Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 4

IV. Természetszülte tudatunk

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 4


A lelkület magából Isten lényéből való. E mondat jelentését az előzőekben részletesen megtárgyaltuk: a kiindulóponthoz, az igazi emberállapot kezdetéhez, a szellem, a lélek és a test helyreállított kapcsolatához való visszatérésre vonatkozik, annak érdekében hogy az ember mint Isten teremtménye és gyermeke megnyilvánulhasson, és megvalósíthassa a tervet, amelyen a világ és az emberiség alapul.

Hermész pedig folytatja:



Csak a lelkület ismerheti meg önmagát teljesen.



Vizsgáljuk meg, mit jelent ez. Önmagunk megismerése persze elsősorban bizonyos tudatállapotot, tudatos állapotot tételez fel. Ha az ember valamit meg akar ismerni, akkor ehhez öntudatra van szüksége. Mindannyian rendelkezünk eszmélettel, tudatos lények vagyunk. Tudatunk azonban legfeljebb eföldi értelem, természetszülte tudatosság. Márpedig ez a természetszülte tudat az egyik legalantasabb forma, amit egy élőlény birtokolhat. Minden állat rendelkezik ilyennel. Arra késztet bennünket, hogy meghatározott érzékszervi észlelésekre reagáljunk, miközben a kedélyállapotunk uralkodik rajtunk; vagyis hogy a szív által, a szívünkön keresztül reagáljunk. Természetünk székhelye, lelkiismeretünk központja tehát a szívben van, mondja az Egyetemes Tan.

De akkor miért a főszentélyben vagyunk tudatosak? Miért mondható, hogy a tudat a főszentélyben székel? Mert minden szervünk székhelye a főszentélyben van, és agyrendszerünk is a főszentélyben található. Sok állatfajnak még nincs agyrendszere, más fajoknál pedig még csak kialakulóban van. Hasonlóképpen a természetembernek is alakulófélben lévő agyrendszere van, mely észmunkára teszi őt képessé.

A földi természet embere tehát nem több egy állatfajnál, ahogyan ezt Hermész több helyen nyomatékosan megállapítja. A természetes tudat nem egyéb, mint egy atomi, elemi folyamat eredménye. Ezért vonatkoztatható a természetszülte emberre is az a megállapítás, hogy az állatok egymást hozzák létre, és egymást tartják fenn. Ez azt jelenti, hogy egy-egy állati életforma automatikusan önmaga fenntartásával jár a különböző állati életjelenségek közepette. A létért folytatott küzdelem például eszközök és cselekvésformák kitalálását és alkalmazását jelenti annak érdekében, hogy az adott létforma jobb és biztonságosabb helyet szerezhessen magának a haláltermészetben, és megvédhesse magát a halálos veszélyektől. A számunkra oly ismerős életjelenségek bizonyos sugárfejleményekkel járnak, a létfontosságú szervek éteri és asztrális sugárzásait vonják maguk után. E sugárzások és elemképző hatásuk által aztán újra meg újra más állatfajok keletkeznek, például a különböző mikroorganizmusok - baktériumok és vírusfajták -, ráadásnak pedig a rovarok serege a maga számtalan alfajával, amelyek következtében megint más állatfajok fejlődhetnek ki.

Ezért mondjuk azt, hogy az állatok közönséges létfenntartási folyamataikon kívül egymást is teremtik és fenntartják. Az Iskolában ezt már többször megbeszéltük. Most csak azért hozzuk szóba, hogy természetes tudatunkra utaljunk, arra a tudatfajtára, amelyhez tartozunk. Ez a tudat természetszerűen onnan ered, hogy egy adott pillanatban testileg a világra jövünk. Még egyszer hangsúlyozzuk: tudatunkban csakis a természet jut szóhoz, semmi más. Beleértendő ebbe néhány örökölt tényező is, ahogyan ez minden állatfajra is jellemző.

Ha pedig most a természetes kiválasztódás és a korszakok óta tartó művelődés révén az alacsonyrendű állati fejlődési fokokon keresztül azzá lettünk, amik vagyunk, vagy elfajulás és bukás következtében lesüllyedve azzá lettünk amik vagyunk - nevezetesen eföldi tudattal és gondolkodási képességgel rendelkező állatok -, és itt meg is állunk, nos, akkor annak ismerete, hogy mindez hogyan jött létre, mit sem használ. Akkor csak vagyunk, amik vagyunk.

