Lectorium Rosicrucianum - gnózis, gnoszticizmus

!Jan van Rijckenborgh: Dei Gloria Intacta - A keresztény beavatási misztérium

4. Az első hétszeres kör Merkúr-beavatása

Teljes könyvek az Iskola irodalmából > Jan van Rijckenborgh: Dei Gloria Intacta - A keresztény beavatási misztérium


I



„Az Efézusi gyülekezet angyalának írd meg: Ezeket mondja az, aki a jobb kezében tartja a hét csillagot, és aki a hét arany gyertyatartó között jár:

Tudom a te dolgaidat, és a te fáradságodat és tűrésedet, és hogy a gonoszokat nem szenvedheted, és megkísértetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, holott nem azok, és hazugoknak találtad őket; És terhet viseltél, és béketűrő vagy, és az én nevemért fáradoztál, és nem fáradtál el.

De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad. Emlékezzél meg azért honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd; ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz.

De az megvan benned, hogy a Nikolaiták cselekedeteit gyűlölöd, amelyeket én is gyűlölök. Akinek van füle, hallja, mit mond a Szellem a gyülekezeteknek. A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomának közepette van.”



II



A két alapvető beavatás erőteljes ösztönözést adott a börtönben raboskodó embernek a további szellemi fejlődésre. Prométheusz láncai még nem hullottak le, de a megszabadulás már közel van, és ha akarja, mindez csak rajta múlik. A nap áttört az aurikus szféra és az alacsonyabb vérlény minden akadályán, és a személyes Krisztus a mennyei ember alakjában a tanuló előtt áll.

Még nem benne és nem belőle van, de megjelent az aurikus szférában, a mikrokozmikus égbolt felhőiben. A tanulót pedig az ítélettel szembesítik: az alantas, földi, dialektikus lényt össze kell törni, hogy a mikrokozmikus rendszerben a mennyei ember lakhasson. Teljesen véghez kell vinni a személyiségcserét.

Az ítélet e folyamatának kivitelezéséhez, és sikeres befejezéséhez a tanulónak olyan életerőt és képességet kell birtokolnia, amely az alantas önvalóban nem található meg. A tanulónak ezt a Szent Hétszellem nyújtja át, amely hétkarú arany gyertyatartóként kíséri a mennyei embert, és aki egy a mennyei személyiséggel. Ahogyan a Krisztus sem „lakhat” az ember dialektikus lényében, úgy a Szent Szellem sem maradhat a mikrokozmoszban. Ezért kapja a tanuló azt a feladatot, hogy az ítélet folyamatait azzal az erővel valósítsa meg, amit a Szent Szellem Krisztusban megnyilvánított neki.

Az első alapvető beavatás, az első hétszeres kör első gyertyatartója tehát Istennek az emberre vonatkozó tervével szembesíti a jelöltet.

A második alapvető beavatás, az első hétszeres kör második gyertyatartója pedig azzal bízza meg, és arra teszi képessé a jelöltet, hogy hozzákezdhessen a nagy ítélethez, a regeneráló folyamathoz, a személyiségcseréhez, hogy a teremtmény fejlődési folyamata majdan újra egyensúlyba kerülhessen az Alkotó céljával és lényével.

E felkészülés után mélyül el a tanuló az első hétszeres kör harmadik beavatásában, a Merkúr-beavatásban.



III



Az új nap, amely hét erejével kezdi bevilágítani a tanuló életterületét, legelőször az anyagi test legmagasabb nézetéhez, tehát a gondolkodási képességhez fordul. Ezért beszélünk Merkúrról, az istenek követéről, akit az ősi bölcsességek mindig is a gondolkodási képességgel hoztak kapcsolatba természeti és szellemi értelemben egyaránt.

Beszélhetünk tehát egy régi és egy új Merkúrról: a földi természet Merkúrjáról, és a mennyei ember eljövendő Merkúrjáról. Magától értetődik, hogy amilyen mértékben az istenek új követe összekapcsolódik a tanuló lényével, olyan mértékben kell összetörni a régit is: a réginek alább kell szállnia, hogy az új növekedhessen és megnyilatkozhasson.

