Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Catharose de Petri: Az élő ige

11. A létért folytatott küzdelem, életcél, életmegvalósítás

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Catharose de Petri: Az élő ige


Meg vagyunk döbbenve a rettenetes vádak láttán, amelyeket az úgynevezett istentagadók emelnek Isten ellen. Ez a viselkedésük talán abból az értetlenségből ered, melyet a világ fájdalma vált ki belőlük, és amelyet ugyanakkor a világgal és emberiséggel szembeni szánalom érzete is kísér. Megdöbbentő továbbá annak a módja is, ahogyan az egyház képviselői védelmezik Istennek a teremtménye iránt tanúsított szeretetét. Elhatároztuk hát, hogy fejtegetésünkben érintjük az élet célját, és írunk az Ön egyéni életének céljáról.

Bármennyire eltérőek is az emberek nézetei, abban egyet­értenek, hogy az élet nem lehet értelmetlen, egyszerűen azért nem, mert az embert Isten teremtette. Amit Isten az ő hatalmas világában megalkotott, annak nagy és bölcs célja van, ha az ember nem is képes mindig felfedezni - hisz még abból sem ért meg mindent, ami körülötte történik.

Hogyan is puhatolhatná ki valaki Isten szándékát, ha gondolatai és tettei most még annyira a saját érdekeit szolgálják? Hogyan is közeledhetne Isten szándékaihoz, amikor saját központja még az anyaghoz fűződik? Hogyan is formálhat magának jogot arra, hogy Isten fölött ítéletet mondjon, holott Isten a tiszta szellem?

Az ember mégis ezt teszi, éppen most, amikor tombol az önérvényesítési törekvés, mindenki küzd mindenki ellen, és a világ minden tája zeng a fájdalomkiáltásoktól. Istennek szemrehányást tesznek, hogy ő semmiképpen sem lehet szeretet, hiszen ha az lenne, e sötét világ borzalmát bizonyára nem engedélyezné.

Ezt azok kiáltják ki, akik elveszítették az emberbe vetett hitüket is; akik annyi nyomorúságot és igazságtalanságot láttak, és oly sok fájdalmat éltek meg, hogy útjukat Isten és embertárs nélkül akarják folytatni. Úgy vélik, a nehéz utat egyedül járják be, minden üdvösséget önmagukban keresnek meg, hogy aztán a nyüzsgést a távolból figyeljék.

Akik így gondolkodnak és cselekednek, távolról sem a legérzéketlenebbek. A zord valóság tette őket ilyenné, s így a szent világossághoz, melyet Istennek neveznek, nem képesek közeledni. Annak idején majd rájönnek, hogy egyedül semmire sem jutnak, s hogy az emberiség szolgálatára helyeztettek a viharos embertengerbe.

Végül is nem ezek az úgynevezett istentelenek a legrosszabbak. Jóval kétesebb helyzetben vannak az önelégültek, akik hagyják, hogy mások gondolkodjanak helyettük.

Kétségtelenül ismernek olyan meggyőződéses istenhívőket, akik mindent Istentől várnak el, hogy Ő majd csak tudja, mi lesz a legjobb, és hűen szajkózzák, amit szellemi vezetőik a szájukba rágnak. Mily gyakran megtörténik azonban, hogy ezek a szellemi vezetők sem képesek az Istenben csalódott emberek kérdéseit megválaszolni. Egyébként ugyanis kertelés nélkül azt kellene mondaniuk: a saját életetekben keressétek az élet rejtélyeinek megoldását. Mert tapasztalatot kizárólag cselekedetek eredményeznek, a tapasztalatok pedig elvezetnek a belátás ébredéséhez.

Gyakran a hiszékeny és beletörődő emberek a langyosak, a „sem nem hévek, sem nem hidegek”. Csak akkor hökkennek meg, amikor maguk forognak veszélyben. Éppen ezek az istenhívők törődnek a legkevésbé a küszködő testvéreikkel, s gyakran lenézik azokat, akik a maguk vagy mások létfenntartásáért küzdenek. Ne feledjék soha: az embernek éppen ebben az életért folytatott küzdelemben kell megtalálnia a helyesen értelmezett életcélt. Csakis ezután lesz képes rátérni az élet megvalósítására.

