Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Jan van Rijckenborgh: Dei Gloria Intacta - A keresztény beavatási misztérium

2. Az alapvető megfordulás

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh: Dei Gloria Intacta - A keresztény beavatási misztérium


I



Az ember szívszentélye nem él független életet. A tanuló szellemi fejlődése során ez a szerv nem cselekszik, és nem alkot önállóan, ahogyan ezt gyakran gondolják. A szívszentélyt teljes egészében a főszentély irányítja, tehát a szív és a fej egyetlen rendszerré kapcsolódik össze. A fej és a szív úgynevezett elválasztottsága, és az erre épülő misztikus és okkult fejlődési utak dialektikusak, vagyis a földi, mulandó természet szerint valók.

Az eljövendő korszak új emberének meg kell tanulnia a szív és a fej működését és fejlődését elválaszthatatlan egységnek látni, és így értelmezni. A misztikus és intellektuális hajlamok világunkban megfigyelhető elválasztottsága csupán egy elfajulás következményei. A szív és a fej anatómiailag és szerkezetileg is tökéletes egységet képez. A szívet az agyalapi mirigy és a medulla irányítja az agyidegeken keresztül. Anatómiai és szerkezeti szempontból tehát a szív úgynevezett önállóságából nem marad semmi lényeges.

A tanuló fej-szív rendszere jelenleg jórészt automatikusan működik, e könyv azonban meg akarja mutatni az utat ahhoz, hogy a szív újra akaratlagosan működő izommá váljék. Erről a tulajdonságról beszéltek a régiek, és az új embertípusnak meglesz ez a képessége.



II



A fej-szív rendszer csúcsán a gondolkodási képesség áll, amely az egész testi alak és a teljes szervi rendszer vezető elve. A gondolkodási képesség elsődleges gyújtópontja a jobb agyféltekében található. A tanulónak emellett nagy figyelmet kell fordítania akarati képességére is, melynek legfontosabb központja a bal agyféltekében van.

A szív az érzelmi élet székhelye, melynek sugár-gyújtópontja a sternum, vagyis a mellcsont. A kisagy és az agyalapi mirigy pedig a fej-szív rendszerben kialakuló, valamint az arra ható összes erő és feszültség transzformátora és ellenállásszekrénye. A medullának az ember érzelmi életére adott ismert reakciói világosan jellemzik ez utóbbi szervek működését.

Ez az egész rendszer, a légzés segítségével szellemileg kétféleképpen táplálkozik kívülről. A szokásos szervi működésekhez nélkülözhetetlen oxigén és nemesgázok mellett a légzés folyamán számos szellemi és éteri rezgés is behatol a rendszerbe. E rezgések egyrészt a tüdőben elkeverednek a vérrel, és így bekerülnek a vérkeringésbe, másrészt pedig - a légzés során - az orr-rostacsontokon keresztül behatolnak a főszentélybe, és ezzel közvetlenül is befolyásolják a különböző agyközpontokat.

Ezt a fej-szív rendszer jellegére, és elsődleges rendeltetésére vonatkozó rövid jellemzést elégségesnek tartjuk a könyvben megfogalmazott célok megértéséhez.



III



A tanuló tehát három elsődleges működést fedezhet fel a fej-szív rendszerében: a gondolkodást, az akarást és az érzést. E fő funkciókat egymástól függetlenül is használhatja: gondolkodhat anélkül, hogy akarna vagy érezne, akarhat gondolkodás vagy érzés nélkül, és gondolkodás vagy akarás nélkül is képes érezni.

Minden dolog isteni Alkotója azért ajándékozott meg minket e tűzháromszög, a trigonum igneum háromszoros szabadságával, hogy a tűz három nézete megfelelően fejlődhessen. A fej-szív rendszer három elsődleges funkciójának teljesen egyenrangúan kell együttműködnie anélkül, hogy a háromszög bármelyik nézete is előnyre tenne szert. Ezért működhetett kezdetben mindhárom nézet teljesen függetlenül egymástól.

