Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 4

VIII. A kétszeres gyógyír

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 4


Az eddigiekből kitűnik, hogy aki rendelkezik lelkülettel, annak a Logosz két csodaszert ajándékozott, amelyek segítségével minden testi baj meggyógyítható. Ez a két panácea - emlékezzenek csak vissza - a lélek fénye és a szentelő szellem.

Ez a kétszeres gyógyír azonban csak akkor hat teljes mértékben, ha az ember ezt önmagában és önmaga által felszabadította. Más szóval: az öngyógyítás folyamatáról beszélünk. A világ által ismert összes többi módszer csak részben hatásos, még azok a gyógyítások és szenteltetések is, amelyeket az Úrjézus vagy a szellem más nagyjai vittek végbe. Ez kiderül Jézus urunk szavaiból is, amelyeket egy-egy gyógyítása után mondott: „eredj, és többé ne vétkezzél!” Mert ha az illető visszaesik régi életvitelébe, akkor a nehézségek azonnal visszatérnek. A megszenteltetés csak akkor teljes, ha a három rész, a szellem, a lélek és a test teljes mértékben egyesült. A gnosztikus misztériumok jelöltjének tehát erre is irányulnia kell.

A testi ember jellege és pillanatnyi állapota miatt ugyanis ebben a tekintetben is a legnagyobb zavar uralkodik, és a legnagyobb ellentmondások fakadnak belőle. A testi ember már igencsak megkristályosodott. Harag dúl benne, oktalan vágyak uralják, és kizárólag a természetre irányul. A dialektikus természet eonjainak sugárzásai határozzák meg egész létállapotát. Javasoljuk, hogy ezzel kapcsolatban irányítsák figyelmüket a csakrákra, amelyekből az ember több kisebb mellett hét naggyal is rendelkezik.

Ezt a hét csakrát nem lehet kifejezetten anyaginak nevezni, mert az egész személyiségben szerepet játszanak. Anyagi szempontból légnemű állapotban vannak; továbbá kétségtelenül éteriek is; nem utolsósorban pedig az asztrális testben is jelen vannak. Az egyetlen kivétel a tobozmirigy, amely különleges szerv, s ugyanakkor belső elválasztású mirigy is. A durvaanyagi szinten is ki lehet mutatni, hiszen a főszentély egyik szerve; de emellett a fejtető-csakrával is kapcsolatban áll. Ezért oly hatalmas a kisugárzása.

Ezek a csakrák folyamatos mozgásban vannak - kerekeknek is ábrázolják őket -, és mindegyiknek megvan a maga feladata. Belülről nézve az óramutató járásának irányában forognak, tehát balról jobbra, és az ember belső állapotának megfelelően különböző asztrális erőket vonzanak, amelyeket a forgó mozgás éterekké változtat, és az étertest segítségével az egész durvaanyagi testre átruház.

E hét nagy csakrán kívül legalább negyvenkét kicsi létezik még. Együtt hétszer hét erőközpont hálózatát képezik. Ezek alapján érthető, hogy az asztráltest, az étertest és az anyagtest a lehető legszorosabb kapcsolatban áll egymással, és hogy e szoros kapcsolat miatt az asztrális állapot a másodperc töredéke alatt éteri állapottá, az éteri állapot pedig ugyanabban a pillanatban durva anyagi állapottá is válik.

Hogy is történik ez?

Nos, főként az emberen kívül lévő világ és életterület révén. Már korábban kifejtettük, hogy a tobozmirigy-központ, a fejtető-csakra ténylegesen légzőszervként is működik. A különféle hatalmas erők pozitív és negatív nézetükkel először a tobozmirigy-központba lépnek be, és onnan osztódnak szét a kis és nagy csakrákon keresztül. Más szavakkal: mindezek az erők folyamatosan bekerülnek, és szétoszlanak az egész rendszerben. Sugárzások, erők, prána és a dialektikus természet eonjai határozzák meg a testember egész létállapotát.

Ezek az erőáramlatok bizonyos állapotokat idéznek elő az asztráltestben. Az asztrális erőket, ahogyan már kifejtettük, a forgó kerekek - melyek feladatuknak megfelelően különböző sebességgel pörögnek - éterekké változtatják, majd bevezetik a testrendszerbe.

