Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 3

XII. A Föld, a világ szülőméhe

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 3


Hermész 11. könyvének eddigi megbeszélése folyamán volt szabad fejtegetnünk, hogy világos különbséget tesz aközött, amit mi világnak, s amit mi Földnek nevezünk. A hermészi filozófiában a világ a tökéletes, a szent, az Istentől megnyilvánított bolygó, míg a Föld a világnak csak egy nagyon kis része, egyetlen nézete, az a rész, amelyiket mi embrionális, magzati résznek vagy a világ szülőméhének nevezünk, amelyben az embernek kell kialakulnia, megszületnie, igaz emberré válnia.

A magzati tér az emberi fejlődési folyamat több eseménye, balesete miatt elanyagosodott. Ezt az anyagosodási folyamatot - ennek minden következményével együtt - nevezi Hermész gonoszsági folyamatnak, azaz a nem isteni alakulás folyamatának. Az elanyagosodás ugyanis megkristályosodás, olyan folyamat, mely végül megkövesedéshez és ezzel végső megálláshoz vezet. Egy megkristályosodott, megkövesedett Föld bizonyos pillanatban aztán nem képezhet már életterületet magzati állapotban lévő, alakuló lények számára, fejlődésben lévő dolgok számára. A világtörténelemben a földi területen azért látunk tehát szüntelen le- és felmenetelt, fokozódó kristályosodást és a kristályosodás szüntelen összeroppanását, hogy a földi terület újra fejlődési terület lehessen.

Az újra meg újra jelentkező elanyagosodás oka abban a vetőmagban rejlik, mondja Hermész, amelyet az ész a démonoktól kapott. Egy démon egy természeti erő. Démonok, ahogyan korábban is megbeszéltük, technikai-filozófiai szempontból asztrális erőelvek, amelyeket intellektuális agytudatunk teremtett. A démoni fejlődéseknek vannak más okai is, de minket embereket illetően ez a legfőbb ok.

Ismételjük: a démonok asztrális erőelvek, amelyeket az ember intellektuális agytudata fejlesztett ki. Ilyen erőelveket kifejleszthet egy embercsoport a Föld asztrális térségében, és az egyed, az ember a saját asztráltestében.

Az ész vetése az ésszel való gondolkodásunk, agytevékenységünk. Ésszel való gondolkodásunk állandóan működik, és amit agyunk termel, az azonnal hatást gyakorol az asztráltestre. Az ésszerű agytevékenységgel tehát az ember hozzáférhet a saját asztráltestéhez, de a Föld asztráltestéhez is. Észtevékenységével az ember a Föld asztráltestében és a saját asztráltestében egy gyorsan forgó, tüzet hányó, világító elvet alkot, mely befelé és kifelé is sugarakat áraszt. Ezek az erők, ezek az asztrális hatások megnyilvánulnak többek között a mikrokozmosz középpontjában és az ember szívében is, mint lelket adó befolyások.

Személyiségünk és mikrokozmoszunk lelkesítő, lélekadó befolyása nem más, mint asztrális hatás. Ez a lelket adó befolyás egyezteti össze az egész személyiséget az asztráltestben okozott keringés fajtájával.

Most már nem lesz nehéz elképzelni: bizonyos észtevékenységhez kezdünk. Az észtevékenység által, az észtevékenységszerű gondolkodással asztráltestünkben bizonyos állapotot keltünk. Asztráltestünk minden oldalról körülvesz minket, és ebből az asztráltestből jön az, ami a személyiségünk közepének, mikrokozmoszunk közepének lelket ád. És mikrokozmoszunk közepe egyezik a szív helyével.

Ha aztán az asztrális tűzelveket csupán spekulatívan, találomra alkotjuk a magzati ember hirtelen, zavaros agyműködése révén, akkor a lelket adó erőnk nagyon is hamarosan nem felel meg többé semmiféle rendnek, a legcsekélyebb szabályosságnak sem, és minden bizonnyal nem egyezik az isteni renddel. Logikus, hogy ez a rendetlenség megbosszulja magát. Mindenekelőtt gondolják meg, hogy az ember agytevékenységének 99 százaléka zavaros! Figyeljék csak meg egyszer, merre kalandoznak el gondolataik a nap folyamán, mennyi gondolati feszültséget fejlesztenek ki, mennyi tiltakozásnak adnak gondolatban kifejezést! Gondoljanak csak kritizáló gondolataikra, ennek minden következményével, és hogy ebben milyen sok a csekély értékű! Akkor nem nehéz elképzelni, milyen mozgalmasságot keletkeztetnek az asztráltestükben, és emiatt hogyan néz ki lényük egész lelkesítő eleme.