A földi természet szerinti életben azonban szó sincs többé harmonikusan lobogó tűzháromszögről. Világunkban ugyanis háromféle embertípus nyilvánul meg: az értelmes típus, aki a gondolkodásból indul ki ugyan, de a valódi bölcsességgel semmilyen kapcsolata sincsen, az akarati típus, aki viszont már nem kötődik a tiszta akarathoz, és a misztikus típus, akinek pedig már semmi köze sincs a valódi misztikához.

Ezért a gondolati tevékenység során az akarat és az érzés mindig is alárendeltté válik, az akarati tevékenységnél a gondolkodás és az érzés fojtódik el, az érzelmi tevékenység során pedig egyáltalán nem beszélhetünk a gondolkodás és az akarat szabad működéséről.



IV



A háromszögnek ez a zavarodottsága szörnyű elfajulást okoz, amely végül - a vágyakhoz való alapvető kötöttség miatt - az érzelmi élet eluralkodásához vezet. A tömeg - és bizony milyen kevesen emelkednek ki belőle - könnyen bizonyíthatóan teljesen az érzelmi élet, a vágyélet rabja.

Amikor a szívben bizonyos érzés vagy vágyakozás fejlődik ki, akkor ez a sternumot meghatározott sugárzásra készteti. E sugár vagy ultraibolya, vagyis taszító és romboló, vagy infravörös, amely vonzó és fejlesztő. Amint a sternumnak ez a kétféle sugárzása kiárad, az ember aurikus felhője - melyet joggal neveznek vágy-felhőnek vagy vágytestnek is - meghatározott módon alakul: valami megsemmisül, valami pedig odavonzódik.

Mivel az aurikus felhő egyúttal a lélegzőterünk is, ezért azt mondhatjuk, hogy tartós vágyakozásunk megváltoztatja a lélegzőterünket. A vágyak meghatározzák az általunk belélegzett asztrális életanyag minőségét. Az asztrális életanyag egyfelől a belélegzett oxigénnel együtt a tüdőn keresztül a vérkeringésbe kerül, a másik irányból pedig az orr rostacsontján át az agyközpontokba jut. A vér minden szervet és agyideg-sejtet átitat ezzel az asztrális életanyaggal, amire az egész élő szervezet reagál, bizonyos létállapotba kerül tőle, és abban marad.

A következtetéseket levonva azt mondhatjuk tehát, hogy a lélegzőtér minőségét a vágy határozza meg, amely benne sternumsugárzásként nyilvánul meg. Az is kitűnik továbbá, hogy azok az asztrális erők és rezgések, amelyek kapcsolatba akarnak kerülni velünk, csak akkor hatolhatnak be az aurikus szféránkba, ha jellegük összhangban van a miénkkel.

Végül pedig meg kell állapítanunk, hogy egy bizonyos vágy nem csak a lélegzőteret, és az aurikus szférát formálja a saját képére, hanem - a véren keresztül - az egész testalakot is bizonyos létállapotba hozza, és így a gondolkodást és az akarást is uralma alá hajtja. Az ember így idővel csak azt akarja, és arra gondol, amit a vágy és az érzések működése parancsol.

A tanuló számára teljesen világosnak kell lennie, hogy itt egy leépítő körforgásról van szó. Tiszta értelemről az embernél már időtlen-idők óta nem beszélhetünk. A gondolkodás feltételessé és találgatóvá vált, az akarati tevékenység pedig emiatt szintén alacsony szintű és kísérletező.

Az emberi élet eredeti, szent és tiszta állapotában a gondolkodási képesség fel tudta fogni az abszolút, isteni értelmet, és az adott élethelyzetben szükséges reagáláshoz transzmutálta. A tiszta akarat felfogta és dinamizálta e sugallatokat, a tiszta érzés pedig bevonta a rendszerbe a cselekvéshez szükséges erőket, az akadályozókat pedig eltávolította. Magától értetődik, hogy mindebből csakis megszabadító cselekedet születhetett.

A jelenlegi gondolkodásunk azonban az isteni bölcsesség szilánkja csupán. Az akarat és a vágy emiatt fölöttébb kísérletező, ennek minden következményével együtt. Az ember egyre inkább belevájja magát a földi természet mélységeibe.