Így tartják fenn a dialektika uralmát a testi emberben. Ha pedig rendszerén ez a testi ember uralkodik (és százból kilencvenkilencnél ez a helyzet), akkor mikrokozmoszát a sorozatos bukás, azaz a kikelet, virulás és pusztulás folyamatában szüntelenül a halálhoz vezeti. A lélek pedig, melyet születéskor belevezetnek ebbe a furcsa rendszerbe, a lélek, amelyet újra és újra ebbe helyeznek, a testembernek ezekbe az életfluidumaiba egyszerűen belefullad.

Ezt a legjobban az bizonyítja, hogy a testembernek két nézete van. Van egy éber tudatunk, és van egy álomtudatunk. A különbség abban rejlik, hogy mialatt alvás közben az anyagtest nyugszik, éteri mása és az asztráltest a durvaanyagi testtel kapcsolatban maradva ugyan, de kiléphet belőle, és egy kicsit csavaroghat a tükörszférában. A személyiség finomabb része alváskor legtöbbször azon a csakrán át lép ki, amelyik nagyjából a léppel esik egybe. Az alvó állapot akkor teljes, ha éteri másunk valóban kiűzetett a lépből. Ennek az éteri másnak a megpillantása legtöbbször ijesztő. Anyagtestünket ugyanis legalább valamelyest ruhák mögé rejthetjük, hiányosságait elkendőzhetjük, s arra késztethetjük, hogy civilizáltnak, műveltnek mutatkozzon. De hallottak-e már valaha is az éteri hasonmás kiműveléséről? Erre még nem képes az ember! Léteznek ugyan olyan módszerek, amelyekkel az étertest is megdolgozható, formálható bizonyos fokig, az átlagember azonban ezeket az eljárásokat nem ismeri, és ez nagyon is helyénvaló. Ezért aztán az éteri más a legtöbb esetben az anyagember igazi valóját, énjét láttatja.

Az pedig, mint mondtuk, ijesztő. Hogy miért? Mert az ember éteri képmásában fehéren-feketén nyilvánvalóvá válik a természetszülte ember romlottsága, hasadtsága és zűrzavaros volta. Az első ijedelem után pedig az embert mérhetetlen szánalom fogja el. Hiszen mindez egész másképpen is lehetne!

Ehhez azonban a testemberben először meg kell születnie a lélekembernek. Fel kell ébrednie benne az új kedélyállapotnak. Ahogyan azt már megbeszéltük, ebből az új kedélyállapotból, ebből a lélekemberből fény, világosság, sugárzás árad. S ez a lélekfény minden csakrát megtámad, a hét nagyot és a negyvenkét kicsit egyaránt. A lélekember fényessége tehát kikezdi a testembert; felveszi a harcot a harag, az élvezet és a sóvár testiség, azaz a testember egész beállítottsága és irányulása ellen. Ezenkívül - ezt tekintsék természettudományos folyamatnak - felveszi a harcot a testemberen uralkodó és benne keringő életnedvek és fluidumok ellen is. Ekkor kezd el hatni az első gyógyszer.

Lássák tehát világosan, hogyan forognak a testemberben a csakrák - nagyok és kicsik - bizonyos törvényszerűségnek megfelelően; hogyan áramlanak be, illetve ki rajtuk keresztül a személyiség különböző erői és áramlatai, s hogyan hajszolják ezáltal végig életútján az embert.

Aztán egyszer csak megjelenik a lélek és a lelki fény, s annak sugárzása megtámadja mindazokat a folyamatokat, amelyek rabláncon tartják és beteggé teszik az embert.

A gyógyszer hatni kezd.

Hermész pedig - az ezredévek óta hozzánk szóló hang - azt mondja, hogy amikor a lélek fénye a testemberben ragyogni kezd, heves kínt és szenvedést okoz. Ez nem is történhet másként!

Amikor ugyanis hajlandók próbálkozni a lélekkel, azonnal erős fájdalmat idéznek elő egész rendszerükben. És láttuk, hogy ez a gyógyszer azonnal és alapvetően megállítja a testember bukásának folyamatát. A csakrák és természeterők működése ugyanis az Ön rendszerét a halálba vezeti. A lélek ragyogása viszont lefékezi, sőt megállítja ezeket a folyamatokat.

Világosan látniuk kell, hogy az ember egyre növekvő sebességgel, nyílegyenesen siklik lefelé a mocsár, a semmi felé. A lélek érintése következtében azonban nemcsak lassítani lehet ezt a folyamatot, hanem a lehetetlent is meg lehet valósítani: meg lehet állni a halál lefelé vezető ösvényén. Ez a csakrákban bekövetkező különös változással és mozgással áll összefüggésben.

