Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 4

XV. A szellem kardja

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 4


A nadír szó - mint tudják - mélypontot, talppontot jelent. Ám azt, amikor egy lény a csillagkorszakok során a nadíron halad át, nos, ezt a tényt igazából soha sem szabad bukásnak látni az elsötétülés értelmében. Sőt, a talpponton, a nadírban, az asztronómiai időszakok e fontos szakaszában kell megszerezni a minőséget, itt kell elérni azt a célt, amelyet a Logosz kitűzött önmagának, itt kell megvalósítani Istennek a világgal és emberiséggel kapcsolatos tervét.

Mi tehát egy nadírmenet lényege? Ugyan mi a sötétségben lejátszódó tapasztalatszerzés célja?

Nos, a világosság megtalálása a tévelygés során; a gonosz legyőzése e megtalált és önerőből fenntartott világosság segítségével; valamint az eredeti állapot helyreállítása. Minden rejtély erre irányul. Ha az ember megfejtette, akkor fejlődésének iránya újra felfelé mutat, visszatér eredetéhez. Mérhetetlen különbség van azonban régi és mostani helyzete között. Tudatlanként indult ugyanis, és beavatottként tér vissza; elveszett fiúként indult, és újra megtalált fiúként tér meg az Atya házába.

Ezért fejlődik ki a világmindenségben egy csillagkorszakokon átívelő monádikus üdvmegnyilvánulás, hogy az emberiséget egy lefelé vezető ösvényen, majd mélyponton keresztül tudattal, megtisztulással és bőséges tapasztalattal ajándékozza meg; vagyis egy ószövetségi, fenyegetéssel, fájdalommal és csapásokkal teli időszakon át elvezessen a Krisztusban való megforduláshoz és az újszövetségben való felme­ne­tel­hez.

Ha ezt fel tudják fogni, akkor megértik a klasszikus rózsakeresztesek célját is, akik - mint tudják - azt tanították, hogy:

Isten szelleme által lángra lobbantva

az Úr Jézusban elpusztulni,

s a Szent Szellem által újjászületni.


Ezt a fejlődésmenetet a következőképpen értelmezhetik:

Isten megalkotta a monádot,

majd kifejlődik a lelkület, azaz a magsugárzás,

végül megvalósul a négyszeres személyiség, mint az eszme ábrája, amelyet aztán a monád lélekkel lát el.

Íme a hétszeres, tökéletes ember, ahogyan Isten szelleme lobbantotta életre. Ez tehát a hatalmas isteni megnyilvánulás kezdete az ő teremtményében és teremtménye által. Amikor aztán a teremtmény teljessé válik, akkor ennek a kiforratlan lenyomatnak értékekre kell szert tennie, tapasztalatokat gyűjtenie, teljes mértékben megvalósítania önmagát a tapasztalatok bőségéből kiindulva, Isten nagy iskolájában, gyakorlóterén. Erre szolgál a fejlődés menete a csillagkorszakok folyamán a hét körfolyamatban, a hét égitesten, a hét világkorszakban.

Erre a fejlődési időszakra gondolnak a rózsakeresztesek, amikor azt mondják:

„Jézusban, az úrban aláhanyatlani.”

Ez a rózsák keresztútja a kezdettől a végig, amelyet számos legenda úgy ábrázol, mintha egy alig néhány év alatt lejátszódó történetről volna szó.

Ebből következik aztán a feltámadás, a nagy helyreállítás, megrakodva a teljes értékűség kincsével.

„Az örök újjászületés a Szent Szellemből a Szent Szellem által és a Szent Szellemben.”

Mindezek folyamán, e fejlődési út során pedig a halál puszta káprázat, s a gonosz csak közjáték. Ami valóban fönnmarad, az a tökéletes élet.

Amit ezért a mélyponthoz vezető menetelés folyamán természetes születésnek, a szükségrendi test születésének nevezünk, az az általános helyreállítás lehetőségének állandó ismétlődése, azé a lehetőségé, hogy a lény részesülhessen a tökéletes tapasztalatban. Ezt a folyamatot egyetlen veszély fenyegeti csupán: a rossz, a gonoszság, a rögeszme. Az a rögeszme, amelyen minden egyes lénynek előbb-utóbb túl kell lépnie annak a felfedezésével, hogy minden gonoszság úgyszintén csak agyrém és képzelődés, amelyet az ellentétek játéka, a dialektika idéz elő.