A régi bölcsek tudatják velünk, hogy ezek a dolgok nagyon szorosan összefüggenek az úgynevezett bűnbeeséssel. Amint az ember elveszítette az isteni értelemmel való kapcsolatát, amely első kézből és közvetlenül a gondolkodási képességből eredt, attól fogva egy kísérletező életmód kiszolgáltatottjává vált. Már nem „Isten kezét fogva járt”, hanem csak bolyongott. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a bűnbeesés annak a következménye volt, hogy a fej-szív rendszer három elsődleges funkcióját kísérletezve és találomra alkalmazta. Az ember saját lényét erőltette, ezért elveszítette a Logosszal való kapcsolatát.



V



Az ember elsüllyedtségének jelenlegi helyzete még súlyosabbnak tűnik, ha számításba vesszük azt a vérállapotot is, amelyben földi feladatunkat elkezdjük. A gyermek, vére jellegében magával hozza mikrokozmikus múltjának teljes terhét, de a vére egyúttal odaköti a szüleihez, őseihez és fajához is.

A megszülető gyermeket körülvevő aurikus égbolt az élet szikrájának első fellobbanásától kezdve az alacsonyrendű erők közvetítő eszköze, amely az évek során egyre erősebb befolyást gyakorol rá. Ezért az isteni világosság számára részben hozzáférhetetlen, emellett pedig korszakok bűnének bélyegét viseli. Joggal hirdették a régi dogmatikusok, hogy „az ember bűnben fogantatott és bűnben született”.

A Szellemi Iskola tanulója nem lehet eléggé tudatában annak, hogy az idő világában felébredve az első pillanattól kezdve börtönben és káprázatban él, melyben minél idősebbé válik, annál szorosabb a kényszerzubbony, és annál ijesztőbb a szemfényvesztés.

Alaptételként állapíthatjuk meg, hogy a földi természet emberei születésüktől kezdve egyedi vérállapotuk hajlamaiból élnek, és így - aurikus szférájukat e hajlamból táplálva és építve - gondolkodásukat és akaratukat egyre mélyebb fogságba taszítják az elfajulás körforgásában.

Ezért többé nem beszélhetünk a „gondolkodás szabadságáról”. A gondolkodás az érzelmi élet tudatalatti hajlamaiból, vagyis a vágyéletből magyarázható. Nincs többé közvetlen kapcsolat a szellem és a gondolkodás között. Az igazi szellem nem tud behatolni a zavaros és homályos aurikus szférába. Az ember gúzsba van kötve, és csörgő láncokkal keres, könyörög és küzd a megváltásért.

De milyen irányban keressen? Kihez fohászkodjon? Milyen módszereket alkalmazzon az életért folytatott küzdelmében? Vallási, filozófiai és tudományos hatalmak és tekintélyek ezrei tolonganak, hogy „segítsenek” neki. Ezeket azonban az jellemzi, hogy szemmel láthatóan nem értenek egyet egymással.

A megszabadulást csakis egy abszolút, ellenállhatatlan és alapvető érték hozhatja meg, amelyet Isten összekapcsolt a gondolkodással. Az akarati tevékenység így pozitívan irányulva bontakozhatna ki, az érzés-sugárzás pedig a sternum segítségével megtisztíthatná az aurikus szférát, és feltárhatná a kaput a világossággal való maradandó kapcsolathoz.

Hol találhatunk azonban ilyen alapvető értéket, és a megláncolt ember hogyan lobbanhat lángra közvetlenül Istenben? Hát nem spekuláció és hiábavaló időtöltés-e a világ számtalan tekintélye által pártfogolt valamennyi vallási megnyilatkozás és filozófiai rendszer, ahogyan ezt már sokan felfedezték? Ki garantálja a megláncoltaknak, hogy az ösvény, amelyre hívják őket, nem teszi-e állapotukat még súlyosabbá, rögeszméiket rémisztőbbé és láncaikat nehezebbé?

