Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 3

XVII. A tizenkettedik könyv: Hermész Triszmegisztosz kulcsa

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 3


Hermész: tegnapi megfontolásaimat neked szenteltem Aszklépiosz, helyes lesz tehát a maiakat Táthoz intézni, mert általánosabb fejtegetések összefoglalásai, amelyek neki is szóltak.

Isten, azaz az Atya és a jó egyazon természetű, jobban mondva: egyazon hatóerő.

A „természet” szó ugyanis mindent magában foglal, ami Isten akarata szerint létrejött és növekszik, mind a mozgó és változó dolgokat, mind pedig a mozdulatlanokat és változatlanokat, mind az istenieket, mind pedig az emberieket.

A hatóerő azonban az isteni dolgokban és az emberiekben különböző, ahogyan már fejtegettük. Ezt jól figyelembe kell venned.

Mert Isten hatóereje az ő akarata, lénye pedig a vágyakozás, hogy minden dolgot létrehozzon. Mert mi más Isten, az Atya, a jó, mint minden dolog létalapja, még azoké is, amik még nem léteznek? Bizony, a mindenség létalapja Isten, az Atya, a jó, és egyetlen más név sem illik hozzá ilyen jól. Noha a világ és a Nap szintén élőlények keletkeztetői, a lények számára mégsem ugyanolyan mértékben a jó és az élet alapjai, mint Isten. Amennyiben mégis az alapjai, akkor is kizárólag a jó akaratának elkerülhetetlen hatásai miatt azok, amely nélkül semmi sem létezik és semmit sem lehet létrehozni.

Az Atya az ő gyermekeinek okozója, keletkezésük, növekvésük és fejlődésük oka, és a Naptól kapják azt, hogy a jót kívánják. Mert a jó a mindenség alkotója.

Ez senki másról nem mondható, csak őróla, aki sohasem kap, de mindig arra vágyik, hogy minden legyen.

Nem azt mondom, ó Tát, hogy „aki mindent csinál”. Mert aki valamit csinál, az olykor hibázik a változó minőség vagy a sokféleség miatt, vagy azáltal, hogy egyszer ezt csinálja, máskor pedig egészen mást. Isten, az Atya, a jó azonban mindennek a léte.

Aki képes látni, annak tehát a következő helyzet tárul fel: Isten akarja a létet, és ő a lét. Ami pedig létezik, Tát, az csakis azért van, mert a jó az ő lényének megfelelően ismerteti magát.

Tát: ezzel a pompás és szép látomással, ó Atya, annyira eltöltöttél, hogy lelkületem szeme ezzel az odafordulással a megszenteltetéshez került közelebb.

Hermész: bizony, mert egy ilyen jóra irányuló belső látomás nem olyan, mint a Nap tüzes sugárzása, mely fényességével a szemeket vakítja és becsukásukra kényszerít. A belső szemlélet megvilágosítóan hat, annál inkább, minél erősebben fogékony az ember a belátást ajándékozó sugárzás beáramlására. Ez nagy erővel, mélyen áthat minket, sohasem okoz kárt, és teljesen isteniséggel teli.

Akik teljesen egy ilyen belső szemléletből meríthetnek, azok testük teljes nyugalma idején gyakran a legszebb dolgokat látják, ahogyan az még elődeinkkel, Uránusszal és Kronosszal történt.

Tát: legyen velünk is így, Atyám!

Hermész: adja Isten, fiam! Egyelőre azonban az ilyen látomásra még nem vagyunk képesek. Még nem tudjuk megnyitni lelkületünk, lelkületünk szemét, hogy a Gnózis múlhatatlan és elképzelhetetlen szépségének nézésébe merülhessünk. Csak akkor tudod majd látni, ha abbahagyod, hogy beszélj róla, ha elfelejted, hogyan kell beszélni róla, mert a jó gnózisa isteni csend és minden érzékszerv elcsendesedése.

Aki erre rátalált, az többé semmi mással sem foglalkozik már. Aki ezt egyszer meglátta, az semmi másra sem hallgat, semmi másra sem néz többé, mert még a teste is részt vesz ebben a kimozdíthatatlanságban. Mert mialatt minden testi észlelés és indíték eltűnt a tudatából, teljes nyugalomban marad.