Lényegében csak egyetlen egyetemes rend van, csak egyet­len keletkezési terv: Isten terve, minden dolog Atyjának a terve, a világra és emberiségre vonatkozó Istenterv. Nos, az ész démonikus vetőmagja miatt, az agy-ész kényre-kedvre, találomra ható, rendetlen és teljesen fejetlen működése miatt a Földre és az emberiségre vonatkozó egész Istenterv elromlik. A megnyilvánuló ember ki lesz taszítva az Isten által elrendelt rendből, és emiatt a megkristályosodásnak, a megkövesedésnek, betegségnek és halálnak lesz alávetve, mígnem eljön a vég. Ily módon gonosz az anyagi, állapítja meg a hermészi filozófia.

Ebben a földtérségben, amelyben élünk, amely napjainkban is újra annyira elanyagosodott és gonosz lett, oly gonosz, hogy megint egy összetörés és tisztogatás áll az idők ajtaja előtt, mi is, hogy úgy mondjuk, számolunk a jóval és a rosszal. Ismeretes, hogy beszélünk jó emberről és rossz emberről. Ennél a dolognál meg kell állnunk egy pillanatra, mert amit mi jónak és rossznak nevezünk, semmi köze ahhoz, amit Hermész nevez ennek.

Aki hermészi értelemben a gonoszban van, tehát az elanyagosodásban, egy gonosztevőt rossz embernek nevez. Jó ember pedig az elanyagosodott ember, aki szabatos, tisztességes, becsületes és például emberbarát. De gondolják meg, hogy mindkettő, a jó, meg a rossz ember is a megkristályosodásban, az anyagosodottságban, a megkövesedésben van. Tehát mindkettő a gonoszban van! Ahogyan pedig van egy hermétikus gonoszság, azaz egy anyagosodottságban, megkristályosodottságban állás, természetesen ugyanúgy van hermészi jóság is. Hermész beszél erről, tudjuk, beszél minden további nélkül a jóról. Ennél pedig arra a jóságra gondol, arra az abszolútra, mely Istentől, a Logosztól, a mindenség Atyjától van. Arról a jóságról beszél, mely magában foglalja az Istenterv tökéletes rendjét, amellyel az igaz, szellemi ember tökéletes összhangban él.

Erre az emberre mondja Hermész, hogy a jóval van kapcsolatban és őt Isten megtartja üdvösségében. Ezt bizonyára megértjük. Mihelyt a megkristályosodó, a gonoszba pusztuló ember valóban a jóra irányul, tehát Isten rendjéhez, a Gnózishoz fordul, pusztulása azonnal felmenetté változik. A kristályosodások és ezeknek a következményei akkor teljes átalakulássá, transzfigurálássá válnak. És akkor magyarázza a 11. könyv nyomatékkal, minden rosszat jóra fordít.

Ennek a lehetőségét megértik, ha nem felejtik el, hogy Hermész a rossz fogalmán a megkristályosodást, a megkövesedést érti ennek minden szempontjával, mely csupa betegség és halál. Ha aztán a jóhoz fordulunk, akkor a megkristályosodás befejeződik, és olyan folyamatoknak ad helyet, amelyek a megdicsőüléshez vezetnek.

Hermész azt mondja a 14. pontban: Isten, a mindenség alkotó szelleme minden teremtményét a saját ábrázolására teremtette. Az egész mindenségben minden megjelenőnek a lényege, a belsője a mindenség építőmesteréből ered, vagy belőle keletkezett. Ha az elanyagosodott ember újra az egyedül Jóhoz fordul, akkor az embert, akit a gonosz piszka borít, a jó megtisztítja. Mert a jó a valóságos; a gonosz pedig a rögeszme, a valótlan.

Ezeket a kijelentéseket Hermész Aszklépioszhoz intézi, ahhoz az emberhez, aki öngyógyító akar lenni. Ez pedig jó hír. Aki megkristályosító folyamatát megváltoztatja azzal, hogy a jóhoz fordul, az a gonoszt jóra fordítja.

Tudjuk, hogy minden, aminek valamilyen formája van, az asztrális térből születik. A világnak is van egy asztrális tere, ahogyan a Földnek is van, mert a Föld a világnak bizonyos nézete. A földi asztrális tér az ember viselkedése miatt nagyon sötét és nagyon veszélyes lett. Olyan természeterők lépnek fel benne, amelyek nem a Logoszból magyarázhatók.