Három fogalom létezik tehát, amellyel kivétel nélkül minden embernek dolga van: a létért folytatott küzdelem, az életcél és az életmegvalósítás.

Mindenki ismeri ezt a küzdelmet, s bár időnként tagadhatja is, egyszer mégis el kell fogadnia.

Önök mindannyian valamiféle célra törekednek, amelyet szeretnének megvalósítani. Az embereket kizárólag az különbözteti meg, hogy életükben melyik csavarmenethez értek el.

Ami az egyiknek küzdelem, az a másikat talán hidegen hagyja. Az egyik életcélja a másik számára talán értéktelen. Az egyik életének a teljesülése a másik számára talán egy réges-régen maga mögött hagyott állapot. Mégis mindenki e három fogalom keretében mozog.

Egy ilyen dolgozatban nem lehet mind a három létfeltételt megbeszélni, mert fennállna annak a veszélye, hogy a szót szaporítva felületesek maradnánk. Ezért csak az életmegvalósítást szeretnénk kiemelni, három embercsoportra szorítkozva, melyek mindegyike az élete megvalósítására törekszik a maga módján.

Gondolatainkat először is azokra irányítjuk, akik emberiességből életüket felebarátjuknak akarják szentelni. Ezek a küzdő természetűek, akik a saját létükért és másoknak a létfenntartásáért szállnak síkra. A világ igazságtalanságait nem tudják elviselni, a világ szenvedését a magukénak érzik, és osztoznak benne. A dolgok miértjét csak kevéssé értik, anyagszerű gondolkodásuk és szemük viszont látja a valóságot, s ez elég ahhoz, hogy a kellős közepébe vessék magukat.

Talán különösnek tartják, hogy ezek ugyanazokkal a fegyverekkel szállnak csatába, mint akik ellen érzelmeik lázadoznak, s akiket csak a szemükkel észlelnek? Isten fogalma általában hidegen hagyja őket, mert az anyagi megvalósítást tekintik a célnak.

Hát nem jobb-e azokat a kardokat forgatni, amelyekkel tud bánni az ember, ahelyett hogy a látszat-jámborság hamis dicsfényével álcáznák magukat, hogy bizonyos viselkedés látszatát keltsék? Ezek a „látszat-emberek” az álszenteskedésben találnak kielégülésre, lényük gyökerét azonban légmentesen lezárják. Saját lényüket nem puhatolják ki, és nem mélyülnek el benne. Gondolják meg: saját életük célja az Önök keze ügyében van.

Ha lelküket valóban meg akarják újítani, akkor látszat-dicsfényüket önmaguknak kell szertefoszlatniuk.

Nos, a harmadik csoport, amelyről a fejezet elején beszéltünk, azt mondja: „Isten miért nem nyilvánul meg másképpen? Ha minden mögött magasabb értelem rejlik, akkor miért olyan minden, amilyen? Isten ereje miért nem képes mindent áthatni, megváltoztatni, és minden rosszat és igaz­ságtalant elseperni?”

Őket áthatja ugyan annak a belátása, hogy életük nem lehet értelmetlen, de életüket megnehezíti, hogy nem érzik magukat egyazon szinten embertársaikkal, akik csupán az anyagi létért küzdenek. Józan meggondolásuk alapján ezt az osztályt figyelembe sem veszik, s ezért úgy döntenek, hogy életüket magukra utalva folytatják. Ez a keserű tapasztalatok útja, amelyen meg kell tanulniuk a szó szoros értelmében embernek lenni.

Az emberré válás folyamán aztán felfedezik, hogy Isten szeretet és világosság.