A földi gondolkodás ura irányítja az agyközpontok némelyikét, illetve néhány más, különösen fontos szervet és érzékszervet is, mint például az idegeket, a teljes légzőszervi rendszert, minden érzékszervet, az idegfluidumot és az agy-gerincvelő rendszert. Könnyen elképzelhetjük tehát, hogy a régi Merkúr bukása ajtót nyit az új élet előtt, és az új Merkúr megjelenése olyan alapvető változást hoz magával, amelyet lehetetlen teljes terjedelmében felfogni.

Amint az istenek új küldötte megszólítja a tanulót, kialakul az, amiről már számos költő és gondolkodó tanúskodott: két lény fordul egymáshoz, két hang beszél a jelölt mikrokozmikus életterében. A tüzes Merkúr-gyertyatartó ott áll a földi ember előtt, a tanulót, az embert fény éri, és olyan harcra hívja el, melynek kimenetele előre eldöntött: a régi természet és annak urai nem örökölhetik az új birodalmat, az új természetet.



IV



A Merkúr-beavatás elnyerése olyan, mint egy hegy megmászása. Az Ótestamentum úgy beszél e beavatásról, mint Nébó - vagyis Merkúr - hegyének megmászásáról.

Azt olvashatjuk Mózes V. könyvében (34, 1), hogy miután az Úr Mózest Nébó hegyére vezette, „megmutatta néki az egész földet Gileádtól Dánig”. A történet további részéből nyilvánvalóan kiderül, hogy az öreg Mózes nem léphet be az ígéret földjére. Isten elragadja őt, és Józsuének adatik meg, hogy belépjen az ígéret földjére. Mózes az, aki a sötét földi élet poklából kivezet, és Józsué vezet be az új földre, és mindkét folyamat isteni irányítás alatt zajlik.

Ugyanezzel a gondolattal, ugyanezzel a beavatással kezdődik az Újtestamentum is. Két alakot látunk egymással szemben: Keresztelő Jánost és Jézust. János az útkészítő, Jézus a beteljesítő. A földi ember tehát Krisztus erejében képességei határáig megy a világosság felé, hogy azután alábbszálljon, és fejét a mennyei ember megszabadításáért a bakó tönkjére hajtsa.

Ha a tanuló megmászta Nébó hegyét, akkor meglátja „az egész földet Gileádtól Dánig”, vagyis felismeri az új élet bizonyságtételét és törvényét, majd jogosan és folyamatosan lebontja a régi életet. Az új Merkúr tehát nem csupán egy egyszerű fényhordozó vagy gyertyatartó, amelyet a tanulónak saját rendszerébe kell helyeznie, hanem ítélet is, egy drámai küzdelemben végrehajtott ítélet. Az ígéret földje megjelent és megnyílt; ez dicsőséges és üdvös, ugyanakkor azonban a régi földdel végképpen le kell számolni.

A beavatás nem egy szárnyaló felemeltetés, amilyennek némely okkult regényíró ábrázolja. A beavatás keserű életharc: a kelyhet az utolsó cseppig ki kell üríteni, mielőtt az „elvégeztetett” felhangozhatna.



V



Az exoterikus asztrológia tanítása szerint a Merkúrnak nincsen saját hangja, és a kézbesítő értelmében vett egyszerű hírnök csupán. A tanulónak azonban fel kell ismernie, hogy az arra méltók számára az új Merkúr a legteljesebb értelemben hozza el Isten teljes és gazdag megnyilvánulását.

Ha ez a követ beszélni kezd, akkor így szól: „Ezeket mondja az, aki jobb kezében tartja a hét csillagot, és a hét arany gyertyatartó között jár”, vagy más szóval: a legmagasztosabb bölcsesség meg akar nyilvánulni a maga teljességében. Ez az új gondolkodási képesség felfedését és megszületését jelenti. Megalkotják a mennyei alak egy részét, és ez behatol a régi emberbe.