Mégis, a földi asztrális térnek egykor az isteni világ derűs asztrális térségével kell egyenlővé válnia. A világ szent asztrális teste és a mi sötét, elsötétült Földünk asztrális teste között sem elvben, sem alapvetően nem áll fenn különbség. Az elfajulásokat, az elanyagosodásokat ugyan az asztrális tér teszi lehetővé, de ezek nem tartoznak a térséghez. Szóval, ha az ember valóban a jóhoz fordul, és vállalkozik asztrális térségének megtisztítására, akkor nem is lehet másképpen, mint hogy a gonosz jóra fordul. Akkor a gonoszt megmossa a jó, ahogyan a Szentírás is mondja. Ezt az üdvtitkot akarja Hermész is Aszklépiosznak megmagyarázni.

Mint magzati lények, teljes mértékben a Föld elsötétült térségéből élünk, s ennek a térnek minden szennyeződése bebizonyosodik bennünk egészen a vérünkig. Ha azonban a csakis jóhoz fordulunk, akkor folyamatszerűen részesülünk a szent világ, a szent anyaföld, az eredetileg Isten által alkotott bolygó asztrális terében. És ez az asztrális erő tisztít meg minket minden bűnös fertőtől.

Ez az üdvtitok! Éppen ezért mondja például János 1. levele is: „Az ő fiának, Jézus Krisztusnak vére megtisztít minket minden bűntől”. Ki ez az ő? A bolygói szellem, a Krisztus-lény.

János kijelentése tehát hermétikus. Aki kutatott, és megtalálta a Gnózist, ennek következtében teljes mértékben hisz és reménykedik benne, szívét az a Gnózisra irányítja. Ez azt jelenti, hogy egy hatalmas kegyelemtűz tölti el őt. Ez a tűz ad neki erőt, amellyel kivitelezheti a minden gonosztól való megtisztulást. Aki pedig ezt az utat akarja bejárni, annak ad tanácsot a 11. könyv 15. pontja:

Mivel a világ Isten által teremtett és eszköznek szánt észlelési és gondolkodási képessége ad alakot minden dolognak, majd oszlat fel újra mindent, hogy ezáltal minden vetést, amit Istenből kaptak megőrizzenek, minden dolgot a feladatuk és hivatásuk szerint megjelentessenek, és azzal, hogy újra felszabadítják, mindent megújulással ajándékozzanak meg.

Ez minden idők legóriásibb hermészi tanácsát tartalmazza. Ezeket a kijelentéseket, amelyeket a 11. könyv folytatása tovább fejteget, részletesebben meg kell beszélnünk. A könyv szeretné, ha megértenénk, hogy az elanyagosodott és egyre erősebben megkristályosodó embernek élnie kell, hogy a gonosz markából megmenekülhessen, és a jóhoz tartozhasson.

Különös előjog, hogy a mai időkben együtt szabad és kell elgondolkoznunk arról az életvitelről, amelyet ennek érdekében alapvetőnek kell tekintenünk. Mert a Földet, a Föld-térséget, amelyben sóhajtozunk, újra egy nagy légköri és kozmikus forradalomnak vetik alá. Ezért szabad és lehetséges erről az életvitelről elgondolkoznunk, és ha gyakorlattá tesszük, akkor a pusztulástól még megmenekülhetünk.

Itt tehát egy felmenetelt, azaz megszabadulást, vagy további pusztulást meghatározó életvitelről van szó. Ennek a szükséges vizsgálatát mindenképpen nekünk kell kiviteleznünk, mert a hermészi filozófia ezeket a dolgokat elvből megköveteli. Ezzel kapcsolatban és az elv figyelembevételével az embernek meg kell gondolnia az időt is és a társadalmi körülményeket is, amelyekben él. Az első időktől máig is minden gnosztikus szerzet rájött bizonyos pillanatban erre a hermészi életelvre, erre a mindent meghatározó életvitelre. Mind­annyi­ójuknak azonban a korszak és a viszonyok figyelembe vételével kellett ezt megtenniük.

Ez a hermészi életelv, ez az életvitel a következő jelmondattal fejezhető ki:

Mindent megkapni és mindent odaadni, ezzel mindent megújítani. Minden Istentől kapott vetőmagot magában megőrizni, mindent megjelentetni, és azzal, hogy újra feloszlatjuk, mindent megújítani.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,