Világunkban vannak olyan emberek, akik úgy gondolják, hogy joggal vallhatják magukénak az „első kézből eredő tudást”, és ezért azt mondják: „kövess, mert én tudom!” Ha azonban eleget szeretnénk tenni e hívásnak, mégsem lennénk rá képesek, hiszen egy ember első kézből való tudását, a másik csak akkor olvaszthatja magába, ha már neki is birtokában van ez a közvetlen tudás. Ezért nem nyújthatnak segítséget a megláncoltaknak azok az ezoterikus iskolák sem, amelyek vezetői azt mondják: „kövessetek!”

Mindebből egyértelműen kiderül, hogy a filozófia, a vallás és az ezotéria területén az embert semmi sem tudja tartósan kielégíteni, tehát semmi és senki nem tudja őt megszabadítani. Minél kevesebbet foglalkozik tehát szellemi spekulációval, annál jobb. Senki sem segíthet neki, és már Isten sem tud benne erővel hatni. Csakis saját magán segíthet egy teljes ön-forradalom, egy egészen alapvető változás megvalósításával.

Ha a megláncolt ráébred élete kilátástalanságára, és megismeri önmagát, akkor állhat meg a lejtőn és indulhat felfelé. Az általunk ajánlott ön-forradalomnak megvan az a hatalmas előnye, hogy nem állít fel semmiféle vallási vagy filozófiai szabványt, nem akarja kihasználni Önt, és még kevésbé akarja olyan emberekkel kapcsolatba hozni, akik saját állításuk szerint oly sokat tudnak, és akiket csak követnie kell. Az igazság kedvéért azonban hangsúlyoznunk kell, hogy az alapvető megváltozási folyamat sikerességének természetes alapját egy bizonyos vallási és filozófiai életmódnak kell képeznie. Ezt az életformát azonban nem lehet leírni, mert mindenki számára más és más. A megláncoltak csupán abban azonosak, hogy tudatában vannak életük kilátástalanságának, és érzik béklyóik súlyát.



VI



Egy fontos dologban minden misztikusan és ezoterikusan törekvő egyetért: mindnyájan a szellemi és szerkezeti megszabadulást keresik. Bár módszereik egészen különbözőek, sőt akár egymásnak ellentmondóak is lehetnek, a késztetés, a hajtóerő és a keresés mégis teljesen azonos. A kőkemény kálvinista és a szélsőséges okkultista szemmel láthatóan egyfelé törekszik.

Ez az ősi késztetés már a dialektika létrejöttének kezdetén megragadta az emberiséget, és ha szellemi szemeinkkel nyomon követjük a misztikus és ezoterikus világtörténelmet, akkor láthatjuk, hogy mindig is ez az elemi erő hajtotta a szellemi keresést. Ezt a szellemi keresést, és a beteljesedésre törekvést nevezhetik bárminek is, feltámadásnak, újjászületésnek, megtérésnek, megvilágosodásnak vagy megszabadulásnak, a forrás félreismerhetetlenül ugyanaz.

Mindez valami elutasíthatatlanul alapvetőt bizonyít, mégpedig azt, hogy szeretetével és fájdalmával, jóságával és rosszaságával, vér-orgiáival és koromfekete gyászéjszakáival ez a világ egyetlen emberfiát sem elégíthet ki - bármily erősen kötődik is e természethez, és még ha legvelejéig földi is. Bárhogyan is, de jelen van a megszabadulás utáni féktelen vágyakozás, melyben minden megláncolt ember osztozik.

A korszakok során számtalan térd hajlott meg e vágyakozásban, és számtalan kéz kulcsolódott imára. Voltak szilárd ellenállásban ökölbeszoruló kezek, és voltak tömjénes edényük fölött görnyedő, monoton mantramokat éneklő ezoterikusok is. Hatalmas tömegek töltötték meg a templomokat és katedrálisokat, a hegyekben és barlangokban pedig remeték éltek magányosan, akik valamennyien egyazon vágyakozás megszállottjai voltak. Az okkultista, a kálvinista, a teozófus, a római katolikus, a szabadkőműves és a szabadgondolkodó - e sokszínű társaság egy dologban megegyezik: keresik a világosságot, a megszabadulást és Istent, keresik Jézus Krisztust, a bölcsességet, az erőt, a tisztaságot, vagy bárhogyan nevezik is. Nem egyformán keresnek, és eredményeik sem egyenértékűek, a forrás azonban, amelyből legmélyebb önvalójuk merít, mégis mindnyájuknál ugyanaz.

