Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 4

IX. Isten egyszülött Fia

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 4


Az eddig megbeszéltek folytatásaként most a tizenharmadik könyv 16. és 17. szakaszával szembesítjük az olvasót:



Ezért hallgattam én, fiam, mindig a jó démon szavára. Nagy szolgálatot tett volna az emberi nemnek, ha írásba foglalja mondandóját. Mert, fiam, csakis ő, aki Isten egyszülött fia és mindent átlát, csakis ő mondott igazán isteni szavakat.

Egykoron azt hallottam tőle, hogy minden teremtett dolog egy, különösen az értelemmel rendelkező, testtel bíró lények azok; és hogy mi a lehetőségeket hordozó erőkből élünk, mégpedig a hatóerő és az örökkévaló lény által. A lelkület ezért, éppúgy mint az ő lelke, jó.

Ennek következtében a szellem dolgai osztatlanok, és a lelkület, amely Isten lelke és mindenen uralkodik, mindent, amit csak akar, meg tud valósítani.




Megkíséreljük megmagyarázni, hogy mit ért Hermész ezen. Ha sikerül, akkor lehet, hogy a gnosztikus filozófia egész mondanivalója megvilágosodik az Önök számára.

A jó démon hangja nem más, mint az eredeti lélek hangja. A démon szónak mifelénk, a nyugati világban, többé-kevésbé rossz csengése van, mert a démon és a démonizmus fogalmát mindenféle rossz természeterővel és természeti befolyással kapcsoljuk össze. Az ókorban azonban démonon csupán természeterőt, természetlényt értettek. Márpedig akkor a jó démon hangja a fenti összefüggésben nem más, mint az eredeti lélek hangja, azé a léleké, amely minden mikrokozmoszba beleszületik, s amelyről Hermész azt mondja, hogy mindig is erre a hangra hallgatott. Hogy miért? Nos, ezt már az előbbiekben kifejtettük.

Aki jól működő lelkülettel rendelkezik, az minden gonosztól meg tud menekülni, a gonosz minden ellenállását meg tudja törni. Ha tehát a jó hangját felszabadítjuk magunkban, akkor mindig kezünkben lesz az a fegyver, amellyel megszerezhetjük a szabadságot. Az emberi nemnek nagy segítség a belülről fakadó tudás; azoknak a szíve azonban, akik hagyják, hogy teljesen a testi ember vezesse őket, megkeményedik, megkövesedik, vagy - ahogyan a Szentírás mondja -, „kövér az ő szívök, mint a háj”. A helyzet persze nem az, hogy a testi embert, a testet teljesen el kéne vetni és megtagadni, ahogyan azt némely jógarendszer kívánja, hanem az, hogy a testi embert a lelkületnek és az ő lelkének kellene vezetnie. Mert a jó démon, az eredeti lélek Isten elsőszülöttje, Isten egyszülött fia.

Ez a kijelentés nagyon ismerősnek tűnhet számunkra, mindenek­előtt akkor, ha keresztény vallásos neveltetésben részesültünk. „Jézus Krisztus Isten egyszülött fia” - így tanították nekünk annakidején, nemde? Újra és újra dogmaként sulykolták belénk, hogy Jézus Krisztus az Atya egyetlen fia.

Mi, az ős-Gnózis vallói ezt teljes mértékben elfogadjuk. Feltétel nélkül hiszünk ebben az abszolút egyetlen és tökéletes emberben, Jézus Krisztusban, a megfeszítettben. Ezt a magasztos, isteni igazságot azonban megszabadítjuk minden teológiai és dogmatikus lepeltől, leoldozzuk a ráaggatott végzetes egyházi béklyókat. Értsék meg jól: a jó démon, vagyis az eredeti, tiszta lélek kezdettől fogva Isten egyszülött fia.

Amikor a mindenségi megnyilvánulás hajnala felvirradt, és az emberi élethullámot a mikrokozmoszok miriádjai képében elvetették, akkor minden mikrokozmoszban ott volt egy lángoló fény, mely képes volt az önmegvalósításra: Isten egyszülött fia, aki a mindenségben megnyilváníttatott; a jó démon, vagyis az eredeti lélek.

