Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Jan van Rijckenborgh: Dei Gloria Intacta - A keresztény beavatási misztérium

3. A két alapvető beavatás

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh: Dei Gloria Intacta - A keresztény beavatási misztérium


I



„Én János, aki társatok és testvéretek vagyok a Jézus Krisztus szenvedésében, királyságában és tűrésében, a Páthmosnak nevezett szigeten voltam, az Isten beszédéért, és a Jézus Krisztus bizonyságtételéért. Szellemben voltam ott az Úrnak napján, amikor nagy szót hallék a hátam mögött, a trombita zengéséhez hasonlót, amely azt mondja:

Én vagyok az Alfa és az Omega, az Első és az Utolsó; és amit látsz, azt írd meg könyvben, és küldd el a hét ázsiai gyülekezetnek Efézusba, Smirnába, Pergámumba, Thiatirába, Sárdisba, Filadelfiába és Laodiceába.

Megfordultam azért, hogy lássam a szót, amely velem beszélt; megfordulván pedig hét arany gyertyatartót láttam.

És a hét gyertyatartó között hasonlót az ember Fiához, bokáig érő ruhába öltözve, és mellénél aranyövvel körülövezve.

A feje és a haja fehér volt, mint a fehér gyapjú, mint a hó; a szemei pedig a tűzlánghoz hasonlóak; és a lábai izzó fényű érchez hasonlítottak, mintha kemencében tüzesedtek volna meg; a szava pedig olyan, mint a sok vizek zúgása.

Jobb kezében hét csillagot tartott; és a szájából kétélű éles kard jött ki; az arca pedig olyan volt, mint a Nap legerősebb fénye.

Amikor pedig megláttam őt, leestem az ő lábaihoz, mint egy holt. Ő pedig rám vetette a jobbkezét, és azt mondta:

Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó, és az Élő; pedig halott voltam, és íme élek örökkön örökké Ámen, és nálam vannak a pokol és a halál kulcsai.

Írd meg, amiket láttál, amik vannak, és amik ezután lesznek: A hét csillag titkát, amelyet az én jobb kezemben láttál, és a hét arany gyertyatartót. A hét csillag a hét gyülekezet angyala, és a hét gyertyatartó, amit láttál, az a hét gyülekezet.”



II



Az előzőek alapján bizonyára világossá vált, hogy degeneratív körforgás foglyai vagyunk. Gondolkodásunkat és akaratunkat teljes mértékben meggátolják az érzések, mivel a sternummal (mellcsont) kisugárzott érzés-folyamatok olyan állapotba hozzák az aurikus szférát, amely teljesen összhangban áll saját mivoltunkkal és minőségünkkel. Ha ez az egyensúlyi állapot létrejött, akkor csakis olyan benyomások és erők léphetnek be az aurikus szférába, és csakis azokat képes feldolgozni, amelyek a mikrokozmosz teljes élő rendszerével összhangban állnak.

Ugyanakkor hadd jegyezzük meg még egyszer, hogy az aurikus szféra egyszersmind lélegzőtér is. Mivel a vért a lélegzőtér táplálja, ezért a vér összhangban áll a lélegzőtérrel, a lélegzőtér az aurikus szférával, az aurikus szféra az érzelmi tevékenységgel, az érzelmi, gondolati és akarati tevékenység pedig a vérrel. Így zárul a kör, a bilincs.

Ez a degeneratív körforgás már kezdettől fogva szervi változásokat, illetve a lény teljes megváltozását okozta. Ez a hanyatlás napjainkban is folytatódik, és naponta megmutatkozik világunkban az igaz szellemtől való egyre végzetesebb elválasztottságként, és amelyet ráadásul egy tudatalatti, automatikus testi működés tart fenn. Így fordul visszájára az, amit a Teremtő gazdag áldásnak szánt.

Itt a máj tudatalatti, automatikus működésére gondolunk. Ha az embernek a gondolkodás, az akarat és az érzés segítségével pillanatról pillanatra teljes tudatossággal kellene irányítania szívszentélyét, és azon keresztül a saját vérlényét, akkor csakhamar ellankadna, és kimerültségében meghalna.

