Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 3

XIV. Az ember célja

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 3


Az előző fejezetben kifejtett probléma természetesen nem tartozik azon dolgokhoz, amelyeket elő lehetne terjeszteni a konokul a természetre irányuló embereknek, azoknak tehát, akik lelkileg még nem születtek meg, azaz kiskorúak, teljesen a Földről valók, földiek, az igazi emberszületés kilátásait még nem láthatják, és emiatt erre nem is vágyhatnak.

Az ecsetelt probléma csak azok számára mérvadó, akik lelkileg megszülettek, egy megtisztult szívből élnek, akiknek szíve ki tudta eszközölni az igaz emberléthez méltó agytudattal való kapcsolatot, tehát joggal gondolkozhatnak el az istenfiaságról, amelyet ezen a földi területen kell megkapni, holott nem innen való.

A világ, mint láttuk, hermétikus értelemben egy iskola, főiskola, egyetem. Az örökkévalóság iskolája, gyakorlótere. És nem képes, de nem is akar minket fogva tartani. Nem akar fogva tartani, mert a világ Isten fia, tehát Isten terve teljesen Őáltala lesz kivitelezve. És nem is tud minket fogva tartani, mert lénye és működése teljesen dialektikus, azaz megnyilvánító, szüntelenül feloszlató és újra megújító.

Vegyük úgy, hogy Önök ezt valóban megértik, tehát belépnek az új világrendbe, az élő lélekállapot igaz világrendjébe, úgy, hogy az igazi világ különböző nézeteit felismerik. Akkor nem is lehet másképpen, minthogy a világ értelmével és lényegével teljesen együtt akarnak működni. Sőt, ezt természeténél fogva szükségesnek érzik. Kiemelkedtek a földről-földiségből, és beléptek Isten nagy iskolájába. Ebben a lelkiállapotban állítjuk Önök elé az igazán gnosztikus életvitel tagadhatatlan alapelvét: „Mindent megkapni, mindent odaadni, és ezzel mindent megújítani”.

A világ magasabb rendű folyásában minden dolognak, erőnek és lehetőségnek van bizonyos ritmusa. A lelken keresztül tiszta asztrális erőket kapunk, amelyeknek segítségével mindent megvalósíthatunk, amire Isten terve tanít, aminek segítségével tehát építhetjük a nagy örök lakhelyet. A megtisztult ésszerű tudattal, mely tökéletesen együttműködik a lélekkel, megkapjuk azokat a benyomásokat, Isten üzeneteit azoktól, akik a világ mögött állnak, ahogyan Rózsakereszt Keresztély Alkémiai Menyegzője ecseteli.

Mi azonban egy jelenlegi helyzetben vagyunk, időszerű létben, olyan környezetben, amelyben az erők és ötletek jönnek hozzánk. Viszont figyelembe kell vennünk, hogy sem ez az időszerű helyzet, sem ez a lét, sem a környezet nem valóság isteni értelemben. A mai valóság a legcsekélyebb értelemben sem a vég, nem valóság, semmiképpen sem fejlődésünk tetőpontja. A mai valóságnak még egy sor változáson kell átmennie. Transzfigurációk sora vár ránk, és ezeknek teljesen alá leszünk rendelve.

A gnosztikus rejtélyek jelöltjének az ő mai valóságát nem szabad, nem lehet állandónak látnia vagy értékelnie. Ha ezt tennénk, akkor mihelyt a birtokolt dolgokat zsákmánynak tekintvén meg akarnánk erősíteni a jelenben, azonnal a gonosszal lépnénk kapcsolatba. Lelassítanánk a világ lendületes és magas dialektikáját. Akkor hátráltató tényezők lépnek fel, minden elanyagosodik, megkövesedik és felőrlődik. Ezért kell a jelöltnek, miután nagy alakulásához mindent megkapott, miután mindent belélegzett, a jelenlegit azonnal újra feladnia. A jelöltnek semminél sem szabad elidőznie. Semmire, egyetlen dologra sem szabad azt mondania, hogy ez az enyém.