Ennek legjelentősebb következménye az első kézből eredő tudás, az Egyetemes Tanhoz való közvetlen hozzáférés. Ez a beavatás nem tanító vagy „idősebb testvér” ajándéka, hanem egy „lentről felfelé” végbemenő meghódítás, olyan örökség, amely minden tanulóra vár. Ez persze nem azt jelenti, hogy e folyamat közben kizárt lenne mások segítsége, esetleg igen magasztos személyekkel való együttműködés, mégis kifejezetten hangsúlyozni kell, hogy a beavatás alapvető feltétele mindig is az „ön-szabadkőművesség”.

A tanulónak így kell értenie a Hegyi Beszéd ismert szavait is: „keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek”. A magasztos harmadik személy által nyújtott segítség tehát mindig teljesen személytelen a folyamat során.

Az Egyetemes Tanhoz való hozzáférés azt jelenti, hogy az ember újra összekapcsolódik Isten tökéletes lényével, vagyis személyes létállapotának megfelelően birtokolhatja az Istenben és Istennél lévő tökéletes tudást. Az Egyetemes Tanhoz hozzáférő tanuló közvetítő nélkül ismerheti meg a világra és az emberiségre vonatkozó isteni tervet, és olvashat a természet emlékezetében, akár a múlt, akár a jövő irányában. Merkúr, a fény követe, az Isten előtt álló angyal átadja neki ezt a magasztos és mindent átfogó bölcsességet.

Aki mindezek birtokába jut, többszörös és tökéletes értelemben „nap-beavatottá” vált, ahogyan a régiek is mondták. Aki így lép a szent napfénybe, használja és alkalmazza is e fényt, annak a természet szerint meg kell halnia, ahogyan ezt Mózesről és Jánosról is elmondják.

Amint az ígéret földje megjelenik, a földi embernek lejárt az ideje. Ebben az értelemben kell magyaráznunk a Szókratészről és Julianusz császárról szóló történeteket is. Mindkettőjükről azt mondják, hogy a napbölcsesség egy részét kinyilatkoztatták a közönség számára, és ezért meg kellett halniuk. A történelem ezért illeti a császárt „hitszegőnek”.

Véleményünk szerint azonban sem Szókratész, sem Juliánusz nem a fenti okok miatt halt meg. Csak régi természetük szerint haltak meg: régi, Ádámféle kunyhójukat bontották le, mivel a mennyei ember megszületett és a világosság szolgálatába állt, ennek minden következményével.

Amint a tanuló valamit is megpróbálna a régi lényéből fenntartani, amikor az új Merkúr megjelent, a Naplogosz követe abban a pillanatban visszahúzódna, hogy többé ne térjen vissza.



VI

Hogy a régi ember halálát - amely azért vált szükségessé, mert a tanuló a napbölcsességhez akar közeledni - bizonyossá tegyék, a Merkúr-gyertyatartó angyala - a János Jelenéseinek szent nyelvhasználata szerint - levelet ír Efézus, vagyis a határvidék lakóinak.

„A határvidék lakójának lenni” a misztériumok nyelvén azt jelenti, hogy az ember elérkezett tudata művelésének a földi életben lehetséges végső határához. A szenvedés és áldozat hosszú útján, az alapvető megváltozás után, a tanuló elérkezett az isteni érintés pillanatához. Ezért kezdődik a levél a következő szavakkal:

„Tudom a te dolgaidat, és a te fáradságodat és tűrésedet […] És terhet viseltél, […] és az én nevemért fáradoztál, és nem fáradtál el. De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad.”

Az ember kiszakadt az isteni rendből, és a „feledés italával” felvétetett a dialektikus életterületbe, foglyul esett a nem-tudás lepleinek, és a „hármasság láncához” köttetett. A bukott Ádám Merkúrja tekintélyekhez, spekulációkhoz kötődik, és a kereskedelem, a kalmárok és a tolvajok istenévé fajult.

