Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 3

XVIII. Keressétek először Istennek országát és az Ő igazságát

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 3


A tizenegyedik könyvben, amelyet megbeszéltünk, Hermész egy mindenkit érintő nagy probléma általános áttekintésével fordul Aszklépioszhoz, aki az öngyógyításhoz való áthatolást belső szükségletnek érzi, és kutatja ennek a kérdésnek a mély értelmét, hogy rátérhessen a megszabadító cselekedetre.

A tizenkettedik könyv továbbmegy és Táthoz fordul. Tát az az ember, aki a belátás elnyerése után valóban át akar törni a megszabadító cselekedethez. Aki pedig - mint egy Tát - ezt az utat akarja bejárni, annak jól ki kell puhatolnia, hogy - noha éles különbséget kell tenni az isteni és emberi dolgok között - nincsen alapvető válaszfal Isten és a teremtménye, Isten és a teremtése között.

Isten és a teremtés között nincsen vákuum, mert az istenségből egy sugárzás árad, egy erőáramlat, mely az egész mindenséget betölti. Ezt a sugárzást, ezt az erőáramlatot nevezi a hermészi filozófia a jónak és olykor az egyedül jónak. Időnként az alapvető természetről is szó esik. És akkor ezzel az egyedül jóval vagy az alapvető természet fogalmával Isten legtisztább értelemben vett hatására utal. Az egyedül jó csakis jót hozhat létre. Ismeretes benne - részletezi a tizenegyedik könyv - az elhomályosulás, de megújítja magát szüntelen ismétlődéssel.

Létezik egy másik jó is, mely minden esetben és helyzetben az ellenkezőjére, a gonoszra vált át. A csakis jó azonban és ez a másik jó, mely újra meg újra az ellenkezőjére fordul, ugyanazon természetű. Az istenségből kimenő erőáram, mely az egész teret, az egész mindenséget betölti és átsugározza, maga a természet, az alaptermészet, mely mindenütt jelenvaló.

Azt látjuk azonban az egész mindenségben, hogy a természetek nagy sokasága nyilvánul meg. Ha valamit is meg akarunk érteni Hermész tizenkettedik könyvéből, be kell látnunk, hogy csak egyetlen alapvető természet van; minden ezzel viszályban álló természet összetörik, és vissza lesz vezetve végül az egyetlen természethez. A tizenkettedik könyv eleje ezzel a kimondhatatlanul vigasztaló gondolattal, ezzel a vigasztaló biztonsággal ajándékoz meg bennünket.

Az istenáramlatot tehát a természet szóval jelölik, mely mindent magában foglal, ami létrejön és növekszik. Minden megmozdulást és hatást, bármi legyen is az, az istentermészet hétszeres áramlatával hoznak létre. Vegyék azonban figyelembe, mondja szövegünk negyedik szakasza, hogy az isteni dolgokban ható erő különbözik az emberi dolgokban ható erőktől. Ezt jól szem előtt kell tartanunk. Nem kell különbözőnek lenniük, de pillanatnyi állapotukban különbözők!

Mi az oka annak, hogy míg csak egyetlen alapvető természet van, az emberi természetben oly sok hatás sajnálatosan rendkívül gonosz? Ha abból a gondolatból indulunk ki, hogy csak egyetlen alapvető természet van, akkor arra kellene következtetnünk, hogy ezzel az alapvető természettel mindennek tökéletesen egyeznie kellene. Miért van az, hogy nagyon sokszor az ellenkező az eset?

Erre a tényre csak akkor kapunk magyarázatot, ha belátjuk, hogy az alapvető természetnek két nézete van. Hermész ezt vágyakozásnak és akarásnak nevezi. Azt mondja: az alapvető természet lénye vágyakozás vagy kívánság, hatóereje pedig az akarás.

Vizsgálják csak meg ezt önmaguknál. Mindannyian a természetből keletkeztünk, a természetből lettünk, így ennek a teremtményei, azaz természetlények vagyunk. Az alapvető természet két nézete tehát bennünk is jelen van. Születésünk első órájától, az első kiáltástól a mai pillanatig is bizonyos kívánság vezérel minket. Ez a természet alaphangja a természet isteni és földi jelenségében is.

Valójában egyetlen nagy kívánság, vágyakozás vagyunk. Most aztán egy mágikus erővel kell a bennünket hajszoló kívánságot megvalósítanunk. Az akarással, mint mágikus erővel érjük el természetünk lényegét, legalábbis azzal lehet elérnünk. Ez a két nézet minden teremtményben megvan.