Ezért az a tudomány, amelyet biológiának neveznek, örökös vitás kérdéseivel sohasem fogja megtalálni a megoldást, ha megáll a természetes tudat vizsgálatánál, és csak abból indul ki.

A természetes tudattal rendelkező ember erős fölény-rög­esz­méjével az idők folyamán az okkult tudományt is létrehozta, s annak gyakorlatait úgyszintén sokan űzik. De ugyan mi haszon származik ebből? Legjobb esetben is a természetes tudat érzékszervi kitágítása, ami azonban a természetes, azaz állati tudatfajtához semmit sem tesz hozzá, és nem is vesz el belőle.

Ha az „állati tudat” kifejezés, ahogyan Hermész használja, netalán zavarná Önöket, akkor áttérhetünk egy idegen szó használatára is, mondjuk az indiai filozófiából. Alkalmazhatjuk például a „káma-manaszi tudat” meghatározást. Figyeljék csak meg, mit mond Blavatsky asszony erről a tudatról: „a káma-manaszi tudat az állatok - és sok ember - ösztönös tudatának legalacsonyabb foka. Ez a tudat tehát az érzékelések területéhez tartozik, és annak keretein belül marad bezárva. Az észleléseknek ez a térsége az emberben többé kevésbé tudatossá vált”. Blavatskyné ezután néhány példát is felsorol.

Többek között azt mondja: „A szobába bezárt kutya ösztönösen ki szeretne menni, de nem teheti, mert ösztöne nem elég értelmes ahhoz, hogy a szükséges segédeszközöket felhasználja, az ember viszont felismeri ezt a lehetőséget, és tudatosan kiszabadítja magát a szobából”.

Végül azt mondja: „Az ember mint tömeg a káma-manaszi tudat legmagasabb pontján, a hetedik fokon áll”. Más szóval: a természetes tudattal rendelkező ember állat, és az is marad.

Szeretnénk hozzáfűzni, hogy ismerünk olyan kutyákat is, amelyek ha ki akarnak jutni a szobából, képesek kinyitni az ajtót. Ezzel csak azt szeretnénk kifejezésre juttatni, hogy bizonyos határig a fejlődő állati tudatnak is több fokozata van.

Lássunk egy további példát. Az, ha szemüket magasabb vagy alacsonyabb rezgések érzékeléséhez szoktatják, úgy, hogy többet látnak más embereknél, az se nem javítja, se nem rontja a tudatukat. Így van ez minden más érzékszervvel is. Ezen felül azt is könnyű bebizonyítani, hogy sok állatfaj ismeri az efféle érzékszervi tudattágítást. A gyakorlott okkultista azzal henceghet, hogy „látnok vagyok, tisztánhalló vagyok, és el tudom választani a különböző testeimet egymástól, úgy, hogy földi létemmel egyidejűleg teljesen tudatosan mozoghatok a tükörszférában is”. Igen ám, barátaim, de több állatfaj ugyanígy rendelkezik a személyiséghasítás képességével. Például a pókok. Ezek a rovarok nemcsak az anyagszférában, hanem ugyanakkor az éterszférában is kifejezik magukat. Ami azt illeti, számukra nincs is különbség e két világ között. Ha tehát egy okkultista erre hivatkozik, akkor nyugodtan azt válaszolhatják, hogy ehhez bizony a pókok is értenek.

A madarak is látják az étervilágot, és éteri erők irányítják őket. A madarak csoportszellemei voltaképpen éteri formák, éteri életjelenségek. Ha egy madárrajt látnak repülni, akkor esetleg felmerül Önökben a kérdés, hogyan képes egy ekkora csapat együtt maradni. Nos, a csoportszellem tartja össze a rajt, egy éteri erő, meghatározott rezgés, bizonyos fényerő, amelyet a madarak kitűnően észlelnek, és ez olyan területekre vezeti őket, ahol szükségleteiknek megfelelő módon élhetnek: nyáron itt, télen valahol másutt. A legtöbb macska is rendelkezik asztrális látóképességgel. A kutyáknak és a vadállatoknak pedig, mint tudják, igen kifinomult a szaglása.

