Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 4

II. A szív és a kedélyállapot

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 4


Hermész Triszmegisztosz tizenharmadik könyve, mint látjuk, a lelkület rejtélyének van szentelve, és igen részletesen foglalkozik vele. A hermészi bölcselet korábbi fejtegetéseinél többször szóltunk már erről a rejtélyről, ám most részletesebben is meg kell vizsgálnunk.

Amikor valakinek a kedélyállapotáról illetve kedélyének hullámzásáról gondolkozunk vagy beszélünk, akkor figyelmünket önkéntelenül is a szívére, annak állapotára irányítjuk. Az ember szíve csodálatos szerv, s a fejhez valamint a napfonathoz hasonlóan hétszeres jellegű. Ahogy a hét agyüreget hétkarú gyertyatartóként emlegetjük, ugyanígy tehetünk a szívvel és a napfonattal is.

A szív hétkarú gyertyatartója tehát központi feladatot lát el az életrendszerben, és az életút során állandóan a jelölt teljes tudatához szól. Egyfelől a főszentély összes tudatközege az agynyúlványon át a szívhez áramlik, s az befogadja. Másfelől a napfonat gyertyatartója - mely a gyomor alatt, a máj és a lép között fekszik - is küld bizonyos mennyiségű erőt felfelé a szívhez. Az ember éteri és asztrális állapotát ugyanis a máj és a lép közvetíti a szívszentélynek.

Lássák tehát világosan a helyzetet: a három gyertyatartó, a fő, a szív és a napfonat együttműködik, és közülük a szív gyertyatartója foglalja el a központi helyet, amit a főszentély és a medenceszentély táplál; a főszentélyből a közvetlen tudatközegeket kapja, a medenceszentélyből pedig mindazt az éteri és asztrális befolyást, ami csak létezik a mikrokozmoszban, és ami oly fontos szerepet játszott az ember múltjában.

A szív ezenkívül, legalábbis sok esetben, közvetlen besugárzást is kap a mikrokozmosz központi szívéből, a rózsa birodalmából.

A szív tehát tényleg központi helyet foglal el az emberi rendszerben. Sok befolyás, jelzés és sugárzás fut össze benne, melyek itt keverednek és transzmutálódnak - alakulnak át - egyetlen alapvető kedélyállapottá. S ennek a kedélyállapotnak szintén megvan a kisugárzó képessége.

A kedélyállapot ily módon elegyedik a vérrel, az idegközeggel és a kígyótűzzel, majd fölszáll a főszentélyhez, és ott betölt minden szervet. Arra következtethetünk tehát, hogy a kedélyállapot minősége, fajtája és sajátsága az emberi atomreaktor, a szív folyománya, amely meghatározza a létállapotot, az élet menetét. Az embernek tehát feltétel nélkül szíve állapotának megfelelően kell viselkednie. Ha a kedélyállapot, s ennek következtében a szívszentély kisugárzása egy meghatározott pillanatban befejezett ténnyé vált, akkor az ember kénytelen követni e kedélyállapot befolyásait és irányát.

Minden lehetőségük, valamennyi értelmi és egyéb vívmányuk tehát kivétel nélkül kedélyállapotuktól, annak minőségétől és hatókörétől függ, és annak van alárendelve.

Vegyük például, hogy Önök - ahogy ezt általában mondani szokták - kitűnő neveltetésben részesültek, és a legjobb iskolákba járhattak. Akkor ez olyasvalami, amiért hálásak lehetnek, mert ez társadalmi tekintetben hasznosnak bizonyulhat az Önök számára. Ha azonban eközben a kedélyállapotuk nagyon lemaradt, azaz ifjúkoruktól kezdve semmiféle valódi, lelkileg megszabadító műveltséget nem szerzett, akkor - egyébként oly kiváló - képzettségük halálos veszélyt jelent embertársaik számára. Ezt nem nehéz bebizonyítani. Hogy tehát igazi változás mehessen végbe életünkben, valóban megszabadító értelemben, ahhoz ennek a változásnak a szívnél, a szívben, a szívvel kell kezdődnie. Ezért először is a szívszentélyt kell a transzfigurációnak alávetni.

