az érzékszervi észlelés és az észtevékenység között. Azt hiszi, hogy az egyik anyagi, a másik szellemi.

Nekem viszont az a véleményem, hogy a legszorosabb kapcsolatban vannak, mindenesetre nem különböznek, legalábbis az embernél nem. Ahogyan ugyanis az érzékszervi észlelés a többi állatnál is a természethez fűződik, úgy van ez az emberi értelemmel is.


Az olvasó figyelmét az érzékszerveire, észlelőszerkezetére szeretnénk irányítani. Az öt ismert érzékelés a hallás, a látás, a szaglás, az ízlelés és a tapintás. Ezek képezik együtt az emberi tudat alapját. Ezeket nevezhetnénk egyszerűen tudatnak, mert érzékszervi működés nélkül tudatról a legcsekélyebb mértékben sem lehetne szó. Az érzékek teszik az embert képessé arra, hogy ezen a világon kifejezze magát, tudatosan éljen és létezzen.

Emellett ismeretes a gondolkodási képesség is. Az átlagember és tekintélyei a gondolkodást az emberi szellemmel látják kapcsolatban. Aki ezen a világon megfelelően használja gondolkodási képességét, arról azt tartják, hogy többé-kevésbé kiterjedt szellemi képességekkel rendelkezik. Részletesebb vizsgálat alapján azonban azt a felfogást, mely szerint az ember értelme kapcsolatban lenne az emberi szellemmel, teljesen fel kell adni. Mert az érzékszervek szerkezete a természetszülte embernél teljesen megegyezik az értelemkészülékével. Hermész kijelentése szerint a legszorosabb kapcsolatban vannak, mindenesetre nem különböznek.

Ezek szerint a földhözkötött ember gondolkodásának és észlelésének, érzékszervi érzékelésének, valamint az ebből magyarázható tudatnak a legcsekélyebb köze sincsen a szellemhez. A természetszülte ember a többi állattól csak abban különbözik, hogy észlelőszerkezetén kívül egy ész-szer­ke­zet­tel is rendelkezik. Az állatoknál tehát az érzékszervi észlelés a természettel kapcsolatos, az embernél pedig ezen kívül az ésszel is.

Ebből arra következtethetünk, hogy az ember bármely más állatnál erősebben a természethez kapcsolódik, még inkább a természetre irányul. Hogy ez valóban így van, azt az egész emberi viselkedés bizonyítja. Még úgynevezett vallása is, az ember metafizikája is minden elképzelhető nyelven a természethűségéről, természethez való kapcsolódásáról beszél.

Az ember azt várja el, hogy az Istenség lássa el egészséggel egész életében. Amit csak az ember kíván, amire vágyik, azért az Istenséghez könyörög. Amit pedig ezen a területen, véleménye szerint, az Istenségtől kap, azt időnként mélységes hálával viszonozza. Amikor pedig az élet a végéhez közeledik, akkor az Istenségtől valami tisztességes helyet kér a másvilágon, a család, a barátok és a rokonok körében, mégpedig örökre, mennyei napsütéssel és mennyei örömökkel együtt.

Mindez logikus, mert a természetlény metafizikájának természetesen ehhez kell vezetnie. Az olvasónak ezért teljesen át kell látnia ezen a vallásos szerkezeten, akkor is, ha ezt mindenekelőtt nyugaton, gyakran Krisztus nevével vagy a keresztény kereszttel ékesítik, vagy más lopott és lefelé hajlított eszmével, mely nem ebből a világból való.

Mert ebben a tekintetben az állat messze az ember fölött áll. Az állat egyszerűen egy a természettel, semmi más. Az ember egész önmagát érvényesítő ravaszsága, ennek számtalan jelenségével és mellékjelenségével, az állat számára idegen. Az állat ilyesmit nem ismer. Ezért az ember a természet legmélyebbre süllyedt teremtménye, a legmegkötöttebb lény, mégpedig a tény miatt, hogy észlelő szervezete és észszervezete, azaz teljes tudata, minden, ami az embert képezi, teljesen egy a természettel.