Ebből teljes biztonsággal arra következtethetünk, hogy a megszabadító élethez is mindannyian áthatolhatnak, ha vágyakozásuk, kívánkozásuk teljesen és tökéletesen harmonikusan az alapvető természet kívánására hangolódik. Ha vágyakozásuk, kívánságuk, vágytermészetük teljes összhangban van a természet alapvető vágyakozásával, akkor elnyerik az erőt, akkor tapasztalni, birtokolni, érezni fogják az erőt, amellyel a kívántat elérhetik.

Amikor pedig a Szentírás azt mondja, hogy „Ne kívánd”, és az Egyetemes Tan vágynélküliségről beszél, akkor ez olyan irányulásokra vonatkozik, amelyek eltérnek az alapvető természet kétszerességétől, és ezzel abban egy ellentermészetet fejlesztenek ki.

Ha mindezt belátják, akkor mélyen be kell hatolniuk annak a jelentésébe, amit az ötödik szakasz fejteget a továbbiakban:

Mert mi más Isten, az Atya, a jó, mint minden dolog létalapja, azoké is, amik még nem léteznek?

Mielőtt valamit akarhatnának, először kívánniuk kell. Cselekvés vagy megnyilvánulás mindig az akarás után következik, nem a kívánság után. Az akarást viszont a kívánás előzi meg. Az akarást a kívánás fejleszti ki, ami magával viszi, hordozza, viseli az ötletet, az egyetemes terv érintését. A kívánás, a vágy egy asztrális sugárzás.

Minden természetnek ez a lényege. Az asztráltestében összetömörülő erők az Ön szíve körül is összpontosulnak. A szív aurája teljesen asztrális jellegű. A személyiség körül keringő minden erő, minden sugárzás, amely a májba be- és kiáramlik, asztrális jellegű. Asztrális erők által élünk. Ezért nevezik ezt a testünk jobb oldalán lévő szervet például az indogermán nyelvekben is „élő”-nek (például németül az élet = Leben, máj = Leber). Anyagi szervezetünkben a máj képezi az asztrális erők bejárati kapuját.

Egész vágytermészetünk, minden, amit kívánunk, az asztráltestünkből jön, és asztráltestünkben ölt alakot. A kívánás teljes mértékben asztrális sugárzás, ez a természet lényege. A vágy még teljesületlen, mert ami teljesült, arra már nem vágyni kell, azt már csak fenn kell tartani.

Ha valaki az alapvető természet lényegére, azaz vágyakozására hangolja magát, ha mint a modern Szellemi Iskola tanulói az Élő Test tiszta, derűs asztrális térségére hangolják magukat, akkor a természet tiszta, alapvető jellegét veszik fel a lényükbe. Ugyanakkor azonban egy veszélyes erő áll a rendelkezésükre, egy veszélyes erővel vannak felszerelve, egy pünkösdi erővel, amely Önöket képessé teszi a kívánságuk teljesítésére. Mert a kívánságot az akarás követi! Akkor megtanulják megszabadítóan megismerni az alapvető természet akaratnézetét. Ezért mondja a János-evangélium bevezetője: „Akik pedig befogadják őt, azokat képessé teszi arra, hogy újra Isten gyermekei legyenek”.

Mihelyt lényüket az alapvető természet lényére hangolják, mihelyt vágyakozásuk összhangban van vele, azonnal megkapják az erőt, hogy újra Isten gyermekei lehessenek.

Mindez nagyon tanulságos számunkra, akik az Úr szőlőskertjében akarunk dolgozni, mindazok számára, akik valamilyen módon a modern Szellemi Iskolát akarják szolgálni. A feladat kivitelezéséhez szükséges erőt, a megbízás jó véghezviteléhez kellő erőt a munkatárs csak akkor kapja meg, ha egész lényét tökéletesen az alapvető természetre hangolja, és annak lényével egyezik. Ezt minden Tát-nak jól szem előtt kell tartania.

Ugyanígy kell érteniük a Hegyibeszédet is: „Keressétek először Isten birodalmát és az Ő igazságát, és minden más megadatik néktek”.

Ha ezt a két nézetet összetévesztik, akkor a legcsekélyebb sikerre sem lesz kilátásuk. Akkor sohasem érnek célhoz, munkájuk homokként pereg ki ujjaik közül.