A szív állapotának fontosságára minden szentírás sokszor rámutat. A kedélyállapot az embert gyilkossá, megszállottá vagy képmutatóvá teheti, mérhetetlen fájdalmat okozhat neki, s akár a mélységbe is taszíthatja. Mégis: „boldogok, akiknek szívök tiszta: mert ők az Istent meglátják”, ujjong a Hegyi­beszéd. Ezekről a tisztaszívűekről beszél Hermész tizenharmadik könyvének bevezetője is:



Hermész: A lelkület, ó Tát, magából Isten lényéből való, amennyiben egyáltalán beszélhetünk Isten lényéről; de akárhogy van is, csak a lelkület ismerheti meg önmagát teljesen.

A lelkület tehát nem különbözik Isten lényétől; úgy árad ebből a forrásból, mint a világosság a Napból. Ez a lelkület az emberekben jó; ezért sokukról elmondható, hogy Istenek; emberi állapotuk nagyon hasonló az isteni állapothoz. A jó démon ezért az isteneket halhatatlan embereknek, az embereket pedig halandó isteneknek mondotta. Az oktalan lényekben a természet a lelkület. Ahol azonban lélek van, ott a lelkület is jelen van, ahogyan az igaz élettel mindenütt lélek is jár. Az oktalan lényekben azonban a lélek csak élet, üres, mert nincs benne lelkület. A lelkület ugyanis az emberi lelkek jótevője: átalakítja és képezi őket, hogy jobbak legyenek.




Felületesen szemlélve ez a hermészi következtetés kicsit meghökkentő lehet, de ha megvizsgáljuk a tényeket, belátjuk igaz­ságát.

Amikor a bennünk lévő három gyertyatartót - a főszentély, a plexus solaris és a szív hétkarú gyertyatartóját - vizsgálva azt tapasztaljuk, hogy a háromszor hét gyertyatartó a szívszentélyben egyetlen kedélyállapottá olvad össze, akkor nem szabad azt gondolnunk, hogy itt valami önműködő folyamatról van szó, amelyből a kedélyállapot elkerülhetetlenül következik, mert nem így van.

A szívben nemcsak a tudatalatti, vagyis a múlt hangja játszik szerepet, hanem az Ön ébertudata is, a főszentélyében lévő hétszeres fény, vagyis a hét agyüreget megtöltő tudatközeg is. A hét agyüreget tükrökhöz hasonlíthatjuk, amelyek az éber tudatban összegyűlő erőket azonnal a szívbe tükrözik. Ha tehát a szívszentély kedélyállapotának kialakulásáról beszélünk, akkor egyúttal azt is meg kell állapítanunk, hogy ennél a közvetlen tudat is rendkívül fontos szerepet játszik. Más szóval Önök személyes résztvevői ennek. A szívükben találkoznak minden olyan befolyással, minden sugárral, minden impulzussal, amely a lényükben valamilyen tekintetben hatást fejt ki. Mintha ugyanennyi hang beszélne Önökhöz. Ezen kívül pedig, legalábbis ha az ifjú Gnózis komoly tanulói, a szívükben az alapvető érintés, a központi szív, a rózsa hangja is jelen van.

Mindennapi ébertudatuk így találkozik a szívben szüntelenül az összes befolyással, amely minden oldalról Önökhöz sereglik. Mindeközben a rózsa hangja is szól Önökhöz, és ez a hang értékmeghatározó, formaadó lehet az Önök számára. Előfordulhat, hogy mindent, ami ily módon Önökhöz jut, a rózsa sugallata alapján ítélnek meg, amely így mintegy irányelvként működik a lényükben. Ez az, amit olykor a lelkiismeret hangjának neveznek.