A tudatos munka és a nyugalom időszakainak ezért váltakoznia kell. A nyugalom pillanataiban azonban bizonyos életfolyamatoknak folytatódniuk kell. Többek között az aurikus szféra és a vérlény közötti egyensúlyt is fenn kell tartani úgy, ahogyan az aktív tudat utolsó pillanataiban létezett.

A pihenés és alvás negatív időszakában ezt az egyensúlyt a máj biztosítja. Azokban az időszakokban, amikor a tudat nem vesz részt az életfolyamatokban, a máj a vérlényt a mikrokozmikus természet törvényszerűségeihez köti. A máj a vérbe vezető fontos aurikus áramlatok egyik kapuja.

Akiknek fontosak a szellemi és erkölcsi életszabályok, azok tudják, hogy harcolni kell az alacsonyabb és alantas szellemi befolyások ellen. Ez a sokszor nehéz és fáradságos küzdelem bizonyítja, hogy az aurikus szféra, minősége miatt nyitva áll e veszélyes támadásokkal szemben, és hogy az érzelmes beállítottság nagyon bizonytalan helyzeteket teremt. Az embernek sokszor erejét megfeszítve kell küzdenie, hogy ne süllyedjen saját életének színvonala alá.

A nyugalom időszakában, melyben a tudat az anyagi alakkal negatív viszonyban van, az alacsonyrendű befolyások és erők természetesen tovább támadják a rendszert. Behatolnak a lélegzőtérbe, majd onnan a vérkeringésbe, és így folyton mérgezik a vért.

Ha ez a mérgezés zavartalanul folytatódhatna, akkor ennek szörnyű erkölcsi és szellemi hanyatlás lenne a következménye. Mivel azonban a máj tisztít, és mellékszerveivel együtt automatikusan táplálja az aurikus szférából a vérlényt, a mérgező erők folyamatosan eltávoznak a rendszerből, ha a tudatos és önmagáért felelős ember gondolkodása, akarata és érzései segítségével nem tartja meg őket a testben, és nem köti össze őket saját vérlényével.

A helytelen és ostoba életvitel tehát túlterheli a májrendszert, elfecséreli annak gyógyító erejét, és ez többek között a rettegett cukorbetegségben bosszulhatja meg magát.



III



Az előző részben vázolt degeneratív körforgás mégis csupán „krétakör”: át lehet lépni, meg lehet szakítani, és regeneráló keringéssé változtatni. A tanuló ezt a megújítást az alapvető megváltozással valósíthatja meg. Az aurikus szférát ekkor már nem befolyásolják a spekulatív érzelmi tevékenységek, és a jelöltnek csupán az aurikus szféra és a vérlény tényleges állapotával kell számolnia, amelyek a máj tevékenységével egyensúlyban maradnak.

Fontos, hogy részletesen végiggondoljuk a tanuló helyzetét az elsődleges és alapvető megváltozás után a személyiségcsere nagyszerű folyamatában. A második fejezetben leírtuk azt a módszert, mellyel a megszabadulásra törekvő ember megszakíthatja a degeneratív körforgást, és az aurikus szféra elcsendesülésével - mintegy távolról -, a vértől függetlenül, gondolkodási képességével benyomásokat szerezhet az isteni fényerőről. Bár e csodálatos tapasztalat olyan, mint egy pincebörtönbe lehatoló fénysugár, de nem is sokkal több annál. A tanuló e benyomás után sem más, mint megláncolt fogoly, habár a megszabadulásához szükséges kulcsot már megkapta „az Úr kezéből”.

A szent Rózsakereszt keresztény beavatási misztériumában végbemenő szellemi fejlődés e szakaszában a legnagyobb és legveszedelmesebb hibákat lehet elkövetni. Fennállhat ugyanis az a késztetés, hogy a tanuló a börtönt meghagyja börtönnek, és a személyiség szellemi impulzust kapó részével kihasználja a megnyilvánuló fényerőt, és a szellemi fejlődés utánzatát valósítja meg: a személyiséghasítást. Annak veszélye sem alaptalan, hogy a tanuló - a világosság első érintésétől ösztönözve - megpróbálja börtönét megtisztítani, és egy magasabb élet számára lakhatóvá és alkalmassá tenni, amely nem más, mint személyiségművelés.

