Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 4

XIX. Az újjászületés anyaméhe

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi ős-Gnózis 4


Figyelmüket most Hermész tizennegyedik könyvére szeretnénk terelni, amely a titkos hegyibeszédet foglalja magában és az újjászületésről, minden Gnózis központi problémájáról beszél - ezért is olyan fontos számunkra e könyv tartalma, s emiatt tervezzük részletes vizsgálatát. Az ugyanis a feladatunk, hogy ezt a témát a lehetőségekhez mérten minél alaposabban átvegyük.

Tervünk kivitelezése során szem előtt kell tartanunk mindazt, amit az idők folyamán a modern Szellemi Iskolában a Gnózisról és szándékairól elmondtunk vagy leírtunk. Ha ilyen előkészületek után mélyedünk bele Hermész tizennegyedik könyvébe, akkor egyáltalán nem fogunk csodálkozni, ha mindjárt az első szakaszban kijelentik, hogy újjászületés nélkül senkit sem lehet megmenteni; vagyis hogy senki, egyetlen testi ember sem léphet a megszabadító életbe anélkül a hatalmas folyamat nélkül, amelyet elméletileg újjászületésként ismerünk.

Az újjászületés minden transzfigurisztikus fejlődés alapja és az új létállapot feltétele. Érthető tehát Tát kérése, hogy Trisz­me­gisztosz világosítsa fel az újjászületés útja és módja felől. Hozzáfűzi azt is, hogy:



Amikor általánosságban beszéltél, Atyám, akkor rejtélyesen és érthetetlenül fejezted ki magad az isteni természetre vonatkozóan. Nem fedted fel teljes egészében előttem, mit jelent az, hogy aki nem született újjá, az menthetetlen.

Amikor azonban a hegyről lejövet, a veled való beszélgetés után kérdezősködni kezdtem az újjászületés tana felől, kérlelvén téged, hogy megismerhessem - mert az egész tanból már csak ez ismeretlen előttem -, akkor megígérted, hogy megosztod velem, mihelyt megszabadítottam magamat ettől a világtól.




Véleményünk szerint ez a válasz teljesen egyértelmű. Aki ki akarja fürkészni az újjászületés alapjait, annak el kell fordulnia a dialektikus természettől. Hiszen mi haszna lehet a halandónak abból, ha értelmével felfogja ugyan az újjászületés miértjét és hogyanját, de mélyen a szívében nem született meg az ebből a kilátástalan létből való megszabadulás vágya - és nem fordul el a világtól, valamint az ahhoz tartozó létállapottól?

Ezen alaposan el kell gondolkodni. A modern Szellemi Iskola joggal várja el, hogy a hozzá csatlakozó ember szívében megszülessen a megszabadulás iránti vágy. Ha ez nincs jelen, akkor a tanulóság csak folyamatos kínlódás forrása a tanuló és az Iskola számára egyaránt. Mert az újjászületés indítéka, értelme, fénye és lényege teljesen ellentétes ezzel a világgal. A gnosztikus rejtélyek jelöltjének ezért önmagában fel kell oldania ezt az antitézist, ezt az ellentétet - mégpedig azzal, hogy elfordul ettől a világtól. Aki erre nem hajlandó vagy nem képes, az lelkileg egyelőre alkalmatlan egy gnosztikus szellemi iskola tanulóságára. Így már világos, miért emlegetik a tizennegyedik könyvet az újjászületés hegyén tartott titkos beszédként.

Ha az ember a természetszülte énjével, dialektikusan magyarázható életvágyával veti magát a gnosztikus filozófiára, bármekkora erőfeszítéseket tesz is, a legkevésbé sem lesz képes az újjászületés titkáról fellebbenteni a fátylat. Az ilyen állapotban levő ember a legcsekélyebb mértékben sem képes a titkos beszédet megérteni, hát még reagálni rá. Az pedig ismeretes, hogy a folyamatot csupán utánzó ember mindenképpen elbotlik, és csakhamar elárulja magát. Az újjászületésről szóló beszéd értelme tehát a kívülálló számára mindig is tökéletesen rejtett marad, még akkor is, ha mindent fejből megtanult, amit a századok folyamán közzétettek róla. Itt például Máté 11,25-re gondolunk:

„Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy ezeket elrejtetted az okosok és a föld bölcsei elől, de nyilvánvalóvá tetted Isten gyermekeinek.”