Az ember visszaél az értelem fényével, a természet Merkúr-sugárzása pedig az alacsonyabb élet küzdelmeire idomítja őt. Ennek fájdalmas következményei egyértelműen felismerhetőek a világtörténelemben. A hatalmas babiloni birodalom is így bukott el. „Elesik Nébó” - tanúskodik Ézsaiás.

A tanulónak saját keblébe tekintve, önmagának kell feltárnia saját mélységeit, hogy a semmiségekben és földi dolgokban mennyire visszaélt az értelem és a fény-emlékezet isteni adományával, és mennyire lehúzta Nébót. Saját valóságából kell kiolvasnia, hogy mily távolra „szakadt”, és mindezeknek arra kell sarkallnia, hogy újra „az előbbi cselekedeteket cselekedje”. „Ha pedig nem, […] a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből.”

A tanuló lényében ugyanakkor hatalmas lehetőség rejlik, hogy eleget tehessen a követelménynek: gyűlöli ugyanis a „nikolaiták cselekedeteit”. A nikolaiták azon emberek és csoportok, akik a lealacsonyodott értelmük miatt letévedtek a helyes útról, és tevékenységükkel anyagias és ateista polipkarjaik rabul ejtették, és szerencsétlenségbe taszították az egész emberiséget. Azok, akik a vallásokkal és a többi emberi értékkel a saját céljaik érdekében visszaélve sok területen társadalmi, politikai és gazdasági nyomort okoztak. Az ókorban valószínűleg létezett a nikolaiták szektája is, amely a kereszténység palástja alatt számtalan borzalmas dolgot művelt. „De az megvan benned, hogy a Nikolaiták cselekedeteit gyűlölöd” - e kijelentéssel tehát az alkalmas és felkészült tanulót jellemzik.

Aki az alacsonyabb Merkúr-impulzusokat, és azok minden következményét természetesnek veszi, és a „hatalom” álarca mögött együtt falatozik másokkal a természet vályújából, és egyetlen perc álmatlanságot sem okoz neki a számtalan igazságtalanság, az bizonyosan nem alkalmas a keresztény beavatási misztériumok tanulóságára. Csakis azok tanúskodnak alapvető alkalmasságról, akik izzanak a felháborodástól, és borzalmasan gyűlölik mindezt a gonoszt és szentségtelent.

Ebben az állapotban az a fontos, hogy az ember hallja, „mit mond a Szellem a gyülekezeteknek”. Mindez azt jelenti, hogy az alapvető alkalmasság alapján kell cselekedni és élni, hiszen az új Merkúr megszületése a cél. Az elsüllyedtségtől való undor már birtoka a tanulónak, most azonban el kell fogadnia a világosság következményeit. Ez a probléma merül fel egyszer minden jelölt számára, és ezt minden elhivatottnak önmagának kell megoldania.

Aki látja az igaz utat, az örömmel veti régi önvalóját a máglyára. Minden nehézség szertefoszlik, ha a jelölt eleget tesz a törvény követelményeinek, és a csodás jutalom is biztos. Az élet fájáról fog enni, amely Isten paradicsomának közepén áll. Az Istennél és Istentől való tökéletes és mindent magába foglaló tudás a sajátjává válik. A mennyei ember gondolkodási képessége megszületett.

A tanuló megmászta Nébó hegyét. Az első hétszeres kör Merkúr-beavatása valóra vált.


Tanfolyam
Kereső

Írja be a keresendő szót, válassza ki, hol szeretne keresni, majd klikkeljen az OK gombra!

Jelképtár

© Lectorium Rosicrucianum

2528 Úny Pelikán Konferenciahely. Tel.: 06-33-489-110, Fax: 06-33-489-095, E-mail: info@lectorium.hu

webmester: admin@lectorium.hu, validálás: html, css,