A szent Rózsakereszt beavatási misztériuma azonban világosan meg akarja értetni tanulóival egyrészt azt, hogy az első, alapvető megváltozás után a hierofáns első csodálatos érintésének az a célja, hogy a kezünkbe helyezze a mennyei emberhez vezető kapu kulcsát. A régi természetnek, és a földi természet struktúráinak fel kell oszlaniuk a fokozatosan kialakuló szeretettűz lángjaiban, hogy új tűzmadár kelhessen fel.

Bár az alapvető megváltozással a régi Ádám tulajdonképpeni megsemmisítése megvalósult, és a „krétakör” eltörlődött, a személyiség cseréjének folyamatát még el kell kezdeni. Ennek érdekében pedig jó lesz, ha teljesen józan álláspontra helyezkedünk, mert minden optimista szépítgetés nagy akadályt jelenthet.



IV



Annak a tanulónak, aki átélte az alapvető megváltozást, és gondolkodási képességét - a vértől függetlenül - megérintette a szellem, azt kell először kérdeznie: „Hogyan szabadulhatok meg vér-örökségemtől, és annak sötét hajszolásától?” Bár fejlődésének súlypontjait már nem a múltba helyezi, és Pálhoz hasonlóan ő is az „örökké való házra vágyik a mennyben”, az ilyen tanuló tisztában van azzal, hogy a régi személyiségére még nagy szükség van új személyisége felépítéséhez.

A „régi Ádám” ellenállását le kell küzdeni, hacsak nem akar újra a találgatások és téveszmék áldozatául esni. Az alapvető megváltozást követően a gondolkodási képességet megérintő, és az orr-rostacsonton keresztül belélegzett fény-benyomás még nem jelenti azt, hogy a gondolkodási képesség teljesen meg is érti ezt a tapasztalatot. A gondolkodási képesség, az akarathoz, az érzéshez és az anyagi test többi nézetéhez hasonlóan súlyosan megcsonkult, degenerálódott, és a dialektikus belső-elválasztáshoz van kötve. Ezért kell a tanulónak a hangsúlyok áthelyezése nélkül, és lehetőségének keretein belül megtörnie a régi személyiség ellenállását, hogy az új személyiség megszülethessen.

Az ember anyagi alakjában, lelkében és vérében megtalálható őseinek és saját mikrokozmikus múltjának az öröksége. Mindehhez még hozzáadódik jelenlegi életének aurikus eredménye is az alapvető megváltozás pillanatáig. Ezek alkotják a földi ember köré emeltetett fal elemeit: ezek börtönének falai.

Így áll a tanuló saját vérének örökségével szemben, melynek nézetei csupán részben tudatosak és ismertek számára. Nem tudja, mi is rejlik tudatalattijának sötét üregeiben, és ezért hangzik fel a kérdés: „Hogyan szabadulhatok meg vér-örökségemtől és annak sötét hajszájától?”

Az a biztató, hogy a tanuló még börtönében képes volt meghozni és végrehajtani az alapvető megváltozáshoz vezető döntést. Az élettapasztalatokból, és az életben átélt szenvedések révén, korlátozottan ugyan, de megszületett a gondolkodási képességben a vértől független, szabad cselekvés lehetősége. A szenvedésből született szabadságot, melyet a tanuló korábban a gondolkodás, akarás és érzés újabb spekulációira fordított, most arra használja, hogy saját börtönét nyugodtan megfigyelve, minden energiaveszteség nélkül megismerje azt.

Ezek után az elért eredményeket tartóssá is kell tenni: az alapvető megváltozásnak lét-állapottá kell fejlődnie. Egészen új munkaalapot kell teremteni, és ezt ki kell szélesíteni.

Az alapvető megváltozásnak ez az életben való elmélyítése és megszilárdítása az életért folytatott józan küzdelemmel valósulhat meg. A tudatalattiból különféle hajlamok törnek a felszínre, és az embert egész múltja megszólítja, és mindenfelé el akarja terelni. Látomások nyugtalanítják a kedélyt. Így egyre mélyebben beletekinthet saját vérének múltjába, és egyre jobban tudatosulnak benne saját sötét és fogyatékos tulajdonságai. Az idők során letűnt létezések maszkjai vigyorognak rá, és bűnös lelkének démonai lehelik arcába mérges miazmájukat. Ha tehát az alapvető megváltozás révén feltárul a világosság kapuja, akkor a megújulás eme alapjával ugyanakkor a pokolra szállás lehetősége is felmerül.

