Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 3

XX. Az élő lélektől a megelevenítő szellemhez

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 3


Ha az ember bensőséges viszonyba lép az alapvető természet ikererőivel, akkor ez mindig belső, új érzékszervi felébredéssel jár. Akkor megmutatkozik az egyedül jó tanítványsága. Erről a tanítványságról és az ebből adódó tulajdonságokról azonban szó sem lehet egészen addig, amíg a jelölt nem képes bemenni a csendbe. Ez a belépés a csendbe a tanulóságnak egy új időszakát jelöli. Ez akkor kezdődik, amikor a tájékozódás szorgalmas foglalatoskodása, az állandó megfontolás és az ösvényen való küszködés megszűnt. Csak akkor fejlődik ki az új érzékszervi felébredéshez szükséges képesség. Csak ekkor emelhet szót az úgynevezett csend hangja. Ezért mondja Hermész:

Mert a jó Gnózisa mind isteni csend, mind pedig minden érzékszerv elcsendesedése.

Az alaptermészet egy állhatatos csend. Lényét, ami a vágyakozás, valamint akaratát, ami a hatás, változatlanul és szüntelenül áramoltatja.

A vágyakozás magában foglalja, tartalmazza Isten egész ötletét, az Atya egész megnyilvánulási tervét, az abszolút bölcsességet. Ennek az áramlatnak a hatása pedig képekben, gondolatformákban bemutatja, hogy mi lelkesíti az ötletet. Ez Isten gondolkodásának, Isten gondolatainak magasságos valósága, amelyet tökéletes embereknek kell teljesíteni. Az alaptermészet szinte beszél a jelöltnek. Azért tanúskodik a János-evangélium bevezetője az „igéről”. Isten igéje nem írt vagy nyomtatott beszéd, amelyet valami egyházatyák állítottak össze sok furfang, hadonászás és vitatkozás közepette valamilyen cél érdekében. Isten igéje, Isten beszéde az alaptermészet hangja.

Ezen nem kell csodálkozniuk, mert ugyanilyen tevékenységre mindannyian képesek. Amikor gondolatokat hoznak létre, akkor ezek a gondolatok képekben nyilvánulnak meg. Ha fára gondolnak vagy virágra, valami növényre vagy emberre, akkor főszentélyük aurájában megjelenik ennek a képe. És e gondolatképek segítségével beszélhetnek. Teremtménytársaikkal kapcsolatba léphetnek pusztán gondolatkép-csere révén.

Nos, erről a „szóról”, erről az igéről van itt szó. Isten igéje az alaptermészet hangja. Az isteni gondolat együtthat az alapvető természettel. Így keletkezik Isten gondolatképeinek egész sora. Ezt a hangot, ezt a szót, ezt az igét pedig csakis a csendben lehet megérteni.

Nehogy azt higgyék azonban, hogy itt meditálásról, vagy összpontosításról, vagy valami más jógagyakorlatról, vagy gyakorlati imaéletről van szó. Itt az egész lény abszolút belső csendjéről van szó. Belső csendjéről akkor is, ha esetleg a mindennapi munkájával foglalkozik. Egy ilyen elcsendesülés csakis a megújult, már sokszor megbeszélt visszafelé irányuló mozgásból fejlődhet ki, amelyet viszont egy teljesen új életvitel tesz lehetővé.

A lelket kell birtokolni a megszabadulás vágya alapján. Egy ilyen lélekanyagból a gondolkodást megújítani a vér segítségével, az észszerű agytudatot a tiszta lelkiállapot alapján bevezetni a tisztaságba, a függetlenségbe, a kritikanélküliségbe, az élet harmóniájába és a szeretetbe.

Ekkor a szívben és a fejben feléled a kedély, a lelkület, ahogyan Hermész a szív és a fej összefüggését nevezi, és e rendszer ekkor a lelkület révén mély belső nyugalomhoz jut. Akkor az ember érzékszervileg tapasztalja az alapvető természet határtalan csendjét.