Amikor aztán a Gnózis az egész tudatot megvilágosítja, akkor a lelket újra teljesen lángra lobbantja, és felemeli azzal, hogy eloldozza a testtől. Így az egész embert az ő lényeges fajtájává alakítja. Mert a lélek isteniesítését, ami a jó szépségének látásával együtt jár, nem lehet a halandó testben véghezvinni.

Tát: Mit értesz isteniesítésen, Atyám?

Hermész: minden elválasztott lélek változásoknak van alávetve, fiam.

Tát: és mit jelent az „elválasztott”?

Hermész: nem emlékszel-e általános fejtegetéseimre, mely szerint az egész világra kihintett és a nekik rendelt helyen kavargó lelkek az egyetlen lélekből, a mindenséglélekből mentek ki? Ezek a lelkek sok változásnak vannak alárendelve, egyesek a kegyes felmenetelnek, mások az ellenkezőjének.

Mert a csúszómászók vízlakókká válnak, a vízlakók földlakókká, a földlakók a levegő lényeivé, és a levegőlakók emberekké. Az emberek pedig bemennek a halhatatlanságba azzal, hogy démonokká válnak, és felszállnak az Istenek karába.

Az isteneknek kétféle kara van: vannak mozgó vagy változó istenek, és vannak mozdulatlan vagy változatlan istenek.

Az utóbbi állapot a lélek tökéletessége és legnagyobb dicsősége.

Ha azonban egy lélek egy ember testébe való belépése után megmarad a bűne mellett, akkor nem fogja ízlelni a halhatatlanságot, és a jóban sem fog részesülni. Újra visszamegy útján egészen a csúszómászó állat állapotáig. Ez a bűnös lélek büntetése.

A lélek gonoszsága az ő tudatlansága, annak a Gnózisnak, annak az ismeretnek a hiánya, mely Istenből való. Mert ha a lélek tudatlan a lényeges dolgokat illetően, saját fajtáját és a jót illetően, ha ezekkel szemben teljesen vak, akkor hevesen érik és támadják a testi szenvedések, és ezekbe gabalyodik (Pátosz).

A gonoszság által megragadott lélek tehát - a saját lénye ismeretének hiánya miatt - idegen, emberhez nem méltó testeknek lesz alávetve. Teherként vonszolja magával a testet, amelyen nem uralkodik, hanem ami őrajta uralkodik. Ebben áll a lélek gonoszsága.

A lélek erénye ellenben a Gnózis, Isten élő ismerete. Mert aki birtokában van ennek az ismeretnek, az jó és Istennek szentelt, és már isteni.

Tát: milyen ember ez, Atyám?

Hermész: aki keveset beszél, és kevésre hallgat.

Aki ugyanis vitás kérdések tisztázásával és megvitatásával tölti az idejét, az árnyékok ellen küzd. Istent, az Atyát, a jót ugyanis sem kimondani, sem meghallani nem lehet.

Persze minden lény rendelkezik érzékekkel, mert érzékek nélkül nem létezhet. Isten élő ismerete azonban az észleléstől nagyon különbözik. Mert az érzékszervi észlelés befolyások és benyomások által keletkezik bennünk, melyek elhatalmasodnak rajtunk. A Gnózis azonban minden ismeret tökéletesedése, annak az ismeretnek a tökéletesedése, mely Isten adománya.

A Gnózis testetlen, és a lelkületet használja eszköznek, a lelkület viszont a testet veszi használatba. Így mindkettő a testben helyezkedik el, a lelkület hatása és az anyag hatása is. Mert mindennek az ellentét és ellentmondás által kell létrejönnie. Ez semmilyen más módon nem lehetséges.

Tát: Ki lehet ez az anyagi isten?

Hermész: a világ, mely szép és célszerű, de nem jó. Mert anyagi, és a szenvedés képességével rendelkezik. Ez mindenek között az első, mely szenvedésnek van alávetve, és minden lény közül a második, mely nem önmagától létező.

Alakulásának volt ugyan kezdete, mégis örök, mert lénye örök alakulás. És örök alakulási működése a tulajdonságok és mennyiségek megteremtése, mert az anyag minden mozgása alakulás, születés.