Mint említettük, a csakrák belülről nézve az óramutató irányába, tehát balról jobbra forognak. A lélek fényével azonban ezt a forgást meg lehet állítani, és végül meg lehet fordítani, azaz ellenkező irányban újra mozgásba lehet lendíteni.

Nyilván megértik, hogy ekkor az ember egész világnézete és énképe gyökeresen átalakul. A csakrák hatásának megváltozása miatt Ön egészen új világba lép be, és teljesen más emberré válik.

Mihelyt a különböző csakrafolyamatok akadozni kezdenek, azaz a lélek fénye érvényesülni kezd a tanulóban, a lélekember által megragadott testember figyelme arra a tényre terelődik, hogy a legnagyobb bűn, azaz a legnagyobb hiányosság az istentagadó élet; s hogy a léleknek és a testnek ezért a szellem belépésére kell felkészülnie, vagyis a szellemnek kell helyet készítenie, hiszen a jövőben nem ketten, hanem hárman lesznek.

Miért kell a kettőnek hárommá válnia?

Miért kell ebben a folyamatban a testembernek is fontos feladatot betöltenie? Miért?

Nos, a tobozmirigy miatt. A tobozmirigy ugyanis, mint már mondtuk, nemcsak asztrális és éteri szerv, hanem ugyanakkor durvaanyagi is. A tobozmirigy a sűrű anyagban, anatómiailag is kimutatható.

Mármost, ha a lélekfolyamat beindul, ha a lélek illata, a lélek fénye a rendszerben észlelhetővé válik, vagyis a rendszert megtámadja az első gyógyszer, akkor először a tobozmirigynek kell új módon megnyílnia. Erre azért van szükség, hogy a jelölt teljesen más pránát lélegezzen be. Másként ugyanis nem haladhat előre.

Teljesen más lélegzésnek kell kifejlődnie: a tobozmirigynek meg kell nyílnia a Hétszellem sugárzása számára. A hét sugárnak együtt kell behatolnia és megtámogatnia a lélekfejlődés folyamatát.

Ha aztán ez a három - a szellem, a lélek és a test - már eggyé vált, akkor a szellemnek először is az egész rendszert meg kell szentelnie, meg kell gyógyítania. Ez a második egyetemes gyógyszer, amely minden transzfiguráció feltétele.

A transzfiguráció a nagy helyreállítás, felgyógyulás, felépülés. Erre törekszik a Gnózis. Ez a gnosztikus Szellemi Iskola egyetlen célja és értelme. Ez Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzője, Hermész Triszmegisztosz ős-Gnózisa.

A testembert először is megtámadja a lélek fénye, majd a tobozmirigy-központ megnyílik az új lélegzés, az új életerők beereszkedése számára, és az új életközegek nyomban kifejtik gyógyító hatásukat.

A modern Szellemi Iskola a csoport figyelmét szüntelenül és a legkülönbözőbb módokon erre a lenyűgöző folyamatra irányítja, mégpedig egyre növekvő nyomatékkal, ami a tanulókban belső nyugtalanságot okoz. Sok tanuló szinte görnyedezik ez alatt.

De miért is történik ez az erős támadás?

Azért, hogy felismerjék: életállapotukban elengedhetetlenül szükséges a hármas egység, és mert a csoport legnagyobb részénél a lelki fény már többé-kevésbé működik. A lélek és a test már összeköttetésben áll; ám nem szabad megállnunk ennél az állapotnál. Az Iskolának tovább kell haladnia, mert csak most kezdheti meg a tulajdonképpeni munkáját. Nem lelki iskolát kell alkotnunk, hanem - figyelmezzenek erre - arra vagyunk hivatottak, hogy szellemi iskolát hozzunk létre!

Lélekképző iskolák elég nagy számban léteznek már széles e világon. Seregestül élnek olyan emberek is, akiket a továbbsüllyedéstől a lélek fénye tart vissza. Ezek az emberek ennek megfelelően komolyan számolnak például az erkölcs követelményeivel, ki akarják nőni az állatiasságot, és arra vágynak, hogy az emberiséget egyetlen nagy, dicsőséges lélekközösséggé ötvözzék. No és hány kitűnő lélekember tartozik a mi csoportunkhoz is! Be kell látniuk azonban, hogy tovább kell haladniuk, s hogy Isten országába hivatottak, a szellem birodalma hívja Önöket. Ez a birodalom azonban nem ebből a világból való; test és vér nem örökölheti Isten országát. Az a tény, hogy a testi emberiség mára a végletekig a bűnözés és a romlottság rabja lett, elég világossá teszi, hogy a Földön nagy szükség van újra egy szellemi iskola felépítésére. Lelkiállapotukat ne tegyék nyomorúságossá, barátaim!