Ebben a csendben pedig tökéletesen gyöngéden meggyullad az asztráltest tüze. A heves asztrális égés és ennek minden következménye eltűnik. Erről tanúskodik aztán a szív körüli aura. Az asztráltestből pedig, ebből az új állapotból kiindulva felizzik és felfrissül az étertest. A négy szent éter pedig felszabadul, mint négy szentelő eledel, és táplálja az egész anyagtestet, minden szervével együtt egészen a vérig, az újszülött csenddel, a belső békével.

Csakis így érik meg az egész lény a csend hangjának meghallására. Csakis így hallhatja meg a kétszeres alapvető természet igéjét. És anélkül, hogy bárhogyan is beszélnie kellene erről, látni fog, felismer.

A belső megértés nem küzdelem. Ha lényét előkészíti, akkor meghallja a csend hangját. Akkor felismeri a felismerendőt, aki azt akarja, hogy felismerjék. Az életét pedig ennek megfelelően fogja kormányozni. Mert aki ebből a létállapotból él:

Aki egyszer megtalálta a jó Gnózisát, az nem foglalkozik többé semmi mással. Aki egyszer meglátta, az már nem néz más után, nem hallgat másra, mert még a teste is részesül ebben a kimozdíthatatlanságban. Miközben tudatából minden testi észlelés és izgalom eltűnt, nyugalomban marad.

A haláltermészet nyüzsgése közepette az alapvető csendben áll.

Ha aztán a Gnózis az egész tudatot megvilágosítja, akkor a lelket újra teljesen fellobbantja és felemeli azzal, hogy megszabadítja a testtől. Így alakítja az embert azzá, ami az ember lényege. Mert a lélek isteniesítését, mely a szép és jó meglátásával jár együtt, nem lehet a halandó testben véghez vinni.

Az olvasónak észre kell vennie, hogy az új életvitel rendkívül alapvető. Ha haladni akar az ösvényen, ha valóban részesülni akar a megszabadulásban (és ezért jött a modern Szellemi Iskolába), akkor szorgalmasan gyakorolja a visszafelé mozgást. Tisztítsa meg ésszerű agytudatát a szív alapján, a lélek alapján, és folyamatszerűen belép a csendbe. Ha pedig így megnyugodott, eljutott a nyugalomhoz, akkor a világosság megvilágosítja a lelkét, felemeli és újraalkotja a lelkületet, és bevezeti Isten lényébe.

Így jutunk el újra a lélek kialakulásának az alapjaihoz. Csakis az élő lélek mehet tovább az élővé tévő szellemhez, az istenivé váláshoz, ahogyan ezt Hermész nevezi. A léleknek azonban először rá kell hangolnia magát az alapvető természetre, és részt kell kapnia belőle. Akkor lehet a lelket a szellemmel egyesíteni, akkor ünnepelhető Rózsakereszt Keresztély al­ké­miai menyegzője. Az a tanuló nagy feladata, hogy a halandó lelket, a vétkező lelket először is vezesse el az újjászületéshez, majd az újjászületéstől az istenivé váláshoz. Mind­annyi­ónkat az istenivé válás nagy problémájának kell foglalkoztatnia, azzal a feltétellel, hogy a lélek újjászületését megéltük.

Az elválasztott lelkek, mondja Hermész, mind alakváltozáson mennek át. És ügyelnünk kell arra, hogy ezek a transzmutálások mind felfelé, mind pedig lefelé is fejlődhetnek. A lélek lefelé irányuló fejlődésének korlátozása végett alkalmazzák a korábban megbeszélt feszültség és feloszlatás útját. Mert mihelyt lelküknek rezdülései és ezzel a mentalitásuk, azaz az egész visszafelé irányuló mozgás eltér az alapvető természettől, életükben, mint megbeszéltük, feszültség fejlődik ki, mely fokozódik a robbanás törvényszerű pillanatáig. Akkor pedig valószínűleg előlről kezdhetnek mindent. Ezzel tartják a lélek lefelé irányuló fejlődését ennek a törvénynek a korlátain belül. Nem azért, hogy megbüntessék, hanem, hogy újra meg újra belevonják a folyamatba, és újabb alkalmat kapjon az új kezdetre, hogy újabb esélyekhez jusson. Hányszor, de hányszor kezdtük már újra mint mikrokozmoszok!