Erre azért hívjuk fel a tanulók figyelmét, mert ez az alapvető megváltozás kapuja. E könyv az ezrekben megfogalmazódó, kínzó vágy tolmácsolója kíván lenni.

Sokan bizonyára úgy gondolják, hogy minderre már rátaláltak, e könyv szerzője azonban nem olyan biztos ebben. Mert felfedezte, hogy az önmagukat már beérkezettnek vélők és magabiztosak legnagyobb többsége olyan káprázatban él, amelyből előbb vagy utóbb fel kell ébredniük, és az élet utáni vágyuk ekkor mardosóbb lesz, mint valaha. A nehézség abban áll, hogy számtalan ember véli úgy, hogy már meglelte életútját: dagadó vitorlákkal száguldanak az élet tengerén, ám csakhamar hajótörést szenvednek.

Minden időkben így volt ez. Így volt ez akkor is, amikor Krisna bejárta a földet, és a kétségbeesett emberiséget meg akarta ajándékozni az isteni szeretettel. Sokan akartak ujjongva kapcsolatba lépni Govindának ezzel a fogadott fiával, de mindez csak ábránd maradt, ahogyan ezt a tények is bizonyították. Gondoljunk csak Herkules legendájára, amely - ismereteink szerint - történelmi alapokon nyugszik. Ő a hős, aki az emberiségért küzd. Ám azoknak a kiáltásai, akik benne vélték erősnek magukat, hamar elhaltak a dolgok valóságában. És hová lettek Püthagorász zsúfolt iskolái, melyek meghódítani akarták a világot? Elvesztek az idő múlásának káprázatában!

Mindez vajon más-e korunkban a magukat kereszténynek vallók között? Nincs-e most is fanatizmus és ellenségeskedés? Nincs-e türelmetlenség, és nem izzik-e a vakbuzgók tekintete a szenvedélytől? Volt-e valaha pogányabb korszak a mostaninál, amikor az ember lépten-nyomon imaházakba botlik, és a lelkészek száma tízezrekre rúg?

Ha a rideg valóságra tekintünk, be kell vallanunk, hogy az emberiség a világosság utáni vágyakozásnál nem jutott sokkal messzebbre, hiába is próbálja számtalan dologgal kábítani magát.

A tanulónak azt tanácsoljuk, hogy eme ősvágyakozás alapján hangolódjon rá az alapvető megújulás folyamatára, hiszen csakis ez a vágy valódi, és csakis ez igazán lényeges. Emellett pedig azt javasoljuk, hogy igyekezzék ezt a vágyat ne az egyik vagy másik tantételre, vagy valamiféle ötletre irányítani.

Nem szabad azonban mindennek hátat fordítania sem, hiszen szüntelenül számolnia kell annak a lehetőségével, hogy az igazság így vagy úgy megnyilvánul ebben a világban. Ám érdeklődésének nem szabad csapongania sem, és állást foglalnia sem szabad, sem valamivel szemben, sem valami mellett. Mélységes nyugalomra kell nevelnie magát, és a vágyait semlegesíteni, nem elfojtva őket, hanem rokonszenv és ellenszenv nélkül, teljesen éberen és tárgyilagosan szemlélve a jelenlétüket.

Ha a tanulónak sikerül hosszabb-rövidebb ideig így élnie, akkor a fej-szív rendszer három elsődleges tevékenysége bizonyos fokú nyugalomba kerül: a természet vad örvénylése lelassul, az aurikus szférát nem kavarják fel, és nem károsítják többé újabb spekulációk. A gondolkodás sérült kritikai képessége számára pedig - amely minden emberrel mintegy érzékszervként vele születik - ebben a nyugalomban lehetőség nyílik a szokásoktól, a vértől és az irányított intellektuális sémáktól való megszabadulásra. Ez a képesség felszabadul a kényszer alól, melynek hatása alatt eddig működnie kellett.