A lelkületté vált lélek képezi a további építkezés alapját. Az épület négyzetén állnak-e már? Számolnak-e már a lélek követelményeivel, értékeivel és erőivel? Akkor építsenek, lépjenek tovább! Szenteljék magukat a Szellemi Iskola építésének, a szellem megépítésének magukban. Emiatt tehát a jövőben a Lectorium Rosicrucianum tanulósága feltételének a lelki fény, a lelkület jelenlétének kell lennie, amelyet meg kell követelnünk. Mert ez a lelki fény ajándékozza meg az embert a megkülönböztetés képességével.

Ez is oly pompás és nagyszerű: ha a lélek fénye működik Önökben, akkor minden pillanatban tudják, mi a helytelen. Akkor rendelkeznek azzal a képességgel, amellyel a jót meg tudják különböztetni a rossztól. Egyes embereknek nincs ilyen képességük - ám az ilyeneknek akkor lelkük sincs.

Mihelyt rendelkeznek a lélekkel, azonnal képesek megkülönböztetni a jót a gonosztól. Ezt figyelembe kell venniük, szüntelenül számolniuk kell vele, és le kell vonniuk belőle a megfelelő következtetéseket. A lelki fénnyel összhangban levő saját erkölcsöt, saját etikát kell kifejleszteniük magukban.

A lélekfény azzal a képességgel ruházza fel az embert, amellyel valóban képes megítélni a haláltermészet dolgait. E képesség nélkül azonban olyan, mint az oktalan állat, és ugyanarra a sorsra is jut, mondja Hermész a 8. szakaszban. A 8. és 9. szakaszban pedig - kérjük, figyeljenek oda erre - azt mondja:



…mert értelem nélkül a szenvedélyek és vágyak határtalan gonoszságot eredményeznek. Az ilyen lelkek megzabolázására rendelte Isten - szigorú nevelőként - a törvényt, hogy szembesítse őket gonoszságukkal.




A lélek fényessége nemcsak egyetemes gyógyszer, hanem a szent törvény hatására ugyanakkor fegyelmezőként és vádlóként is fellép. Ez többek között azt is jelenti, hogy a lélekszületésbe belépett ember nem lel többé nyugalomra magában. Mihelyt megérzi a lélek fényét, mindent, ami sötét és aminek el kell tűnnie, kifelé szorít, és többé egyetlen perc nyugta sincs. A lélek fényessége ekkor nemcsak a tisztulás fájdalmát okozza, hanem csapásként, támadásként is hat, mert az illetőnek csaknem naponta keletkeznek lelkiismereti konfliktusai.

A lelkiismeret a vádló, a lelkiismeret-furdalás pedig a fenyítő nevelő. És mily gyakran, szinte naponta érezzük ennek a következményeit! Mindennap, újra meg újra szembesülünk velük. Szüntelen nyugtalanság kínoz bennünket emiatt, szakadatlan hányatottság az életünk. Miért? Mert a lélek egészen más, mint a testember, és folyamatosan küzdenek egymással. Nyugtalanság, önvád, vágyakozás, levertség és remény váltakozik bennünk egyfolytában. E feszültségek pedig mindenféle testi nehézségeket okoznak. Ily módon az igazi öröm, az élet valódi beteljesedése és a belső nyugalom, amely ebből következhetne, még elég messze van tőlünk.

Kizárt dolog, hogy a lélekember harmonikus legyen. A testemberrel való összeláncoltsága ugyanis túl nagy ellentéteket hoz felszínre. Ezért keletkeztek a századok folyamán különféle misztikus és okkult tudományos rendszerek, amelyeknek az volt a célja, hogy a lélekembert mindenféle öntükrözésekbe veszejtsék a testember kikényszerített vezeklésével és leigázásával.

Vaskos imakönyvek íródtak a léleknek szánt apró ajándékok gyanánt: imádkozni kellett reggeltől estig és estétől reggelig, imákat olvasni, olvasni, olvasni, és meditálásba merülni. A testembert pedig, mint valami értéktelen rongyot a sarokba dobni, mindenféle vezeklési gyakorlattal megkínozni, agyongyötörni, de semmi esetre se rendeltetésszerűen használni. A testi embert leigázták, igába törték.