A fiatal testvérnek ezért erős vitézként kell küzdenie. Ám a megvalósított alapokon minden támadást el tud hárítani, és diadalmaskodhat annak biztos tudatában, hogy senki sem pillanthatja meg a virradatot, aki még nem tört át a megmérettetés éjszakáján. Mert e támadások annak a biztos jelei csupán, hogy az alantas természet az alapvető megváltozás révén halálos veszélybe került.

Ha a jelölt e küzdelemben diadalt arathat, akkor ennek alapján megteheti a következő lépést az ön-szabadkőművesség folyamatában.



V



Az alantas énen aratott első nagyszerű győzelme után a tanuló kitartóan és „nyugodtan várakozik” a vízszintes síkon, készen arra, hogy megtegye az ösvény következő lépését. Nem türelmetlen, és már elnémította az én minden vágyát, vagy nem veszi figyelembe azokat. Már nem követ semmiféle tekintélyt, és nem merít intellektuális forrásokból, nem keres a vízszintes síkon, hanem csakis a világosság-benyomásra irányul, amelyet bár megkapott, még nem érthetett meg.

Ezért „felfelé tekint”, „a hegyekre”, a 121. zsoltár szavai szerint: „Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem”.

„A szemeket a hegyekre emelni” nem egyszerű imagyakorlatot jelent, hiszen ehhez érzésekkel való spekulációra lenne szükség. A misztériumok nyelvén „a szemeket a hegyekre emelni” annyit tesz, hogy a tanuló saját gondolkodását minden okoskodás, határozott elvárás és igény nélkül absztrakt szintre emeli.

Páthmos szigetén, a szent magány vákuumában, a földi világtól elkülönülten, és a hevesen örvénylő „akadémiai tengeren”* áttörve a tanuló a kinyilatkoztatásra vár. Nem ismeretre vágyik, hanem kinyilatkoztatásra, mert csakis a kinyilatkoztatásból születhet meg a minden dialektikus megértést meghaladó új tudás.

A kinyilatkoztatás pedig eljön! A tanuló, ha ideje betelt, egy lélektanilag megfelelő pillanatban, „az Úr napján” mentálisan látván ott áll saját mennyei alakja előtt, melyet a folyamat során, minden erőltetés nélkül ő maga ébresztett fel. Ez a mennyei alak, amely az Ember Fiához hasonlatos, ekkor hatalmába keríti őt és összekapcsolódik vele.

Ha a tanuló teljesen osztozik „Jézus Krisztus szenvedésében, királyságában és tűrésében” mindazokkal a testvérekkel, akik a Krisztusra vágynak, és ha Pathmos-át „az Isten beszédéért és a Jézus Krisztus bizonyságtételéért” az alapvető megváltozás révén közelítette meg, akkor nem tévedhet többé, nem eshet áldozatul újabb spekulációknak, és nem élhetnek vissza vele negatív szellemi beárnyékolással.

Mindez pedig azt jelenti, hogy a tanuló a természet szerinti fájdalom és szenvedés miatt, és az emberiség tömegeinek a borzalmak e világában átélt rettenetes sorsa miatt elért a szent Rózsakereszt keresztény beavatási misztériumának közelébe, és az eljövendő új korszak üdvösségét, igazságát és igazságosságát várja, amelyet a történelem és a tekintélyek hatalma nélkül minden lélegzetével keresett.

Ezzel egy olyan tanulót ábrázoltunk, aki az élő Krisztusra vár, az élet titka, a halál és a pokol kulcsának őrzőjére, és mindezt nem egyes szövegekből vagy misztikus iratokból vezeti le, hanem az alapvető megváltozásból született saját élő bizonyossága alapján.



VI



A saját mennyei alakjával létrejött mentál-vizuális kapcsolat folyamán a Szent Hétszellem felszólítja a tanulót, hogy térjen rá egy teljesen új teremtésre, amely a „rózsabimbó” földi alakból való felébresztéséről, és a tudati gyújtópontoknak a földi alakból a mennyei alakba való áthelyezéséről szól. A földi és a mennyei alak közötti első kapcsolat létrejötte, a halál és az élet, az enyészet és a megújulás kicserélődése a természet szerinti lassú, folyamatos elhalását, és - ezzel összhangban - a mennyei természet feléledését jelenti.