Mint tudják, az evilági bölcsek, ha csak valamelyest is vallásos irányultságúak, máris Isten gyermekeinek nevezik magukat. Azt képzelik, hogy értelmük és tudásuk isteni adomány, ebben az összefüggésben nagy szellemi képességekről is beszélnek, és a tömeg meghajol tekintélyük előtt. Ezáltal zárva is marad számukra a titkok kapuja. Mert aki bármilyen formában is, de hódol még az én rögeszméjének, s aki a természetszületés kígyóját nem távolítja el - akinek lénye tehát a legcsekélyebb mértékben sem változott meg - az nem ismeri, nem birtokolja az alapvető vágyakozást. Az ilyen ember számára pedig a modern Szellemi Iskolának nincs semmi mondanivalója. A titkos beszéd az ilyenek számára rejtély marad.

Tát ekkor így szól szövegünk harmadik szakaszában:



Atyám, elfordultam a világtól és rögeszméjétől. Töltsd hát fel bennem azt, ami hiányzik még, ahogyan megígérted és oktass ki az újjászületés felől, akár szóban, akár misztériumok által.



Így kell a szív kiáltásának az igazi tanulóságot bizonyítania. Az újjászületésre való törekvés a teljes belső felkészülés és a dialektikától való tökéletes elszakadás által valósul meg. Akár a másik Hegyibeszédet is idézhetjük, a számunkra ismeretes evangéliumit. Annak már az elején elhangzik, hogy boldogok, akik a szellemre vágynak, mert övék a mennyeknek országa. És ebből a vágyakozásból fakad az ima: „Felkészültem, lelkületem megszabadult a világ rögeszméjétől. Add meg hát, hogy megértsem az újjászületést”. Aki így, legmélységesebb lényéből kiindulva tárta fel az Isten rejtélyeihez vezető kaput, annak szólal meg az újjászületés beszéde a rejtekből, mert ez a rejtek nem más, mint a mennyek országa maga. Akkor megnyílik a belső hallás, hogy e titkos beszédet megérthessük.

Világos persze, hogy ha ebből az állapotból kiindulva akarunk irányulni, akkor először néhány látszólagos problémát kell megoldanunk. Ezeket szeretnénk most szövegünkben rendre megközelíteni.

Először is: mely méhből és milyen magból születik újjá az ember? Hermész azt válaszolja:



Abból a bölcsességből, fiam, amely a csendben gondolkodik és abból a magból, amely az egyedüli-jó.

Tát: Na de ki veti el ezt a magot, Atyám? Ez teljességgel érthetetlen számomra.

Hermész: Isten akarata, fiam.

Tát: És milyen lesz a megszülető, Atyám? Hiszen sem földi lényemben, sem elemző gondolkodásomban nem részesül majd.

Hermész: Az újjászületett egészen másféle lesz: Isten lesz, Isten gyermeke lesz, minden mindenben, és valamennyi képességgel felruházott.

Tát: Talányosan szólsz hozzám, Atyám, nem pedig úgy, mint apa a gyermekéhez.

Hermész: Ezeket a dolgokat nem lehet tanítással átadni, fiam. Ám ha Isten úgy akarja, akkor ő maga adja vissza neked az erre vonatkozó emlékeidet.




Vizsgáljuk meg valamelyest ezt a négy problémát: a kezdő tanulóság összegyűjtött ismereteivel nem is lesz nehéz megoldani őket.

Milyen magból, milyen méhből születik újjá az ember?

A Sophiából, vagyis a bölcsességből.

Tételezzük fel, hogy a bölcsesség - ahogy azt sokan gondolják - valami magasabb rendű, kibővített ismeret. Beszélnek például a bölcsesség ismeretéről. Emiatt azt hihetnénk, hogy a bölcsesség ésszel felfogható, értelmünkkel megismerhető, s elménkkel meg is tanulható. De ne essenek önök is áldozatul ennek az oly gyakori tévedésnek. A dialektikában az számít bölcs embernek, a Sophia állítólagos birtokosának, aki eszével kutatja a világot. Amikor pedig már minden számára elérhető forrást kimerített, akkor begyűjtött ismeretei alapján saját véleményt, saját világnézetet alakít ki. Ez a vélemény olykor persze gyönyörűen van megfogalmazva, sok tekintetben nagyon szépnek, jónak, tisztának nevezhető, ám mivel ésszel szerkesztett építmény, mindig is spekuláció, találgatás marad, amelyet egy ideig sokan kedvelnek, követnek és amelyet életük vezérfonalául választanak. Néhány év múlva azonban jön egy másik bölcselő, aki ellentmond az előző felfogásnak, a dialektikus bölcsesség, fantázia és spekulálás fent említett termékének. Közben pedig újabb filozófiai divatot hoz létre.