Most már megértjük Hermészt, mikor rámutat, hogy nincs halál, hogy soha nem létezett egyetlen holt dolog sem, mert minden atom élő elv, s az ilyen élő elv nem szűnhet meg létezni. Ereje persze ingadozhat, csökkenhet, de újra meg újra megeleveníti és feltölti az Istenség alapenergiája. A halál romlás, a romlás pedig pusztulás. Az ilyesmi azonban a mindenségi megnyilvánulásban teljességgel kizárt dolog - hangsúlyozza Hermész.

Az újra és újra lejátszódó folyamat, amely megtéveszt bennünket, s amelyet halálnak nevezünk, mindössze az összetett testek feloszlása. Azért oszlatják fel őket, hogy újra élhessenek, hogy megújuljanak. Mert a világmindenségben minden egyetlen folyamatos mozgás, a dolgok örökkön örökké folytatódnak; s a világmindenségnek a szüntelen mozgás a dolga. „Minden mozgásban van” - ujjong Hermész.

Minden dolog szüntelen mozgásából, folyamatos változásából és az ezzel járó ellentétekből keletkezik a gonosz, amelyet minden lénynek magának kell semlegesítenie. Alaposan meg kell tehát vizsgálnunk a gonosz lényegét.

Már korábban is beszéltünk a monád mibenlétéről és szerkezetéről, az ember kezdeti, eredeti állapotáról és a hosszú fejlődésről, amelyet a természetben-születettség és a talpponthoz való lemenetel által kell teljessé tenni.

Mi ez a nadírmenet?

A mélyponthoz, az alaphoz vezető út. Ez a belső bizonyosság, a belső feltétel nélküliség állapota. Ha ugyanis Önök nagy lehetőségekkel lettek felruházva, s egy nagy mű véghezvitelére hivatottak, akkor előbb gyakorlatra kell szert tenniük, tapasztalatot kell gyűjteniük, hogy tudják, mit nem szabad.

A lefelé vezető útnak egyáltalán nem az az értelme, hogy az embert a tapasztalatok megszerzése érdekében átkergesse a sötétségen, mélységen és nyomorúságon, nem, a nadírmenet végeredményben az üdvnyilatkozat meglétének sziklaszilárd bizonyítéka. A csillagkorszakokon át vezető vándorlás alkotja a teremtménnyel kivitelezett üdvmegnyilvánulást. Az egész mo­ná­dikus rendszer minden porcikáját annak a megrendíthetetlen bizonyosságnak kell átitatnia, hogy belőle valóban az Isten-az-Istenben nyilvánulhasson meg, nem pedig holmi robot, amely az óramű pontosságával működne és számtalan azonos példányban népesítené be a világmindenséget. Lássák be, hogy a Lo­gosz azért nyilvánul meg a teremtménye által, hogy önmagát megnyilvánítsa. Ezért vezetnek le minden monádot a talpponthoz, hogy a fához hasonló módon szilárd kapaszkodót találhassanak a föld mélyében a gyökerei.

Ha ez a cél elég világos számunkra, akkor minden megváltozik.

Hogyan tehetnek szert erre a belső biztonságra? Nemcsak a tapasztalatok révén, hanem az összeütközések által is. Mi okozza ezeket az összetűzéseket, konfliktusokat az életükben? Az, hogy a dialektikába merülve élnek; hogy az ellentétek lényével, a világossággal és sötétséggel, jóval és rosszal szembesülnek. Minden a visszájára fordul. Az ellentétek, a dialektika nagy ütköztető lényén keresztül jutnak el az önmagát felfedező élethez. A tapasztalat és az összeütközés árán tehát. Megkísérelnek valamit megtartani? Kisiklik a kezük közül. Megpróbálnak valamit létrehozni? A csúcsra érve elveszítik. Felépítenek valamit? Összeomlik.

Gondoljanak Parszifál legendájára: a Szent Grált keresi. Parszifál, a jelölt, látja az arany várost a távolban csillogni. Odasiet, mire azonban odaér, a város eltűnik. Csodaszép alakot pillant meg. Odasiet, s az alak porrá omlik. Ez a dialektika. Minden homokként pereg ki az ujjaik között.