Megállapítjuk tehát, hogy az érzékszervi észlelés kitágítása bármilyen formában történjen is, nem helyezi az embert az állati, természetes létállapot fölé. Ha Ön például egyszerű életvitel vagy az önmegtartóztatás más formája miatt, esetleg az öregedés során, a test elhalási folyamata következtében érzékenyebbé válik, úgyhogy képes megfigyelni az éterrezgéseket vagy asztrális hatásokat, s emiatt számol ezekkel, attól ez még nem jelenti természetes tudatállapotának valóban megszabadító megváltozását. Mindaz, amit mások erről állítanak, csalás, félrevezetés, önámítás. Az ilyesminek semmi köze egy másik, új tudatállapot kialakulásához.

Amikor a Gnózisban érzékszervi változásról beszélünk (márpedig a gnosztikus fejlődés során valóban nagyon furcsa érzékszervi változások jönnek létre), akkor ennek a változásnak egészen más a célja, teljesen más a szándéka, és egészen más eredményhez vezet, nem a természetes tudat felvértezéséhez. Ellenkezőleg! Ha a gnosztikus fejlődés valósággá válik, akkor az Ön természetes tudata sok tekintetben csökken, elkezd visszahúzódni.

Miután mindezt megállapítottuk, felmerül a kérdés, hogy az embernek természetszülte tudatán kívül nincs-e esetleg egy másik tudata is, mely őt az állati létállapot fölé emelhetné. Például a tudatalatti, melynek befolyása alatt világít a napfonat gyertyatartója, s amely a mikrokozmosz valamennyi korábbi megtestesülésével, teljes múltjával összeköt bennünket.

Ez a múlt az aurikus lényben van feljegyezve, és óriási befolyást gyakorol az ember természetes állapotára. De még ha a tudatalatti teljesen fel is tárulna előttünk, és ezáltal visszamehetnénk az ős-okokig (ami elvben lehetséges is), a termé­szet­tu­dat állapotán ez sem változtatna a világon semmit. Gondoljanak ezzel összefüggésben a korinthusbeliekhez írt első levél 13. részére, amelyben többek között ez áll: Ha mindent tudnék, ha minden ismerettel rendelkeznék, ha mindent birtokolnék is, de szeretet nem lenne énbennem, akkor nem lennék semmi.

Tudják, barátaim, a természetünk kutatásával és a különböző természeterőkkel való kísérletezgetéssel a természetet nem lehet megváltoztatni, legfeljebb visszafejleszteni és elfajulásra késztetni. A természettörvények megzavarásával az egész létállapot elkorcsosulhat. Az a tény, hogy természetszülte tudatunk még nem volt képes a természetes, normális állati mértékek fölé emelkedni, bizonyítja, hogy az ember a múltból sem tud felemelő befolyást meríteni. Sőt, a tudatot a természetben mindig beárnyékolja a tudatalatti.

Mindezek számbavétele után már csak a szív helyzetét kell feltérképeznünk. Mi a helyzet a szívszentélyükkel? Rendelkeznek-e ottani tudattal? Nem, csak érzelmi élettel. A szó szoros értelmében vett tudattal semmiképpen.

Térjünk vissza tehát a kiindulóponthoz. Meg kell állapítanunk, hogy csupán természetes éntudattal rendelkezünk, amely a főszentéllyel függ össze. Erről a tudatról semmiképpen sem mondható Hermész tizenharmadik könyvének értelmében, hogy „önmagát tökéletesen felismeri”. Őrültség volna ezt állítani. Főszentélyünkön teljes mértékben a kedélyállapotunk uralkodik, amely lényünk központi atommáglyája, és amelyben összevegyül minden sugárzás és erő, ami csak szerepet játszik a lényünkben.

Vizsgálataink után tehát leszögezhetjük, hogy a természet szülötteiként valójában nincstelenek vagyunk. Az isteni tudatot pedig - ahogyan azt Hermész Triszmegisztosz érti, amikor a lelkületről beszél - a teljesen megváltozott kedélyállapottal, azaz a megtisztított szívvel kell összekapcsolnunk. És még egyszer hangsúlyoznunk kell, hogy a szívszentélyben - a lélekkel tökéletesen összecsengő módon - egy teljesen új tudatállapotnak kell megszületnie. Egy oly világos tudatnak, oly abszolút pozitívnak, amely Istent és önmagát, mind a lelket, mind pedig az ősmúltat tökéletesen fölismeri.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,