Az anyag mozgását az isteni mozdulatlanság kelti, mégpedig a következőképpen: a világ gömb alakú, mint egy fej. Semmi anyagi sem ér ezen a fejen felülre, ahogyan fordítva, semmi szellemi sincsen a lábak alatt, hanem csak anyag. A szellem azonban szintén gömb alakú, mint a fej, amit a gömb tulajdonságai szerint mozgatnak.

Nos, ami a fejben megérinti azt a réteget, amelyben a lélek lakozik, az halhatatlan, mivel a test szinte a lelken belül lett megalkotva, és a lélek több, mint a test. Ami azonban ettől a rétegtől távolabb esik, az halandó, mivel inkább test, mint lélek. Így tehát ami él, csakúgy, mint a világmindenség, anyagból és szellemből áll.

A világ az első alkotás. Az ember a világ után a második élőlény, de az első a halandók között. Az emberben ugyanaz a lelket adó elem van, mint a többi élőlényben. De nemcsak nem jó már, hanem gonosz is, halandó állapota miatt.

A világ nem jó, mert mozog, de nincsen a gonoszban, mert halhatatlan.

Az ember viszont kétszeresen is a gonoszban van, mert mozog és halandó.

Az ember lelke a következőképpen nyilvánul meg: a tudat az értelemben, az értelem a vágyerőben, a vágyerő az életközegekben (fluidumokban), az életközeg a verőerekben és erekben terjed, és a vér megmozdítja és szinte hordozza az állati teremtményt.

Ezért képzelik sokan, hogy a vér a lélek. Így mindkettőnek a természetét félreismerik. Nem tudják ugyanis, hogy először az életközeg vonul vissza a vágytestbe, azután a vér megdermed, és ha a verőerek és erek kiürültek, akkor ez hagyja a teremtményt meghalni. Így megy végbe tehát a test halála.

Minden egyetlen elven alapul, amely pedig az egyből és egyetlenből való.

Ezt az elvet mozgatják, hogy a mindenség mozgató alapja legyen. Az egyetlen azonban változatlan és mozdulatlan!

Van tehát ez a három: Isten - az Atya - a Jó, a világ, és az ember. Isten körülfogja a világot, a világ az embert. A világ Isten fia, az ember a világ fia, szinte Isten unokája.

Nem az tehát a helyzet, hogy Isten az embert ne ismerné, ellenkezőleg, tökéletesen ismeri, és azt akarja, hogy az is ismerje őt.

Csakis a Gnózis, Isten ismerete a megszabadító, megmentő és meggyógyító az ember számára. Ez az Olimpuszra felvezető út. Csakis ezáltal lesz a lélek igazán jó: nem egyszer jó, egyszer gonosz, hanem belső szükségletből jó.

Tát: mit akarsz ezzel mondani, ó Triszmegisztosz?

Hermész: gondolj csak egy gyermek lelkére, fiam. Ha az elválás az önvalótól még nem tökéletes, a test még kicsi, még nem nyerte el teljes nagyságát, mily szép ez minden szem számára! Ekkor még nem tette tisztátalanná a test szenvedése, és nagymértékben kapcsolatban van a világlélekkel.

Ha azonban a test felnőtt, és a lélek le lett húzva a terhelő testbe, akkor az önvalótól való elválás tökéletes lett, és a lélek elveszíti emlékezetét. Ekkor nem részesül többé a szépben és jóban. És ez a feledés hozza meg számára a gonoszt.

Ugyanez történik azokkal, akik kiszállnak a földi testből. Mert ha a lélek visszatért önmagába, akkor a vérben összehúzódik az életlélegzet, és az én összehúzódik az életlélegzetben. Ha aztán a szellemlélek megtisztította magát burkaitól, és isteni lévén tüzes testet öltött, akkor átszeli az egész teret, és az anyagot az ítéletre hagyja.

Tát: ezt hogyan érted, Atyám? Hiszen azt mondtad, hogy a lelkületet elválasztják a lélektől, és a lelket az életlélegzettől, mialatt azt is mondtad, hogy a lélek a lelkület ruhája és az életlélegzet a lélek ruhája.