Ám még ha az ilyen kísérlet érthető is volna, mégis teljesen helytelen. A haláltermészetbe süllyedt ember teste ugyan tényleg jókora kolonc lehet a lélek számára, ám a testember is fennkölt, nagyszerű feladatra hivatott: transzfigurációval ki kell emelkednie bukott állapotából, hogy a szellemlélek felmagasztosult szolgája, eszköze legyen.

A tizenharmadik könyv 10-15. szakaszában Hermész és Tát a sorsról és végzetről beszélget. Ez a rész igen figyelemreméltó, mert bizonyságot téve világítja meg a gnosztikus filozófia sok kijelentését.

Tudjuk, hogy a mindenség olyan természettörvények által nyilvánul meg, amelyek szabályozzák a csillagrendszerek, napok és bolygók keringését és pályáját, tehát a Földünkre, valamint az ezen kifejlődő élethullámokra is teljes mértékben érvényesek.

Ezek a törvények sugárzások formájában nyilatkoznak meg. Az emberi lény csakráinak hálózata pedig nem más, mint sugárzásokat felfogó és feldolgozó rendszer. Az emberi személyiséget ezért, ebben a tekintetben akár atomreaktorhoz is hasonlíthatnánk.

A sugárzásoknak, az életerő-áramlatoknak három csoportja, három rendje van. Az egyik a testemberre vonatkozik, a másik a lélekemberre, a harmadik pedig a szellememberre.

A testember tehát olyan létállapotban van, amelyben testi rendeltetése, sorsa beteljesülhet. Meghatározott sugárzások gyakorolnak ezért ránk befolyást, s így törvényszerűen haladunk a végzetünk felé. Nem azt a sorsot teljesítjük be, amely születésünkkel kezdődött, hanem azt, amely már korábban rögzült a mikrokozmoszunkban. Mert a tobozmirigy erős befolyást gyakorol az anyagtestre, és különleges kapcsolatban áll az étertesttel, az asztráltesttel, valamint az aurikus lénnyel is. Mindaz, amit egy-egy korábbi élet folyamán a mikrokozmoszunkban akkor lakozó személyiség belélegzett és feldolgozott, az az életút végén visszakerült az aurikus lénybe.

E múltbeli állapot alapján fejlődött ki bennünk születésünkkor a tobozmirigyrendszer belégzőképessége. Ez tehát egy megszakítatlan folyamat. Egyetlen folyamatos sorsvonal, a természetszülte ember sorsának útja. Ha az illető megszegi az elemi természettörvényeket, amelyek rá mint testemberre érvényesek, akkor ezek a törvények helyrepofozzák, és ez lesz a veszte: elháríthatatlan erővel éppen az általa nem kívánt helyzetbe vagy létállapotba sodorják.

Ha a tanuló belép a lélek rendjébe, vagyis lényét a teljesen más sugárrenddel köti össze, és a lélekvilágnak ezek a sugárzásai befolyást gyakorolnak rá - a testrendszer természettörvényeknek megfelelő működését zavarják és gyengítik.

Ha tehát felülkerekedik magán, s végig kitart ebben, akkor búcsút int mostani sorsának, és az Önre érvényes végzet megsemmisül. Ha viszont leragad ebben az állapotban, tehát egyrészt a testember életét éli, másrészt viszont hagyja, hogy testrendszerét különböző léleksugárzások zavarják, azaz az élet vad hullámverését idézi magára, akkor megnehezíti a sorsát. Akkor valamilyen kényszerhelyzet alakul ki, melyet saját magának köszönhet.

Ezért kell a léleknek és a testnek az életvitel segítségével, helyes és következetes cselekvéssel, valamint magas szintű erkölcsiséggel teljesen a léleksugárzás szférájába emelkednie. Mihelyt magukhoz merik engedni a lelket, a sors szorítása azonnal fellazul, és végül semmivé válik.

Ezután lehet az egész rendszert a harmadik sugárrendre, azaz magára a Hétszellemre bízni.

A fejlődés hatalmas folyamatában egyetlen lény sem kerülheti el a fájdalmat, amelyet az említett kétszeres gyógyszer tisztító és eloldozó hatása okoz. Ezért mondja Hermész Triszmegisztosz a 15. szakasz végén:



A változástól lehetetlen megmenekülni, éppoly kevéssé a születést elkerülni; aki azonban a lelkületet bírja, az megszabadulhat a gonosztól.



Ezen az úton kell haladnunk mindannyiunknak.

Ha elszántan és állhatatosan kitartanak, akkor valóban hazajutnak.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,