A szívet tehát munkahelynek, műhelynek kell tekinteniük, amelyre - mint tudatos lények - rendkívül erős befolyást gyakorolhatnak, s amelyben rendkívül fontos munkát végezhetnek. Mert ezt a munkát el kell végezni, mielőtt az Önökben ható befolyások, erők és fények egyetlen elutasíthatatlan kedélyállapottá olvadnának össze. Ha ugyanis a kedélyállapot már kialakult, akkor nem tehetnek mást, engedelmeskedniük kell neki.

Bizonyára hallottak már a szív vívódásáról, a szívfájdalomról, a szívbéli örömről s a megkeményített szívről, a kőszívűségről is. De tudják-e, hogy a legfontosabb küzdelmet, az igaz tanulóságért vívott harcot a szívben kell megvívni? Hogy az igazán megszabadító művet, amellyel Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzője megvalósítható, szintén a szívben kell elkészíteni?

A világtörténelem során sohasem létezett olyan gnosztikus szellemi iskola, amelyet félrevezethetett volna - mondjuk - a szokásos társadalmi ügyeskedés. A valódi nemesség mindig is a szív nemessége volt. Ezért mondják, hogy Isten, azaz a Szellem a szívet vizsgálja. Semmi haszna tehát annak, ha valaki még oly szépen tud is beszélni, vagy ha úgy viselkedik, mintha maga az Úristen volna, mert a Szellem a szívet nézi. Vagyis az a döntő, hogy abból milyen kedélyállapot emelkedik ki, hogy körülölelje egész lényüket.

Ezt azért hangsúlyozzuk, mert a tanulók többsége (nézzünk szembe a tényekkel) a szív küzdelmét valójában még nem ismeri, és a szívet csak az érzelmek szervének tartja.

Azt mondják: „Ezt így érzem...” Ekkor azonban már késő, mert amit átélnek, az már a kedélyállapot. A szívet továbbra is csak egy önműködő szervnek tartják, és a belőle fakadó kedélyállapotot egyszerűen elfogadják. Biztos, hogy ez az egyedüli, amit tehetnek? Ha ugyanis a későbbiekben kedélyállapotuk következményeit nyögik, s ezeknek hadat üzennek, mint már oly sokszor tették, akkor tulajdonképpen a saját kedélyállapotuk ellen viaskodnak, amely annyi bajt, bosszúságot és lelki tusát okozott Önöknek.

Ez a harc persze teljesen reménytelen. Sohasem fognak győzni. Elgondolkoznak (a főszentélyben, nem pedig a szívben), hogy „mit is kell tennem, mitől kell elállnom, hogyan kell védekeznem, hogy győzzek?” Addig küzdenek és viaskodnak a fejükben, míg halálosan el nem fáradnak. Ez azonban teljes értelmetlenség, a harcot ugyanis a szív műhelyébe kell áthelyezniük, ahol a kedélyállapot percről percre alakul! Ha ezt teszik, és győznek, csak­is akkor mennek elébe az eseményeknek. Akkor határozhatják meg maguk a sorsuk menetét. Mert mindent, ami csak történik az életükben, azt mind a kedélyállapotuk irányítja és ösztönzi. Ha tehát képesek sikeresen megváltoztatni kedélyállapotukat, akkor a saját kezükbe vették a sorsukat, önmaguk dönthetnek életük eseményeinek folyása felől. Vagyis akkor valóban megváltoztathatják a sorsukat.

Valójában ez a lélekszületés. A lélek megszületése, az igazi lelki megújulás nem egy olyan bizonytalan „így vagy úgy érzem” hangulat, mint amely időről időre mindannyiunkon átsuhan; hanem az a kedélyállapot, amit az ember maga alakított ki.

Ezért megismételjük: a szívszentélyben kell felvenniük a harcot; minden erőt és feszültséget, amivel esetleg szembekerülnek az ösvényen, ki kell űzniük, és hagyniuk kell, hogy a segítő, építő erők áramoljanak be. Kedélyállapotukat így maguk alakíthatják, és létrehozhatják a lélek újjászületésének feltételeit.