Hermész: aki meghallgat, fiam, annak tudatban egynek kell lennie a beszélővel, és gondolatban követnie kell őt. Sőt, hallásának a beszélő hangjánál gyorsabbnak és élesebbnek kell lennie.

A burkok összeállítása, összeszerkesztése, fiam, a földi testben megy végbe. Mert lénye miatt a lelkület semmiképpen sem telepedhet le egy földi testben csupaszon, burok nélkül. Ily nagy isteniséget nem viselhet el földi test, és ilyen pompás, tiszta erő nem viselheti el, hogy olyan testtel legyen közvetlen összeköttetésben, amely szenvedélyeknek van alávetve.

Ezért burkolódzott a szellem a lélekbe, mely bizonyos tekintetben szintén isteni, a lélekbe, mely az életlélegzetet állítja a szolgálatába, míg az életlélegzet végül a teremtményt vezeti.

Ha aztán a szellemlélek megválik a földi testtől, akkor újra saját ruháját, a tűzruhát ölti magára, amelyet nem volt képes megtartani, amikor földi testben telepedett le. Mert a föld nem bírja ki a tüzet, a tűz egyetlen szikrája lángra lobbantaná. Ezért burkolja a földet teljesen víz, hogy sáncokként védje a tűz lángjaitól.

Minden isteni gondolatalkotás leggyorsabbjának, a szellemnek a teste a leggyorsabb elem, a tűz. Mert a szellem - mint minden dolog alkotója - alkotó munkájának eszközeként a tüzet használja.

Így alkotja meg az egyetemes gondolkodás a mindenséget. Az ember gondolkodása csak azt teremti, ami a földről való. Mivel az ember gondolkodási képességének nincsen tűzpalástja, nem képes isteni dolgokat létrehozni, és testisége az emberire korlátozza őt.

Az emberi lélek (de nem minden lélek, csak az igazán Istennek szentelt lélek) bizonyos értelemben jó-démoni és isteni. Ha egy ilyen lélek megválik a testtől, miután bejárta az igaz istenfélelem útját (amely az isteniség felismeréséhez vezet és azt műveli, hogy tartózkodik minden jogtalanságtól és bármely ember károsításától), akkor tökéletes szellemlélek lesz.

Az istentelen lélek azonban nem változtatja meg a fajtáját, megtöri és megbünteti önmagát, és egy új földi testet keres, amelybe beléphet, de emberi testet, mert semmilyen más test sem képes emberi lelket befogadni. Az isteni rendeltetés nem engedélyezi egy emberi lélek olymértékű megalázását, hogy értelmetlen állatban kelljen lakoznia. Bizony, egy isteni törvény védi az emberi lelket az ilyen nagy szégyentől.

Tát: de hogyan büntetik meg az emberi lelket, Atyám?

Hermész: lehetséges-e nagyobb büntetés emberi lélek számára, fiam, mint az istentelenség? Melyik tűz olyan felemésztő, mint az istentelenség lángja? Milyen ragadozó teszi úgy tönkre a testet, ahogyan az istentelenség csonkítja meg a lelket? Nem látod-e, milyen kínokat kell egy istentelen léleknek szenvednie, amikor segítségért kiáltva így szól: Elégek, a lángok felemésztenek! Nem tudom, hogyan kiáltsak, mit tegyek! Én nyomorult! Elnyelnek a gonoszságok, melyek megnyergelnek engem. Már semmit sem látok, semmit sem hallok!

Nem egy büntetésben részesülő lélek felkiáltásai-e ezek? Csak nem hiszed, fiam, mint a tömeg, hogy a lélek, ha a testet elhagyta, valami állat alakját ölti fel? Mert ez nagy tévedés lenne.

A lelket ugyanis a következőképpen büntetik: amikor a szellem démon lett, akkor mindig köteles tűztestet ölteni, hogy Istent szolgálja, ha pedig ez a démon egy nagyon istentelen lélekbe lépett be, akkor ostorokkal korbácsolja, amelyek a lélek bűneiből készültek. A korbácsolás következtében aztán az istentelen lélek mindenféle emberi gonoszságokra vetemedik, mint a gyilkosság, aljasságok, istentelenségek és mindenféle erőszakosságok.