Csakis ő általa, az egyszülött segítségével nyerhetjük el az üdvösséget, a tökéletességet. Erre nincs más lehetőség. Ha azonban ezt az egyetlent messze magunkon kívül keressük, valahol a távolban, valamelyik mennyei világban, akkor torz a szemléletünk. Akkor a belső helyett a külső felé fordulunk. S ha ehhez az egyszülötthöz - aki eltorzult látásunk szerint valahol rajtunk kívül található - könyörgünk összetett kezekkel, segítséget kérve, akkor bizony rossz helyen kopogtatunk. Ilyen módon az egész keresztény üdvnyilatkozat teljes mértékben hátráltató lesz.

Mindezzel tisztában lévén ezért vallják szívből a rózsakeresztesek a Szentírásról: „Áldott, aki birtokolja, még áldottabb, aki olvassa, a legáldottabb aki valóban megérti, míg Istenhez az van a legközelebb, aki megértvén engedelmeskedik is neki, tehát valóban alkalmazza.”

Emiatt kimondottan Krisztus-központú, Krisztusra irányuló mindenki, aki a Világosság hármas szövetségét vallja. Sőt, az volt már sok tízezer évvel időszámításunk előtt is, mielőtt még a Názáreti Jézusról szó esett volna. Amikor a Szent Szellem galamb képében Jézus urunk fejére ereszkedik, és felcsendül a szózat: „Ez az én szeretett fiam, akiben gyönyörködöm”, akkor a figyelem nem a természetszülte, testi emberre, nem erre a Jézusra irányul, ahogyan a teológia rögeszmésen véli, hanem az eredeti lélekre utalnak, akit mint isteni fiút, Isten egyszülött fiát ebben a pillanatban újra összekötnek a szent Hétszellemmel. Istennek ebben az egyszülött Fiában, ebben a lelkileg megszabadult emberben újra megelevenedik és megvalósul az, ami kezdettől fogva volt. Így vezetik el az illetőt igazi, magasztos rendeltetéséhez.

Miért az eredeti lelket nevezik Isten egyszülött fiának? - tehetik fel a kérdést. Nos, azért mert az eredeti mikrokozmoszba csak ez a lángoló, élő elv, ez a központi szív született bele, ez volt az egyetlen és legmagasabb rendű teremtmény, az Isten által életre keltett elv, az egyszülött.

Az eredeti mikrokozmoszban létezik ez a láng, amelyet mi rózsabimbónak vagy ősatomnak nevezünk. Az egyszülött fiú tehát lehetőség formájában, elvileg jelen van Önökben. És ez az isteni elv, amelyet a Logosz minden mikrokozmoszban lerögzített, „mindent átlát, és képes a lehetőségeket hordozó erőből megnyilvánulni, a hatóerő és az örökkévaló lény által” - mondja Hermész. Mindaz, amit az eredeti lélek, a lélekember tesz, amire vállalkozik, az mind tökéletesen sikerülhet és sikerülni is fog. „Mindenre van erőm - mondja Pál, a lélekember - Krisztusban és Krisztus által, aki (a szellem erejével) engem megerősít”. A Fiú egy az Atyával:

az erővel, mely együttműködik az elvvel, s így élő egységet képez;

a tevékenységgel vagy hatásossággal, mely ennek a következménye, és mindig célhoz vezet, fennakadás nélkül, tökéletesen,

és a minden dialektikus jelenségtől való mentesség miatt a tevékenység eredményét, az örököt, az örökkévalóságbéli lényt bevezeti az időtlenségbe, igazi rendeltetésébe.