Ennek az igazságnak egy másik nézete az, hogy most lényük minden feszültségére magyarázatot találnak. Mert mennyien küszködnek Önök közül időnként a leghevesebb belső feszültségekkel! Ezekre a feszültségekre most magyarázatot találtak. De azokra a feszültségekre is, amelyek az életterületünkön, társadalmi életünkben fejlődnek ki. Azt is tudják, hogy bizonyos pillanatban minden feszültségnek robbanáshoz kell vezetnie. Nos, mindezeket a magánéletükben illetve környezetükben és csoportjukban fellépő feszültségeket, valamint a velük járó robbanásokat teljes mértékben elkerülhetik vagy megsemmisíthetik. Lényegében, lényükben, lényük miatt teljesen egyek a természettel. Egész létük - mikrokozmikus létük is - a természetből magyarázható.

Ezért két nézetű az Önök természete is. Az egyik nézet a vágy, a másik az akarás; az egyik a lény, a másik a tevékenység, a hatás. Az alapvető természet és két nézete nélkül semmik sem lennénk. Ha pedig lényük, azaz vágyakozásuk, kívánásuk eltér az alapvető természettől, ha kívánásuk nem egyezik az alapvető természet lényével, akkor azonnal feszültség fejlődik ki, feszültség, az alapvető természettel való összetűzésük miatt. Ha aztán megmaradnak helytelen irányulásuk mellett, akkor a feszültség óránként növekszik, míg végül robbanáshoz, a saját lényükkel vagy másokkal való nyílt összetűzéshez vezet.

Mindez természettudományosan magától értetődik, mindenekelőtt, ha belátjuk, hogy a vágy egy vonzás, és az akarás egy kisugárzás. Az alapvető természet tehát a lénye miatt minden teremtményt magához vonz, és a rózsakeresztes filozófia ezért nevezi anyának vagy matrixnak is.

Az alapvető természet minden teremtményt magához vonz, hogy a teremtményt feltöltse megnyilvánulásra váró alapvető gondolatokkal. Ha azonban a teremtmény ellenáll, akkor szükségképpen feszültség keletkezik. A feszültség pedig törvényszerűen fokozódik, mert ha eléri a külső határt, akkor ellenállhatatlanul bekövetkezik a robbanás. Akkor a dolgok kettétörnek, és ez a törés a halál lénye, az eltérő erő pusztulása. Ami pedig megmarad, az visszatér az alapvetőhöz, azt az alapvető magához vonzza. Azt lehet tehát mondani, hogy az alapvető természet előbb vagy utóbb győzni fog, mindig győzni fog, és a végén csakis az egyedül jó győzedelmeskedik.

Most már teljes mértékben meghatározható az alkotás térségének a jellege is. A természetvallásos ember gyakran mondja tudatlanságában, hogy mindent Isten teremtett, és ezért minden meglévőt karban kell tartani, fenn kell tartani. Ez egy nagy és szomorú tévedés. Ezért hangsúlyozza a hetedik szakasz:

Nem azt mondom, hogy mindent Isten csinál. Mert aki valamit csinál, az olykor hibázik, a változó esetek vagy a minőség vagy a sokféleség miatt, vagy amiatt, hogy egyszer ezt, máskor amazt, valami mást csinál. Isten, az Atya, a jó azonban mindennek a léte maga.

Hermész ezzel azt akarja Tátnak világossá tenni, hogy a mindenség megjelenése, minden jelenség, a mindenség megnyilvánulása nem megy végbe automatikusan, ugyanis nem csak egy lehetőséget, nem csak egy utat hagy nyitva. A teremtmény, mely bizonyos pillanatban tudatossá válik, mely rájön, hogy két alapvető erővel rendelkezik, az különböző irányokba mehet.

Amikor a Gnózis tanácsot ad, amikor közli Önnel szeretettanácsát, akkor Ön megfogadhatja ezt. De hagyhatja figyelmen kívül is. Különbözőképpen reagálhat. Végül azonban mindig megmutatkozik, hogy amit véghezvitt, az egyezik-e az alapvető természettel, vagy azzal ellenkező.

Ha az utóbbi, akkor feszültség fejlődik ki, majd robbanás, s ekkor kialakul a halál lénye. Az ebben rejlő veszélyek és lehetőségek oly óriásiak, hogy ezt részletesebben be kell mutatnunk, és bővebben ki kell térnünk rá.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,