Saját fájó tapasztalataink alapján tehát határozzuk el végre, hogy belépünk a léleknek ebbe a másik transzmutálásába, a felfelé törekvő irányba, az újjászületés alapján. A lélek rejtélyét ki kell kutatniuk, ha sikeresen akarnak az ösvényre lépni. Hermész is ezért fáradozik rendkívül erősen a tizenkettedik könyvben azon, hogy Tátnak elmagyarázza ezt a rejtélyt, hogy erről eltávolítsa a leplet.

Minden lélek - mondja - az egyetlen lélekből, a mindenséglélekből indult ki. Szinte kiszórt vetőmagok, és mind ott örvénylenek a világon a számukra elrendelt helyen. Mindezek a lelkek sok változásnak, alakváltozásnak vannak alárendelve: egyesek kegyes felfelémenetben, mások az ellenkezőjében.

A lelkek keletkezése magyarázatra szorul, keletkezésük megértéséhez többé-kevésbé dogmatikus tanulásra van szükség. A magyarázatot azonban az ismert tények alapján meg fogják érteni.

A lélek valójában semmi más, mint egy mikrokozmosz. A Gnózis azt tanítja, hogy a szív rózsája a lélekmag, a mikrokozmosz középpontja. A szív rózsája nem valami titokzatos szerv a testben, hanem a mikrokozmikus gömb mértani középpontja. E középpont körül, e lélekmag körül van egy megnyilvánulási tér, nyílt tér, amelyet aztán a hétszeres aurikus lény zár körül.

Gondoljanak egy atomra. Minden atomnak van egy magja, és e mag körül különböző elektronok mozognak, mint a bolygók a Nap körül. Így a mikrokozmikus atomnak is van magja, és ennek a magnak egy sugártere, a megnyilvánulási térség, amely körül olyasmi mozog, amit a hét mikrokozmikus bolygónak nevezhetnénk: a hétszeres aurikus lény. És ebben a nyílt térben, a sugártérben a mag körül, a mikrokozmikus atom magja körül fejlődik ki a személyiség. A mikrokozmosz magja vagy lelke aztán szövetkezik a személyiség szívével. Ezért beszélhetünk a személyiség lelkéről vagy a vérben lévő lélekről is. Mert a rózsa sugárereje nemcsak a szívben fejlődik ki, hanem a vérben is megnyilvánul.

Mindez gyakran adott okot zavarra. Személyiségünkben valóban van egy lelkesítő, lelket adó erő, ez az erő azonban a mikrokozmosz magjából indul ki. Továbbá a vérben és a belső elválasztásban öröklött tényezők is szerepelnek, és a körülöttünk lévő hétszeres aurikus lényből is beáramlik ide minden, ami karma képében halmozódott fel a mikrokozmoszban.

A következő kérdésre kell tehát választ találnunk: Hogyan jön létre a mikrokozmosz? Miből készül?

A mikrokozmoszt a már alaposan megbeszélt alapvető természetből készítik. Amint láttuk, az isteni természet szinte kettős áramlat, lényegből és akaratból, vágyakozásból és tevékenységből - azaz hatásból - álló áramlat. Ez az áramlat nem Isten, hanem Istenből jön.

Az alapvető természetnek ez a kétszeres, mindenhol jelenlévő, mindent magában foglaló áramlata egy hatalmas, nagyon tüzes asztrális tér, mely az egész mindenséget kitölti. Ahogyan megbeszéltük, az ember az ésszerű gondolkodásával gyújtja meg saját asztráltestét. Ha gondolatképeket keltünk, akkor ezek testünkben bizonyos asztrális hatásokat fejtenek ki. Ez a gyújtás aztán az asztráltestünkben szikrát kelt a visszafelé irányuló mozgás minden következményével.