Ez nem valami hízelgő, és kellemesnek sem nevezhető, de így van. Az észlelés és az észtevékenység szinte egymásba fonódva jön be az emberbe, mondja Hermész.

Észlelés nélkül nincsen észtevékenység és észtevékenység nélkül nincsen észlelés. Az állat természetes céljára irányul, és irányát világosan és nyíltan kifejezi. Az állat ebben a tekintetben abszolút becsületes és őszinte. Az emberről azonban ez nem mondható el. Az ember is teljesen természetes céljára irányul, ezt azonban nem mutatja ki világosan és nyíltan, hanem ebben a tekintetben nagyon is hazug és képmutató. Erre az önfenntartás, az önérvényesítés törvényszerűsége kényszeríti. Az emberek ugyanis minden elképzelhető módon félrevezetik egymást eszük ravaszsága miatt. Figyeljék csak meg, önmaguknál kezdve, hogyan csalják meg és csapják be az emberek egymást. Hogyan vágnak az alkalomhoz éppen illő arcot, barátságosak vagy szigorúak, vidámak vagy fennköltek. Ebben a tekintetben az embert az állatvilághoz tartozónak, az egyik legveszélyesebb állatnak kell látniuk. Ahogyan pedig mondtuk, vizsgálatát az olvasónak saját magánál kell kezdenie.

A világon időnként megjelennek olyan mozgalmak, amelyek felismerik a természetember álnok képmutatását és hazugságát, leleplezik az egész emberi megjelenés őrületét, vészes színészkedését, az együttélés egész igaztalanságát. Az ilyen mozgalmak időnként kísérletet kezdeményeznek, reklámot csinálnak a valódi, kényszeredettségtől mentes, puszta emberlétnek. Világvárosok egyes részein aztán a fiatalok játsszák ezt a puszta emberlétet, az idősebbek nem mernek kísérletezni.

Ha azonban az olvasó megfigyeli, hogy ezen mit értenek, mit tartanak a puszta emberlétnek, amikor is semmi mások, csakis emberek akarnak lenni, akkor hamarosan azt mondaná, hogy „ez aztán mégsem megy, ennyire csakis embernek lenni valóban kizárt dolog!” Ha a természet embere teljesen csakis a dialektikus emberlétet juttatná kifejezésre, ha belső lényét mindenki kiélné, kedves Olvasó, micsoda gazdálkodás, sőt garázdálkodás lenne ennek az eredménye? Olyan pokol, olyan szörnyű garázdálkodás lenne ez, hogy a vágyvilág néhány szférája, amelyekben e feszültséggel teli világ emberi kicsapongásai és ösztönei sülnek ki, ezzel szemben szinte békés majálisnak tűnik.

Amikor aztán a világvárosok ifjúsága rátér arra, hogy csakis ember legyen, ahogyan ezzel az utóbbi években próbálkoznak, akkor megjelenik a rendőrség a gumibotokkal. A fiataloknak a rendőrséggel gyűlik meg a bajuk, ha az emberi együttélés nagy hazugsága ellen tiltakoznak. A feszültség így annyira felerősödik, ezt mindannyian érezzük, hogy a világ egyre elviselhetetlenebbé válik. Mert az ember egyáltalán nem arra hivatott, hogy a legintelligensebb és ezzel a legveszélyesebb állat legyen az állatok között!

De ki tudja erről meggyőzni a világvárosok kisiklott ifjúságát? Hány évszázada csapják be újra meg újra őket!

Nem azért szülik, nevelik, idomítják-e, hogy aztán a csatatereken lemészárolják őket? Milyen magas, nemes, megszabadító célt lehet még egyáltalán a fiatal ember elé kitűzni - hát nem ég és lángol-e a világ századunk eleje óta? Vannak-e vallásos eszmények, társadalmi és tudományos szabványok, amelyeket megszabadítónak tekinthetnénk? Csoda-e, hogy az ifjúság az ősrégi álláspontra helyezkedik: „együnk, igyunk, vigadjunk, legyünk csak valóban állatok, holnap úgyis meghalunk”?