Ezért mondhatta Jézus Krisztus - és minden igaz lélekember utána mondhatja, sőt kell is mondania -, hogy „én és az Atya egy vagyunk”, valamint hogy „mindent nékem adott az én Atyám”. Ezért logikus az is, amikor az Úrjézus, a lélekember azt mondja, hogy „nálam nélkül - az eredeti lélek nélkül - semmit sem cselekedhettek.” Bármihez kezd is Ön a testi intelligenciájával, az csak a halálhoz vezethet. Ha a megváltás örömhírét a testi emberrel hozzuk kapcsolatba (ami az úgynevezett kereszténységünk legnagyobb hibája), s ezt ráadásul a dialektikus ember mai alakjára vonatkoztatjuk abból a helytelen elképzelésből kiindulva, hogy a testi ember áll az üdvnyilatkozat központjában, akkor mindez rögeszmévé és őrületté lesz. Amennyiben Ön - még ha egy olyan iskola tanulójaként is, mint a miénk - némileg megváltoztatott és leplezett formában, de folytatja a testember önfenntartási, önérvényesítő kísérleteit, akkor minden a visszájára fordul: tanulósága ebben az esetben képzelgés csupán.

Engedje meg, hogy a legnagyobb testvéri szeretettel megmondjuk Önnek: hagyja már abba a fecsegést! Az ön tennivalója nem a locsogás, hanem a cselekvés - az új életvitel szellemében, a központi lélekelvből kiindulva. A keresztény üdvnyilatkozatot nem a testembernek szánták. Az csakis a lélekembernek szól, mert ő az egyszülött fiú, aki elbukott, s akit újra az élethez kell vezetni. Ebben Ön, a testember legfeljebb csak segédkezhet.

Hermész tizennegyedik könyvében egy hegyre vezetnek fel minket, hegyibeszédet hallunk. És tanítványainak Hermész elsőként a csendet, a hallgatagságot tanácsolja. A lelket csend jellemzi, és az, hogy az isteni erő által tevékenykedik: erő, hatás és örökkévalóság. Ha ezt nem vesszük figyelembe, ha ezzel nem számolunk, akkor a kereszténység vagy rózsakeresztesség fogalma gúnyrajzzá, torzképpé válik, ahogyan ez már számtalanszor megtörtént a világtörténelem során. El kell-e vetnünk tehát a testembert, ahogyan azt sok jógarendszer javasolja? Nem, semmi esetre sem: a testembert transzfigurálni kell, át kell alakítani!

Hermész tizennegyedik könyve az intellektualizálás, az okoskodás ellen is erősen kikel. A testember azt hiszi, hogy mindent tud. Hermész azonban határozottan megállapítja: „A testember semmit sem tud. A testember semmi lényegeset nem tudhat.” Ezért kell elcsendesednie. Engedje meg, hogy még egyszer megkérjük erre, s ezt meg kell szívlelnie. Mert a szószaporításban mérhetetlen veszély leselkedik a tanulóra. A testembernek transzfigurálnia kell. De ne értsék félre, a testember nem képes saját magát transzfigurálni. Ezt a csodát csak a lélek, Isten egyszülött fia képes végrehajtani.

Mert a Fiú egy az Atyával. Mint testember, senki sem jó, egyetlen egy sem - mondja az Úrjézus. Csak Isten Fia tökéletes, kizárólag a lelkület és a lélek fénye, mely őbelőle árad, csakis az jó. Mármost a földi természetben a formák sokasága, a megnyilvánulások sokfélesége található. Ha aztán a sokféleség a szellem és az élet egyetlen törvénye által tökéletes lett, illetve teljes mértékben képes engedelmeskedni ennek a törvénynek, ha tehát Ön teljesen az Önben lévő egyszülötthöz igazodik, akkor a lelkület, mely Istenből való, mindent megvalósíthat, amit akar.

Ha Ön - tökéletes elcsendesedése által - felszabadítja az ősatomban lévő erőt, s ha a rózsaillat ennek folytán teljes mértékben kiáradhat, akkor a rózsaerő, a lelkület, mely Istenből való, mindent megvalósíthat, amit csak akar.

Ha a testember, bármilyen állapotban is van, teljesen a lélek-szellemember szárnyai alá áll, akkor az erőből, a hatásból és az örökkévalóságból kialakulhat az egyetlen igazi emberi alakmegnyilvánulás - és ki is kell alakulnia.