Most már esetleg érthető, hogy az isteni gondolkodás, mely az alapvető természeten kívül áll, hogyan izzítja és rezegteti gondolataival az alapvető természet hatalmas terét. Az alaptermészetben így asztrális szikrák, asztrális lángok keletkeznek. Így keltenek életre egy élethullámot, amit az isteni gondolkodás éleszt, jelentet meg. Ezért nevezik a mikrokozmoszokat szellemszikráknak vagy istenszikráknak is.

Egy mikrokozmosz tehát asztrális szikra, amelyet az alapvető természetből emeltek ki. Mi tehát mindannyian szoros összeköttetésben vagyunk az alapvető természettel. Egy mikrokozmosz, egy szellemszikra magában hordozza az alapvető természet egész jellegét, hiszen maga is az alapvető természetből keletkezett.

Az anyatérség vágyakozása és akarása által ezen a szikrán belül éterek szabadulnak fel, mert a szikra mögött az isteni gondolat hajtóereje hat, mely az anyatérséget lángra lobbantotta. Egy élethullám szinte asztrális tűzrobbanás formájában pattan szét a mindenségi megnyilvánulásban, és minden egyes szikrát az isteni gondolat izzít. Az éterek pedig, melyek ebből a szikrából felszabadulnak, a mag, a mikrokozmikus atom magja, a rózsa, a mikrokozmosz lelke körül összpontosulnak.

Ebben az éter-összpontosulásban a rózsa körül egy alak-megnyilvánulás keletkezik, egy erővonalrendszer, mely emberi alakot ölt. Ez az egész folyamat a rózsa körül megnyilvánítja Isten gondolatát. Az éterfelhő tehát az alapötlet tükröződésévé válik, az anyatérben jelenlévő alapötletet tükrözi. Így jelenik meg megdicsőült, éteri alakban az igaz, az eredeti lélekember, amelyben tökéletesen tükröződik az anyatermészet lelke vagy magja.

Ahol ez az egész folyamat a szikrát gyújtó isteni gondolattal összhangban fejlődik ki, ott ez a gondolat a lélekmaggal és az éteri-anyagi lénnyel is kapcsolatban van. Az első embernél kezdettől fogva teljes egységben látjuk tehát a lelket és a szellemet. És így az élő Ádám-lélek ezzel az állapottal egyre magasabb javak felé haladhat, míg végül élővé tévő szellemlény lesz.

Az elmondottak arra szolgálnak, hogy fogalmat alkothassanak maguknak arról, hogyan keletkezik egy mikrokozmosz, és nem kevésbé arról is, hogy ebből természeténél fogva az ember szükségszerűen teljesen más születési és fenntartó folyamatok révén keletkezik.

Megállapíthatjuk ugyanis, hogy ez a pompás isteni folyamat bennünket illetően megzavarodott. Mert a mi személyiségünket egy földi fenntartó folyamat segítségével kell megszülettetni, és egy kiürült, tehetetlen mikrokozmosszal kapcsolatba hozni. A számunkra annyira ismeretes szükségrendszerrel kell megpróbálni egyelőre a régi létet ideig-óráig helyreállítani, mialatt az eredeti éteri anyagi alak, a lélekember éteri-anyagi alakja sok megkristályosító folyamatnak van kitéve. Emiatt a körülöttünk lévő mikrokozmosszal a Logosz eredeti szándékának mi csak gyenge látszatát keltjük. Ezért hangzik el a hívás: térjetek vissza, ó tűznek fiai!

Nem a tűz fiai-e Önök? Nem hajtja-e Önöket is az eredeti istenszikra? Akkor térjenek hát vissza, ó tűznek fiai! Használják ki az idejüket!


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,