Hermész a Sophia - a bölcsesség - méhéről szólva nem az ész e közismert, általában terméketlen és félrevezető kalandozásáról beszél. Ő a négy test működési területére gondol, személyiségünk négy alakjára: az anyagtestre, annak éteri mására (étertestre), az asztráltestre és a gondolkodási képességre (mentáltestre). Tudjuk, hogy anyagi szervezetünket az étertest éterei tartják fenn. Ha azonban az éterek gyengén és nehézkesen áramlanak, akkor az anyagtestben zavar keletkezik, és a szervezet legyengül.

Az anyagtestet tehát az éterek tartják fenn, az étertestet viszont az asztráltest sugárzásai mozgatják. És úgy kellene lennie, hogy az asztráltest teljes mértékben a gondolkodási képességből és az által éljen, mégpedig tökéletes értelemben. A gondolkodási képességnek pedig teljesen a Sophiából kellene lélegeznie, ami még a gondolatanyagnál is finomabb és nemesebb.

A testember gondolkodási képessége (mentálteste) azonban semmilyen tekintetben sem nevezhető még kifejlődöttnek, sőt, a természetszülte emberrel kapcsolatban egyáltalán nem beszélhetünk gondolattestről, mert az egyelőre csak kezdetleges formában létezik! A testember mai állapotában ráadásul ez a test nem is fejlődhet ki, a gondolkodási képesség a mai embernél nem válhat teljessé.

Észszerkezetünk és működése az igazi, nemes gondolattestnek csak az alapját alkotja. Az alacsonyrendű gondolkodást pedig a mi létállapotunkban teljesen a személyiség három alantas teste gerjeszti. A testember ezért nem tud kiemelkedni természetben-született állapotából, hiszen gondolkodása eföldi és az is marad, szó sincs semmiféle Sophiáról. A testembert ugyanis a haláltermészet asztrális anyaga táplálja.

Gondoljanak csak bele!

Itt állnak dialektikus személyiségükben: létezik egy anyagtest, az éteri hasonmás és az asztrális hordozó. Gondolkodási képességük azonban a legjobb esetben is mindössze csak egy többé-kevésbé világító pont a főszentély magasságában. E gondolkodási képesség segítségével nem képesek magukhoz venni, felszívni a Sophiát. Személyiségüknek azonban valahogyan működőképesnek kell maradnia, emiatt aztán azt szükségképpen a haláltermészet asztrális anyaga táplálja. Ez az igazság.

Ezért nem képes a testember természetben-születettsége állapotán felülemelkedni. Eföldi lény, és az is marad, s esetében Sophiát meg sem említhetjük. Mert a testembert a haláltermészet asztrális anyaga táplálja. Nem önállóan él, hanem élnek vele, s a már sokszor említett visszafejlődés rabja marad.

A probléma így már nagyon is kézzelfogható. Milyen méhből, milyen anyagból születik hát újjá az ember?

Hermész azt válaszolja:

Abból a bölcsességből, fiam (Sophiából), amely a csendben gondolkodik.

Ez a méh, ez a mátrix, Sophiának ez az anyaga, az ősanyag messze a haláltermészet kiszipolyozó forgatagán kívül létezik. Sophia a csendben él, a szabad, eredeti térben, s ennek az anyagnak minden részecskéje nagy, isteni erőkkel, a Logosz eszméjével van feltöltve. Ez az egyedül-jó magja.

Mihelyt pedig ez a páratlanul pompás mag, a Sophia anyaga hozzáférhet a gondolkodás már meglévő, de még üres testéhez, s a gondolkodási képesség újra valódi testet ölthet, azonnal valóra válik az eredetileg tervezett, négyszeres élet: a rendkívül pompás alak a főszentélyen keresztül újra Sophiát lélegzi be. Ettől kezdve ebből a gondolatanyagból él az asztráltest, az asztráltestből az étertest, az éteriből pedig az anyagi.

Így kezdődik a transzfiguráció.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,