Ha viszont a szellem istenfélő lélekbe lép be, akkor ezt a Gnózis világosságához vezeti. Az ilyen lélek sohasem fárad bele Isten ujjongó dicséretébe és hirdetésébe, valamint abba, hogy az Atyát követve, tettel és szóval mindenféle jót tegyen minden emberért.

Ezért, fiam, hálaadásodban arra kérd Istent, hogy nemes szellemet kapjál. Lelked akkor magasabb javakhoz megy fel, és a rosszabbodás lehetetlenné válik.

Létezik a lelkeknek a közössége. Az istenek lelkei kapcsolatban vannak az emberek lelkeivel, az emberek lelkei kapcsolatban vannak az értelmetlen lények lelkével, a magasabb rendű lényeket az alantasabbak fölé rendelték, az isteneket az emberek fölé, az embereket az értelem nélküli életformák fölé. És Isten gondoskodik mindről. Mert Ő áll mind fölött, akik mind csekélyebbek Őnála.

Itt tehát a világ Isten alá rendeltetett, az ember a világnak van alárendelve, az értelem nélküli élet pedig az ember alatt áll, és Isten áll minden fölött és karol fel mindent az Ő gondviselésével.

Isten aktívan megnyilvánuló erői az Ő napjának sugarai.

A természet erői a világ sugárhatásai. A kézügyesség és a tudásszomj pedig az ember sugárhatásai.

Isten sugárhatásai a világon keresztül nyilvánulnak meg, és a világ természetes sugárzásaival hatnak az emberre. A természeterők az elemeken keresztül nyilvánulnak meg, az embereké pedig a kézügyességben és tudásszomjban.

Így kormányozzák a világmindenséget, annak az egyetlen lénynek megfelelően, melynek szelleme mindent áthat.

Az Ő szelleménél nincsen magasztosabb és hatékonyabb, semmi sem serkenti jobban emberek és istenek, istenek és emberek egyesülését. Az Ő szelleme a jó démon. Boldog az a lélek, akit teljesen Ő tölt el, szegényes az a lélek, akinek Ő teljesen hiányzik.

Tát: mit akarsz ezzel mondani Atyám?

Hermész: azt hiszed, fiam, hogy a jónak a szelleme minden léleknek megvan? Mert erről a szellemről beszélek most, nem pedig az előbb említett alárendelt szellemről, amelyet az isteni igazságosság küld le.

Szellem nélkül a lélek nem beszélhet és nem cselekedhet. A szellem olykor elmenekül a lélektől, és ebben az állapotban a lélek se nem lát, se nem hall, értelmetlen állathoz hasonlít, oly nagyok a szellem hatalmi lehetőségei.

A szellem pedig nem tudja elviselni az értetlen lelket, és otthagyja a testhez kötözve, és a test megfosztja a lelket az ő hangjától.

Egy ilyen léleknek, fiam, nincsen szellemkapcsolata, és az ilyet már nem is lehet embernek nevezni. Mert az ember egy isteni lény, amelyet nem a földön élő teremtményekkel kell összehasonlítani, hanem a magasságból valókkal, a mennyeiekkel, akiket isteneknek neveznek.

Vagy még helyesebben, ha merészeljük ezt az igazságot kijelenteni: az olyan ember, aki valóban ember, az az istenek fölött áll, vagy legalábbis képességeit illetően azokkal teljesen egyenlő.

Mert a mennyei istenek közül egyiknek sem szabad átlépni a menny határait, hogy lejöjjön a földre. Az ember azonban felszáll a mennyhez és átszeli, ismeri a menny magasztosságát is és a lenti dolgokat is. A legnagyobb pontossággal felvesz magába mindent, és ami minden mértéken felüli: a föld elhagyása nélkül felszállhat a mennyhez. Ilyen nagy az ő tudatának hatósugara.

Merjük tehát azt mondani: a földi ember halandó isten, a mennyei isten halhatatlan ember.

Ezért tehát minden e kettő által, a világ és az ember által nyilvánul meg, de minden dolog az egyetlenből van.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,