Ha fiatalok, akkor ki tudja milyen csodákat várnak az élettől. Amikor azonban idősebbek lesznek, akkor kiderül, hogy a vágyott dolgokból nem sok, vagy éppenséggel semmi sem maradt. Mi az egyetlen dolog, ami megmaradt? A tapasztalat. Mi marad még? Az összeütközés állapota. Sokan teljesen bele vannak gabalyodva a konfliktusokba. És ez a gonosz.

Ezért mondja Hermész fiának, Tátnak: Drága barátom, szabadulj meg a konfliktusoktól. Azaz tartsd magad távol a dialektikától. Egyetlen nekirugaszkodással tedd szabaddá magadat.

Mindig két út áll a rendelkezésükre. Ebben a tekintetben végtelenül sokat kísérleteztek már. És még mindig ezzel vannak elfoglalva. Az énjükkel, mármint természetszülte énjükkel. Mert az énjüknek kell megtanulnia a leckét. A magsugárzás pedig, a lelkület, az eredeti lélek vár és vár, mígnem Önök is felfedezik és átlátják hogy milyen állapotban vannak, ezáltal pedig rádöbbennek rendeltetésükre, és szélesre tárják szívük kapuját.

Ehhez azonban énjüknek kell áthatolnia a megértéshez és tudáshoz. Az énjüknek kell lerombolnia az önérvényesítés méteres falait önmaga körül.

Egyes tanulók időnként szinte páncélba burkolózva jönnek a templomba, mintha azt mondanák: nehogy azt higgye, hogy elérhet engem, hogy képes lesz elhatolni hozzám. Vajon miért teszik ezt? Önvédelemből. Annyit ütötte és kínozta őket az élet, annyi megaláztatásban részesültek már, hogy mindig védekező állásponton vannak. Mindenkiben ellenséget látnak.

Ezeket a falakat kell lerombolniuk. Ennek a páncélnak el kell tűnnie. Énjüknek át kell hatolnia a tudás és megértés állapotához.

Más szóval a csakis-jó felfedezésének lehetősége a mélypont-természet lényében rejlik. És ebben az őstermészetben kell a föld mélységeit megtalálniuk, mélyen a földbe gyökerezniük.

Azt jelentené ez, hogy aki csak a nadírmenetben bandukol, annak az utolsó cseppig ki kell ürítenie a keserűség kelyhét? Nem, erről szó sincs. Ez teljesen Önöktől függ. Addig szenvedik el a keserűséget, a nyomorúságot és a fájdalmat, amíg szert nem tesznek a belülről eredő belátásra, amelyhez a szükségben és halálban megszerzett tapasztalatok útján, az ellentétek játéka közepette jutottak hozzá.

A változások játékának soha nem lesznek képesek véget vetni. Annak sem kezdete, sem vége nincs. Emiatt a dialektika a mélységek természettörvényszerű határa. És Önök ezen a határvidéken élnek. Nem tudnak azonban egyszerűen átvonulni, hanem ki kell emelkedniük belőle. Talán ebben rejlik a tévedésük. Át akarnak törni a mélység határain. A mélységből azonban ki kell emelkedni.

Az ember bármelyik pillanatban elhagyhatja ezt a határt, hogy felfelé emelkedjen. Minden pillanatban sokan vannak, akik ezt meg is teszik, elindulnak felfelé, hogy aztán egy ­csa­pás­ra újra elsüllyedjenek. Míg végül elegendő megértésre nem tesznek szert a tapasztalatokból és konfliktusokból. S ha megvan a megértés, a valódi belátás, akkor megvan az erő is a kiemelkedéshez.

Ezért kell először is a mélységes belátásnak megszületnie. Ezért mondja az Úr is azt, hogy: „elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való”. Itt nem az agyban elraktározott ismeretekről van szó, hanem a tapasztalatból nyert ismeretről, amely az összeütközésekben tisztult és finomodott meg.

Mihelyt valaki keserűsége hosszú ösvényén elérkezett ehhez a ponthoz, megérti Hermész szavait:



Fiam, imádd ezt az igét és tiszteld; az istentiszteletnek egyetlen módja létezik csupán, Istent csak azzal tisztelheted meg, ha nem vagy gonosz.