Ezért kell az embert elvezetni ennek felismeréséhez, ezért beszélünk erről. Hiszen az Úr is így sóhajtott fel: „Elvész az én népem - lelki testvéreim -, mivelhogy tudomány nélkül való”. És ezért teszi közzé a Rózsakereszt Szerzete a megváltásra, az üdvösségre vonatkozó ismereteket. Ha azonban ezeket az ismereteket csak ésszel fogják fel és ragadják meg - és a testemberből indulnak ki, akkor minden rosszul halad, és a célt sohasem érik el. Azért kell ezeket a dolgokat a testember tudomására hozni, hogy képes legyen tudatosan és helyes módon együttműködni a folyamattal. Most lehet, hogy azt mondja: „Mindezt már rég tudom, ez így meg így van; ezt és ezt kell tennem...”, Önnek azonban semmit sem kell! Önnek kizárólag az Önben lévő istennek kell engedelmeskednie, hallgatagon, csendesen. Értse meg, az Ön mikrokozmoszában ragyog a fény, a központi szív, és feléje, hozzá kell fordulnia.

A központi szívnek kell növekednie, Önnek pedig alábbszállania. Mivel pedig Önnek el kell pusztulnia, ezért értenie is kell a folyamatot. Emiatt közlik Önnel ezeket az ismereteket. Nem a fejét akarják teletömni ezekkel az ismeretekkel, hogy aztán azt mondhassa: „most már mindent tudok”, hanem a megváltás ösvényének bejárására akarják képessé tenni. Az általános kereszténység semmit sem tud a megszabadító igazságról, ezért a vallási tekintélyek a legkülönbözőbb tévutakra vezethetnek bennünket. Szövegünk 17. szakasza ezért is mondja Tátnak:



Mert ha most eltekintesz a kötözködő szójátékoktól, akkor úgy találod, fiam, hogy a lelkület, Isten lelke, valójában mindenen uralkodik: a sorson, a törvényen és minden máson, úgyhogy számára semmi sem lehetetlen. Az emberi lelket képes a sorsfolyamból kiemelni, de alá is vetheti végzetének, ha az adott emberi lélek hanyagnak bizonyult.



Hermész nem is fogalmazhatott volna egyértelműbben. Arról van szó, hogy a testember, bármilyen súlyos vétkeket követett is el, bármennyire áthágta is az élet legelemibb törvényeit, ha a benne lévő egyszülött fiúnak, a halhatatlan léleknek szenteli magát, akkor ez a cselekedet a legvégzetesebb sorsot is semmissé teheti. Ez az egyetlen lehetőség a bűnbocsánatra.

Ezért olvashatjuk a Szentírásban a bűnbánó vétkes asszonyról, aki az igaz lélekhez fordult, hogy „Aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ.”

Ezért nincs tehát semmiféle kifogásunk egyetlen tanulóval szemben sem, bármit követett is el a múltban, amennyiben most tényleg határozottan a lélekre bízza magát, és erről életvitelével is tanúskodik. Ekkor a modern Szellemi Iskola is azt mondja: „Aki közületek bűn nélkül való, az vesse reá az első követ”.

A tanulóságot tettekkel kell bizonyítani, kimutathatóan ki kell vitelezni. A bűn és bűnhődés tana, valamint a kegyelem tana klasszikus hermetikus tan. Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy ezt az ős-Gnózis több ezer éves evangéliuma segítségével igazolhatjuk is. Ez a nagyszerű vigasz a tizenharmadik könyv e részében annak a bizonyítékát tárja elénk, hogy az igazi lélek a sors fölött áll, minden végzetnél hatalmasabb. Ugyanezzel az örömhírrel ajándékoz meg bennünket a Biblia is: „Ha bűneitek skarlátpirosak, hófehérek lesznek, és ha vérszínűek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú”.

Ezt az Önökben, minden egyes emberben benne lakozó élő lélek, a lélekember mondja.

Ahol bűn van, ott vezeklésnek is kell lennie. És ahol a bűnbánatnak csak egyetlen lehetősége is megvan, ott jelen van a lélek is, hogy megmentsen és megőrizzen.

És ugyanígy a lélekember az, aki kész arra, hogy egykor elbukott, majd megmentett testvéreit örömmel és szeretettel átölelje. Azért mondja az Írás, hogy „öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön” is.

Bárcsak a hermészi megvilágításban teljesen időszerűként üdvözölnék ezt az ősrégi igét, és élnének a benne rejlő ajánlattal.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,