E szerkezeti halálnak és születésnek, amelyre beavatási misztériumként szoktak utalni, háromszor hét, tehát huszonegy nézete van. Mi három hétszeres körről beszélünk. Minden körnek hét nézete van, hét képességet foglal magába, és a tanulót hét munkaterületre helyezi. A tanuló előtt minden körben ég egy hétkarú gyertyatartó, minden körben hét tüzes elvet ruháznak rá, amelyek angyalokként állnak előtte, és a hét gyülekezetről tanúskodnak.

A misztériumok nyelvén a „gyülekezet” fogalma egy magasabb munkaterületet jelent, melyet az arra felkészített lényeknek szántak. E magasabb munkaterület sugallatai, erői és lehetőségei pedig elérhetővé válnak mindazok számára, akik a szellemre vágynak, és az alapvető megváltozással, vagy annak elérésére irányuló küzdelemben előrehaladva felkészültek erre.

E magasabb munkaterület elvének, amelyet a Szent Szellem angyalként helyez a tanulóba, ekkor egy belső regeneráló folyamatot kell elindítania. E folyamat csak akkor indulhat el, és járhat sikerrel, ha a tanuló saját, tudatából eredően szabad élete folytán meglátja a gyertyatartókat, megérti lángoló angyalaikat, és ezenfelül tündöklő tanításaik és erejük segítségével megtámadja saját alantas lényének központi éltető magvát - melynek alább kell szállania -, hogy ezzel a mennyei lényt fényesen felemelje. Ezért kell tehát magának a tanulónak megírnia a hét gyülekezetnek szóló „leveleket”.

Így kel fel tudatosan az új nap a jelölt életében. A régi természet Jánosa „leesik az ő lábaihoz, mint egy holt”, vagyis készen áll, hogy kövesse a világosság által mutatott ösvényt. A nap megjelent, és e pillanattól kezdve megváltozott az élet: az Ember Fiához hasonlatos mennyei ember behatolt az aurikus szférába, a Krisztus újra eljött, és megjelent a tanuló aurikus felhőiben. A tanuló „látja” Őt, habár ő maga még nem belőle való. Az első hétszeres kör első alapvető beavatása megvalósult.

Ekkor ott áll a hétkarú arany gyertyatartó, és annak lángoló bizonysága a természet alapvető halálát átélt tanuló előtt. A gyertyatartók első kézből, közvetlenül tudatják vele feladatukat. A Szent Hétszellem - a Szellem, amely a Krisztusról bizonyságot tesz, és a tanulóban és a tanulóval a megújulást véghezviszi - ekkor megnyilatkozik az egyéni tudat előtt: „Írd meg, amiket láttál”, cselekedj, dolgozz és építs!

Az első hétszeres kör második alapvető beavatása dicsőségesen végbement. Ekkor felhangzik az ébresztő trombitaszó és megkezdődik a közvetlen szabadkőműves munka.





Utóirat



Szeretnénk, ha e munka minden olyan olvasója és tanulmányozója, aki a szellemi fejlődés itt leírt folyamata iránt érdeklődik, mélyen megfontolná a következő komoly figyelmeztetést.

Az alapvető megváltozást csak annak világos tudatában lehet sikerrel véghezvinni, hogy a mennyei test a tökéletes királyságra hivatott. Ez az elhivatottság csakis szenvedés és fájdalom árán születhet meg, és a tanuló ezek alapján „emeli szemeit a hegyekre”.

Ha az ember pusztán hideg tudatosságból, kísérletezésből vagy kíváncsiságból próbálna meg kitörni a degeneratív körforgásból, akkor bizonyos, hogy nem a „hegyekről jövő” és „az Úrtól való” megváltó erőhöz, hanem csupán ál-szellemi benyomásokhoz jutna.

Ebből pedig igen káros beárnyékoltság fejlődne ki, amely különböző, nagyon is nemkívánatos állapotokhoz vezetne.





Lábjegyzet:

*Lásd a szómagyarázatot


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,