Csakis az egyetlen cél számít: a végleges isteniesedés! A jelenlegi helyzet, a lét csak annyiban számít, amennyiben az illetőt képessé teszi az erőnek és a belátásnak nemcsak a megkapására, átvételére, belélegzésére, hanem az egyetlen építményen való azonnali és határozott alkalmazására is. Más tekintetben a létezőnek semmilyen értelme sincs. A jelölt emiatt minden pillanatban kész mindennel felhagyni, és semmit sem mond határozottan a magáénak. Erre még csak nem is gondol. A feladat, mint olyan, nem képez problémát számára.

Ha valaki így kap mindent, és ennek a megkapásnak nincsen akadálya, akkor a nagy megújulási folyamat, a szüntelen változás folyamata is akadálytalanul halad egészen a végéig. „Min­dent ingyen kaptatok, ingyen adjátok is oda”, mondja a Hegyi­beszéd. Ez pedig nemcsak egy darab durva anyagra érvényes, hanem mindenre, amik Önök, mindenre, amit kérnek, amire vágynak: mindenre érvényes, ami az Önök igazi békéjét szolgálja.

Képzeljék el, hogy belépünk ebbe az életvitelbe, hogy valóban önkéntelenül, bárminemű feltétel nélkül elfogadjuk, magunkévá tesszük a hermészi életvitelt. Ez nagyszerű lenne. Ameddig azonban még természetben-születettségünk rendjében kell élnünk, sok tekintetben együtt kell élnünk egy Földről való földi emberiséggel, egy olyan emberiséggel, mely tudatlanságból és démonaik általi megszállottságból kimondottan nem hajlandó a magasabb emberré válás ösvényére térni.

Ha teljesen az új életvitel eleven példaképei lennének, akkor gyermekeik nagyon hamar követnék a példájukat. Mielőtt azonban gyermekeik még részt vehetnének az életben, általában messzemenően tönkretette őket mindenféle nevelési módszer, amelynek alávetették őket.

Arra az álláspontra helyezkednek, hogy gyermekeinket elő kell készítenünk az életre. Olyan emberiséggel van dolgunk, mely még földről-földi, tehát nagymértékben maradi, a hagyományhoz és általában mindenhez ragaszkodik. Olyan emberiséggel van dolgunk, amely szeretne ugyan kapni, de semmit sem akar leadni.

El kell továbbá foglalni bizonyos társadalmi pozíciót, hogy a saját szükségleteinket és a család anyagi szükségleteit kielégítsük. Ennek következtében naponta van dolgunk a gonoszság világával. Az a tény is vitathatatlan, hogy itt vannak a törvények is, amelyek az emberi együttélést szabályozzák többé-kevésbé, jól vagy rosszul. És hát a törvényekhez kell igazodnunk, meg a hatóságokhoz, amelyek ezeket a törvényeket csinálták és érvényesítik.

A korinthusbeliekhez írt egyik levélben Pál furcsa megjegyzést tesz a bűn lényével, tehát a gonoszság, az elanya­go­so­dás lényével kapcsolatban: „A bűn bizonyítéka azonban a törvény”. Az együttélésünket szabályozó törvények teljes mértékben abból indulnak ki, hogy az ember lerázza az igát, szüntelenül az együttélés szabályai ellen cselekszik, szüntelenül azzal foglalkozik, hogy az együttélés elveit aláássa. Csaknem minden együttélést szabályozó törvényt az a tény ihletett, hogy az ember éppen az együttélés szabályainak áthágásán munkálkodik.

Az a furcsa, hogy ezzel a törvénnyel a gnosztikusan irányuló ember is belülről, minden másodpercben összetűz. Nem mintha az együttélés törvényét át akarná hágni, hanem mert az együttélésből menekülni akar, és fel akar menni Isten világába! A törvényhozót ez persze nem érdekli. A törvény minden kihágást büntet. Az ember emiatt köteles, legalábbis ha világával békében akar élni, az együttélés törvényeit betartani.

Ezzel azonban nagy problémák járnak, amelyeknek megoldása nem egyszerű. A régi, az előttünk menő szerzeteknek ebben a tekintetben nem volt ilyen nehéz dolguk. Társadalmukban például egyáltalán nem foglalt el olyan nagy helyet a technika, még iparosodásról sem igen beszélhettünk. A régiek vagy földművesek vagy kézművesek voltak.