A tanuló ekkor az alapvető megváltozás kapujában áll.



VII



Ha a tanuló vágyainak semlegesítésében kellő ideig kitart, és ezzel elutasít minden metafizikai spekulációt és filozofálást, akkor - igaz, csupán a szerkezeti fogság keretein belül - folyamatosan helyreáll a gondolkodási képesség szabadsága. A gondolkodási képesség tehát kikerül a hajlamok, a neveltetés és a vér zűrzavarából.

A tanuló legfőbb feladata ekkor az, hogy bátran felvegye a harcot hajlamaival és vérösztöneivel szemben, melyek vissza akarják rántani a régi életbe. Ebben az állapotban minden kényszerítő tekintélyt vissza kell utasítania, de mindenekelőtt saját személyiségét kell minden dologban mellőznie.

Semmi sem üdvösebb, fontosabb és tökéletesebb a szellemi ösvényen, mint az énről való teljes lemondás. Ugyanakkor általában semmitől sem retteg jobban az ember, mint éppen ettől az önmegtagadástól. Az életnek ebben a durva földi valóságában a létfenntartás annyira a vérében van, hogy az e természetből való - tehát mulandó - énjét a szellemi ösvényen is érvényesíteni akarja.

Ha e könyv tanulmányozója, természetes félelmében, a szellemi nap sugaraiban netán szintén énjét szeretné melengetni, akkor tudnia kell, hogy a valódi énről, a valódi személyiségről, a valódi emberről sohasem lehet lemondani. Még akkor sem, ha ezt akarná. Hiszen éppen az a cél, hogy a valódi önvalót megleljük.

Az alapvető megváltozás folyamatában a természetből való ént mellőzni kell. Ha a tanuló ebben a folyamatban sikerrel jár, akkor mikrokozmosza rendszerében felragyog valami az igazi szabadságból. A tanuló ekkor belép az alapvető megváltozás kapuján.



VIII



Ha a tanuló a fenti folyamatban kellő mértékben előrehaladt, akkor az aurikus szférában csodálatos változásnak lehetünk tanúi. Mivel a vágyak viharos játéka már nem bolygatja őket, az ilyen emberek légköre bizonyos pillanatokban olyanná válik, mint egy sima víztükör. A közönséges sternum-sugárzás megszűnése hatalmas áldássá válik. Az aurikus feltételek megváltozásával ugyanis a mindenütt jelenlévő, kozmikus Krisztus-világosságból valami áthatolhat a nyugodtan észlelő gondolkodási képességhez.

Mindez hogyan történik? Az előzőek fényében a tanuló könnyen megértheti. Miután a fényrezgések megérintik a lélegzőteret, a már korábban leírt módon bekerülnek a vérkeringésbe. Ha a vér túlzottan renyhe, túl sűrű vagy szennyezett ahhoz, hogy e szent érintés közvetítője lehessen - és gyakran valóban ez a helyzet -, akkor az orr-rostacsonton keresztül felvett rezgések mégis kifejtik hatásukat a gondolkodási képesség jobb agyféltekében lévő gyújtópontjára.

Ha a tanulónak sikerül az alapvető megváltozással a gondolkodási képességét megszabadítania a vértől, akkor megérinti őt Krisztus, szintén a vértől függetlenül. Feléled a gondolkodás, a mindentudó Szellemhez vezető kapu, és a mennyei alak megszólíthatja a megláncoltat, aki ennek az érintésnek az örömében többé már nem számlálja a sebeit. Minden Krisztusról alkotott elképzelés, és minden történelmi, metafizikai elmélet semmivé foszlik. Ekkor maga a világosság szól közvetlenül a tanulóhoz, aki átment az alapvető megváltozás kapuján.

A folyamat magányosságában - Pathmoson -, oly sok tévelygés és kerülő után, a gondolkodás végre sugallatot kap igazi Urától. János találkozik a Mennyei Emberrel.

Ha a tanuló ezen az úton jár, ha az ön-forradalomnak ezt a folyamatát „Isten beszédéért és Jézus Krisztus bizonyságtételéért” véghezviszi, akkor számára megíratott János Jelenéseinek első könyve.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,