Ez nem jelent mást, mint hogy a dialektikától el kell búcsúzniuk, mégpedig oly módon, hogy önmagukban leszámolnak ezzel a világgal, és elhagyják a határvidéket; hogy felülemelkednek a gonosszal való összetűzéseken, s ezzel teljesen meg is szabadulnak tőle.

Ez a pusztai megkísértés értelme.

A határvidék erői mindent felajánlanak a jelöltnek, s ha nem képes ellenállni a csábításnak, akkor bele is gabalyodik a hálóba. Az igazán belátásra ébredt ember azonban távol tartja magát ettől. Erre Önök is képesek, mihelyt elegendő belülről jövő belátásra tesznek szert, mihelyt letisztázzák magukban, merre kell fordulniuk, s tudják, hogy meg kell szabadulniuk az ellentétek hullámzásától. Amikor pedig ennek valóban tudatára ébrednek, egyetlen pillanatra sem szabad többé késlekedniük. Azonnal cselekedniük kell és határozottan, gnosztikus-tudo­má­nyosan ki kell szabadítaniuk magukat, közvetlenül és tökéletesen:

„Vajha ma hallanátok az ő szavát, meg ne keményítsétek a ti szíveteket, hanem hagyjátok bevezetni magatokat az új országba.”

Akkor nem szabad a megkínozott ember fájdalomkiáltásával csupán úgy imádkozniuk, hogy „Uram, bocsásd meg a mi vétkeinket”, hanem ugyanakkor hozzá kell tenniük, hogy „miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”. Ha ugyanis a lélek útját járják, akkor mindenkivel össze vannak kötve. (Egyénieskedő individualisták: értsék ezt meg!) Teljességgel kizárt dolog, hogy az ösvényt egy szál magukban, énként bejárhatnák. A léleklétben nem létezik én, csak lélek van; ez pedig mindenkivel kapcsolatban tudja magát. Ha tehát felszabadítjuk az élethez kellő erőt, akkor azt a csoporttal összhangban alkalmazni is kell, az erőt, amelynek segítségével oly határozottan elbúcsúzunk mindentől, ami ehhez a természethez tartozik, többé nem lépünk be a gonoszba, nem akarunk többé hozzá tartozni, és nem hagyjuk, hogy továbbra is magával vonszoljon bennünket.

Eleget lehet-e tenni ennek?

Igen, mert a tapasztalatból és tisztulásból született tudás két halhatatlan képességgel ajándékoz meg bennünket: a lelkülettel és a beszéd képességével. Amikor a test-ember, az eszme ábrája, a képhordozó ezt a nagy felfedezést az egyetlen lehetséges istentisztelettel ünnepli, nevezetesen azzal, hogy nem gonosz, akkor rendelkezik ismét a kezdetben meglévő monádikus képességekkel, amelyeket maga Isten nyilvánított meg a mo­nád­ban, mivel hogy önmagát tökéletesen tükrözi benne. Ha azonban továbbra is ragaszkodnak a mindennapi elkeseredéshez, akkor soha sem lesznek képesek meghallani a monád hangját. Akkor nem lesznek képesek bemenni a megszabadulás nagy nyugalmába, amelyről például A zsidókhoz írt levél 3. és 4. része beszél. Ha viszont ma belülről meghallják a hangot, akkor meg ne keményítsék a szívüket, ahogyan ezt azelőtt gyakran tették. Ha meghallják a szív és a lelkület hangját, akkor tökéletesen nyissák meg a szívüket. S ha ezt megtették, akkor ne higgyék, hogy azonnal belépnek a mennyek varázslatos országába. Ellenkezőleg, ekkor találja el Önöket a Szent Grál kardja. Pál azt mondja erről a kardról:

A szellem igéje élő és ható, és élesebb a kétélű fegyvernél. És elhat a léleknek és szellemnek, az ízeknek és velőknek megoszlásáig. Majd megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait tebenned.

Akit pedig a szellem kardja eltalál, az belép a megszenteltetés, a kigyógyulás, a transzmutáció és a transzfiguráció folyamatába.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,