A föld népessége is sokkal kisebb volt. A szerzetek könnyen visszahúzódhattak a magányosságba, és kis csoportokba, lakóközösségekbe tömörültek. Az általuk elutasított társadalomtól így minden nehézség nélkül megválhattak, és senkivel sem kerültek összeütközésbe. A régi katárok például már üldöztetésük előtt felkeresték a barlangok magányát. A Katárföld egész déli részén kiépítették közösségeiket, amelyeket védelmeztek a velük rokonérzelmű nemesek.

Talán ismerik a bogumilok régi közösségeinek történetét, akik a katársággal oly szoros rokonságban álltak. Földműves közösségeket képeztek mindenekelőtt a szláv országokban. Földművelésük termékeiből éltek, csak a legszükségesebb kéziparral foglalkoztak, és így fedezték szükségleteiket. Ezeknek a közösségeknek megvoltak a saját törvényeik. Nem törődtek az emberiség többi részével, sem hatóságokkal, s így teljesen a régi hermészi bölcsességhez igazodhattak. Valóban ezt tették. Igazi, tiszta gnosztikus közösségeket képeztek, amelyeket azonban semmilyen tekintetben sem szabad összetéveszteni vagy összehasonlítani azzal, amit a haláltermészetben neveznek kommunizmusnak. Itt szó sem lehetett valami állam teljhatalmáról. Csakis a mondás gyakorlati alkalmazásáról volt szó: mindent átvenni, mindent leadni és így végül belemerülni a szüntelenül megújuló isteni életbe. Nem engedték, hogy bármi is feltartsa őket. A haláltermészettel szemben teljesen függetlenek voltak.

Ahogyan azonban a katárokat is üldözték és kiirtották, úgy jártak a bogumilok is. Ahogyan pedig a túlélő katárok Nyugat-Európában titokban folytatták munkájukat a rózsakereszt jegyében, úgy rejtőztek el a bogumilok is a munkájukat illetően, hogy azután a szláv országok keleti területein jelenjenek meg újra.

Ha azonban a bogumilok történetének másik oldalát vizsgáljuk, akkor felfedezzük, hogy a szigorú felfogású régi életet nem lehetett minden további nélkül folytatni. Lakóhelyük, országuk hatóságai kezdetben ugyan nem üldözték őket, de előírásokat hoztak létre a számukra. Hiszen hogyan is lehetne, hogy az ország többi lakosának a törvényhez kell igazodnia, a bogumilok szerzetének viszont nem?

Mint állampolgárokat, őket is kényszerítették a törvény betartására. De éppen ezen állt vagy bukott a bogumilok élete. Emiatt újra visszahúzódtak, elmentek hozzáférhetetlen területekre. Egy egész földrész - mint például Szibéria messzeségei - viselik a bogumil élet nyomait. Ezek a nyomok mindenütt, vastag hó és jégrétegek alatt is megtalálhatók. De itt is utolérte őket a törvény. Ez így folytatódott a mai napig is. Azt gyanítjuk, hogy a múlt század vége felé a bogumilok egyik szektája Kanadába vándorolt ki, és ott épített fel egy zárt, tiszta és nemes közösséget a mérhetetlen erdők és hegységek oltalmában. Az utóbbi években azonban ez a közösség is ellentétbe került a kanadai hatóságokkal, melyek törvényei a földművelésre és más dolgokra is kiterjednek, például a legtöbb országban a fák és bokrok irtására is. Továbbá vannak bizonyos földművelésügyi érdekek, vagy vasutakat építenek. Emiatt az utóbbi ötven évben ez a szekta is egyre messzebb vonult északra, míg újra meg nem történt az elkerülhetetlen, és a probléma újra időszerű nem lett.

Ha egy ilyen közösség alapítását terveznénk, akkor hová vonulhatnánk sűrűn lakott területeinken? A kérdés tehát valójában így merül fel: a gnosztikus ember, aki a hermészi törvények szerint akar élni, hogyan viselkedjen a pusztán természetemberrel, a haláltermészet emberével szemben, aki ezt a világot tartja léte céljának? Ugye látják, hogy a probléma, amely előtt állunk, nem egészen egyszerű? Bizony, a mi helyzetünk eléggé nehéz. Tehát választanunk kell. Mindenképpen új életvitelt kell folytatnunk, azonban a mai társadalmi rendben nincs meg annak a lehetősége, hogy a régiek mintájára visszavonuljunk.

Felvetjük tehát a kérdést: hogyan oldjuk meg ezt a problémát?


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,