10. A templomember feltámadása

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Catharose de Petri: Az élő ige

A tanulótól azt várják el, hogy a transzfiguráció folyamatát nagy erővel belevonja az életébe, és helyes belátásra tegyen szert az újjászületett lélekállapot mibenlétét illetően.

Miért várják ezt el tőle? Mert a lélekállapot képezi az Isten által eltervezett igazán emberi létnek az alapját. A tanulónak tehát világos ismeretekkel kell rendelkeznie a meggyógyulás isteni tudományát illetően. A tobozmirigy-tűzkör működése révén elegendő nyíltságnak és tisztaságnak kell keletkeznie a Hétszellemmel való érintkezéshez, valamint a mikrokozmoszban rejlő eredeti emberrel való kapcsolathoz.

Az emberi személyiség egyetlen céljának a szellemlélek-állapot elérésének kell lennie. A személyiség az a téridőrendi lény, amelyből az örök alaknak, a szellemlélek-embernek kell feltámadnia. Ez tehát a János, akiből a Jézusnak kell felélednie. A romolhatatlan és elmúlhatatlan szellemlélek-ember megjelenéséhez az én-ember, a János nélkülözhetetlen. Csak ha a jézusember megvalósult, akkor jelenhet meg a szellemlélek-ember. Akkor beszélhetünk Jézusról, a Krisztusról.

A rejtélyes „emberben” tehát valójában két élet van; a másiknak az egyikből kell kialakulnia.

A szellemlélek-ember az anyagból kiemelt lény. A lélekember éteri jelenség.

Az anyagember az anyaghoz fűződik, mígnem transz­fi­gu­rál. A lélekember egy sérthetetlen, érinthetetlen „fénykereszt”. Az anyagszülte ember elválasztott lény, önmagáért él. A lélekember nem ismer elválasztottságot, mert teljesen az egységben áll.

Mit jelent a teljes egység ebben a vonatkozásban?

A következőképpen képzelhetjük el: A tudatosan az új lélektermészetben élő lények egy csoportja egyesítette a lelket és a szellemet. Ahol ugyanis a romolhatatlan lélek van, ott van a szellem is. Ha az egyesült lélek és szellem részt vesz a csoportban, és hét sugárban gondolkodik, él és dolgozik, akkor természetesen hatalmas asztrális összpontosulás keletkezik, mely alakot ölt. Ez az összpontosulás aztán teljesen kifejezésre juttatja Istent valamint azt, amit Isten akar és tesz; éspedig olyan magasztosan, amilyenre a csoport minősége képes.

Nem valami egyszerű dolog anyagszülte emberként élni ebben az egyetlen, egyetemes igazságban és világosságban. Mert az egyetlen igazság az alantas anyagtermészetben szinte árnyékhatást kelt. Úgy is mondhatnánk: a még az anyagtermészethez tartozók közönséges, ésszerű érvelése mindig is ellenkező álláspontot képvisel a szellemlélek-természet egyetlen igazságával szemben.

Az emberben megvan a világosan felismerhető kettősség. Egyrészt természetszülte ember mint eszköz, másrészt lélekember, aki a mennyeiség és a természetből kiemeltetettség kölcsönhatásából keletkezik.

A lélekembernek ugyanakkor megvan a harmadik nézete, a szellemember-nézete is. A természetember semmiképpen sem vehet részt valamiféle fejlődésben. Ő csupán az előkészítő, az előfutár, a János-ember.

A következőképpen lássuk: ha a lélek feléled, akkor jogot formál az életre, saját létállapotára, azaz szüntelenül a hazája felé tájékozódik.

Egyes tanulók hagyják az életüket elsuhanni, testüket legyengülni, és lehetőségeikkel nem élnek, holott lélekminőséggel és tiszta belátással vannak megáldva. Ekkor legalább­is egy egész életet veszítettek, s ismét egy sor bizonytalansággal találják szemben magukat, mint például:

1. időveszteséggel;

2. annak a kérdésével, hogy milyen lesz a világ újabb anyagba merülésükkor;

3. lélekminőségük mely pillanatban éleszt elegendő emlékezetet;

4. mely ellenőrizhetetlen karmikus befolyások emelnek majd újabban gátakat.

Engedjék meg tehát a figyelmeztetést: ragadják meg az alkalmat, és éljenek lehetőségeikkel, amelyekkel most megajándékozzák Önöket. Használják ki az alkalmat!

Az jelenti a legnagyobb veszélyt, amire Máté figyelmeztet oly nyomatékosan (16:26): Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall? Ha a feléledt lélekember fenn tudja tartani tiszta létállapotát, ha igazán vigyáz, és emiatt megerősödik, akkor eljön megváltásának a pillanata, amikor meg kell szabadítani a természet keresztjétől, hogy akadálytalanul és sérthetetlenül járhasson ki és be a természetes testének templomából ill. templomába.

Meg kell jegyezni: a természetszülte test templomára szükség van a lélek felkeltéséhez. A lélek helye pedig az anyagtest éteri mása, az élettest. Az élettestnek ugyanolyan alakja és szervi szerkezete van, mint az anyagtestnek. Ezért mondja Szellemi Iskolánk, hogy a lélekember össze van kapcsolva az élettesttel, ha a lélek az élettestben teljesen felnövekedett. Ez természetes és logikus.

Ha elérkezik a megfelelő pillanat, akkor tehát az étertestet el kell választani az anyagtesttől. Ez a keresztről levétel különös dolog, melynek lelkiismeretesen kell végbemennie, mert mindkét testnek tovább kell léteznie, és mindkettőnek fel kell támadnia. Ez a dolog a személyiség hat részére irányítja a figyelmüket:

a szívre,

a fejre,

a két kézre,

a két lábra.

Ezen a hat helyen kapcsolódik az élettest a személyiség többi testéhez. A személyiséget nevezzük ugyanis a természetszülte test templomának. A szív a rózsa székhelye, a fej a gondolkodási képesség illetve a szellem székhelye. A tenyér a cselekvési képesség szerve, míg a lábakban lévő központok a helyváltoztatási tevékenység eszközei.

Ezt az egész szerkezetet nevezik jelképesen a Betlehemi ötágú csillagnak, mely Krisztus keresztútja révén Golgota csillagává válik. Ez a keresztút soha sem volt mártírhalál, és ma sem az, hanem a teljes feltámadás. Krisztus keresztútja tehát a lélek-élettest feltámadása, és ugyanakkor a célba ért templomember nagy ünnepe. Mert a természetszülte test temploma és a lélekember ugyanabban a mikrokozmoszban lakik, e kettőt ugyanaz a mikrosz fogja körül. Egyek tehát, és mégsem azonosak.

Ezt a megszabadító munkát végezte annak idején az előttünk haladó szerzet, a Katárok Szerzete, és ezt végzi ma az Ifjú Gnosztikus Szerzet. A dél-franciaországi Ussat-les-Bains-ben lévő Betlehem-barlang óriási eseménye a felszabadult lélekembernek a természetes templomembertől való eloldozása volt. A templomember csak ettől a pillanattól lehet az igazi pap. Ezután bármit is tesznek ezzel a pappal, az a lélekembert nem érinti, mert a lélekember már sérthetetlen és szabad örökre!

Önnek is arra kell tehát törekednie, hogy az élettest felszabadult lélekembere a testvére legyen!