„Így van jól - mondják a modern teológusok, papok és lelkészek - nagyon jó csupán embernek lenni, mi megértjük az ifjúságot. Rajta tehát, de csakis minálunk. Persze egy kicsit azért tisztességesen, de éljétek csak ki magatokat a mi ifjúsági otthonainkban, és természetesen az evangélium vezetése alatt.”

Tudják mit jelent ez? Nem kevesebbet, mint az egyház összeomlását napjainkban. Figyeljék csak meg, mi lesz ebből a közeljövőben, és mi lesz a következménye. A fiatalok rock and rollt fognak táncolni a templomokban.

Az utolsó napokat éljük. Az egész tudományos lángész és a természetösztönök, a legirtózatosabb cselekményekben, a legnagyobb kegyetlenségekben, a legféktelenebb vérösztönökben jutnak kifejezésre.

Tudják-e, hogy mi játszódik le évek óta Afrikában? A nácik dolgai, akiktől Európában megtanultunk félni, a koncentrációs táborok és kínzókamrák legiszonyúbb helyzetei is elhalványulnak azzal szemben, ami az utóbbi években Afrikában történik. Mindez pedig az emberállat eltúlzott önérvényesítése miatt.

Ezek láttán és tudatában pedig nem gúnynak vehető-e, ha mi most a Gnózis igényével és világosságával jövünk? Mert kik vagyunk mi? Mire vagyunk képesek? Nem tartozunk-e mi is a világ legtökéletesebb állataihoz? Ha gátlásaink megszűnnének vagy ezeket kiütnék a kezünkből, akkor hogyan viselkednénk?

Kik vagyunk? Hogyan adódott, hogy összegyűltünk ebben az Iskolában? Valójában nem találgatás-e ez is? Nem a természetösztönök spekulálása-e? Mi van folyamatban mivelünk? Miért jönnek össze a tanulók újra meg újra szép számmal a konferenciákon? Miért járnak olyan hűségesen a templomszolgálatokra?

Ezek fontos kérdések a dialektika valósága láttán. Érdemes feltenni őket.

Hermész válaszol is. Azt mondja a 11. könyv hatodik, hetedik és nyolcadik szakaszában:

Persze elképzelhető valami észtevékenység egyidejű észlelés nélkül, mint például az álmokban megjelenő elképzelések. Úgy tűnik azonban, hogy mindkét tevékenységet az álomképek megjelenése kelti. Mert az észlelés érzékelő eszköze mind az anyagtest, mind pedig az asztráltest. Ha pedig az észlelés, azaz érzékelés két része egyesült, akkor felhívja a gondolatot az értelemben, mert a tudat átruházza azt.

Ezek nagyon fontos kijelentések, holott ezt esetleg első pillantásra nem vagyunk képesek felfedezni. Azért vagyunk kénytelenek erről egyszer részletesen beszélni, mert pontosan az Ön létállapotára vannak szabva. Az esetleg még tapogatódzó és tétova kísérleteinket akarják megmagyarázni, amelyekkel a Gnózisra próbálunk reagálni.

Lehetséges, hogy olykor önmaguknak is rejtélyeknek tűnnek. Egyrészt emberállatok, ezeknek különböző kifejezési formáiban, másrészt valóban gnosztikusan irányulnak. Ezért talán már feltették maguknak a kérdést, hogy „mit keresek én ebben az Iskolában?”

Hermész megoldja a rejtélyt. Megmagyarázza, kik és mik Önök pillanatnyilag. Azt tanácsolja, hogy ne torpanjanak meg, hanem induljanak előre, és gyűjtsék az erőt az áttöréshez.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,