Hiszen Isten nagyon is érthetően nyilvánítja meg gyermekének a világra és az emberiségre vonatkozó nagy tervét. És vajon nem ismerjük-e ama kijelentés igazságát, hogy „Isten nem hagyhatja el kezeinek alkotásait”? A ránk, gyermekeire vonatkozó tervét meg kell valósítani. Ennek a világnak minden feszültsége és fájdalma pedig ama ellenállás következménye, amelyet terve és szeretetcselekedetei ellen fejtünk ki. Ez az isteni szeretet elleni tiltakozás a csalódásainkból, és a Krisztus erejében világló terv iránti tudatlanságunkból keletkezik.

Ebben az erőben és ebben a világosságban mindenkor tapasztalhatják, hogy Isten szeretete fényköpenyként burkolja be Önöket, amikor szellemi szükségben vannak. Isten ugyan­is minden imát meghallgat.

Ha most azt válaszolják: „De hiszen imádkoztam. Egész lényemmel Istenhez könyörögtem. Küzdöttem, de válasz nem jött.” Ennek az a magyarázata, hogy lelkük ablaka nem volt eléggé nyitott a válasz számára.

Szeretnénk egy olyan ember életére pillantást vetni, aki arra volt hivatott, hogy együttműködést vállaljon a világért végzett műben. Őt is szolgálatra hívták, de azt gondolta: „Előbb magamnak kell magasabbra kerülnöm, onnan aztán jobban tudok majd dolgozni.”

Nehéz utat választott, tele szakadékokkal és éles kövekkel. De be akarta járni, azt gondolván, előbb neki kell sokat elérnie, hogy másoknak adhasson valamit.

Pedig a szolgálat helye, melyre hívták, sokkal közelebb volt, nem pedig oly magasan, de ő előbb el akart érni valamit! Emberfölötti erőfeszítéssel elérte célját, noha sziklás útján minden lépésnél a lezuhanás fenyegette.

De ó, keserű csalódás, céljához érve, és az emberiséget messze maga mögött hagyva, egyedül ült ott a rideg magányban. Úgy látszik, őt senki sem hiányolta, mialatt tanítói, akikről úgy vélte, hogy munkájukat a fellegek magasságában végzik, messze lent felbecsülhetetlen segítséget nyújtottak azoknak, akik nem az annyira magasban kerestek. A hivatott azt hitte, feladatát jobban megérti és teljesíti majd, ha a dolgok fölött áll. A nagy magányban azonban csak arra jött rá, hogy az emberszolgálatra lent az anyagban, a létért folytatott küzdelem közepette van szükség.

Tétlenül kellett mindent szemlélnie, s magányosan, elhagyottan meredt a láthatáron lenyugvó vérvörös napba. Munkájára ekkor már nem volt szükség, pedig annyi erőfeszítést tett. Teljesen üresen ült ott. A hegy lábánál kimondott szavak az ő számára, aki oly magasan akart keresni, teljesen érthetetlenek voltak.

Vajon milyen következtetéseket vonhatunk le ebből?

A küzdő természetűek az emberszeretettől hajtva vagy az anyagbeli állapotok, az anyagi lét megjavításáért kardoskodnak, vagy bizonyos telítettség után visszazuhannak az önelégültségbe, ami miatt idővel használhatatlanokká válnak. Vagy pedig állhatatos törekvésük révén annyi lelki minőséget halmoznak fel, hogy a világosság erőit szükségszerűen magukhoz vonzzák. Ezek az erők aztán megtanítják őket a krisztusi útra. A lélekminőség a világosság megismeréséhez és Isten-ismerethez vezeti őket.

Aki azt hitte, hogy ezt belső tisztasággal és szellemi ismeretek révén, mások nélkül is elérheti, annak keserves leckét kell megtanulnia: egyéni gyarapodása nem vitte közelebb őt az Isten-fogalomhoz. Az egyéninek és a közösnek együtt kell haladnia, és együtt kell rezegnie a fejet és szívet összekötő láncszemmel, hogy a szellemi célhoz vezető lélekmegszabadító ösvényt jó véghez lehessen vinni.

Az Önök életének megvalósítása tehát azon alapul, hogy belső képességeik együtt fejlődnek ki az emberiség Krisztusban történő felemelésével.

Ha bennem maradtok, mondja Krisztus, akkor megértitek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,