Kedélyállapotuk, amely így percről percre megeleveníti, lelkesíti Önöket, az Önök lelkiállapota. A lelkiállapot tehát nem egy állandó érték, amelyet minden további nélkül el kell fogadniuk. Lelki minőségük megváltoztatható, alapvetően átalakítható. Ha tehát valaki azt mondja, hogy „hát én már csak ilyen vagyok, ilyen a természetem”, akkor tudjuk, hányadán állunk vele. Ha ugyanis Önök a Gnózis komoly tanulói, akkor ha minden jól megy, napról napra változnak. Akkor megváltozik a típusuk és a jellemük.

Születésükből kifolyólag egy adott pillanatban bizonyos lelki folyamat, bizonyos lelki minőség válik nyilvánvalóvá. Az évek folyamán felfedezik ezt. Nem szabad azonban megelégedniük ezzel az állapottal. Gyökeres változtatást hajthatnak végre rajta, mégpedig önátadással. Ennek úgy kell történnie, hogy az önvalójukkal, a tudatukkal, a főszentély gyertyatartójának erőivel leszállnak a szívszentélybe.

Kedélyállapotuk persze mindenféle változásnak ki van téve. Lelkiállapotukat vele együtt egyre gonoszabbá, végzetesebbé is tehetik. Az is módjukban áll, hogy kedélyállapotukat gépiesen elfogadják. De nagyon tudatosan föl is készíthetik arra, hogy magát a szellemet be tudja fogadni.

A legtöbben minden további nélkül beletörődnek lelkiállapotukba. Erre az alapra aztán a serdülő- és felnőttkorban hamar rárakódik az egész jellem, a jelleg; és az anyagcsere-folya­ma­tok ehhez igazodnak. Egy megkristályosodott állapot jön így létre, s kialakulása után az illető képtelenné válik bármiféle változásra.

Az ember persze néha azt szeretné, ha a Gnózis vigaszként ott lenne vele. A tanulók közül sokan helyezkednek erre az álláspontra. A Gnózis így segítgeti őket néha az életen át. A Gnózisnak azonban nem ez a célja, hanem az, hogy megváltson bennünket ettől a nyomorúságos állapottól! Ehhez pedig le kell szállniuk a szívszentélybe, és fel kell venniük a harcot a kedélyállapotuk ellen.

Vannak persze olyanok is, akik nem törődnek bele a tömeg állapotába. Ezek hatalmat, elismerést és dicsőséget keresnek: énjük kiemelését. Ezeket a dolgokat azonban a haláltermészetben csak önérvényesítéssel lehet elérni, amihez olykor hullákon kell átgázolniuk, vagy mindenféle alattomos ármánykodáshoz kell folyamodniuk. Ennek következményeként viszont a kedélyállapot mélyen az átlag alá süllyed. Az ilyen alakok általában azt mondják: „Azelőtt én is az erkölcsi megfontolások szerint cselekedtem. De pórul jártam, ezért elzárkóztam az ilyesmitől.” Nyilván ismernek ilyen embereket.

Remélhetőleg sikerült rávilágítanunk arra, hogy mindazok, akik nem fogadják el minden további nélkül a kedélyállapotukat, akik szívüket nem akarják elzárni és megkeményíteni, hanem felveszik a küzdelmet a szívben, azok megváltoztathatják a kedélyállapotukat, és ezzel egész életükre, egész lelkületükre nézve megújulhatnak. Egy másfajta lelkiállapotra tesznek szert, olyan kedélyállapotra, amelynél a rózsa teljesen kibontakozhat, és ennek következtében a szellem - maga Isten - betérhet a szentélybe, úgyhogy Hermész szavaival azt lehet Önökről mondani: „A lelkület, ó Tát, magából Isten lényéből való.”


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,